Vissza a traktorokhoz?
2010. december 11. írta: Fedor

Vissza a traktorokhoz?

Sok mindenki megkönnyebbült tegnap este.

"Ezt nem hiszem el, bazdmeg!" - mondta pl. Kökény Attila, amikor kiderült, hogy (a Megasztár 5 történetében valószínűleg először) nem Szíj Melinda kapta a legtöbb szavazatot, hanem ő (Szájról jól olvasók erősítsenek meg, hogy jól láttam: videó itt, mondat 18:47-nél).

Mint a fenti képen is látható, igencsak megkönnyebbült Mester Tamás is, akinek Melinda már rég a bögyében volt, így nem igazán fogta vissza az örömét az eredmény hallatán.

Legfőképpen megkönnyebbült maga Melinda, aki szó szerint megköszönte, hogy a zsűri nem őt, hanem Renátát juttatta tovább, nagy terhet véve le ezzel a válláról (win-win).

És én, én is egy kicsit - idézhetném a konkurencia egyik zsűritagját.

A döntők félidejében ezt írtam:

Zenei ízlésem okán nekem is más a kedvencem, de abszolút helyén valónak fogom érezni, ha mégis Melinda fog nyerni. Márpedig ő fog nyerni, nagy meglepetés lenne, ha nem. Verseny itt szerintem csak a második helyért folyik, amire szerintem vagy Mester Tamás favoritjainak egyike az esélyes (Kökény Attila, Kállay-Saunders András), vagy még inkább Tolvai Renáta.

Hát, tekintve, hogy milyen teljesítményt nyújtott Melinda azóta, nem is olyan nagy ez a meglepetés. Az egyre közelebb kerülő győzelem mindenki mást spannolt volna (lásd Renátát és Attilát, akik mostanában szárnyaltak), Melinda viszont egyre rosszabb lett, ami a tegnapi adásban csúcsosodott ki akkor, amikor az SzPSz-ben egy teljes versszakot énekelt el a zenétől teljesen függetlenítve magát, ugyanis hosszú másodpercekkel korábban lépett be a kelleténél. Kifejezetten kínos volt nézni. A műsorfolyam elején még azt reméltem, a döntők folyamán kinyílik, levetkőzi gátlásosságát, hisz számtalan példa volt már erre (lásd. pl. Gáspár Lacit az első Megasztárból, aki az elődöntők idején még egy csendes, magának való fiút volt, aztán a végére még a harmadik helyezéséből is egész tisztességes karriert hozott össze), de mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy ez nála nem fog összejönni, és tényleg jobb, ha a győzelemmel járó lehetőség és felhajtás olyan ember nyakába hull, aki nem csak hangilag érdemes rá, hanem alkatilag is alkalmas és valóban akarja a sikert. Attila és Renáta mindketten ebbe a kategóriába tartoznak, tehát innentől csak a szimpátia dönt, és mivel nekem Attila zenei stílusa nem igazán jön be, én bizony Reninek szurkolok (ha már az igazi kedvencemnek, Giorgio-nak nem lehet), és nem csak azért, hogy beteljesülhessen a jóslatom :-)

Persze azért Melinda kiesésébe egy csöppet belesegített a TV2 is.

A szavazásba ugyan nem nyúltak bele se előre, se utólag, mint az RTL Klub, ha nem nekik tetsző eredmény születik, de hát vannak ennél sokkal kifinomultabb manipulálási lehetőségek is a nézők terelgetésére. Pl. Melindának a neki fekvő nagyívű, lassú számok helyett adnak egy rakás olyan dalt, ami előnytelen számára (gyors számok, sok tánccal - olyan is lett az eredmény). Attilának ezzel szemben zongorát tolnak a feneke alá, hogy az éneke mellé még egy pluszt is tudjon nyújtani, és még az egyik kisfiát és bezavarják mellé a színpadra biodíszletnek, hogy a cukiságfaktor is kilengjen a vörös tartományba. Persze érthető az igyekezetük, nekik egy eladható, szerethető győztes kell, akiből sok mindent ki lehet hozni, nem akarnak úgy járni, mint az RTL az első Csillag születik győztesével, az egylövetű kis mesemondóval, aki minden további bőrlenyúzásra totálisan alkalmatlan volt.

És hogy mi lesz ezután Melindával? Van olyan közeg, ami rezonál arra a zenei stílusra, amiben ő otthon érzi magát, így ha túlteszi magát az elmúlt hónapokon, akkor átválthat az ügyintézésről a koncertezésre, ahol azt és úgy énekelhet, amit és ahogy akar. Cserháti Zsuzsa fellépései se a bonyolult koreográfiáktól maradtak emlékezetesek. Ha meg végleg besokalt (amire szintén van esély), akkor visszatérhet imádott traktorjaihoz és a kék kardigánjához, hogy csak a rajongók emlékeiben maradjon meg ilyennek:

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr122508318

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vissza a traktorokhoz? 2010.12.11. 18:07:56

Sok mindenki megkönnyebbült tegnap este.

Trackback: Szabályos "csalás" 2010.12.11. 16:55:02

Régóta beszélnek a népek csalásról a kiszavazós műsorok kapcsán. Persze mindenütt van közjegyző, de az teljesen homályos, hogy ezek a nem feltétlenül informatika tudós emberek mit ellenőriznek egyáltalán. De fogadjuk

Trackback: Nemzeti rock az új Petőfiben? 2010.12.11. 16:07:52

Az MR1 - Kossuth Rádió, Történet hangszerelve című műsorának vendége volt ma Koltay Gergely, az MR2 Petfői Rádió új elnöke. Koltay a szélsőjobboldali körökben is kedvelt Kormorán zenekar alapítója, dalszövegírója és zenésze.   A Kormorán vezetője,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fidesz = házmesterek pártja 2010.12.11. 11:44:51

Szégyellem magam, de nem tudom, ki ez a Mell Inda...

supertroll2000 2010.12.11. 11:49:53

csodálkoztam volna, ha nem a zsidaj gyerek jut tovább :D

pamut 2010.12.11. 11:53:06

Én Attilának drukkoltam, de amikor odaküldték hozzá a gyerkőcöt, azt mondtam, kösz, ennyi volt.

A Reni okés csaj, nekem valahogy túl semmilyen, tök üres az "egyénisége", meg se szólal már ásítok, olyan királyviktoros, 12 egy tucat. De ez még jól is fog neki jönni, kevesebb konfliktusa lesz amikor bele kell idomulnia a sóbiz fogaskerekei közé. Formálható, fel- és kihasználható a tv2 érdekei szempontjából. És csakugyan látványosan fejlődött, fejlődik, ezt el kell ismerni.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2010.12.11. 11:54:53

@supertroll2000: csodálkoztam volna, ha valami idióta nem zsidózik az első 3 hozzászólás valamelyikében.

supertroll2000 2010.12.11. 11:56:46

@Zka: ezekszerint nem csak én gondolom így, ha te is vártad
ejnye bejnye :)

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2010.12.11. 11:56:52

Nincs is tévém, de mindenhol ezt a Szíj Melindát nyomatták. Mondtam is barátnőmnek, hogy volt a a magyar tehetségkutatók történetében már 1. cigány, 2. kövér nő, 3. szegény 4. árvaházi, 5. kölyökképű, 6. gyerek és most akkor lesz egy ilyen antiszociális, mint a Suzan Boyle. Hát ezt benéztem. :)

blah 2010.12.11. 11:57:45

Nem ciki ilyet nézni és még ennyire drukkolni is...?

laphroaig 2010.12.11. 11:59:44

Attilához a gyereket a rendező küldte, nem Ő kérte ezt mondta.
Nekem Reni jobban bejön, nagy élet van abban a lányban!
Bár az igazat megvallva a Megasztár Tóth Verát, Oláh Ibolyát és Rúzsa Magdit adta ki magából, akik hangban tényleg megák. A többi győztes és helyezett, háát...

AnnaKarenina 2010.12.11. 12:02:06

Nem tudok egyetérteni a poszttal, szerintem Szíj Melinda tegnap nagyon is élvezhető teljesítményt nyújtott, az esetlenségei és hibái ellenére is.
Kökény Attilánál nem is értem, mire alkalmazod a "stílusa" szót, itt mindenki elénekel egy ismert számot. Kökény Attila ebben a legeslegjobb, mert mindent egyénien, leginkább a dzsessz felé hajlóan énekel. Ha meg nyálas számot kapott, akkor az a műsorkészítők szándéka szerint történt.
Tolvai Renátánál a tehetsége kérdőjeleződik meg: ő nem fejlődik, hanem vannak számok, amiket elfogadhatóan el tud énekelni, egyébként meg hamisan énekel. Az ő győzelme egyszerűen média- és bulvárbiznisz, a hangját majd kiigazítják, vagy találnak neki egy másikat. Lakatos Yvett tehetsége messze felülmúlta Renátáét, Renáta csak a siker akarásában világszínvonalú, és ahogy Friderikusz Kivezettető Sándor is megmondta, a jó éneklés nem elég,hozzáteszem, sőt vannak, akiknél nem is szükséges feltétel.
Egy tehetségkutatónak semmiképpen sem lehetne ez az üzenete.

chemical_tourist 2010.12.11. 12:02:09

Persze, kereskedelmi szempontból meg kellet lépnie a tívítú-nak, de nagyon átlátszó volt...

sunázósün 2010.12.11. 12:04:51

Van még ember, aki elhiszi, hogy tiszták ezek a szavazások és nincs előre levajazva minden?
Müller Rózsa és Lomini is a frankót mondja az egyáltalán nem beszervezett "telefonálóknak".

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2010.12.11. 12:06:58

@pamut: Renátát azért lehetne futtatni (más dolog, hogy engem teljesen hidegen hagy), mert bármilyen stílusban el lehetne indítani, ill. alakítani közben. Az utolsó 5 közül mindenképpen ez a helyzet, a többiek igazából egy stílusban jók. Ő meg nagyjából "okés" a legtöbben.

Nagy a marketingfaktora emiatt.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2010.12.11. 12:10:25

Ja, igen. a "kisember" azért tényleg gáz volt. Csak hallgattam, mert közben neteztem a tévének háttal. Egyszer csak fura marcipán-, ill. vanilíiaszag terjengett, hátranéztem és a tévé szirupként folyt lefele a szekrényről, beterítve az alsóbb polcokat meg az ott heverésző gitárt. :)

sunázósün 2010.12.11. 12:11:59

@Gee Halen: Valóban nagyobb százalékban állnának meg neki a kamionosok és egyéb autósok mint a többinek.
Tele a padlás ilyen "sztárokkal", csak nehogy leporolják őket.
Max. 1 év múvla ez is megy a levesbe, esetleg néha azért lesz még hír , hogy itt-ott pár százasért megmutatta a csúnyáját.

nevlexikon · http://nevek.blog.hu/ 2010.12.11. 12:13:27

Nagyon egyszerű egy műsor, a szereplőktől elkezdve a műsorvezetőkön át a nézőkig. Istentelen sok buta egyrakáson, s aki ezért még SMS-ben fizet is, annak csak gratulálni tudok. Javasolom Koncz Zsuzsa véleményét hallgassátok meg ezzel kapcsolatban.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2010.12.11. 12:14:35

@sunázósün: De ez a műsor nem is arról szól, hogy valami nagy művészeket termeljenek ki. Ez is olyan mint a Való Világ, csak ebben énekelnek is.

A csillogás nagyjából addig tart, ameddig a műsor is.

bájgúnár 2010.12.11. 12:16:12

Giorgio egy egyéniség.Kárvolt érte.
Melida szintén tehetséges.Viszont tényleg minden azon múlik milyen dalt adnak neki és milyen öltözéket,mozgást kell végeznie.
Tehetséges és szerintem ha megmarad azoknál a daloknál ami jól megy az egyéniségéhez még befuthat.Erösebb önbizalom kell és egy jó mentor aki arra épit amiben jó Melinda.Edith Piaf sem a szépségéről és a mozgásáról lett híres!
Nekem pl. Attila nemtetszett.Arra meg főleg ügyelni kellene hogy amikor reflektorfényben vagyok akkor próbáljak viselkedni.A bazdmeg szót aki ilyen helyen és alkalomból is tudja használni az számomra bunkó!

Betelgeuse-2 2010.12.11. 12:16:55

@supertroll2000:
Sajnos várnunk kellett a zsidózást, mert az elmúlt 8 év megtanított rá minket, mennyi seggfej is van az országban.

Gáborom 2010.12.11. 12:20:06

Szerintem Melinda akkor lesz jó, ha - ahogy Tilla mondta - szépen nyugodtan összehoz egy lemezt, ás úgy lép fel ahogy ő szeretne. Szerintem egyéniség, aki nem akar mindenáron kettő lenni egy tucatból, nem akarja felvenni a ma divatos ultimate meg premium meg jajjstenemmostmilesz stílust. Olyan kis Edit Piaf-szerű jelenség, aki ha kell, nagyon jól tud énekelni, és neki a hangjában van az "előadóművészet", nem a gesztusaiban. Egy kis képzés után remek előadó lehetne.
Renáta szerintem nem tud énekelni, véletlenszerűen hol jó hol meg gáz, nem véletlen, hogy ő kapta a legkevesebb szavazatot.
Attila pedig mindig bajlódik a magas hangokkal, nincs akkora hangterjedelme mint amekkorát mutat, ez a dzsesszes irány pedig nem feltétlenül közönségigény - bár ma elég divatos: gyatra dalokat ezzel próbálnak meg feltuningolni, jókat viszont kifejezetten elrontanak vele.
De ez csak az én véleményem.
Ja: abba kéne már hagyni ezt a zsidózást, annyira fárasztó. Inkább fel kéne venni velük a versenyt - persze az nagyobb meló mint a szájtépés....

Gáborom 2010.12.11. 12:20:50

Bocs: Edith Piaf....

Kelly és a szexi dög 2010.12.11. 12:21:07

Az utolsó képen a rövidhajú csaj a bal oldalon, az bejönne...

AkarkiJ 2010.12.11. 12:24:32

én csak azt nem értem, ha valaki ennyire antiszoci és baromira nem akarja ezt az egészet, nyűg neki, akkor miért jelentkezik háromszor a megasztárba, hogy megasztár lehessen???

sunázósün 2010.12.11. 12:24:58

@Gee Halen:
Pedig ennek pont az ellenkezőjét kommunikálják a csatornák ezekkel a műsorokkal kapcsolatban.
Mintha az előzőben is lett volna a egy talán szegedi indián, akinek már több hónapra előre lekötött műsora volt Las Vegasban, aztán valahogy azóta se kép se hang a gyerekről - és nem azért mert Nevadából nem érnek el eddig a hírek.

supertroll2000 2010.12.11. 12:29:25

@Betelgeuse-2: tévedés ne essék nem velük van bajom, sajnos valóban van olyan aki elvből gyűlölködik, én csak azt szeretném, ha vállalnák magukat és nem menne ez az össznépi oltás, mert a TV2 nem össznépi, hanem népcsoporti. Nehogymár én tünjek megosztónak és nem azok akik szisztematikusan válogatják saját karaktereiket az összes vetélkedőjükbe, nyereményjátékukba.

gorillka 2010.12.11. 12:31:38

@nevlexikon: érdekelne, hol lehet fellelni?

lengyilány 2010.12.11. 12:38:34

ó, dehát nem arról volt itt szó, ki mennyire nyújtott élvezhető teljesítményt! nagyon bírtam Melindát az összes hibájával együtt, mert kétségtelenül van egy zseniális tehetsége, a hiányosságai ellenére. (emiatt jó is a Piaf-párhuzam, ha kicsit erős is...) Renit mostanában szerettem meg, mert eszméletlen nagyot fejlődött, és ugyan nekem egyáltalán nem tetszik a zenei világa, remek énekes. Kökénnyel dettó, és ő is nagyon ért a nézőkhöz, nagyon profin nyúl hozzá mindenhez. így akár igazságos is!

DE!!!

nem lehet elmenni a műsorkészítők "remekbeszabott" pszichológiai és manipulatív szerkesztői magatartása mellett... egyszerűen nem bírtam nézni, hallgatni, ki is kapcsoltam a francba. ahogy a képek egymás után voltak vágva, ahogyan a zsűri megnyilvánult, a dalválasztások... minden egyértelmű cél érdekében dolgozott.

szerintem Melindával nem az a baj, hogy nem akart nyerni, mert sokszor bizonyította be ennek az ellenkezőjét a produkcióival a döntők során. az viszont az arcára volt írva ebben az adásban, és az előzőben is, mennyire átlát a zsűri szavain, mennyire átlát az egész szérián-médián... ezért is örültem, hogy ott volt! mert zseniális énekes - még egyszer! az összes hibájával együtt -, és csodálatosan szembesítette a műsorban a "sztárcsinálás" igazságaival magát a sztárcsinálást!
tisztelet, sajnálom, hogy nem maradt vele az erő, de így is tisztelet mindenért! így meg aztán versenyezzenek tovább békével...

szürke_tapir · http://akozert.blogspot.com 2010.12.11. 12:50:52

@Szekuriti Blogger: a Megasztár nem ún. "tehetségkutató", hanem valóságshow.
De tényleg.

frontember876 2010.12.11. 13:10:50

@supertroll2000:

1. Kökény Attila egy cigány srác, nem zsidó.
2. Ha picit is értenél a marketinghez, a zenei menedzsmenthez és a zenei piachoz, akkor tudnád, hogy semmi értelme zsidó művészt választani, sokkal több értelme van egy cigány, vagy egy fiatal fehér női előadónak. Ugyanis ma magyarországon ennek a 2 típusnak van hagyományosan a leghűségesebb rajongótábora, a roma lakosság ugyanis folyamatosan zenét hallgat, ha teheti, és elsősorban a roma zenészeket hallgatja. A 8-18 éves generációból a fiúk és a lányok is a csinos, fiatal csajokra vannak rágerjedve, egyik fele szerelmes beléjük, másik fele olyan akar lenni, mint ők.
3. Ebből következően nem vagy más, csak egy végtelenül, szánalmasan ostoba antiszemita hülye fasz, aki ráadásul ideológiát is akar találni a nyomorultságának. Nem fog menni. Ahhoz sajnos ordítóan buta vagy.
4. Ha már mindenképpen világgá akarod kürtölni, hogy egy jólnevelt kavics is okosabb nálad, kezdj valami olyan témával, amiről legalább minimális fogalmad van, baszod.

Hülye pöcs.

Gereblyés Paraszt (törölt) 2010.12.11. 13:13:35

Valaki mondjon má' egy Mester Tamás slágert.

mykee · http://www.facebook.com/mykeehu 2010.12.11. 13:15:26

Én Renátának szurkolok még annak ellenére is, hogy van némi előélete odaátról. Itt is érdemes megnézni, ezekben a korai felvételekben... Már tévében, nagyzenekarral kéremszépen:
www.youtube.com/watch?v=C_Z-AKwAAPY
www.youtube.com/watch?v=fV5iaFrSU5g

Laciii 2010.12.11. 13:34:51

"A szavazásba ugyan nem nyúltak bele se előre, se utólag, mint az RTL Klub"
Ezt csak írod vagy el is hiszed?

Camappa 2010.12.11. 13:40:43

Vissza a traktorokhoz? Kedves poszt író, neked még sose hagyta el egy bazmeg sem a szádat, neked még baktérium kultúra sincs a pofádban B A Z M E G, mert Te olyan makulátlan vagy.

Szopkipicsám.

Camappa 2010.12.11. 13:44:01

@frontember876: Teljesen igazad van, de mi a picsának kell válaszolni egy olyan emberféregnek, akinek eleve troll van a nevében.

Az ilyen mellhorpaszos nímandokra a szót sem érdemes pazarolni.

laci_52 (törölt) 2010.12.11. 13:49:27

Én nem hiszem, hogy nem csaltak a szavazásnál, dehát érthető: Szíj Melindát már rég ki akarták ejteni, nehogy már a döntőbe jusson!

marhaszív 2010.12.11. 13:49:47

@AnnaKarenina: látod, mégis bevált a korábbi elméletem, ti. hogy melindát a végén nagyon meg fogják büntetni a diadalmenet után. méghozzá ugyanaz a közönség, aki eddig a vállán vitte, a végén csak odalökte őt a zsűri markaiba, aki már alig várták, hogy széttéphessék. hát így működik a tömegpszichózis. most élőben láthattuk.

fidesz = házmesterek pártja 2010.12.11. 13:50:54

Megkerestem a jutyúbon ezt a nőt(?).
Félelmetes. A hangja lehet, hogy jó, de még egy ilyen tramplit...

Betkó 2010.12.11. 13:51:34

Ez bunda volt. Azt senki nem hiszi, hogy 13%-ot 30 perc alatt le lehet faragni, egy heti szavazás után.
Ronda egy ország ez. Persze a Melinda szar is volt, meg idegesítő meg minden, a gyerekes megoldástól hánytam az Attilánál, Renáta meg egy trampli husimusi, teljesen hamisan is énekel. Attila a Melindával közös szám alatt kereste a dalszöveget. Hiába, ez van.
Szar az egész.

supertroll2000 2010.12.11. 13:51:40

@frontember876: tök megmondtad :)
rohatnál anyunak megmondani hogy tökre megmondtad a zinterneten? :D
amúgy trollal vitázni szerintem nagyobb ökörség :P

Tökibá 2010.12.11. 13:55:09

Cigánynak kell nyernie, teccik érteni..??

House MD 2010.12.11. 14:06:42

"A szavazásba ugyan nem nyúltak bele se előre, se utólag"

Pont annyira vagy naív mint a blogban említett Szíj Melinda!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.11. 14:09:01

@supertroll2000: "csodálkoztam volna, ha nem a zsidaj gyerek jut tovább :D"

@Tökibá: "Cigánynak kell nyernie, teccik érteni..?? "

Na most döntsük már el, hogy zsidó, vagy cigány, mert nem mindegy, hogy miért kell utálni :-)

frontember876 2010.12.11. 14:18:10

@supertroll2000: szokásos primitív köcsög módit nyomod. Előbb komolyan zsidózol, aztán úgy teszel, mintha az egész csak egy nagy vicc lenne.

Édesanyámat kár a szaros kis szádra venni. Tiédnek kellett volna elmagyarázni időben, hogy amikor a fasz kölyke a taknyát eszi, akkor pofont kell adni, nem megsimogatni azt a kocka kis fejét.

Átlátszó kis faszjancsi vagy, és az is maradsz. Vegyél egy tükröt, hogy nyomon tudd követni a végtelenül sekélyes kis fos életed minden egyes kínos pillanatát.

bda 2010.12.11. 14:23:27

Összességégben egy adást sem néztem végig, egy-két részletet láttam, a TV-ben és a youtube-on. Biztos vannak/voltak műsorban a tehetséges hangok, előadók és mindkettő.
Valahogy nem igazán érzem szükségét egy ilyen műsornak, ha valaki nagy tehetség akkor ezek a műsorok nélkül is karriert fog tudni befutni. Úgyis a hallgatóság fogja eldönteni, hogy 10-15 év múlva lesz-e igény az előadásukra vagy sem. Addig meg úgyis a producer meg fene tudja, hogy még hány élősködő fogja a bőrt lenyúzni róluk, ha meg már nem látnak lehetőséget bennük akkor a kukába dobják őket.
Én úgy gondolom, hogy az egyéni előadásmód, dalszövegírás és mindenféle produceri meg menedzsment megkötés nélküli zenélés jelenti a hosszú távú sikert, és erre számos jó példa akad hazánkban és a nagyvilágban is. Lásd: Demjén, Ákos, Ossian, Iron Maiden, AC/DC, Madonna és még lehetne sorolni neveket és az előadókat akik még 20-30 év múlva is sikeresek és azokat az előadókat is akik éppen az aktuális trendeknek megfelelően zenéltek és 1-2 slágeres előadók voltak, és itt a voltakon van a hangsúly: Dr Alban, Peter Andre, Back street Boys stb.

piros pipacs 2010.12.11. 14:35:03

@Gereblyés Paraszt: Olyan nincs, és nem is lesz. Az az ürge egy hülye, nagyképű, idióta.

piros pipacs 2010.12.11. 14:36:14

Én kedvelem Szij Melindát. Szeretem a hangját, hát egy kicsit esetlen a szinpadon, de azért jó. Kökény és Tolvai is jó.

Scypio 2010.12.11. 14:49:57

erre a manipulálásra egyszerű módszerek is vannak. Mivel bármennyi szavazat érkezhet egy telefonról, elég a TV2-s munkahelyi telefonokról felpörgetni a szavazatokat. Egyik zsebből megy a másikba, a közjegyző is boldog, hitelesít. Sz. M. pedig pakol, annak ellenére, hogy a szavazatai menet közben még emelkedő arányban nőttek (42%-rol 45%-ra ha jól emlékszem).

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2010.12.11. 14:50:32

Király Norbi a Király! :D
itt ülök a kanapén én meg a sztár. (Gálvölgyi Só)

Taxomükke (UK) 2010.12.11. 14:51:19

@AnnaKarenina: Tehetségkutató??? Ez nem tehetségkutató, hanem egy nézettségvadász tévéműsor a plebsnek, lehetőleg olyan szereplőkkel, akiket aztán lehet sztárolni/ócsárolni/felemelni/eltiporni a hasonló színvonalú "hírműsorokban" (igazából ide előre-hátulra vagy négy idézőjelet tennék), valamint sztorizni a Story/Bors/Blikk/tökömtudja bulvárlapokban.
Ha ez tehetségkutató lenne, akkor nem ezek az emberek lennének itt, akiknek a túlnyomó része nem bír hamis hangok nélkül elénekelni egy dalt sem.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2010.12.11. 14:51:42

@Fedor: "Na most döntsük már el, hogy zsidó, vagy cigány, mert nem mindegy, hogy miért kell utálni :-) "

Valószínüleg kommunista. ;)

borovi 2010.12.11. 15:00:24

Szíj Melindát qrvára el fogják felejteni (méltán), ha ez a médiacirkusz kikopik mögüle.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.11. 15:17:49

@Laciii: Beszélgettem erről tévésekkel. Azt mondták, hogy egyrészt baromi könnyű lebukni, másrészt meg értelme sincs, mert ha kiesik az, akit nézni akarnak, csökken a nézettség.

villamos alóli kacaj 2010.12.11. 15:26:20

A Mestert is vihette volna magával!
(szerintem a Melinda többet szerepelt mint a Mester egész pályafutása alatt. de hogy több nézője volt az biztos.)

egy maréknyi dollár 2010.12.11. 15:27:28

@AnnaKarenina: Szívemből szóltál!
Fedor:Tetszik a stílusod,a humorod.

drumhead 2010.12.11. 15:38:57

mind tök hamis az eleje óta vazze

venszivar 2010.12.11. 15:47:47

@Gereblyés Paraszt: 168 óra ! Ebből él,úgy 20 éve.Az apja írta "neki".....Ő még egy mondókát sem alkotott!De már 30 éve a "pályán" van.

papamaci1 2010.12.11. 15:50:38

Ha valaki jó énekes, nem mindegy , hogy hogyan néz ki és hogy mozog? Az énekes ÉNEKEL.

Máté Péter és Szécsi Pál sose ugribugrizott a TV-ben. Koncz Zsuzsa és Cserháti Zsuzsa se.... és ugye ezeknek a neveknek a lába nyomába se érhetnek a mai hülyék.

venszivar 2010.12.11. 15:57:27

Általában cigány származású,vagy erdélyi,szlovákiai,ukrajnai magyar van a döntőkben.A létszámukhoz képest igen nagy arányba......

torró 2010.12.11. 15:59:10

Ne, már Fedor! Majd pont a Tv-k árulják el magukat!Nem buknak le!Mindig is manipulálták a szavazatokat az elsőtől az utólsóig.Melinda addig kellett míg eddig el nem jutották .Ő volt aki a manit hozta.Igazából őt az első döntőnél szépen el kellett volna engedni,csak hát ahogy írtam Ő volt az arany tojást tojó tyúk.Most viszont már nincs rá szükség. Jól írta előbb valaki hogy lehet 13%/-l megugrani azt aki pár perccel előbb még 45%-n áll, ez itt a bibi.Ez egy ilyen tróger ország! Nem a Melinda védelmében!

Harley 2010.12.11. 16:03:38

@Scypio: Nos erre csupán egy büntető feljelentés kellene az ügyészségre, csalás megnevezéssel . Egy vizsgálat villángyorsan kideritené a csalást ,sima műszaki ügy . Egy vállalkozó ügyvéd kellene csupán ( nagy népszerüségre tenne szert ) aki megfingatná a bulvárTV-t. Másrészt ,a ráutaló magatartás megvolt vastagon ,egyrészt a zsüri epés megjegyzései ( mit , monológjai )illetve az összes fórumon ,beleértve az internetet ,ment pszichológiai hadjárat a szerencsétlen SZ.M porbazuzása érdekében .A mester T. különösen kitett magáért , a fénylő anaconda feje csak úgy ragyogott az örömtől ,amikor végleg leamortizálták a szerencsétlent ,akár egy kivégzőosztag . Kiváncsi lennék ,hogy ő milyen teljesitményt nyujtana egy ilyen destruktív nyomás alatt. Az viszont egy külön tanulmány ,hogy a helyzetbehozás , illetve az ellehetetlenités eszközeivel milyen ocsmány módon éltek a TV2 végrehajtó pribékjei . Szánom ezt a szerencsétlen nőt ,és mindenki nézzen magába ,ilyen össztűz alatt ki milyen teljesitményt nyujtana ? Ezek a férgek ilyen módszerekkel bárkit kikészitenének. UFF

atila68 (törölt) 2010.12.11. 16:09:38

A "nem hiszem el" videó lekerült a TV2 oldaláról.
Ez gyakorlatilag felér egy beismeréssel.

Intizar 2010.12.11. 16:10:18

Némiképpen off a kérdésem, de nagyon piszkál, ezért fölteszem (Melindácska et co-tól teljesen függetlenül, mivel nem vagyok up to date): tényleg úgy van az, hogy manapság csak akkor jó az "énekes", hogyha teljes cirkuszi produkciót teljesít danolás közben? Ez talán Madonna kisasszony találmánya, akiről talán más is úgy gondolja, hogy a hangja nem KIFEJEZETTEN páratlan?
Hogyan van az, hogy egyes istennők - hármat mondok példának, Piaf, Fitzgerald s a nemzetcsalogánya Koncz Zs. - istennők akkor is, hogyha show címén legföljebb decens döcögést társítanak a dalhoz?
Lehet, hogy ritka az olyan énekes, akinek elég különleges a hangja és a személyisége? Lehet, hogy ritka az olyan dal, ami magában is elragad, mert úgy van megírva? Mondja már meg valaki a tuttit.

DeMarco 2010.12.11. 16:16:49

@Fedor: A fejedbe látok, már tegnap este megfogalmaztam a gondolataimat, csak türelmesen meg kellett várnom hozzá a posztot... :DD

Az előző posztodnál még szinte fogalmam se volt, hogy kikről beszélsz, lévén nem nézek tévét, csak nagyon ritkán.

De tegnap megkértek rá, hogy nézzem végig a megaszart, így kénytelen voltam végigszenvedni. Bár tény, hogy voltak vidám pillanataim is közben.

A kedvencem az lett, amikor mutogattak fridinek és habzott a szája.. :DD

A zsűrit enyhén szólva sem kedvelem, csak ők elegek lennének ahhoz, hogy azonnal elkapcsoljak onnan, de ez most nem annyira érdekes.

A legelső válogató adáson lett egy favoritom, most épp első lett, tehát nagy eséllyel nyerni fog. Bár az elmúlt években lettek nála tehetségesebb énekesek is, de ebből a szériából ő lesz a legjobb.

Tolvai Renáta is elég szépen fejlődött, bár nekem kicsit husis és kicsit hamisan szólt néha, de mégis képes showt csinálni és pezsgést, előtte még nagy lehetőségek vannak.

Szíj Melindára voltam egyedül kíváncsi, mert a múltkor annyira sztároltad. No, én nem estem hasra tőle, de ez nem meglepő az eltérő ízlésvilágunkat ismerve. Egyedül az igyekezete ad elismerni valót és a próbálkozása. De minden más siralmas.
Egyvalami tette számomra szimpatikussá, a zsűri egyöntetű utálata.
A helyzet az elejétől kezdve világos volt, mint a Nap. Az Attilát benyomják az első helyre, a csajok maradnak másodiknak, Renáta lesz a harmadik, hogy ne legyen túl feltűnő és a zsűri kigolyózza Melindát. Ezért mutatnak két ábrát majd, egy igazit és egy kamut, az elsőn ahogy általában Melinda vezet, a másodikon Attila szorongatja, aztán majd soha többet nem mutatnak táblát és hopp...megfordul az eredmény.

Kivételesen abban egyetértünk, hogy ez nem lehet a véletlen műve, a zsűri és a tévé mindent megtett ezért az eredményért, de veled ellentétben, sztem kellett ehhez manipuláció is a szavazatokkal.

Összeségében hánynom kellett tegnap is, de hősiesen végignéztem, izé, néha odafigyeltem a monitorról a tévére...

A zsűrinél és az erős terelgetésnél már csak egyvalamitől lettem rosszabbul, király viktorkától.

Szíj Melinda határozottan jobban járt, hogy kimarad a média dömpingjéből és a sztárcsinálásból...

venszivar 2010.12.11. 16:20:51

@Intizar: Beszélj fridivel vagy a mekk mesterrel.Ők "tudják" a tutit.Legalábbis biztos kaptak annyit,mint én 2-3 év alatt keresek.Költsék AID-s gyógyszerre!

Anti Anyag (törölt) 2010.12.11. 16:41:22

Gondolkodom, ettől a sok birkától hogy tudnám én is kicsalni, hogy hívjanak egy emelt díjas számot, vagy emelt díjas sms-t küldjenek.

Mert, hogy lehet ezeket többször is nyírni, az tuti.

Intizar 2010.12.11. 16:45:51

@venszivar: Ezzel a válasszal nem sokat tudok kezdeni. Nem tudom, mit akar "fridi" vagy "mester". Volt egy kérdésem, úgy értettem, hogy általánosságban szólt arról, mit várunk egy énekestől. Van erről vélemény, vagy csak annyi, hogy a pillanatnyi cirkuszban kinek kellene nyakát szegni? Mert ez utóbbi kevéssé izgat.

venszivar 2010.12.11. 17:07:48

@Intizar: Itt a nagy többség arról morfondíroz,hogy elcsalták-e a szavazást.Te kérdezted,hogy ki tudja a tutit.Én megemlítettem,hogy a fridi s mekk mesternek tudnia kell,mivel ők vastagon benne vannak a "buliba".Ha meg "rossznak",rosszat válaszoltam,akkor sory.

Intizar 2010.12.11. 17:18:16

@venszivar: A tuttit azzal kapcsolatban kérdeztem (megjegyezve, hogy talán "off" a kérdés), hogy mit várunk el ÁLTALÁBAN egy énekestől. Föltételeztem alattomos módon, hogy azért várunk el tőle cirkuszi produkciót, mert vagy a hangja vagy a kisugárzása vagy a nóta nem olyan, hogy elég legyen. Ezzel nem Melindára akartam célozni, nem tudom megítélni, hogy igazi énekes-e, hogy hamis-e (lévén hogy botfülű vagyok, meg aztán elég keveset hallottam ebből a mostani cirkuszból). De bizony, tény és való, hogy nem erre a szánalmas izére céloztam a kérdésemmel, hanem egy általánosabb problémára. (Legalábbis az én szememben problémának tűnik, valamint általánosnak, valamint méltónak legalább arra, hogy kérdésként fölvessék.)

átlátó 2010.12.11. 17:50:10

Minden mindennel összefügg. Sz.M-ra szavazók és maga főhősnő jól kiegészítették egymást.
(Cserháti Zsuzsával nem vontam volna párhuzamot semmilyen összfüggésben.)

Visegrádi 2010.12.11. 17:53:04

@papamaci1: Dehát azért az elvárható, hogy ott lép be a dalba, ahol kell. Ha már énekesnek hívjuk az illetőt.
Melinda gyengusz. Nyugdíjas otthonokban danolászhat másodállásban.

Gereblyés Paraszt (törölt) 2010.12.11. 17:57:02

@piros pipacs: De akkor mire veri magát? Milyen "szakmát" emleget mindig? (Na nem mintha olyan sok Gereblyés Paraszt album lenne. Csak kettő.)

SzaGyu 2010.12.11. 18:08:20

Szíj Melinda még mindig jobb lett volna első helyezettként, mint Kökény Attila!

Már csak azért is mert a TV2 annyi sok cigány énekest kiemelt, hogy az már szégyen a magyarságra.
Ezek az emberek csak kornyikálnak, vibrálják a hangjukat.
Sajnos a TV2-nek és a zsűri java részének ez tetszik.
(Attól tartok, a vezetés utasítására. Legalább is Friderikusz Sándor arca és hirtelen véleményváltozása -ami rá nem jellemző- ezt sejteti...)

Szíj Melinda eddigi versenyben tartása csak eszköz volt! Eszköz ahhoz, hogy minél többen szavazzanak és dőljön a pénz!

Az előző szavazáskor az összes szavazatok 48%-át kapta Melinda, míg a másik kettő 20 illetve 30% körüli szavazatot kapott. Koncepciósan lejárattál ugyan Melindát, (ezt mindenki észrevette) de ekkora szavazatbeli különbség akkor sem alakulhat ki a következő fordulóban.

Lejáratták Melindát már azzal, hogy leopárd ruhát adtak rá, és ugráltatták, míg a másik énekest csinosan, elegánsan öltöztették.

Nem beszélve a -ha jól tudom a címét- Fék, virágok, fény című Zalatnay szám Melindának való kiosztásáról.
Tehát buktatni kellett, de mivel a szavazati arány nem a TV2 igényeinek megfelelően alakulhatott, így csakis a csalás lehetősége állhat fenn.

Ezek mind egy koncepciós buktatás jelei.

Ez a Szíj Melinda bukás időzítve volt, mi több megvolt koreografálva!
Szégyellje magát A TV2, de főleg a beképzelt Mester Tamás, és a producer is!!

Hogy mi is a valóság, az előbb-utóbb kifog derülni és akkor nagy bukások lehetnek.

2010.12.11. 18:27:43

@papamaci1: ezzel az elképzeléssel csak az a baj, hogy habár én is ezt hittem, hát nem.
Az énekes legyen fiatal, sexy, tudjon szerepelni, és feküdjön le az őt futtatóknak (mert ez nem művészet, hanem biznisz).
Van művészet is, csak nem az ilyen semmilyen-nyálas-3 akkordos tömegműfajban.

hubble7 2010.12.11. 19:07:33

A TV 2 egy moslék, csaló, nulla értékű csatorna. Az illetetékes zsűri nem üti meg azt a határt amit értékelni lehetne.

hubble7 2010.12.11. 19:15:07

Ki volt a közjegyző?
Hány embert csaptak be?
Hol ellenőrizhető a szavazás eredménye?
Indul-e per csalás miatt?
Süllyedhet-e mélyebbre a TV2? IGEN!!!!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.11. 23:38:13

@Camappa: "Vissza a traktorokhoz? Kedves poszt író, neked még sose hagyta el egy bazmeg sem a szádat, neked még baktérium kultúra sincs a pofádban B A Z M E G, mert Te olyan makulátlan vagy.

Szopkipicsám."

Esetleg ha végigolvastad volna a posztot, és még értelmezed is, akkor rájöhettél volna, hogy nem Kökény attilát parasztoztam le a címadással (sőt, senkit sem).

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.11. 23:42:38

@DeMarco: "Szíj Melindára voltam egyedül kíváncsi, mert a múltkor annyira sztároltad. No, én nem estem hasra tőle, de ez nem meglepő az eltérő ízlésvilágunkat ismerve."

A múltkor is leírtam, ebben a posztban meg idéztem, szóval nem tudom, hogy közöljem másképp: nekem nem tetszik az a zenei stílus, amit Melinda képvisel. Csak épp elismerem a tehetségét. Ez most sincs másképp, továbbra is jó énekesnek tartom, csak épp tényleg mindenkinek az volt a jó, hogy ő most hazmanet egy kicsit.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.11. 23:49:48

Mindenkinek, aki a szavazásban sejt csalást: A tévéseknek tényleg tök mindegy, hogy kire nyomja a jónép az sms-eket, a lényeg, hogy dőljön a pénz. Ennél közvetlenebb viszacsatolást nem is kaphatnának arról, hogy kinek a szerepeltetése növelheti a nézettséget. Manipuláció persze van, ha az illető nagyon eltér a koncepciótól, erről szól a poszt, de más szinten, mert a az sms-szavazatok megmásításával tényleg nagyot lehet bukni, és annyit nem ér az egész.

Egy egyszerű példa: A héten ugye volt a Való Világ-ban az a botrány, hogy annyira be akartak nyomni egy srácot a Villába, hogy amikor a közönség minden ráutaló magatartás és képernyős manipuláció ellenére nem őt szavazta be, inkább utólag változtattak a szabályokon. Kérdem én, lett volna szükség erre, ha valóban már a szavazás is manipulált lett volna?

Na jó éjszakát.

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2010.12.12. 11:52:31

@Fedor: drágajó Fedorom!

Hány sms érkezhet egy adás alatt?
100.000?
Akkor van 25 MFt bevétel, amin a TV2 osztozik a szolgáltatóval.

Mennyit is fizet a reklámozó egy jó nézettségű műsorban elsütött spotért?

Csak egy kicsit kell számolgatni, a cél perszehogy a minél több bevétel, de az a nézettségből jön, nem az sms-ekből, ugyanis a nézők többsége csak néz bambán, utána bekommenteli a blogokba, hogy nem nézi, sőt, nincs is tévéje, de semmiképp nem küld sms-t.

Más.

tv2.hu/megasztar5/video/11-donto-top-3-2010-12-10-5-resz
hogy jól láttam: videó itt, mondat 18:47-nél).
ez a link nem müxik.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.12. 18:47:49

@az igazi medwe: drágajó medvém!

Hát épp ezért nem érdeke a tv2-nek meghamisítani a szavazást. Hisz minél népszerűbb valaki, annál nézettebb, és hát min lehet jobban lemérni valakinek a népszerűségét, mint szavazással? Az sms-ekből bejövő pénz ehhez képest valóban csak járulékos plusz.

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2010.12.12. 19:13:08

@Fedor: Neked teljesen igazad lenne, ha a beérkező sms-ek és a műsor népszerűsége között egyenes lenne az összefüggés.
Csakhogy ez az összefüggés kimutathatóan, mérhetően nem közvetlen.
Ugyanis.

A kereskedelmi tévék célcsoportja a 18-49 közötti korosztály.

A kiszavazós-beszavazós játékokat pedig elsősorban a 12-24 közötti LÁNYOK tartják el az apuka és anyuka pénzén küldött sms-ekkel.

Hogy a versenyzők közül ki kapja a legtöbb szavazatot, csupán annyit mutat, hogy az sms küldők körében ki a legnépszerűbb.

Az sms-küldők pedig csak egy csekély töredékét teszik ki a célcsoportnak.

Magyarul: nem csak a visítozó csirtiket kell a képernyő elé ragasztani, mert azoknak ugyan hiába reklámoznának wellness-hétvégét, öblítőt, táplálék-kiegészítőt és a többi nélkülözhetetlen lételemet (;-)), magasról tesznek az egészre.

Muszáj megnyerni az sms-t-soha-nem-küldők-csak-a-tévét-bámulók népes hadát, mert ők veszik majd meg a reklámozott szarokat, belőlük jön össze egy péntek estére 1,6 millió néző és az ő kegyeikért folyik a harc, nem a szavazókéiért.

A tévék pedig szerintem nem hamisítanak semmit, hanem egyszerűen azt csinálnak, amit akarnak, még ha ott a közjegyző is, mert az csak azt látja, ami a monitoron megjelenik, azt nem tudja ellenőrizni, hogy annak valóban van-e bármi köze a szavazáshoz.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.12. 19:17:37

@az igazi medwe: Az sms- küldők között egészen idáig Melinda volt a legnépszerűbb. Szerinted rá a a 12-24 közötti LÁNYOK szavaztak az apuka és anyuka pénzén küldött sms-ekkel?

És mégegyszer: olyan tévésektől (személyes beszélgetésen) hallott információkból merítem ismereteimet, akik számtalan ilyen szavazós műsort csináltak.

ildsisy 2010.12.13. 10:02:42

Eleinte ő volt a kedvencem, de hamar rájöttem, sajnos nem színpadra való...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0