Ehhez azért tényleg pofa kell...
2011. május 30. írta: Fedor

Ehhez azért tényleg pofa kell...

Mindenki emlékszik még arra, hogy a FIDESZ frakció részéről szinte egy nagy kivonulásból állt az előző ciklus jó része: Ha Gyurcsány felszólalt, már vonultak is. Az is emlékezetes, hogy Orbán a 2002-es veresége után évekig szinte be se járt a munkahelyére, vagyis a Parlamentbe. Mindezek fényében a következő hír minősítésére nem tudok mást mondani, mint a címbeli mondatot: Ehhez azért tényleg pofa kell...

Csökkentette az "igazolatlan hiányzások" miatt az MSZP (UPDATE: és az LMP) parlamenti frakciójában ülő képviselők fizetését Kövér László házelnök azzal, hogy nem jegyezte ellen a fizetési papírjaikat - értesült megbízható forrásból a Népszabadság.

Úgy tudjuk, hogy a Fidesz politikusa azzal érvel: a szocialisták nem vettek részt az alkotmányozás folyamatában, ezért nem is jár nekik a fizetésük erre az időszakra járó, megfelelő része.

Persze a kicsinyes, aljas szívatás sose állt távol a FIDESZ-től (emlékezzünk csak arra, amikor 3 éve 1-2 nappal karácsony előtt tettek fel több, mint 1300 totál fölösleges, viszont kötelezően 15 napon belül megválaszolandó kérdést, nehogy  nyugodt karácsonya legyen a minisztériumokban dolgozóknak), és arra a gerinctelen hozzáállásra is egy rakás példát lehetne hozni, hogy homlokegyenest mást csinálnak, mint amit ellenzékben mondtak, ígértek, szóval nem is értem, miért csodálkozom ezen a húzáson.

Csak hozzák a szokott formájukat.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr562943120

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Aki nem alkotmányoz ne is egyék 2011.05.30. 20:49:32

A hír:Mivel a szocialisták és az LMP képviselők nem vettek részt az alkotmányozásban, erre az időszakra nem jár nekik fizetés, így határozott Kövér László, az országgyűlés elnöke. A Nol.hu tájékoztatása szerint a házelnök az "igazolatlan hiányzáso...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

loláb 2011.05.30. 14:21:31

"...Ha Gyurcsány felszólalt, már vonultak is."

Aztán amikor abbahagyta, visszamentek.
És szavaztak mindenről, amiről kellett, hozzászóltak a vitákhoz, elmondták a véleményüket. Végezték a dolgukat, annak ellenére, hogy Gyurcsányt nem hallgatták meg. AZ ugyanis nem kötelességük, de a vitában való részvétel, a szavazás, egyszóval a KÉPVISELET igen.

A szocik ezt nem tették meg az alkotmányozás kapcsán.

anonymand 2011.05.30. 14:27:44

Tisztelt Fedor!

Ne zörögj!
Már készül az egyéni képviselői indítvány, hogy Bonsai Duce, alias I. Orbán Viktor fizetését 2002-ig visszamenőleg rendezzék. Most jöttek rá ugyanis, hogy neki a jelenlegi szabályok szerint jár, akkora is.
Ha bent volt, ha nem.
Oszt jónapot!

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: a nem hátrányt okozó visszamenőlegessel tennék nyilvánvalóvá (i)gazságosságukat....

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.30. 14:31:49

@loláb: Igazolatlan hiányzás mindkettő, ha már komolyan vesszük a dolgot, és lényegtelen, hogy a munka melyik részéről hiányoztak.

Baldrick68 2011.05.30. 14:35:37

Ezen a fotón hasonlít a népek nagy tanítójára Joszif Viszarjonovics -ra

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2011.05.30. 14:36:01

loláb: Szeretném, ha megneveznél még egy olyan - adófizetők pénzén működő munkakört - ahonnan kivonulhatsz minden alkalommal vakaródzni, ha nem tetszik valakinek a képe - függetlenül jobb vagy baloldaltól. (Egyébként érdekes lehet, hogy ez így, ilyen módon a vitában való RÉSZVÉTELNEK tűnik számodra a FIDESZ esetében)

ayatollah 2011.05.30. 14:56:40

Vizet meg száraz kenyeret nekik a cellába.

Sztrapacska 2011.05.30. 14:58:56

Akkor szeretett vezérünk, I. szt Viktorunk fizetése is meg lett kurtítva? Őt sem láttuk bent túl soxor!
Illetve, ha már itt tartunk, egy átlag ülésnap olyan 4-5 képviselő ücsörög bent. Az nem lehet, hogy csak a szocik hiányozzanak, mert ennél azért kicsit Fideszesből is többnek kéne lennie!

loláb 2011.05.30. 14:59:55

@Fedor:

"Igazolatlan hiányzás mindkettő.."

Nem egészen, és ha méltóztattál volna a hír többi részét is idecitálni, akkor ez ki is derülne:

"Kövér László az MTI-nek az ügy kapcsán óúgy nyilatkozott: nem dönthetett másként, mert a két frakció deklaratívan mondta fel a munkát az alkotmányozás időszakában.

Az MSZP várhatóan közleményt ad hamarosan az ügyben. Úgy tudjuk, hogy a szocialisták jogilag "értik" a döntést, de azt "kicsinyes bosszúnak" minősítik, amiért távolmaradtak az új alaptörvény meghozatalától."

A szocialisták sem vitatkoznak azzal, hogy a jogszabályoknak megfelelő volt Kövér döntése. Az, hogy szerintük kicsinyes bosszú a jogszabályok betartása, az pedig inkább az ő jogtiszteletükről ad képet, nem másról.

borovi 2011.05.30. 15:13:14

Pofa az van. És hozzá hatalmas mellény. Remélem, hamarosan megkapja az ezekhez illő zakót is a Fidesznek nevezett bűnszövetkezet...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.30. 15:32:17

@loláb: Az sehol se írják, hogy nem lett volna jogszerű a fideszesek hasonló megbüntetése is, ha a szocik ugyanilyen kicsinyesek lettek volna anno...

loláb 2011.05.30. 16:22:13

@Fedor: Felőlem egészen nyugodtan megbüntethették volna őket, Orbánnal az élükön.

Egyébként pedig annak csökkenthető arányosan a tiszteletdíja, aki a szavazások harmadán nem vesz részt.
Tehát egy, vagy akár száztíz Gyurcsány beszéd elmulasztása sem büntethető, de az alkotmány megszavazása (mivel áprilisban másról nem szavazott az OGY) igen. De ez mellékszál. Ugyanis a Gyurcsány felszólalás alatti kivonulás, akárcsak az LMP és az MSZP mostani bojkottja politikai akció volt.
Ha az alkalmazott megoldásért (és nem a politikai véleményért, hanem az eszközért, amivel kifejezik) az jár, hogy nem kapják meg a fizetést, hát ne kapják meg. Nem hinném, hogy emiatt megmásították volna a döntésüket a pártok, nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy minden, amit tesznek, azért vállalják a következményeket, pont úgy, mint bárki más is teszi, akinek nincs képviselői igazolvány a zsebében,

Dr. No 2011.05.30. 16:23:55

Püffedt a képe. Vagy alkoholizál, vagy folyamatosan zabál a stresszre.

Dr. No 2011.05.30. 16:28:23

@loláb: "Ha az alkalmazott megoldásért (és nem a politikai véleményért, hanem az eszközért, amivel kifejezik) az jár, hogy nem kapják meg a fizetést, hát ne kapják meg."

A logikád szerint ez politikai presszió, az ellenzéki vélemény kinyilvánításának szankciója. Mi is tisztában vagyunk vele egyébként, csak jó, hogy te is elismered.

És ha itt tartunk: miért csak az MSZP-sek fizetését csökkentette? Tudtommal más ellenzéki pártok sem vettek részt az alkotmányozásban. Persze tudjuk, hogy különböző megfontolások miatt ugyan, de sem az LMP-vel, sem a Jobbikkal nem akar igazán összeveszni. Pitiáner szarházi...

vakuljmagyar 2011.05.30. 16:31:43

Munkaügyi Bírósághoz, azonnal:)) Amúgy pedig bőven elég lenne a sok képviselő helyett frakciónként egy. Úgyis a frakció közös határozatát mondja mindegyik, a fidesz meg dönt erőből. Mi a francnak fizetjük a többit?

loláb 2011.05.30. 17:02:35

@Dr. No:

"A logikád szerint ez politikai presszió, az ellenzéki vélemény kinyilvánításának szankciója."

Nem, az én logikám szerint ez a véleménnyilvánítás VÁLASZTOTT módjának a jogkövetkezménye.
Azt, hogy nem értenek egyet az alkotmányozással, millió egy módon ki lehetett volna fejezni: tartózkodással, nem szavazattal, transzparensekkel, sajtótájékoztatókkal, nyilatkozatokkal stb...

Ők a kivonulás módszerét választották, ennek a módszernek az volt a következménye, hogy a házszabályban foglaltaknak (amely házszabályt a parlament, azaz ŐK IS elfogadták) megfelelően túllépték azt a keretet, amennyi hiányzás még elfogadható: így jártak.

"miért csak az MSZP-sek fizetését csökkentette?"
Az LMP-sekét is csökkentette, csak ők nem rohannak azonnal a népszabihoz (és Fedor valamiért a hírnek ezt a részét nem tartotta annyira fontosnak, hogy beídézze). A hírben ez is benne van.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.30. 17:16:25

@loláb: "Az LMP-sekét is csökkentette, csak ők nem rohannak azonnal a népszabihoz (és Fedor valamiért a hírnek ezt a részét nem tartotta annyira fontosnak, hogy beídézze)."

Ne keress emögött szándékosságot, egyszerűen a poszt megírása óta frissült a cikk ezzel az infóval. Mondjuk nagyon kilógott volna a lóláb (bocs), ha csak az MSZP-re lett volna szabva ez az egész.

A poszt mondanivalóját egyébként ez a kiegészítés egy cseppett sem befolyásolja.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.30. 17:23:10

@loláb: Csak a kedvedért kipróbáltam, milyen mobilról HTML-t hegeszteni. Addig, amíg a blog.hu nem készít mobilsablont az adminhoz, ne kívánj sokszor ilyet tőlem :-)

Motorman 2011.05.30. 18:39:05

Az utolsó előtti ülésbe belenéztem,
voltak vagy harmincan, összesen...
Most akkor ki a hunyó?

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.05.30. 21:30:22

@Fedor: Nem baj, majd 2014 után visszamenőleg megvonják mindenkinek a fizetését 10 évre.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.05.30. 22:42:50

Szerintem magával az intézkedéssel nincs különösebb gond.

Problémát én abban látnék, ha Kövér László nem egyenlő bánásmódban részesítené a különböző frakciókban ülőket.

Itt például azért szólt le egy szocit, mert az evett az ülésteremben:

apostol.blog.hu/2011/05/23/hatalmaval_visszaelve_alazott_a_kereszteny_politikus

Én valami olyasmi törekvést látok Kövérnél, hogy vissza akarja állítani a parlament tekintélyét. Ahol mindenki öltönyben van, nem eszik, nem újságot olvas, nem ásítozik, nem fetreng a széken, nem nevetgél a padtársával, hanem bejár,szépen ül és odafigyel.

Hogy ezek-e a megfelelő ismérvei a tekintélyt parancsoló parlamenti munkának, azon lehet vitatkozni. Az viszont kétségtelen, hogy az előbb felsorolt dolgok miatt sok népi kritika éri/érte mindig is a tisztelt házat.

anonymand 2011.05.30. 22:56:36

@bogancs:

Tisztelt bogancs!

Látnál?
Nem szoktál parlamenti közvetítést nézni?
Kinek kapcsolja ki a mikrofonját?
Kit hagy nyíltan zsidózni, rasszistaként beszélni?
Kikre nem szólt rá, hogy a Parlament méltóságába nem fér bele az, hogy a kongó ülésteremben mindig a szóláson levő mögé csoportosuljanak (3-4 fő)?
Ki nem járt be a Nemzetbiztonsági összejövetelekre?
8 év alatt ki volt bent legkevesebbet a munkahelyén?

Kérdezzek még?
Vagy látod már a problémát?

Tisztelettel:
anonymand

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.30. 23:20:51

@idelle: egyébként látszik, hogy Kövér nem látott még normális munkahelyet, ott ugyanis nem "projekthiányzás" van, hanem hiányzás.

tehát nincs olyan, hogy csak akkor vonjuk meg Kovács Géza fizetését, ha nem vesz részt a raktárpakolásban. nem jön be, nem is kell többet jönnie.

és igen: ha Orbánnak vissza kellene fizetnie annak a lóvénak a 98%-át, amit úgy vett fel, hogy nem járt be, asszem nagy bajban lenne, még úgy is, hogy korlátlan a zseton ami fölött diszponál.

anonymand 2011.05.30. 23:48:33

@loláb:

Tisztelt loláb!

Mélységesen egyetértek Veled!
Népszabadsághoz futni, közben meg a sajtótájékoztatón mosolyogva túllépni a dolgon!
Micsoda dolog?
Heti Válasz, vagy Magyar Nemzet lett volna a helyes választás!

Tisztelettel:
anonymand

2011.05.31. 00:12:02

@loláb: Az, hogy szerintük kicsinyes bosszú a jogszabályok betartása, az pedig inkább az ő jogtiszteletükről ad képet, nem másról.

És merő igazságszeretetből a Fideszesek is befizetik tévesen fölvett javadalmazásukat. IGAZ?

Demagóg vagy, nyalod a rossz pártdumát.

DeMarco 2011.05.31. 07:35:37

Kicsit lemaradtam. Termeltem a gdp-t...

Loláb és Bogancs már megfogalmazta helyesen a jogszabályt és a mögötte lévő célokat, ezért ezt nem is érintem, egyébként sem érintettem volna.

Sokkal egyszerűbben fogalmazva: Igen, bazd meg szivatják őket. És? :) Megérdemlik...

Ti is álszentek vagytok, mert itt háborogtatok 4 évig, hogy a Fidesz kivonul fletó beszédei alatt, holott minden jóérzésű ember kivonult volna minimum... Meg nem jártak be sokszor a parlamentbe.
Most bezzeg ugyanezt már nem várnátok el a maszoptól és lumpenektől, most érdekes módon teljesen rendben van, hogy ők is basznak bemenni... ők valóban nem képviselték megfelelően a választóik akaratát, mégsem látom, hogy őket (is) ekéznétek ezért.

Képmutatóak vagytok. Csak azért bosszankodtok, mert a maszopnak nem jutott eszébe ugyanez a szivatás, amit azzal próbáltok leplezni, h jah ők nagyvonalúak voltak... voltak a fenét, pont fletó mi? Ne röhögtessetek már...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.31. 07:45:16

@DeMarco: "Most bezzeg ugyanezt már nem várnátok el a maszoptól és lumpenektől, most érdekes módon teljesen rendben van, hogy ők is basznak bemenni..."

De elvárjuk, én speciel le is írtam, hogy jobban örülnék, ha ott lennének a vitán, ahelyett, hogy játsszák a sértődöttet. De ha az előző ellenzéknek joga volt ehhez következmények nélkül, akkor a mostaninak is legyen az...

anonymand 2011.05.31. 08:09:32

@DeMarco:

Tisztelt DeMarco!

Nem röhögtetni akarlak, de Bonsai Duce 8 év alatt nem volt bent a munkahelyén összesen egy hetet. Nem politikai céllal kivonult.
Nem ment be.
Amit én elvárnék, az az, hogy a felvett fizetését hordja vissza, államadósság csökkentése céljából.
És ne engem, meg a hasonló véleményen levőket nevezd képmutatónak.
Köszi!

Tisztelettel:
anonymand

loláb 2011.05.31. 08:35:19

@bogancs:
"Én valami olyasmi törekvést látok Kövérnél, hogy vissza akarja állítani a parlament tekintélyét."

Ez így van, ezt lenyilatkozta a beiktatásakor is.

loláb 2011.05.31. 08:40:36

@idelle:
A házszabály pedig nem a vitákon való megjelenéshez köti a tiszteletdíjat, hanem a szavazásokon való részvételhez.

Ez a szabály, amit most Kövér alkalmazott, 95 óta van benne a házszabályban.
Kövés alkalmazta, hogy az elődei nem tették meg, azt kérd rajtuk számon.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.31. 08:50:52

@loláb: Gondold el, mekkora botrány csinált volna a FIDESZ, ha megpróbálták volna... De igazad van, néha tényleg túl engedények voltak a szoclib kormányok az ellenzékkel.

A gazok.

abjani 2011.05.31. 08:52:40

DeMarco!Én jobban örülnék,ha egyik se menne be többet.Soha,az életbe.Emlékszik még valaki arra,hogy Kövér azt mondta egyszer Pécsen:Aki nem rájuk szavaz,akassza fel magát....

loláb 2011.05.31. 09:32:42

@Fedor:
"Gondold el, mekkora botrány csinált volna a FIDESZ, ha megpróbálták volna..."

Pont akkorát, mint amekkorát most az ellenzék csinál. És igazuk lett volna? Nem. Akkor miről beszélünk?

DeMarco 2011.05.31. 10:54:46

@Fedor: "De ha az előző ellenzéknek joga volt ehhez következmények nélkül, akkor a mostaninak is legyen az..."

Juhhéé, hát csak kilyukadunk a végére vhová... Ez szép jogállami hozzáállás. Ha ma kirabol vki, következmények nélkül, akkor holnap én is kirabolhatok vkit, mert így igazságos?? és persze hosszan lehetne sorolni a párhuzamokat...
A világ nem igazságos, egy régi mondás szerint amit szabad Jupiternek... :))

"Annál azért nagyobbat..."

Versenyzünk, versenyzünk? :))

DeMarco 2011.05.31. 10:56:02

@anonymand: "Amit én elvárnék, az az, hogy a felvett fizetését hordja vissza, államadósság csökkentése céljából."

Ezt tőle kérd, ne tőlem... a hozzászólásodból ítélve azért nem nagyon bánkódhattál, hogy nem láttad minden nap...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.31. 10:57:17

@loláb: "Kövés alkalmazta, hogy az elődei nem tették meg, azt kérd rajtuk számon."

minden szavazásra alklamazta Kövér? csak egyre? akkor ez elvtelen és direkt kibaszás, nem?

tudod, én nem szeretem különösebben Török Gábort, de van egy alapvetése, amit kedvelek: ti. hogy gondoljuk végig, mi lenne a véleményünk akkor, ha aszámunkra nem sziompatikus politikai oldal csinálná ugyanezt.

tudom, most azt mondod, hogy ugyanígy helyeselnél.

akkor most keressük meg azokat a bejegyzéseidet, ahol azt követeled, hogy mindenkit büntessenek meg a Fideszből, aki nem vett részt a szavazáson, amikor szoci kormány volt.

ja, hogy nincs ilyen. fideszmagyar vagy, aki az erkölcsöt pártálláshoz köti.

DeMarco 2011.05.31. 11:01:34

@abjani: Hidd el én is jobban örülnék, ha a maszop nem járna be soha többet. Régi mondataim, csak a te kedvedért ismétlem meg: Ragasszák le a "nem" gombokat és uzsgyi haza, fölösleges bejárniuk. Nekem éppen ezért tetszett, hogy nem vettek részt az alkotmányozásban, csak kár, hogy utána visszajöttek...

Vidéki 2011.05.31. 11:31:18

A szerző a lógósok pártját fogja:

Az MSZP-LMP úgy viselkedik a parlamentben, mint a durcás kisgyerek, akinek elvették a játékát.

Obstrukciós taktikájuk kényelmes ugyan, nem kell fárasztani magukat gondolkodással és érveléssel, de sok ember szimpátiáját elvesztik, mert nem ilyen magatartást ígértek választási kampányukban.

Képviselőként az lenne a feladatuk, hogy a parlamentben érveljenek, nem pedig a parlamenti munkából kihúzva magukat kirándulásokkal töltsék az időt.

Ez a fajta magatartás iskolás gyerekektől sem elfogadható.

A versenyszférában sem jár a „lógásért” fizetés.

Nagyon helyes, hogy a házelnök megpróbálja erre ráébreszteni a lógósokat.

loláb 2011.05.31. 11:39:52

@idelle:
"minden szavazásra alklamazta Kövér? csak egyre? akkor ez elvtelen és direkt kibaszás, nem?"

A házszabályban az van benne, hogy adott havi tiszteletdíj akkor csökkenthető, hogyha a képviselő az adott havi szavazáson a szavazások egyharmadánál nem vesz részt.
Mivel áprilisban összesen egy, az alkotmányt elfogadó szavazás történt meg, ezért itt az egy szavazás elmulasztása kimerítette a házszabályban foglalt rendelkezéseket.

Hogy egyébként, személyre lebontva alkalmazta-e ezt korábban, azt nem tudom. Szerintem amióta ő házelnök, nem nagyon volt olyan képviselő (frakciótól függetlenül), aki a tavaly nyári, őszi, vagy az idei tavaszi törvénygyárban elmulasztotta volna a szavazások 1/3-át, ehhez azért tényleg sokat kellett volna hiányozni. De ha volt is ilyen, nem tudom van-e apparátusa a házelnöknek arra, hogy ezeket a kimutatásokat elkészítse, ha volt, és ennek ellenére nem csökkentette a fizetéseket, az óriási nagy hiba volt.

"akkor most keressük meg azokat a bejegyzéseidet, ahol azt követeled, hogy mindenkit büntessenek meg a Fideszből, aki nem vett részt a szavazáson, amikor szoci kormány volt"

Azért, mert nem követelem, hogy például Orbánt büntessék meg azért, mert 2002 után nem járt be, az nem azt jelenti, hogy egyetértettem a lógásával.
Emberileg abszolút megértem, hogy csalódottan vette tudomásul, hogy egy jó szinvonalú kormányzás után mégsem folytathatja, és ezért nem járt be (Hornhoz hasonlóan mellesleg), de ettől még nem politikus lépés játszani a sértettet, szóval, ha meg is értem, nem helyeslem.

Ne gondold azt, hogy a véleményemet bizonyos dolgokról az befolyásolja, hogy melyik oldaltól jön.
Azt, hogy ezt kifejtem-e, azt, (mindeneki máshoz hasonlóan, akinek van politikai szimpátiája) igen, de ha van valamilyen oldal, ami nem tehet nekem ebben szemrehányást, az ti, liberálisok vagytok.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.31. 12:29:25

@loláb: "Hogy egyébként, személyre lebontva alkalmazta-e ezt korábban, azt nem tudom."

nyilván nem is érdekel.
egyébként az is a fideszmagyar mentalitáshoz tartozik, hogy jól vagy rosszul, de meg tudjátok indokolni, hogy amit csináltok, miért jogos/jogszerű.
vagy ha nem jogszerű és nem jogos, akkor jön a forradalmi kényszer.

szerintem Kövér sem tudja, de őt sem érdekli egyáltalán. pitiáner fing alakok gondolkodnak így.

"Ne gondold azt, hogy a véleményemet bizonyos dolgokról az befolyásolja, hogy melyik oldaltól jön.
Azt, hogy ezt kifejtem-e, azt, (mindeneki máshoz hasonlóan, akinek van politikai szimpátiája) igen, de ha van valamilyen oldal, ami nem tehet nekem ebben szemrehányást, az ti, liberálisok vagytok."

és végül, de nem utolsósorban: hárítás és visszatámadás - csaknem perfekt fideszmagyar vagy.
ha lett vola benned egy kis plusz agilitás, már ott állhatnál a Főnök mellett...mögött.

és nem értitek, hogy miért szar még mindig a helyzet.
és ha majd mindenkit, aki nem tetszik, aki ellenség, kinyírtatok majd, még mindig nem fogjátok érteni, hoyg miért ugyanolyan szar minden.

aminek persze egyetlen oka van: nem értetek ti semmit...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.31. 12:44:50

@DeMarco: "Ez szép jogállami hozzáállás. Ha ma kirabol vki, következmények nélkül, akkor holnap én is kirabolhatok vkit, mert így igazságos??"

Hát egyrészt a jogállami hozzáállást pont neked kb. annyi erkölcsi alapos van, mint a FIDESZ-nek az ellenzék távolmaradását, másrészt ne tegyünk már úgy, mintha ez egy bűntett lenne, és nem a politikai véleménnyilvánítás eszköze, mint ahogy ez volt akkor is, amikor a mostani kormánypártok alkalmazták.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.31. 12:57:17

@Vidéki: "A szerző a lógósok pártját fogja"

A kommentelő meg tendenciózusan félreértelmezi a poszt mondanivalóját. Egy szóval se írtam azt, hogy helyeseltem az ellenzék távolmaradását az alkotmányozástól (sőt, korábban hangott is adtam ellenérzéseimnek), csak azt, hogy egyrészt ezt a politikai véleménnyílvánítás eszközének tartom (még ha nem is a legjobbnak), másrészt meg a FIDESZ az előző ciklusban ugyanilyen durcás kisóvodásként viselkedett, köztük a kiváló Kövér doktorral, tehát nekik van a legkevesebb erkölcsi alapjuk ehhez a számonkéréshez.

"A versenyszférában sem jár a „lógásért” fizetés."

A versenyszférában is jogszerű eszköz a sztrájk.

loláb 2011.05.31. 12:57:20

@idelle:
"nyilván nem is érdekel."
Így van, tényleg nem érdekel.

Ezt a fideszmagyarozást pedig nyugodtan abbahagyhatod. Engem mondjuk cseppet sem zavar de te körülbelül az seggszagú lumpenprolik szinvonalára degradálod magadat, ott divat ez a retorika.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.31. 13:58:08

@loláb: ez a lumpenprolizás tudod, kiknek a szokása? igen, eltaláltad, a haverjaidé.

egyszerűen képtelen vagy arra, hogy ne támaszd alá minden betűddel az általam írtakat. :-DDD

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.31. 14:02:06

@loláb: "Így van, tényleg nem érdekel."

mondtam. :-DDD

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.31. 14:15:05

@loláb: @idelle: ideszmagyarozást, mind a lumpenprolizás, egyik se vethet a másik szemére semmit, szóval szerintem hagyjuk mind a kettőt el, és akkor máris kultúráltabb lesz a hangnem.

loláb 2011.05.31. 14:45:05

@idelle:

"mondtam."
Kurva nagy bölcsesség kell ahhoz, hogy egy jelentéktelen műbalhéról kitaláld, hogy jelentéktelen műbalhénak tartom.

"a lumpenprolizás tudod, kiknek a szokása?"
Rosszul emlékszel, ők panelproliztak.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.05.31. 15:43:43

@Fedor: a hangnem kulturált: mindenki mondja a magáét és szarik a máséra. ez teljesen megfelel a magyar standardnak. :-D

DeMarco 2011.05.31. 16:06:52

@Fedor: "mintha ez egy bűntett lenne"

Kicsit tovább gondolva, de azért jó analógia ez is..

"és nem a politikai véleménnyilvánítás eszköze"

Jah, értem. Ha legközelebb nem megyek be a munkahelyemmre, akkor megmondom, h nem lógok, csak politikailag véleményt nyilvánítok... :DDD

"ez volt akkor is, amikor a mostani kormánypártok alkalmazták."

Amiért ekéztétek is őket négy évig, plusz a mostani egy évben, még ebben a posztban is. Ha nekik nem volt szabad (szerintetek), akkor a mostani ellenzéknek sem lenne szabad, nem igaz? Vagy rájuk másik mérce vonatkozik? :)

Ez a különbség köztünk. Én támogatom a mostani ellenzék kivonulását, sőt a teljes kivonulását a parlamentből...

DeMarco 2011.05.31. 16:09:06

@idelle: @loláb: Jól elvagytok? :DD

anonymand 2011.05.31. 16:47:50

@DeMarco:

Tisztelt DeMarco!

Természetesen tőle várnám el, sajnálom, ha esetleg félreérthetően fogalmaztam.

Necces. Szívesen ugyan nem láttam volna, de egy-egy megszólalása érdekelt volna, ha...
Sebaj! Most ennyivel kevesebbet lehet a fejére olvasni. Egyébként a helyzet nem sokat változott, abban az értelemben, hogy a mocskos munka most is a pribékeké, ő viszi tovább a gondoskodó cár atyuska (ingyenes utazásmegmentő pl.) szerepét.

Tisztelettel:
anonymand

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.05.31. 16:52:19

@DeMarco: "Ha legközelebb nem megyek be a munkahelyemmre, akkor megmondom, h nem lógok, csak politikailag véleményt nyilvánítok... :DDD"

Akkor neked is: a sztrájk egy teljesen jogszerű eszköz. Neked is.

"Amiért ekéztétek is őket négy évig, plusz a mostani egy évben, még ebben a posztban is."

Egy dolog a kritika, és egy másik a pénzbüntetés. Az első jár a FIDESZ-nek is meg az MSZP-nek is (meg is kapta mind a kettő tőlem), a másik meg nem jár egyiküknek se, vagy ha mégis, akkor mindkettőnek. Erről az ellentmondásról szól a poszt, csak te szokás szerint kreatívan értelmezed a szavaimat.

anonymand 2011.05.31. 16:52:21

@DeMarco:

Tisztelt DeMarco!

Téged egyáltalán nem zavar, hogy az ellenzéki képviselőket is szavazók juttatták be?
Hogy az elsöprő 52,7% jogai semmivel sem mások (elvben), mint a többié?
Vagy a Te demokráciád mást nem ismer csak a többség véleményét, akaratát, és a többinek kuss?
Sajátos!

Tisztelettel:
anonymand

Vidéki 2011.05.31. 23:49:59

@anonymand:

Az ön zűrzavaros elképzelése a demokráciáról valójában az anarchia.

Ha hallott volna valamit harangozni arról, hogyan működik a képviseleti demokrácia, tudhatná, hogy az csak a többségi elv alapján működőképes.

„Egy kicsit máshogy fogalmazva, a parlamentáris demokráciának két gyökere van: a parlamentarizmus és a demokrácia.

A parlament megbeszélést v. tárgyaló küldöttet jelentő francia szóból származik, a lényege a megbeszélés, alku, konszenzus, kompromisszum.

A demokrácia meg ugye többségi uralmat jelent.

A parlamentáris demokrácia tehát olyanféle rendszert jelent, ahol a kérdéseket először vitára bocsátják, megbeszélik, igyekeznek kompromisszumra, konszenzusra jutni, majd ha ez nem sikerül, marad a többségi döntés.

Hogy ez jó rendszer-e, az jó kérdés, meg főleg hogy egyáltalán mi lehetne az alternatívája. (Shenpen, Konzervatórium)

anonymand 2011.06.01. 07:27:21

@Vidéki:

Tisztelt Vidéki!

Milyen zűrzavarról beszélsz (írsz)?
Qrvául köszönöm magyarázó soraidat a "parlament" szó jelentéséről. Nélkülük még hülyén halok meg.

Arról írsz, amit hiányolni merészeltem, amit kifogásolok.
"A demokrácia meg ugye többségi uralmat jelent.

A parlamentáris demokrácia tehát olyanféle rendszert jelent, ahol a kérdéseket először vitára bocsátják, megbeszélik, igyekeznek kompromisszumra, konszenzusra jutni, majd ha ez nem sikerül, marad a többségi döntés."
Ki és hol bocsájt ebben a Viktoriánus rendben vitára valamit is?
Ki az aki itt hajlandó valamit is megbeszélni? A Fidesz?
Alku? Ezt a szót a Fidesz éppen úgy nem ismeri, mint a megszorítást. Alkudni Bonsai Duce (alias I. Orbán Viktor)?
Ki az aki kompromisszumra hajlik? Lázár?
Ki az aki konszenzus-kész? Balsai?

Egyéni képviselői indítványok, hogy ne kelljen egyeztetni.
Az ellenzéki javaslatokat napirendre sem tűzni, nem hogy beszélni, vitatkozni róla!
Nem érzed saját szavaidban az ellentmondást? Hogy el ne feledjem, kis idézetem Tőled inkább zavaros, mint amit én írtam. Meg zűrös. Hogy ..."a lényege a megbeszélés, alku, konszenzus, kompromisszum" nem található az egy éves működés alatt.
Tényleg zűrzavaros. Mint a személyre szabott, napi politikához igazított alkotmánymódosítgatás.

Tisztelettel:
anonymand

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.06.01. 08:41:03

@Fedor: "szokás szerint kreatívan értelmezed a szavaimat."

fideszmagyar. vagy lumpenproli. :-D

DeMarco 2011.06.01. 09:44:00

@anonymand: "Vagy a Te demokráciád mást nem ismer csak a többség véleményét, akaratát, és a többinek kuss?"

Röviden: Igen.

Hosszabban: Van egy álmom... bár ez így elég közhelyesen kezdődik. Szal én rendületlenül várom, hogy megjelenjen egy olyan párt akikkel együtt lehet működni, akikkel lehet közös pontokat találni, akikkel lehet olyan evidens célokat kijelölni ami útján tovább lehet vinni a programokat. Úgy értem lehetnek olyan megegyezésen alapuló országcélok amikhez mindegyik ragaszkodna, legfeljebb az odavezető útban nem értenének egyet.
Sajnos ennek nyoma sincs, még halvány árnyékát sem látom. A mostani ellenzéki pártok egytől-egyig gyökeresen eltérő, fundamentális eltérésekkel operálnak, ezért alkalmatlanok váltópártnak. Nem véletlen, hogy a Fidesznek rengeteg energiát kell beleölnie abba, hogy bebetonozza azokat a döntéseket, amik kifelé vezetnek az adósságcsapdából, hogy egy esetleges három év múlva bekövetkező bukás esetén se lehessen még egyszer megyó és fletó féle óriás adosságcsapdába vinni az országot. A keresztény-demokratákon kívül nincs szövetséges, egyedül kell mindent megcsinálni és nincs idő sem szórakozni.
Ezért igen, én már egy ideje reálisan látva a helyzetet azt mondom, hogy nincs mese, az erősebb kutya baszik és kész. Tudom, hogy ez nem tetszik sok embernek, de erre csak azt tudom mondani, hogy mi 8 évig szoptunk, senkinek ne legyen egy hangja se, ők is te is ki fogod bírni ugyanezt (minimum)...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.06.01. 10:12:14

@DeMarco: "mi 8 évig szoptunk"

szóval te a Fideszből és/vagy a politikából élsz.

sok mindent megmagyaráz.

DeMarco 2011.06.01. 10:55:04

@idelle: Nagyon mellé. "Mi" alatt fiatal, dolgozó, jobboldali szimpatizáns szavazókat értettem... "Mi" alatt a fél országot értettem. Na jó, kicsit több, mint a felét... :DD

anonymand 2011.06.01. 11:23:13

@DeMarco:

Tisztelt DeMarco!

Röviden: akkor amiről Te írsz, az nem demokrácia.
Autokrácia.

Hosszabban: az a természet rendje, hogy az erősebb kutya génje öröklődnek. Az, hogy egy farok csóválja a kutyát, már nem annyira a természet rendje szerint való. Hogy egy év után is a bosszúvágy érződik ki szavaidból, az pedig egyenesen klinikopatológiai eset.

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: idellének írt válaszodra is reagálva: ha nem vagy génhibás és Neked is tíz ujjad van a kezeden, akkor egyszerű számolással kiderítheted, amit már sokan leírtak, hogy a "több, mint a fele" = usque 33%-al. :DD

DeMarco 2011.06.01. 12:01:53

@anonymand: "akkor amiről Te írsz, az nem demokrácia. Autokrácia."

Ki kell ábrándítsalak. Bőven beleférünk a demokrácia keretrendszerébe. Talán nem szokványos, hogy egy párt 2/3-ot szerezzen szabad választásokon, de erre röviden elég magyarázat az, hogy: tetszettek volna máshogyan kormányozni előtte...

A 2/3 az ami nem teszi szükségessé az elvtelen kompromisszumokat, háttér alkukat, ami idáig jellemző volt a pártokra. Most (szinte) bármit meg lehet tenni, mert a nép erre felhatalmazást adott a kormánynak.

"Hogy egy év után is a bosszúvágy érződik ki szavaidból, az pedig egyenesen klinikopatológiai eset."

Ahogy érzed. Ennyi erővel a maszopos politikusokat egytől-egyig be lehetne utalni, élükön fletóval...
Tény, hogy nehezen felejtek és vannak olyan általam meg nem bocsájtható bűnök, amik mellett nem lehetne elmenni a szokásos vállrándítással.
Továbbra is várnék és nagyon sokan várnának elszámoltatást. Az pl. paródia, hogy egyesével megjelennek egy parlamenti vizsgálóbizottság előtt és vigyorogva közlik, hogy nem én tehetek az államadósság drasztikus növekedéséről, majd mint akik jól végezte dolgukat, hazamennek. Miközben a számok abszolút egyértelműek... De ez csak egy példa a sok közül.

Hagyjuk a relativizálást. Akik elmentek szavazni, azok döntöttek és úgy döntöttek, hogy 2/3-ot adnak a Fidesznek. Akik meg nem mentek el, azok ezt a jogot rábízták a többiekre, akik elmentek. Pont.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.01. 12:56:56

@DeMarco: "Bőven beleférünk a demokrácia keretrendszerébe. Talán nem szokványos, hogy egy párt 2/3-ot szerezzen szabad választásokon, de erre röviden elég magyarázat az, hogy: tetszettek volna máshogyan kormányozni előtte..."

Ne attól nem demokrácia ez lassan, hogy kétharmad van a kormány kezében (volt már ilyen), hanem attól, ahogy ezt használják...

anonymand 2011.06.01. 13:07:21

@DeMarco:

Tisztelt DeMarco!

Akár egy lóhoz imádkoznék!
Eleve beteg a demokráciáról írott véleményed, mert amit Te annak tartasz, az önkény,- és parancsuralom. Többször nem futok neki, mert nem akarod megérteni, hogy saját szavaid ellentmondásából nem tudsz kigabalyodni.
Semmi gond azzal, hogy egy párt egy választáson többséget szerez. Normális. Akár (52,7%-al) 2/3-ot. Normális.
Ami nem normális, hogy Te a kompromisszumokat (amelyeket egy demokráciában néhány sorral odébb még szükségesnek tartottál) mostanra kicseréld "elvtelen kompromisszum"-ra. Az alkut, "háttér alkura", pedig a háttéralku nem szükséges velejárója a demokráciának, normálisok felfogása szerint.
És a legnagyobb tévedésed, hogy az a demokrácia, ahol bármit meg lehet tenni. Mert erre még az elsöprő 52,7%-os többség sem hatalmazhat fel egy demokráciában egy kormányt.

Ha Te nyugodtan tudsz aludni gyűlölködve és bosszúra szomjazva, a győzelem után immár egy évvel, a lelked rajta. Ha Te elszámoltatáson nem a törvény szerinti elszámoltatást érted, a Te bajod.
Én mindenesetre nem szeretnék a bőrödben lenni, még akkor sem, ha akárkire szavazva 99,9%-os győzelmet ünnepelhetnék.

Valószínű, hogy a nickneved születési helyedhez is köthető (DeMarkó, szül.: DeGec). :DD

Tisztelettel:
anonymand

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.01. 13:11:20

@anonymand: "szül.: DeGec"

A téma kivesézése már korábban megtörtént :-)

fedor.blog.hu/2011/02/19/etimologiai_kerdes

Vidéki 2011.06.01. 13:30:08

@anonymand:

Ön nem a valóság talaján áll, amikor ezeket a kérdéseket felteszi:

"Ki és hol bocsájt ebben a Viktoriánus rendben vitára valamit is?"

"Ki az aki itt hajlandó valamit is megbeszélni?"

Ha bekapcsolja a TV-t, amikor parlamenti közvetítés folyik, Ön is megválaszolhatná költői kérdéseit.

Ne felejtse el azt sem, hogy az ellenzéknek nincs vétójoga, mint az öt nagyhatalomnak az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

A felelősségtől irtózó alakok találták fel a konszenzuskényszer ideológiáját.

A felelősséget igyekeznek hatalmas felületre szétkenni.

Ha mindenki felelős, akkor senki sem felelős.

Szépen hangzik ez a szellemes szöveg:

"A paktumpolitika hosszabb távon mégiscsak célravezetőbb és hasznosabb lehet, mint a punktumpolitika."

Erre az élet alaposan rácáfol:

Ha annak idején Nagy Britanniában Margaret Thatcher miniszterelnök is a konszenzuskényszer dogmájával kábította volna el magát és nem mert volna a közegellenállás ellenében racionális döntéseket hozni, nem sikerült volna az országát kihúznia a gödörből.

A soha létre nem jövő teljes konszenzusra várva, ezért cselekvésképtelenségre kárhoztatva végig nézhette volna, hogyan rohad szét országa miniszterelnöksége alatt.

Mint tudjuk, Margaret Thatchert nem a paktumpolitika vitte sikerre.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.06.01. 13:47:48

@DeMarco: nagy kérés lenne, hogy - legalább címszavakban - szíveskedjél tájékoztatni arról, mi volt az az oltári nagy szívsá, amit abban a 8 évben el kellett szenvedned - ha nem probléma, az érzelmi alapú, "nem a mi Vezérünk volt a vezér" típusú ömlengések kihagyásával?

(esetleg külön megjelölve, hogy az ország több mint felét ebből mi érintette?)

köszönettel: idelle

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.06.01. 13:48:58

@Vidéki: "közegellenállás ellenében racionális döntéseket hozni"

racionális döntés alatt például nem a társasági adó 70%-a sportkluboknak történő felajánlhatóságát értjük, ugye?

anonymand 2011.06.01. 15:27:34

@Vidéki:

Tisztelt Vidéki!

Mivel szoktam nézni a közvetítéseket, a kérdés nem költői. A Fidesz nem megvitatja kérdéseket, hanem előadja véleményét, az ellenzékiekre tárgyszerűen nem is reagál (pl. visszamenőleges hatályú törvénykezés, válaszadó(?) Navracsics), majd megszavazza (lelkiismereti szavazás ismeretlen), amit előterjesztett, majd módosított, majd megint módosított. Mikor, mi jutott eszébe.
Költői kérdés? Az AB kapcsán például?

Költői kérdés az egykulcsos adó kapcsán? Hányan megmondták a várható hatását előre? Kire hallgatott a Fidesz? Nem költői kérdések, válaszold meg nyugodtan őket.

Jó ez a Margaret anyus hasonlat. Viszonzásul: Benito Mussolini szinte írmagját is kiirtotta a Cosa Nostra szervezetének. És gondolod ezt hálálták meg mikor kitették száradni? Pedig mindent megtett amit a többsége okán megengedhetett magának.

Tisztelettel:
anonymand

DeMarco 2011.06.01. 16:57:52

@anonymand: Ne próbáld kiforgatni a szavaimat, mert nem fog menni.

"Semmi gond azzal, hogy egy párt egy választáson többséget szerez. Normális. Akár (52,7%-al) 2/3-ot. Normális."

Remek. Akkor egyetértünk.

"Ami nem normális, hogy Te a kompromisszumokat (amelyeket egy demokráciában néhány sorral odébb még szükségesnek tartottál) mostanra kicseréld "elvtelen kompromisszum"-ra."

Én fentebb nem kompromisszumokról írtam. Célokról amik közösek lehetnek. És már ott jeleztem, hogy akkor is lehetnek közös célok, különböző pártoknak, ha egész más útvonalon kívánják azt elérni. Az elvtelen kompromisszumok pedig az elmúlt 20 év tapasztalataiból adódnak. Vagy te egy ilyenre sem emlékszel? Meg lennék lepve...

"Az alkut, "háttér alkura", pedig a háttéralku nem szükséges velejárója a demokráciának, normálisok felfogása szerint."

Ha szted sem szükséges, akkor miért kötsz bele? De erre is bőven találunk példákat az elmúlt időszakból.

"És a legnagyobb tévedésed, hogy az a demokrácia, ahol bármit meg lehet tenni. Mert erre még az elsöprő 52,7%-os többség sem hatalmazhat fel egy demokráciában egy kormányt."

Nincs itt semmilyen tévedés. A sarkalatos törvényeink zöme 2/3-hoz van kötve, ezért egy 2/3-ot elérő párt egymaga képes jelentősen megváltoztatni, eltörölni azokat, gyakorlatilag nincs megkötve a keze. Még egy szép új alkotmányt is kaptunk, lecserélve az ideiglenest. Egyébként is azt írtam, hogy SZINTE bármit. Tudom nüansznyi a különbség, de azért ott volt.

"Ha Te nyugodtan tudsz aludni gyűlölködve és bosszúra szomjazva, a győzelem után immár egy évvel, a lelked rajta."

Én mindig nyugodtan alszom. És, mint mondtam, nehezen felejtek. Nem elég egy év, két évtized múlva is emlékezni fogok, kivéve, ha nem leszek alzheimeres... :D de akkor már mindegy... :D

"Én mindenesetre nem szeretnék a bőrödben lenni"

Én sem szeretném, ha a bőrőmben lennél, nagyon jól elvagyok a sajátomban, egyre jobban... :DD

Szóval még egyszer: Az álmok és a realitás két különböző dolog. És én soha nem keverem az álmaimat a valósággal. (Ellentétben Fedorral..) :D

"Valószínű, hogy a nickneved születési helyedhez is köthető (DeMarkó, szül.: DeGec). :DD"

Hát ha szigorúan kötni akarnám vhová akkor az valszeg Sevilla lenne, de ahogy érzed... :DD

DeMarco 2011.06.01. 17:00:15

@idelle: "nagy kérés lenne, hogy - legalább címszavakban - szíveskedjél tájékoztatni arról, mi volt az az oltári nagy szívsá, amit abban a 8 évben el kellett szenvedned - ha nem probléma, az érzelmi alapú, "nem a mi Vezérünk volt a vezér" típusú ömlengések kihagyásával?"

Igen, nagy kérés. Nem is teljesítem. Ha érdekel, Fedor blogja kimeríthetetlen forrása ennek, olvass bele pár évre vissza bármelyik posztba. Egyébként te melyik országban éltél az elmúlt 8 évben? Mert ha ilyeneket kérdezel, akkor nyilván nem ebben...

anonymand 2011.06.01. 17:25:39

@DeMarco:

Tisztelt DeMarco!

..."lehetnek olyan megegyezésen alapuló"... - ezt mondják egy szóval kompromisszumnak. Idézet: Tőled.

"Nincs itt semmilyen tévedés. A sarkalatos törvényeink zöme"... - már hogyne tévednél, ismételten.
A 2/3-os törvényeket hívják újmagyarul sarkalatosnak. Ami sarkalatos, az 2/3-hoz kötött.Zöme, vagy mind, nem nagy különbség, csak alapvető.

Helyeslem, hogy legyél inkább Alzheimer kóros, sokkalta jobb, mint a Parkinson-kór! Nem baj az, ha elfelejted kifizetni a söröd, de nehogy kilöttyintsd má!

További kellemes vitákat kívánva,
tisztelettel:
anonymand

DeMarco 2011.06.01. 18:28:49

@anonymand: "További kellemes vitákat kívánva,"

Nem igazán vitatkozunk, mert ismerjük egymás véleményét anélkül, hogy bárki bármit leírna. Belelátunk egymás fejébe.
Minket inkább a szórakozás vezet, mint a valódi vita, aminek nincs is különösebb értelme, mert szinte sosem közeledtek az álláspontok. Tudod, erősebb kutya...

DeMarco 2011.06.01. 18:44:03

@Fedor: "Ne attól nem demokrácia ez lassan, hogy kétharmad van a kormány kezében (volt már ilyen), hanem attól, ahogy ezt használják..."

Ugyan. Hallottad, még ez sem elég, bele fognak húzni... :DD

Vidéki 2011.06.01. 19:11:13

@anonymand:

Jellemző a "vörösködre", ami az agyát elöntötte, hogy Margaret Thatchert és Benito Mussolinit egy kalap alá veszi.

anonymand 2011.06.02. 04:25:13

@Vidéki:

Tisztelt Vidéki!

Aki soraimból azt olvassa ki, hogy Margaretet és Benitot egy kalap alá vettem, annak még van némi tanulnivalója szövegértésből.

@DeMarco:

Tisztelt DeMarco!

Már, hogyne ismernénk! A Te demokráciafelfogásod, hasonlóan Vidéki olvtárséhoz, sajátos. És akkor igen finoman fogalmaztam.

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: ajánlom szíves figyelmetekbe Bonsai Duce évértékelőjéből a következő idézetet:
"Bérkommandóra azért van szükség, mert a kormány megalkotta új adórendszerét, amiben mindenki jobban jár, ezért nem engedhetik meg, hogy bárki rosszabbul járjon az új adórendszerrel, amivel mindenki jobban jár. Ehhez nekünk segítségre van szükségünk, kedves Sándor".
Gyakorolni a szövegértést, erősíteni a hitet, erőt meríteni....

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.06.03. 00:55:17

@DeMarco: "Igen, nagy kérés. Nem is teljesítem."

körülbelül erre számítottam.

hadd világítsam meg egy életből hozott példával: egy nagyon kedves barátom szomszédja volt egy festő bácsi, kőkemény jobboldali ember, aki abban a szörnyűséges nyolc évben a poklok poklát élte át.
bár nyugdíjas volt, aktívan festegetett. minden évben legalább két hetet nyaralt külföldön, három évente autót cserélt, elvolt, mint a befőtt. és miközben reggeltől estig hangosan szólt nála a HírTV és nem győzte teli szájjal szidni a komcsikat, a képei szépen fogytak, és elsősorban nem magánszemélyek vásárolták, hanem közintézmények.
egyszer a barátom már nem bírta cérnával és megkérdezte, hogy ha az égvilágon semmiféle egzisztenciális problémája nincs a Feri bácsinak és a mocskos kommerek veszika képeit, mégis mi a probléma.
kiderült, hogy a probléma csak annyi, hogy "azok" vannak hatalmon.
ma már nem vesz tőle képet az állam.

a Fidesz-féle sulykolás sokaknál célt ért, mert ha kellően sokszor mondják, hogy milyen szar az embereknek, akkor el is fogják hinni.

mondhattad volan azt, amit sok jó keresetű barátomtól hallottam az elmúlt években, hogy aránytalan elvonás sújtja a munkabérüket - és részben elfogadtam volna a választ, mert most kétségtelenül jobb nekik, bár az egyik józanul gondolkodó barátom csak annyit mondott a 16%-os adóra, hogy belül ég a pofája az alkalmazottai előtt, hogy mennyivel többet fog keresni, míg amazok közül sokan - kevesebbet.
(ja, bocs, ő pénzügyi igazgató egy multicégnél, és ért a szakmájához.)

de ha ezt írtad volna, akkor a "mi az ára" kérdés mellé azért megjegyeztem volna, hogy ez korántsem az általad említett több mint fél országra igaz.

a szoci kormányok legnagyobb elkúrása éppen az volt, hogy egy olyan gazdasái illúziót tartottak fenn, amelyet nem lehetett finanszírozni. de ez nem abban a nyolc évben volt "szívás", hanem most, azaz nem mondható rá, hogy akkor zsvítak a polgárok.

én ebben az országban éltem abban a szörnyűséges nyolc évben, sőt: részem volt abban, hogy egy állami céghez 2002-ben, a Fidesz-kormány alatt vettek fel, és 2003-ban a szocik alatt rúgtak ki, miután végigvizsgálták az általam vezetett projektet, és olyan "aranyhal-etetésesen" nem találtak semmi gázt benne.

és ebben az országban éltem akkor is, amikor egy párt 14. havi nyugdíjat ígért és annál is többet: mindent, amit a gonosz komcsik elvettek, visszaadni készültek.

és most csak azt látom - amit mondjuk én tudtam előre -, hogy nincs más választásuk, mint átverni azokat, akik rájuk szavaztak, mert ez a gazdasági kényszer.

nem tehetek róla, de úgy alakult, hogy most is az állam "közelében" dolgozom, és csak azt látom, hogy mindazok, akik bíztak az új kormányban vagy csak úgy gondolták, hogy sok tekintetben normalizálódik a helyzet, ma már a legtöbben azért remegnek, hoyg legalább az állásuk megmaradjon.

és senki nem mer nyilatkozni, tárgylani, vagy aláírni egy koszlott papírt, mert fél, hogy "Neki" más az akarata vagy csak simán megszüntetik a hivatalt, ahol dolgozik.

amikor azt írod, hogy az ország több mint fele, ti, akiknek olyan borzalmas volt az élete abban a nyolc évben örül, hogy most a "tieitek" vannak, akkor nagyot lódítasz: ma már csak azok örülnek, akik vagy közvetve vagy közvetlenül Őfelsége kegyéből élnek vagy azok, akik az "új" gazdasági rendben is védve vannak - és ezek többnyire multicégek alkalmazottai.

nem kívánom, hogy megtapasztald, hoyg mennyire nem volt semmi bajod abban a borzalmas nyolc évben, bár nincsenek illúzióim: vannak, akiknek a király örökkön örökké csodaszép díszmagyarban és palástban tündököl majd, akkor is, ha már majd fehér köpenyes ápolók vigyázzák minden mozdulatát, nehoyg megint meztelenre vetkőzzön.

anonymand 2011.06.03. 04:33:06

@DeMarco:

Tisztelt DeMarco!

Ne fenyegetésnek vedd, figyelmeztetésnek!
Le fog fagyni orcádról a mosoly.

Nem miattunk, teszem hozzá, csak úgy, mellesleg.

Tisztelettel:
anonymand

anonymand 2011.06.03. 04:40:44

@idelle:

Tisztelt idelle!

Engedd meg, hogy egy megjegyzést fűzzek szösszenetedhez!

Úgy gondolom, hogy vitapartnered demokráciáról alkotott (sajátos) véleménye is annak köszönhető, hogy nem élte át és meg a "népi demokrácia" korszakát.

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: nem is merem feltételezni, hogy fogalomzavarral küzd, vagy gondolkodásra képtelen....

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.06.03. 10:50:47

@anonymand: köszönöm, ez valóban fontos és odavaló és kihagytam.

az internetes kommentelők (és az életben megnyilatkozók) esetében is elég nagy pontossággal lehet tudni, kik azok, akik nem tapasztalták meg a Kádár-rendszer működését.

sokáig nem értettem, hogy a húszas korosztályok miért tartják förtelmes diktatúrának a Gyurcsány-korszakot, mígnem rájöttem, hogy az akkor előfordult rendőri brutalitás/visszaélések volt az első olyan élmény az életükben, amikor azt tapasztalták, hogy valakinek keményen korlátozzák a demokratikus szabadságjogait.

fognak még látni cifrábbat, az az érzésem...
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0