Félreértések elkerülése végett :-)
2010. október 19. írta: Fedor

Félreértések elkerülése végett :-)

Nem én vagyok Szalai Annamária.

Ez (ismerve eddigi munkásságomat) látszólag felesleges információ, de azért mégis fontosnak tartom kijelenteni, hisz álnéven vagyok fent a Facebook-on (többek között), márpedig a média újdonsült mindenhatója (aki szerint a médiatanács pártatlanságának egyik záloga az, hogy csak fideszes delegáltakból áll), a következőt mondta egy interjúban:

 

Mindegyik közösségi felületet jól ismerem, igaz, nem vagyok aktív felhasználó. A Facebookon és az Iwiwen is fent vagyok álnéven, azonban napi szinten nem lépek be.

 

Az addict blog már felhívást is közzé tett annak érdekében, hogy megtaláljuk, milyen néven regisztrálhatott (érdemes elolvasni a kommentekben a javaslatokat), én meg csatlakoztam a fenti csoporthoz, és ezt javaslom mindenkinek, aki nem akar gyanúba keveredni, vagy ahogy az alapító, a szintén gyanús Reklámbuzi Béla fogalmazott:

Ha mind a kétmillió facebook felhasználó belájkolja ezt az oldalt, akkor az lesz Szalai Annamária, aki utoljára marad!

:-)

Szóval még egyszer, a biztonság kedvéért: Nem én vagyok Szalai Annamária.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr602384381

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jobboldali többség IV. - Őszintén és kulturáltan az erotikáról 2010.10.20. 08:58:22

Ezeken a képeken kivételesen nem egy meztelen politikus látható, csak egy régvolt szexlap néhány oldala. Hogy akkor miért kapta meg ezt a címkét? Mert ennek a lapnak a főszerkesztője nem volt más, mint nemzeti nagyonmagyar kormányunk médiatanácsának er...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Naszta · http://naszta.hu 2010.10.20. 00:04:18

Ő volt a 3. aki belépett. :)

DeMarco 2010.10.20. 13:28:07

Mennyi unatkozó ember van...

Ritkán értek egyet Fedorral, de valószínűleg Szalai Annamariskát egyformán utálhatjuk. Igaz másért. Őt a színe bántja, engem meg amit megtestesít.

Vannak csoportok akiket azonnal megszüntetnék, betiltanék és sóval hinteném be a helyüket is. Ezek egyike az ORTT-nek nevezett gittegylet és annak mostani folyománya.

Gyűlőlöm ha vki meg akarja nekem mondani, mit gondoljak, mit nézzek, mit hallgassak, mit csináljak. Kifejezetten utálom, ha rám akarnak vmit erőszakolni. Nem tűröm a korlátokat magam körül és fütyülök rájuk...

Rühellem, hogy megvágják a filmeket és kihagynak belőle részeket, taszítanak a reklámblokkok, amik egyébként sincsenek rám hatással, kiégetném sárga karikával a fejét annak aki kitalálta, egész nap stáblistát nézetnék azzal aki levágja a végéről, a direkt címfélrefordítókat deresre húznám, az össze-vissza játszott sorozatrészeket bevágókat ostorral verném, a libsi féle pc dumát egy az egyben betiltanám és kötelezően bevezetném a valós hírek leadását.

Nekem egy vén hülye se mondja meg, hogy mit nézhetek, vagy mit nézhessenek a gyerekeim. Mivel játszhatok, mit olvashatok. A szólásszabadság minden kurtítását elvből elutasítom, ahogy tettem a holoka.. és kom... rendeleteknél is.

Sajnos több ilyen gittegylet is van, különböző területeken.
Ha szavazni kell a betiltásukról az elsők között fogok elmenni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.20. 13:41:30

@DeMarco: Még mindig meglep, hogy mennyire nem tudsz elszakadni a sztereotípiáidtól. Én senkit se utálok CSAK azért, mert jobboldali. Számtalan művészt fel tudnék sorolni, akit kedvelek, pedig közismerten fideszes/jobbikos, a fél baráti körömmel se értek egyet politikailag, mégis tök jól elvagyunk, de még a fideszes politikusok között is teszek különbséget, és elismerem, ha valamelyikük olyat tesz, ami szerintem is jó.

A kommented többi részével amúgy egyetértek, ami annyiban érdekes, hogy ez egy tipikusan liberális hozzáállás, tehát nálam természetes, te viszont egy tősgyökeres kereszténydemokrata lennél, vagy mi :-)

borla 2010.10.20. 15:34:51

@Fedor: ezt a véleményed a köv. posztodban ne hangsúlyozd túl

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.20. 15:37:59

@borla: Miért? Az, hogy írok valakiről egy ironikus posztot, majd a következőben azt kérem tőle, hogy végezze a dolgát, és sok sokert kívánok hozzá, szerinted ellentmondó? Szerintem nem.

Amúgy benne a van a következő posztban is...

borla 2010.10.20. 19:18:47

@Fedor:
Néha kicsit unom, hogy itt mindig mindent szájba kell rágni.
Ha figyeltél volna láthatnád, hogy nem az íráshoz, hanem a hsz-edhez hsz-eltem hozzá.
Tehát rekonstruálom a gondoklatmenetem:
1. A poszt kissé, hm...
2. DeMarco szokásához híven szórakoztató. Nem a hozzászólása, hanem ahogyx megjelenik és belöki a tutit, amire persze a Fedor nevű blogger replikakényszert érez.
Tehát DeMarco:
"Vannak csoportok akiket azonnal megszüntetnék, betiltanék és sóval hinteném be a helyüket is. Ezek egyike az ORTT-nek nevezett gittegylet és annak mostani folyománya.

Gyűlőlöm ha vki meg akarja nekem mondani, mit gondoljak, mit nézzek, mit hallgassak, mit csináljak. Kifejezetten utálom, ha rám akarnak vmit erőszakolni. Nem tűröm a korlátokat magam körül és fütyülök rájuk...

Rühellem, hogy megvágják a filmeket és kihagynak belőle részeket, taszítanak a reklámblokkok, amik egyébként sincsenek rám hatással, kiégetném sárga karikával a fejét annak aki kitalálta, egész nap stáblistát nézetnék azzal aki levágja a végéről, a direkt címfélrefordítókat deresre húznám, az össze-vissza játszott sorozatrészeket bevágókat ostorral verném, a libsi féle pc dumát egy az egyben betiltanám és kötelezően bevezetném a valós hírek leadását.

Nekem egy vén hülye se mondja meg, hogy mit nézhetek, vagy mit nézhessenek a gyerekeim. Mivel játszhatok, mit olvashatok. A szólásszabadság minden kurtítását elvből elutasítom, ahogy tettem a holoka.. és kom... rendeleteknél is."

Erre Fedor:
"A kommented többi részével amúgy egyetértek, " - amivel Fedor nem ért egyet, az most nem releváns.

Ezen egyetértés miatt borla kissé elkedvetlenedett, és próbálta feldobni a hangulatot. Most hogy is van az, hogy előbb ciki a Szalai, meg vén majmok gittegylete, és ez egyébként is olyan liberális, de hát hopp! én már olvastam a Hitleres-kurucinfós posztot! Dehátott épp arról van szó, hogy be kellene tiltani, stb.
Ekkor borla gondolja megtréfálja Fedort:
Azt a véleményed, hogy szólásszabadság, vén majmok egyletét feloszlatni, stb. a köv. posztodban ne hangsúlyozd.

Sajnos, borla idióta dolognak tartja a smájlik használatát, ezért nem használja. Fedor bezzeg mindenhova akkurátusan kiakassza az irónia cimkét, persze borla meg nem olvas cimkéket.
És ez így mnegy tovább, mígnem Fedor egy nap megunja, és kitiltással fenyegeti meg borlát...

borla 2010.10.20. 19:20:21

Bocs, ha kicsit hosszú, de ighyekeztem megtenni mindent a félreértések elkerülése végett.

DeMarco 2010.10.20. 20:20:39

@Fedor: "Miért? Az, hogy írok valakiről egy ironikus posztot, majd a következőben azt kérem tőle, hogy végezze a dolgát, és sok sokert kívánok hozzá, szerinted ellentmondó? Szerintem nem."

Szerintem sem, de hogy nem is elegáns belerúgni valakibe, aztán munkára sarkallni, az is biztos... :))))

"te viszont egy tősgyökeres kereszténydemokrata lennél, vagy mi :-)"

És még nekem vannak sztereotípiáim... Mégis mit képzelsz egy tősgyökeres kereszténydemokratáról? :))

Egyébként én ezt nem a liberális címkével illetném, sokkal inkább az individualizmussal. Sosem hittem, már a kommancs rendszerben sem a közösségi marhaságokban, az abszolút egységesítésben. Mindig is az egyént kedveltem, a sokszínűséget, az individualistákat. Akik alakítják a sorsukat és a jövőt, nem azokat akik belesimulnak és elfogadják azt...
Ez a régi liberális fogalommal részben fedésben van, mert azok a mérsékelt haladást és a konzervativizmust tartották fő célnak, ebbe beletartozott a korlátozások elleni harc.
De a nálunk meghonosodott vadliberalizmushoz semmi közöm, tőlük minden értelemben fényévekre vagyok...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.20. 20:35:51

@borla: DeMarcoval tévéműsorokról beszéltünk, erre te meg iderángatod kurucot, ami teljesen más tészta, ne csodálkozz ezek után, ha egy félmondatból nem esik le, mire célzol (pláne, hogy a célzásodban szereplő következő posztban szintén szerepel Szalai, tehát adta magát önkétlenül is, hogy nála keresgéljem az összefüggést).

Van különbség a szólásszabadsággal élés és az azzal visszaélés között, szóval nem értem, hogy miért akadsz fel ezen. Ha lenne olyan portál, ami Sztálint és a gulágokat éltetné gyűlöletkeltő hangnemben, és mondjuk helyeselné a burzsujok elleni sorozatgyilkosságot, akkor arról is ez lenne a véleményem. De szerencsére nincs ilyen. Viszont ennek semmi köze ahhoz, hogy milyen filmek, műsorok mehetnek, vagy nem mehetnek a tévében, vagy hogy mekkora teret kapnak a DEMOKRATIKUS ellenzéki pártok a közmédiumokban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.20. 20:58:59

@DeMarco: "de hogy nem is elegáns belerúgni valakibe, aztán munkára sarkallni, az is biztos..."

Hát egyrészt nem volt az igazán belerúgás, inkább csak egy kis viccelődés vele, másrészt meg ilyen a közszereplők élete... :-)

borla 2010.10.20. 21:04:34

Többször kértelek már, hogy olvass figyelmesen és olvasd végig, ha írok vmit.
Látom, a lényeg nem esett le, hisz az utolsó mondatokban rejtettem el a hsz. lényegét.
Nem baj, fejlődőképes vagy (már linkelni is megtanultál), nem adom fel!

De ha tévednék, és nem megy a dolog, megígéred, hogy elhagyod az iróniacímkéidet, és megpróbálod nem kiforgatni a szavakat?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.20. 21:10:27

@borla: Biztos bennem van a hiba, de halvány lilám sincs arról, hogy miről beszélsz. Most az a baj, hogy komolyan válaszoltam arra, amit te csak tréfának szántál? Ha raktál volna ki szmájlit, lehet, akkor is megtettem volna. Ha valamiről eszembejut valami, akkor azt leírom. Ezért lettem blogger :-)

Viszont attól nem kell félned, hogy én innen kitiltalak. Nem szokásom.

DeMarco 2010.10.20. 22:05:40

@Fedor: Piros lap? Munkáspárt? Kontrád? Soroljam?

"mekkora teret kapnak a DEMOKRATIKUS ellenzéki pártok a közmédiumokban."

De "édi" amikor nem tartod demokratikus pártnak a Jobbikot...

Holott teljesen normálisan lettek választások útján megszavazva, több ezer magyar választópolgár szavazatával és jóváhagyásával, hogy képviseljék őket a parlamentben és most már az önkormányzatokban is.
És mindezt hihetetlen ellenszélben érték el !!

Ráadásul úgy, hogy az általad meg "demokratikusnak" ítélt pártocskák meg csúnyán kihullottak, vagy összezsugorodtak...

Kettős mérce rulez, kettős mérce...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.21. 06:49:39

@DeMarco: A Piroslap kőszoci, de mióta szélsőséges? Persze akinek a Népszabadság is az... A Munkáspárt meg szintén a vállalhatatlan kategória, isten őrizzük, hogy hatalomközelbe jussanak, de egyrészt lassan már az 1% is elérhetetlen magaságokban van számukra, másrészt meg uszító, gyűlöletkeltő szöveget nem találhatsz náluk, Sztálint még ők se éltetik.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.21. 06:53:32

@DeMarco: Ami meg a Jobbikot illeti: a szavazatok száma a népszerűség mércéje, nem a demokratikusságé. Tudod, Hitler is választással került hatalomra...

DeMarco 2010.10.21. 07:39:46

@Fedor: Érdekes a demokrácia fogalmad.. :))

Tehát nálad az a demokrata akire mondod és kész. A többi meg nem az, mert neked azok nem tetszenek... értem.

Rossz hírem van. Mi nem így gondoljuk.

Demokrácia alatt azt a rendszert értjük amiben jelenleg élünk. Népképviseleti rendszer, annak is a képviseleti alfaja, azaz a nép minden egyes szavazóképes tagja választhat embereket, akik képviselhetik az ő érdekeit a döntéshozásban. Vagyis egy teljesen normális, megszokott szavazáson megválasztott párt demokratikus, hiszen betartva a demokrácia kereteit, megmérette magát és szép eredményt ért el.
Az már egy másik dolog, hogy vitatja a demokrácia keretrendszerét, ehhez joga van, ahogy egyébként Platón és Winston Churchill is megtette anno, többek között.
Bizony még Hitler is választással került helyzetbe, de őt nem is ezért nem kedveljük, hanem a hatalom abszolút megragadásának erőszakos kísérletéért.
Ugye azért az megvan, hogy először nulla volt és a pártja is az volt, csak akkor indult lassan feljebb, miután a tőkések támogatni kezdték. Ekkor a sörpuccs után majdnem kivégezték, de végül csak börtönbüntetést kapott, viszont a pártját betiltották. Végül puccsok helyett választásokra mentek, ahol siralmas 0,91%-nyi eredményt értek el. Csak hosszú évekkel később értek el 18, majd a tőkésekkel való szövetség folytán és egy erős pénzes kampány után 38%-ot. 38%-ot !!! (Nem ám 68,13%)
Még ekkor sem tudott volna kormányt alakítani, mert nem volt többségben, csak akkor össze kellett volna fognia a komcsiknak. Ez sikertelen volt és a gyenge kormányzat miatt Hitler megszerezte a centrumpárt támogatását, így lett kancellár. Ezután a hosszú kések éjszakájával vette kezdetét annak amit annyira nem szeretsz... Vagyis bőven volt lehetőség megállítani és nem a választási rendszer hibája volt ami történt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.21. 09:50:21

@DeMarco: "Tehát nálad az a demokrata akire mondod és kész. "

Nem. De aki fel akarja számolni a demokratikus értékeket, az nem demokrata még akkor sem, ha átmenetileg (vissza)él a demokratikus lehetőségekkel a céljai érdekében.

DeMarco 2010.10.21. 11:07:50

@Fedor: "ha átmenetileg (vissza)él a demokratikus lehetőségekkel a céljai érdekében."

Helyben vagyunk. Akkor ezek szerint senki sem demokrata, fletó meg különösen nem az, ahogy kuka sem... Átmenetileg visszaéltek a demokratikus lehetőségekkel a céljaik érdekében és bevásárolták magukat egy árva szávazat nélkül, de ettől még egy cseppet sem lettek demokraták...
Mint ahogy a maszop is felvett egy idegen palástot álcaként, de meztelen a király (komisszár elvtárs)...
Azok meg akik idegen érdekeknek szolgálják ki az országot és átjátszák a külföldiek kezébe, meg végképp nem demokraták...

Hűha, a te fogalomrendszeredben nem nagyon marad senki demokrata... de akkor meg minek egyet kiemelni?? És miért pont azt amelyik még nem követett el semmit se? Akkor már inkább azokat akiknek nagyon is van vaj a fülük mögött... Tények és nem szavak...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.21. 11:35:09

@DeMarco: De jól ki tudsz ragadni egy fél mondatot... A hangsúly a mondat elején volt: "aki fel akarja számolni a demokratikus értékeket"

DeMarco 2010.10.21. 12:53:17

@Fedor: Az hogy vki mit mond és hogy valójában mit tesz az két külön fogalom.

Nézd meg milyen szépen belesimult a Jobbik a bársonyszékekbe.

Egyáltalán nem úgy tűnik, hogy nagyon ráncigálnák a demokratikus értékeket, sőt meglepően nyugodtak és konstruktívak.

Meg aztán voltak már itt olyanok akik csak "reformálni" akarták az éppen meglévő rendszert ugyi...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.21. 12:57:35

@DeMarco: "Egyáltalán nem úgy tűnik, hogy nagyon ráncigálnák a demokratikus értékeket"

Persze, azt meg csak én képzeltem, hogy gettóba zárnák a cigányokat, hogy hirtelen csak egy témát kapjak elő, amit már parlamenti pártként dobtak be...

fedor.blog.hu/2010/09/01/a_ciganykerdes_rovid_tavu_megoldasa

Maximum azért tűnnek halkabbnak, mert a FIDESZ sokszor elviszi előlük a show-t...

Avatar 2010.10.21. 13:18:10

@DeMarco: Komolyan nem tűnik fel, hogy pár sorral odébb magadnak mondasz ellent?

"Gyűlőlöm ha vki meg akarja nekem mondani, mit gondoljak, mit nézzek, mit hallgassak, mit csináljak."

"a libsi féle pc dumát egy az egyben betiltanám és kötelezően bevezetném a valós hírek leadását."

Aha! Rád ne erőszakoljanak semmit, de te szívesen eldöntenéd más mit mondhat... LOL

"A szólásszabadság minden kurtítását elvből elutasítom"

Na persze...

DeMarco 2010.10.21. 18:45:14

@Avatar: Individualitás...

Ez nem önellentmondás, mert a tiltás ebben az esetben feloldást jelent, vagyis normalizálódást, a szólásszabadság visszaadását. Ugyanis most van tiltva a valós beszéd és persze szankcionálva. Bár ez csak a médiára igaz, mert az emberek szarnak bele a pc dumába...

De engem nem zavarna a pc beszéd, ha lokális lenne és nem állami szinten menne a bohóckodás.

A tiltással végre felmenteném és visszaadnám a szólásszabadságot a médiumoknak is.

A kurucra pont azért fújnak annyira, mert magasról tesz a pc-re és zabolátlanul jön minden.

Avatar 2010.10.22. 14:25:33

@DeMarco: És mégis mit jelentene "a libsi féle pc duma" betiltása? Hogy mostantól a meleg helyett kötelező azt mondani, hogy buzi esetleg köcsög, a színesbőrűre meg hogy nigger?
Azzal aztán beljebb lennénk...
Gondolom azt is szívesen vennéd, ha mondjuk a román TVben az erdélyi magyarokat csakis "bozgor"-nak emlegetnék, mert az olyan antiPC dolog.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0