Ki is akar itt gyűlölködő csetepatét?
2012. március 13. írta: Fedor

Ki is akar itt gyűlölködő csetepatét?

Annyira uncsi már, hogy folyamatosan hülyének nézik az embert... 

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint az ellenzék és holdudvara "gyűlölködő csetepatét kíván csinálni" a március 15-i nemzeti ünnepből.

Kovács Zoltán így reagált arra, hogy a március 15-i budapesti Milla-tüntetésen való részvételre szólítottak fel ismert francia értelmiségiek hétfőn a Libération című francia baloldali lapban. "2012. március 15-én a magyar demokratákkal leszünk, hogy leküzdjünk egy olyan bajt, amely tragikusan fenyegeti Európát" - fogalmaztak az aláírók a közleményükben, amelyet Mindenki Budapestre március 15-én címmel tettek közzé a lapban.

Az államtitkár szerint az ellenzék és holdudvara "olyan messziről jött embereket utaztat be szervezetten, akik talán életükben először jönnek ide, de Magyarországot gombnyomásra szapulják, és akikről a magyar emberek azt sem tudják, kik is ők".

Apróbb csúsztatás, de ezen már fenn se akad az ember, hogy a felszólítás, miszerint "Vegyünk részt a MILLA tüntetésen" messze nem egyenlő a szervezett beutaztatással, szemben a valóban szervezetten, különvonattal érkező lengyel tüntetőkkel, akik ezek szerint nem zavarják az államtitkár urat, hisz ők bizonyára mind sokadszorra fognak Magyarországra jönni, és minden magyar személyes ismerőseiről van szó (mert ugye nem azért elnézőbb velük szemben, mert nem Orbán ellen jönnek tüntetni, hanem Orbán mellett).

Így van ez, ennek a kormánynak a kettős mérce volt a jele az oviban. Tömjén Zsolti is beszólhat az angoloknak a vallási jelképekhez való hozzáállásuk miatt, de ha valaki a mi kormányunkat meri kritizálni külföldről (pl. mert az egyházként létezést nem jognak, hanem osztogatható kegynek tartják a szekularizáció legnagyobb dicsőségére), az mocskos komcsibérenc, és egyébként is mit szól bele a belügyeinkbe.

És persze az ellenségkép-gyártás eszköztárába tartozik az is, hogy előre rendzavarással vádolják azt a Millát, amelynek a korábbi rendezvényein soha nem történt rendbontás, sőt. Szánalmas az igyekezet, és egyben szomorú is, mert egyébként tényleg vannak olyanok, akik gyűlölködő csetepatét kívánnak csinálni, de ennek a millások nem szervezői, hanem szenvedő alanyai lesznek:

Az újnyilas jobbszél a Milla március 15-i tüntetésére szervez rá egy közösségi portálon. A hozzászólásokból kiderül: nemcsak megzavarni akarják a millás tüntetést, de kifejezetten erőszakosan kívánnak föllépni, viperával. (...)

Az egyik közösségi portálon szerveződő tüntetésen a húzónév Tyirityán Zsolt, a Jobbikkal szövetséges Betyársereg vezetője, a beírás szerinti „dél-alföldi betyárvezér” lesz. A hozzászólók között megtalálható Toroczkai László, a Jobbik Csongrád megyei közgyűlési képviselője is, a Jobbikkal ugyancsak szövetséges Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke.

Az alábbiakban közölt idézetek szó szerintiek, a helyesírási hibákat meghagytuk.

Az oldal egyik fényképéhez valaki ezt írta: „Lehet, hogy a >>millások<< meg lesznek lepve, mikor 3-5 fős >>szabadcsapatok<< be-betámadnak közéjük és viperával és hasonlókkal ütnek, akit érnek, aztán visszavonulnak – és ezt bizonyos (véletlenszerű) időközönként ismétlik, a tömeg legkülönbözőbb részein. Az az idő jött el, mikor nincs válogatás, mérlegelés, különbségtétel. A szavak ideje lejárt. A sünöknek pedig el kell fogadniuk, hogy nem lehet mindenkit bevinni és bevédeni sem. Persze nem akarok ötleteket adni senkinek sem :)” Erre egy testvér úgy válaszol: „…barátom, benned lelki társra találtam!”

Hogy most csak néhány hülyének nagy a szája, vagy valóban lesznek ilyenek, csütörtök estére biztos megtudjuk. De ha tényleg lesz bunyó, akkor viszont van rá egy huszasom, hogy a jobboldali sajtóban mindez úgy fog megjelenni, hogy a millások jöjjenek ki belőle negatívan. Úgy kell nekik, miért provokálják a véletlenül arra járó békés nácikat azzal, hogy ott álldogálnak agresszívan, és eléggé el nem ítélhető módon kiállnak a szabadságjogok mellett.

Hát hogy merészelik.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr64312039

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.03.14. 09:21:02

A bejegyzésed bekerült a Mandiner blogajánlójába.

Trackback: Így ünnep előtt... 2012.03.13. 15:32:41

Most akkó itt állok szügyig a córeszban, hogy ki fog vajon nekünk gyűlölködő csetepatét csinálni az ünnepből? A hazánkat interszitin elöntő orbánhaver lengyel bratankik, a millahívő franciák, vagy a kiscsoportban nyomuló viperás betyárféleségek?Merhogy...

Trackback: A suttyó Index címlapjáról hol van, hogy jönnek a franciák? 2012.03.13. 15:13:08

Nem tudják elolvasni a Libération cikkét? Nincs egy eurójuk az előfizetésre? Nem olvassák az MTI közleményeket? Vagy arra várnak, hogy valamelyik bloghu blog majd jól megírja, ők meg átvehetik a hírt, ami szerint a Bencsik András-féle Demokrata hetila...

Trackback: Kétezer lengyel statiszta-tüntetőt hozat a kormány március 15-re 2012.03.13. 15:11:01

Az Orbán-kormány Lengyelországból importál kormánypárti tüntetőket a március 15-i állami ünnepségekre. A jelentkezők utaztatását a Gazeta Polska szervezi, felhívásában különvonatról, olcsó szállásról és jelképes összegű költségekről ír, a tüntetések sz...

Trackback: Betyárvilág Budapesten? 2012.03.13. 14:25:58

Az nem várható, hogy március 15-én Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét a forintárfolyammal, miközben megugatja a lovát....

Trackback: Hazafiasságból jeles 2012.03.13. 12:36:28

Az új NAT lassan az igazi menzai zöldségleveshez hasonlít: "mindent bele!" Eddig is csak kapkodtuk a fejünket, mire van szüksége a gyermekeinknek (és miről maradtunk mi le): erkölcstanra, hazafiasságra és demokrácianevelésre, a családi életre, méd...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Johnfive 2012.03.13. 16:21:04

@Trompf: Van fogalmam róla. És ugyanaz a véleményem az "Orbán lógni fogsz" és hasonlókról is.

Hertelendi 2012.03.13. 16:24:11

Baromi érdekes! A Jobbik még soha nem csinált balhét semmilyen Fidesz rendezvényen! A baloldalin meg mindig! Vajon miért ült Orbán a Fradi kemény mag között évekkel ezelőtt???

Véletlenül a Fidesznek nincs köze az ilyen balhékhoz?
Hoppá! Hát ezért engedte át a Szabadsajtó utat, hogy balhé lehessen!
Nyugi fiúkák! Mi is ott leszünk!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.13. 16:27:04

@Hertelendi:
A magyarázat egyszerű.
Az MSZP-t jobban utálja mind a Fidesz, mind a Jobbik mint a másikat.

Az MSZP meg szövetségesek híján, feldaraboltatta magát, civilszerveződésnek látszó tagozotokkal ostromolja az utcát, és külföldi magyargyűlölőkkel erősít nemzeti ünnepen.

csak egy néző 2012.03.13. 16:27:58

"A Betyárseregnek nem lehet bárki tagja. Kizárólag életerős, lehetőleg valamilyen küzdősportban jártas, kisportolt, jó kiállású férfiemberek, igazi harcosok jelentkezzenek. Aki nem ilyen, az először sportoljon, képezze magát, és csak utána jelentkezzen. A büntetett előélet nem kizáró ok, hiszen a betyárok többségének van priusza. A felvételnél a Betyárbecsület-kódex alapján mindenkit egyénenként bírálunk el, valamint mindenkit leinformálunk"Ezek a derék igazmagyar betyárok fognak békésen ünnepelni.

lobster thermidor 2012.03.13. 16:28:30

@mikénehavóna:

Régi aktív tag a blog.hu-n, a maga 49 hozzászólásával.

Hertelendi 2012.03.13. 16:30:03

@Trompf: ismét mellébeszélsz...

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.13. 16:31:21

@csak egy néző:
betyarsereg.hu/kik-vagyunk

Ebben nincs benne a büntetett előélet, meg a priusz.

persze pont leszarom a betyársereget, de azért nem népszavából kéne idézni a leírást, mintha az a sajátjuk lenne.

lobster thermidor 2012.03.13. 16:37:58

@csak egy néző:

Csak nem képzeled, hogy az ilyen becsületes magyar embereknek egyáltalán megfordul a fejükben még a balhé gondolata is!
"Reformkori Irodalmi Szemelvények" címmel olvasóköri megbeszélést tartanak egy tabáni kisvendéglőben, majd a 48-as Forradalmi Honvédzászlók konzerválására a határon túliak részvételével nemzeti stoppolóversenyt rendeznek a honleányi vértől duzzadó kebelű Betyárlányok.

clegane 2012.03.13. 16:38:42

@Stefánia kisasszony: nicsak, kedves, családos, keresztény, méltóságteljes kisasszony itt is jelen van!

milyen szép a Vértes, ó 2012.03.13. 16:45:19

@dany82:

Egyeztess a mítoszfelelősökkel, mert egyszer ünnepi megemlékezőket bántottak, egyszer tüntetőket -- értem, hogy a bemagolt hazugságok között lassan ötleted nincs, mit kell épp felkérődzeni, de hátha segít valaki. Ez gondolom, olyan, mint amikor az 'őőő, őőő, nem is fideszes' Békemenetről egy idő után minden rajongó azt magyarázza, milyen tuti fideszes műsor volt.

Azt, mi a különbség a 'Párt rendezvényén' és a 'Párt rendezvénye után 1-2 órával' között, már ne is feszegessük, nincs értelme. :)

milyen szép a Vértes, ó 2012.03.13. 16:46:58

Azt mondjuk nem értem, miért bántjátok Miss Stefániát, igaz, Troll ellenpólus nicken is sokakat átvert. :)

csak egy néző 2012.03.13. 16:48:54

@Trompf:
Kicsihuszár,mintha öngólt lőttél volna.

betyarsereg.hu/kik-vagyunk
Kicsit figyelmesebben kellene olvasnod.(A honlap jobb oldalán van a hitvallásuk)Én nem a Népszavából idéztem.

Stefánia kisasszony 2012.03.13. 16:51:54

@milyen szép a Vértes, ó:

Tévedsz. Én nem troll vagyok, ez nem kamunick.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.13. 16:52:27

@csak egy néző: Ja.. Már láttam. Tényleg olyan hülyék ezek, mint amilyennek látszódnak.

milyen szép a Vértes, ó 2012.03.13. 16:52:44

@csak egy néző:

Tanulságos oldal, egy halom bűnöző, ha összejön.

milyen szép a Vértes, ó 2012.03.13. 16:55:20

@dany82:

Minden rendben, nyugi, nyugi. (Tök bonyolult a magyar nyelv, ugye?)

we 2012.03.13. 17:01:13

@Trompf: Már csak azt nem értem, hogy Lengyel testvéreink miért nem jöttek eddig soha? Hopp most hirtelen - teljesen spontán módon - eszükbe jutott, hogy jönni kellene.

Akkor vegyük úgy, hogy a franciáknak is spontán módon jutott eszébe. És még közelebb is állunk a valósághoz.

Egyébként ha mondjuk 2007 márciusában jöttek volna a lengyelek az jobban megértem, de gondolom az nem minősült volna "tüntetésnapnak" a szemedben, hanem a világ legjobb dolga lett volna. Stimm?

szmoker (Homo Trollicus) 2012.03.13. 17:02:40

@dany82: "A jobboldali kormány alatt a rendőrség megvédi a békés tüntetőket. Merthogy a jobboldalnak fontos a demokrácia. "

Helyesen:
"A jobboldali kormány alatt a rendőrség megvédi a békés, Fidesz mellett tüntetőket. Merthogy a jobboldalnak fontos a "demokrácia"."

Mindjárt más...

Mária 2012.03.13. 17:02:43

@Stefánia kisasszony:

Bassza a csőrödet mi, hogy megtaláltam a titkos lengyel nyelven írt toborzó honlapotokat és jó le is fordítottam, március hetedikén jól kiposztoltam, a hvg.hu, a hir24.hu meg a stop.hu meg jól át is vette a hírt :)))

Az Index nem vette át, hanem sutyiba mazsolázott a posztomból, úgy hogy velük azóta örökharag :)

Azóta azt terjesztem róluk, hogy a Fidesz ánuszába dugdossák a buksijukat :)

Stefánia kisasszony 2012.03.13. 17:03:52

Tudom, hogy sok szempontból egyszerűbb és kényelmesebb megoldást jelent abba a hamis tudatba menekülni, hogy én csak egy troll vagyok. Így egyszerűbb félresöpörni az acélkeménységű érveimet, amelyekkel képtelenek vagytok vitába szállni.

Sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak kedvesem.

Nem troll vagyok, hanem hús-vér valóság! Egy igazi csípős nyelvű baranyai parasztlány.

Azért vagyok itt, hogy kíméletlenül földbe döngöljelek benneteket.

csak egy néző 2012.03.13. 17:11:25

@we:
Selmgeczi Gabriella fel is van háborodva,hogy néhány francia idejön csinálni felvonulni.A Lengyel különvonat persze nem zavarja a kifli hercegnőt.

dtomika 2012.03.13. 17:12:10

@Mária: Akció-reakció. Állami pénzen látogassa meg Magyarországot. Csak most, csak önnek, csak FideSS szimpatizánsoknak. A franciákról meg mit is mondott KO(pasz) KO (vács)ZoZo ?
Az államtitkár szerint az ellenzék és holdudvara "olyan messziről jött embereket utaztat be szervezetten, akik talán életükben először jönnek ide, de Magyarországot gombnyomásra szapulják, és akikről a magyar emberek azt sem tudják, kik is ők".

Hoppá , haver , tudsz követni?Marslakók a Kossuth téren

Dour ® 2012.03.13. 17:13:16

@Stefánia kisasszony:
Az, hogy férfi vagy, egy dolog.
Az, hogy egy idióta is, az a másik dolog.
Meg úgy egyébkén, minek vagy?

csak egy néző 2012.03.13. 17:13:35

Selmgeczi Gabriella fel is van háborodva,hogy néhány francia idejön csinálni a balhét.A Lengyel különvonat persze nem zavarja a kifli hercegnőt.

Hertelendi 2012.03.13. 17:14:01

Lengyel testvéreink véletlenül nem a lengyel neonáci csoport szimpatizánsai?
Csak kérdem...
Kíváncsi lennék a lengyel kormány reakcióira.

val 2012.03.13. 17:18:43

Egy olyan kep kellene ahol Petofi "Mit kivan a magyar nemzet" mondatara Schiffer Tompi vagja ra, hogy "Naaaaci".

Azt a vegletekig zullott liberalizmust amit megtapasztaltunk pedig nem kellene (es nem is lehet) Petofi szajaba adni. Pont ugy nem, mint ahogy a vorosbolsik remrendszeret sem kellett volna anno Petofire rahuzni.

Ha elne, valszeg jol felkepelne titeket.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2012.03.13. 17:21:35

Itten van már Stefánia, a fideszes jólmegmondó elvtárs...
akcióban a NER...

kútásó 2012.03.13. 17:28:00

@Mária: baszki, mekkora egy szanalomgyar vagy h minden blogban tenyfeltaroi munkassagod reszleteit ecseteled. jol gondolom, h branerbol kisse szuken jutott neked az utobbi idoben?
gondolom az index most szivja a fogat, hogy huuu a maris beragott rank, mivel tehetnenk jova? hatha kuldenek neked egy mubrokit engesztelesul, ki tudja...

venszivar 2012.03.13. 17:37:04

@Stefánia kisasszony: "kisasszony", létedre igen mocskosul nyomod.
Mint írod ez neked nem problem. Keféljünk egy jót,aztán a melledre szarok, persze csak azért, mert én is kemény vagyok. NYOMJAD MÉG, akár percekig olvasgatom......:))):D

Szamiz67 2012.03.13. 17:37:31

@Stefánia kisasszony: Visszaköszön már pár hozzászóló a politikai témákban, csak érdeklődnék,hogy dologtalan emberekről van szó, vagy kinek fér bele egész nap hozzászólást írogatni?

dtomika 2012.03.13. 18:12:14

@Dour ®: OK így már értem. De ne csodálkozzon, ha mindíg a KŐR KÖZEPÉN ÁLL
hát persze , hogy elviszik. Csak aztán rájönnek, hogy EDDA ATTILA IQ negatív és gyorsan vissza is hozzák

kirsten 2012.03.13. 18:56:26

@Stefánia kisasszony: Mi az te kivénhedt ribanc, kiengedtek a fidesz kuplerájból.
Úgy látszik már semmire sem vagy jó csak arra hogy itt mocskoskodj. Jó lenne ha visszamennél a többi birka közé, mert tisztességes emberek közé nem vagy való. Az ilyen rossz kurvákat mindenhonnan kibasszák, csak az aljas bandád tűr meg.

XPS 2012.03.13. 19:19:15

@-- dr kotász --: Kb. mint Gizike és gőzeke.

XPS 2012.03.13. 19:21:23

@dany82: demokratikus jogok gyakorlása <> randalírozás, gyújtogatás, Túró Rudi szabadítás, Kossuth tér összevizelése.

Dour ® 2012.03.13. 19:31:01

@dtomika:
Hát igen.
Kőr közepén hányok ...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.03.13. 19:52:41

@Stefánia kisasszony: Te egy hülye vagy. Nincs ezen mit magyarázni.
Valószínűleg skizofrén, aki tele van komplexusokkal... ja és persze férfi, aki nőnek adja ki magát... erről mindenki alkosson maga véleményt.

DeMarco 2012.03.13. 20:30:51

@Fedor: "A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint az ellenzék és holdudvara "gyűlölködő csetepatét kíván csinálni" a március 15-i nemzeti ünnepből."

Kezdjük az elején. Azért ez a mondat maximálisan lefedi az igazságot. Tényleg gyűlölködő csetepatéra készültök. Ünnepelni biztosan nem fogtok, hogyan is tennétek? Alkalmatlanok vagytok rá, hiszen alapból elutasítjátok a nemzetieskedést és helyette a kozmopolita multikultit istenítitek. Megértjük, hogy frusztráltak vagytok, megértjük, h kevesen vagytok, nem vagytok elegen egy vágóképhez sem. De biztosan az a jó, ha francia libsikkel növelitek a létszámot? Azok nem fognak ám szavazni néhány év múlva és a romkocsmák jobban fogják őket érdekelni. Ellenben konzekvensen fenntartjátok az emberekben a végletes ellenszenvet, amit a libsikkel szemben éreznek. Biztosak vagytok benne, hogy szembe lehet állítani a 48-as szab. harcot együtt vívó Lengyel barátokat, a velünk többször is csúnyán kibaxo beképzelt francia libsikkel? Mert ha így gondolod, akkor nagyon nagy baj van a fejedben...
Nem gondolod, hogy itthon is van elég őrült? Muszáj még többet idecsődíteni?

"ismert francia értelmiségiek hétfőn a Libération című francia baloldali lapban."

További bizonyítékok a ballibsik külföldön folytatott lejárató kampányára. Mennyi bizonyíték kell még? Lassan minden napra jut egy...

Nem mondhatnám, hogy különösebben érdekel a libsik eheti antifax tüntikéje, elférnek majd vmelyik sarokban, legfeljebb a megtévesztett franciákon is röhögünk egyet a végén. Csak siessenek majd haza, mert ha hiányoznak, Sarkozy újra befut, aztán akkor nézhetnek, mint a nyuszi...

Ma figyelmeztettek rá, hogy el ne felejtsem majd felvenni a kokárdát 15-én. Mondtam neki, hogy nem márc.15-én érzem magam hazafinak, hanem minden nap...

Mária 2012.03.13. 20:40:35

@kútásó:

Mivan bazzeg, te loptá' ???

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.13. 20:52:47

@Trompf: "Fedorkám, némi töri tanulás árán megtanulhattad volna, hogy a 48-as eseményeknek nem kevés lengyel vonatkozása is volt."

ÚGy szeretem, amikor történelemből kioktatanak :-) Mit tudsaz te arról, hogy milyen ismereteim vannak. De itt most nem is ez a lényeg, csak a szokásos fideszes kettős kommunikációt tettem szóvá...

Ja, és olvasd el a lengyel felhívást. NEM március 15-ét jönnek ünnepelni, hanem kifejezettem Orbánt támogatni.

"Szögezzük le, hogy Rákosi után közvetlen Gyurcsány veretett szét karhatalmistákkal ünneplő tömeget, politikai nézeteik miatt."

Szögezzük le, hogy

1. Nem karhatalmisták, hanem rendőrök
2. Nem a politikai nézeteik miatt. Ha nem verték volna szét a belvárost, nem gyújtogatnak, nm térítenek el buszt, tankot, miegymást, mindenki békében tüntethetett volna, nem lett volna rendőri oszlatás, és így nem lett volna még esély se a túlkapásokra.

De már megint miért hat évvel ezelőtti dolgokról beszélünk milliomodszorra, amikor a poszt NEM erről szól.

"Fedor már arra se emlékezik ő mit írt.

3 éve még arra esküdött (leírta), hogy a normális emberek, nem nemzeti ünnepen tüntetnek."

De, emlékszem rá. De ha nem csak mondatot ragadsz ki, hanem a teljes szöveget elolvasod, akkor láthatod, hogy az legfőképp azokra vonatkozott, akik megkeserítték az ünnepeket, mások ünnepségét megzavarták, romboltak. De igazad van, most se örülök, hogy Millának tüntetnie kell.

"Ma meg már magyarázza, hogy miért frankó ha importált francia értelmiségnek látszó magyargyűlölőkkel együtt tüntet."

Találós kérdés: melyik mondatban minősítettem pro, vagy kontra a francia vagy lengyel tüntetőket. Egyikkel se. A poszt ugyanis a fideszes kettős mércéről és a szélsőjobbos fenyegetésről szól.

@-- dr kotász --: Valóban, ezt írtam, amikor még folytak az események, és speciel a túlkapásokról még nem lehetett tudni. De az max. csak annyiban befolyásolta a véleményemet, hogy csalódtam a másik oldalban IS, de azt a pár mondatot nyugodtan vállalhatom, mert az város szétverőit, akik miatt az egész balhé kitört, attól függetlenül megvetem.

@dany82: "A jobboldal kormányzása alatt még csak hasonlóra sem volt példa. Soha."

Talán mert a baloldalon nincs olyan szélsőséges réteg, mint a jobboldalon, amelyik a balhét kezdte 2006-ban. Én nem védem az akkori rendőri túlkapásokat, hiba volt, meg is kapta a magáét érte az SZDSZ és az MSZP a választóktól, jogosan.

De nem értem, hogy ez mennyiben menti fel a mostani szélsőjobbosokat, ha valóban a békésen tüntető millásokra támadnak majd...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.13. 20:55:09

@DeMarco: "Tényleg gyűlölködő csetepatéra készültök."

Jó, te ennyit tudsz. Ha valakinek nem tetszik, amit Viktorka csinál, az már rögtön magyargyűlölő, és a békés tüntetés is csetepaté...

Tallono 2012.03.13. 21:09:03

Bárcsak így lenne, ahogy vizionáltad, őszintén kívánom, az összes millás hazaáruló söpredék megérdemelné, de sajnos a valóságban élünk, és nem olyanban, ahol szlovák mesterlövészek akarják kilőni a miniszterelnököt... :(

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.13. 21:11:36

Hölgyeim és Uraim, felettem egy jobbikos tisztségviselő véleményét olvashatják, aki bedolgozik a parlamenti frakciójának is.

Csak a miheztartás végett...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.03.13. 21:17:17

"Mária · maria.blog.hu 2012.03.13. 12:39:01

Miért nem lep meg, hogy EZ a poszt nincs kint a címlapon, az ostoba moslék meg kint van?
Válasz erre

Fedor · fedor.blog.hu/ 2012.03.13. 12:45:46

@Mária: Alig félórája élesítettem. Adjunk még egy kis időt :-)"

Fedor, ez nem volt túl elegáns!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.13. 21:20:12

@bogancs: Miért, csak nem túl komolyan arra próbáltam utalni, hogy nincsenek olyan irreális elvárásaim, hogy a poszt a megírása pillanatában a címlapra kerül, egyáltalán, hogy biztosan címlapra kerül...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.03.13. 21:25:36

@Fedor:

"az ostoba moslék meg kint van?"

Reakciód Mária kommentjére mintegy nyugtázza fenti idézetet.

Csak erre gondoltam. De ha te is így gondolod, hogy aki másként látja, az moslék...?

Vidéki 2012.03.13. 21:26:47

„Milla-tüntetésen való részvételre szólítottak fel

ismert francia értelmiségiek hétfőn a Libération című francia baloldali lapban.

"2012. március 15-én a magyar demokratákkal leszünk, hogy leküzdjünk egy olyan bajt, amely tragikusan fenyegeti Európát" „

Kik azok a Millások és hogyan és miért küzdenek hogy leküzdjenek egy olyan bajt, amelyik állítólagosan, látomásaikban „tragikusan fenyegeti Európát"?

A Millások és az ismert francia értelmiségiek motivációi semmivel sem különbek semmivel sem tisztábbak,, mint a salemi boszorkánypereket kiváltó hisztérikus lánycsapaté, akik élvezték, hogy elképesztő állításaikat, vádjaikat, látomásaikat a bíró komolyan veszi és felhasználták arra, hogy megfélemlítsék, terrorizálják, kiiktassák a közösségből a nekik nem tetsző egyedeket.

Teli szájjal éneklik, hogy megszűnt a sajtószabadság, a jogállamiság, az alkotmányosság romokban hever, nemcsak, hogy egy egyszerű közönséges (mezei) diktatúra épült ki, hanem egy

rasszista/fasiszta/náci/antiszemita diktatúra,

ahol a kisebbségek rettegnek.

Belföldön és külföldön Magyarországot a rasszizmus antiszemitizmus, fasizmus és az újnácizmus darázsfészkeként festik le.

A rágalomáriát előadó kórus számára nagyon hatásos annak a téveszmének általános elterjesztése, miszerint Magyarország csaknem 70 évvel a nácizmus totális veresége után is napjainkban egy náci ország, amelytől Európának rettegnie kell.

Erre fizet a bank.

Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért mozgalom nevében dupla hazugság található:

Az Egymillióanra nincs semmi bizonyíték.

A sajtószabadság létezik, nem kell nyitott kapukat döngetni.

A Millások látomásaiban állítólag Magyarországon nem létezik a „sajtószabadság”, amiért állítólag már egymillióan küzdenek, miként egykor Don Quijote a búsképű lovag, aki a gonosz óriásnak vélte a szélmalmot és bőszen rárontott.

Kik a Milla főszervezői?

"A két Milla-szervező számlájára gyűjtötte a facebookos csoport a demonstrációikhoz szükséges adományokat.

Kettejük közül eddig Torsa esett át a személyes találkozón (az adóhivatallal). A szervező a lapnak elmondta: a vizsgálat 4 évre, a 2006-2010-es időszakra irányult, amikor is ő – bár jövedelmei után befizette a személyi jövedelemadót, ám –

adóbevallást nem nyújtott be,

így büntetésre számíthat."(Hir24)

Miért nem nyújtott be adóbevallást?

Talán fáj az adóbevallás benyújtása?

Avagy akiből Millás lesz egyszer majd, és harcol majdan az állítólag veszélyben lévő sajtószabadságért, az egy kiváltságos hős lesz , akire nem vonatkoznak a törvények, amelyek közönséges halandókra vonatkoznak?
A tüntetésekhez adott adományok 2011-ben érkeztek be Fölkel és Torsa bankszámláira,”

„A Milla vajúdása most csak egy Dopemant eredményezett, de ez nem baj, hanem lecke.” Írja Tóta W.

Ez a Dopeman fejezi ki ugyanis legjobban a Millások mentalitását.

A tavalyi Millás tüntetésről készült TV adásban lehetett látni, hogy a tömegben egy hatalmas fekete halálfejes zászlót is lobogtattak, az anarchisták lobogóját.

A kulturális élményt, az ideológiát művészi szinten Dopeman szolgáltatta.

A Nemtetszik a rendszer tüntetés egyik arca testvérével együtt videoklipet forgatott a helyszínen, amiben 46-szor hangzik el a bazmeg szó.

Dopeman sűrű bazmegolások közepette küldi el az összes pártot, állami intézményt, meg úgy átalában mindenkit.

Két bazmeggel körítve ez is elhangzik:

bazmeg ezt a kibaszott sleppet/ amit magyar népnek neveznek bazmeg.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.13. 21:31:32

@bogancs: Jó, majd legközelebb a kedvedért minden szóra külön reagálok... Nem nyugtáztam semmit, csak figyelmen kívül hagytam, mert nem rám vonatkozott. Fogalmam se volt, hogy mire is céloz, és igazából még most sincs.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.13. 21:33:07

@Vidéki: Ez is kijött. Most már megkönnyebbülve feküdhetsz le aludni.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.03.13. 21:37:03

@Vidéki:

Sose értem meg azokat, akik képesek ilyen hosszút írni.

Vidéki barátom! Szerinted lesz valaki aki ezt el fogja olvasni?

Tallono 2012.03.13. 21:41:52

@Fedor: "Hölgyeim és Uraim, felettem egy jobbikos tisztségviselő véleményét olvashatják, aki bedolgozik a parlamenti frakciójának is.

Csak a miheztartás végett..."

Nem elvtársak és elvtársnőket akartál mondani? Ja, várj bocs, nők és férfiak az maradi dolog libsiéknél bocs!

Amúgy azt nem igazán értem miért március 15-én provokáltok, mert ugye a magyarsághoz nem sok közötök van, de az 1848-as liberális elvekhez se, valószínűleg az akkori liberálisok nem viperákkal mennének ellenetek, hanem lovakkal és karddal. Szóval mehetnétek 16-án mondjuk, jaa de az nem jó, akkor nem lehetne úgy provokálni a magyarokat, mint 15-én...

Ezt is rakd ki légyszíves!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.13. 21:49:25

@Tallono: Kint van... Én nem cenzúrázok, mindenki magát minősíti a hülyeségeivel...

Vidéki 2012.03.13. 21:54:05

@bogancs:

Ne olvasd hozzászólásomat, ha fáj neked a valóság.

Tudnám javasolni neked egy tibeti típusú imamalom beszerzését.

Ezzel gépesíthetnéd balhiteid és kényszerképzeteid ismételgetését, és ez szép lassan eljuttatna téged a Nirvána boldog, gondolatmentes állapotába.

Tallono 2012.03.13. 21:55:53

@Fedor: Amúgy nem válaszoltál, hogy miért 15-én kell nemzetközi liberálisokkal és pedofilokkal tüntetni, miért nem lehet máskor. Arra kár hivatkozni, hogy 48-ban is ezekért az elvekért küzdöttek, mert nem igaz. 48-ban elsősorban a magyarságért küzdöttek, és nem nemzetromboló, szélső-liberális álleszmékért. Tehát, miért?

Tallono 2012.03.14. 02:18:23

Ami meg Semjént illeti, habár rohadtul irritál a filoszemita nyomorultja, ebben most teljesen igaza van. Angliába különleges kapcsolat van az anglikán egyház ás az állam között, de milyen jogon tiltja meg a kereszt viselését az állam. Ha ugyanezt más vallás jelképével csinálnák, pl. egy dávid-csillaggal, akkor Mr. Cameron már nem ülne a helyén. De lehetne mondani bármelyik másik elfogadott vallás jelképének viselését. Szegények nagyon frusztráltak lehetnek, mert a zászlóba is benne van a kereszt!

Amúgy egyáltalán nem lep meg, hogy te ezt ezek szerint helyesled. Te beszélsz szabadságjogokról, amikor simán leköpöd a szabad vallásgyakorláshoz való jogot, amiért jópár tíz millió ember meghalt már a történelem során, csak mert az keresztény és az ellenséged kritizálni merte, szép mondhatom... Aztán majd ti fogtok a legjobban csodálkozni, amikor ennek meglesz a böjtje, jajj bocs, nem akartam keresztény utalást tenni ebbe a mondatba, de ez a fránya magyar nyelv már csak ilyen...

Kék az ég 2012.03.14. 03:41:56

Az egyik közösségi portálon szerveződő tüntetésen a húzónév Tyirityán Zsolt, a Jobbikkal szövetséges Betyársereg vezetője, a beírás szerinti „dél-alföldi betyárvezér” lesz.

HOL is van az Orbántól beígért Horthys POFON.

Aztán meg sírnak itthon, hogy juj a hazug nyugat le náci szimpizi őket.

Kék az ég 2012.03.14. 03:58:15

@-- dr kotász --: Hát 2006-ban valami ilyesmi volt a "közvélemény".

NEM IGAZ! 2006-ban mindenki kérte a Fidesz, hogy NE szervezze ODA a megemlékezést!

"A tavalyi (2006) évfordulós gyűlésre gyülekezű fideszes tömeget már a rendezvény kezdete előtt keresztezte egy, a Corvin-közből érkező menet. Ez a csoport keveredett összetűzésbe a rendőrökkel a Bajcsy-Zsilinky úton. Az erőszakba fulladt nagyrendezvény miatt néhány nap múlva, a forradalom leverésének évfordulóján, november 4-én néma tüntetést szervezett.

Már a tavalyi helyszínválasztást is vitákat váltott ki. Demszky Gábor főpolgármester például azt kérte, ne ott tartsák meg gyűlésüket a fideszesek. Március 15-én nem az Atóriánál állítottak föl színpadot, hanem annak tőszomszédságában az Erzsébet híd pesti hídfőjénél."

Külön topikok nyíltak róla, hogy miért is történt oda! Minden szava bejött.

forum.index.hu/EditArticle/ReplayEditArticle?a=60183368&t=9152280

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.14. 08:14:00

@Tallono: "miért 15-én kell nemzetközi liberálisokkal és pedofilokkal tüntetni, miért nem lehet máskor. Arra kár hivatkozni, hogy 48-ban is ezekért az elvekért küzdöttek, mert nem igaz. "

De. Esetleg olvasd el a 12 pontot. Érdemes.

"Ha ugyanezt más vallás jelképével csinálnák, pl. egy dávid-csillaggal, akkor Mr. Cameron már nem ülne a helyén."

Ha MINDEN vallási jelképpel egyformán így bánnának, akkor abba nem lehet belekötni. Ez a rendelkezés egyébként szimpla politika, gyakorlatilag vallási tartalom nélkül: eredetileg a katolikus egyház szólt be az angol kormánynak a melegházasságok engedélyezése miatt, és ez a betiltás csak egy erre adott reakció volt.

"Amúgy egyáltalán nem lep meg, hogy te ezt ezek szerint helyesled."

És ezt melyik mondatomból olvastad ki? A poszt a kormány képviselőinek szemforgató kettős mércéjéről szól, és nem az intézkedésekről.

Egyébként nem tartom jó ötletnek, pont a vallásszabadság miatt, de van egy rossz hírem számodra: Angliában a kormányfő nem liberális, hanem konzervatív párti...

Wekerlei 2012.03.14. 09:10:11

Emlékszem az 1989-es első szabad március 15-re. Az akkoriakban volt annyi intelligencia, hogy minden párt a többiektől jó messze (Városliget, Népliget, hűvösvögyi Nagy rét) ünnepelt összeverekedést elkerülendő. Az 1989-esek gyerekei úgy látszik képtelenek megférni egymással, polgárháborút szeretnének. Ha a rendőrség nem képes betiltani a Milla tüntetését akkor fel kell készülni, hogy az ünnep a 2006-hoz hasonló kimenetelű lesz. Erre kell készülni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.14. 09:19:09

@Wekerlei: MI VAN?!

A szélsőjobb meg akarja támadni a Millásokat, és erre a problémára szerinted az a megoldás, hogy a Milla tüntetést tiltsák be?

debreceni.blog 2012.03.14. 11:05:41

Selmeczi Gabriella az ostobaság oligarchája

Olyan magbiztossággal mondja a magáét, amihez feltétlenül szükséges a témában való teljes járatlanság. Ennyi ésszel ennyi pénzt hogy?

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1866_selmeczi_gabriella_az_ostobasag_oligarchaja

Néhay 2012.03.14. 11:08:53

@Stefánia kisasszony:

A stílus - mint tudjuk - maga az ember!

Néhay 2012.03.14. 11:13:47

@Stefánia kisasszony:

No és ha én egy 120 kilós, 195 cm magas ellenfél vagyok, esetleg nagyobb péklapáttal, mint a tiéd?
Akkor is szépségem...?
(mellesleg: attól, hogy te büdösebbet szarsz mint más, attól még nem lesz igazad...)

DeMarco 2012.03.14. 12:34:44

@Fedor: "Ha valakinek nem tetszik, amit Viktorka csinál, az már rögtön magyargyűlölő, és a békés tüntetés is csetepaté..."

Nem, tévedsz. Leírtam. Ti alapból magyargyűlőlök vagytok többségben, de minimálisan is írtóztok a nemzetieskedés minden formájától. Ez független attól, hogy hogyan hívják a min.elnököt. Ti a multikulti hívei vagytok, ami merőben más elv, gyakorlatilag ellentétes a nemzeti elvekkel.

De elismerem, némileg frusztrált vagyok és nem állok messze a kés fenésétől sem, mert épp keresztes háborút vívok az egyik "kedvenc" népcsoportom néhány jellemző képviselőjével és az éjjel a másik "kedvenc" népcsoportom néhány jellemző képviselője behatolt a kertembe, tönkretéve a kerítést és fosztott meg néhány szerintük már számomra felesleges értékemtől.

Így aztán a szokásosnál is kevésbé tudom tolerálni a libsi antifax tüntizést.

Wekerlei 2012.03.14. 12:50:06

@Fedor: Tudod te nagyon jól, hogy az 1848-as liberalizmus (= az osztrák elnyomás alóli felszabadulás) és a mai liberalizmus (= a cionista világuralom fedőneve) a legcsekélyebb átfedésben sincsenek egymással. Utóbbi csak arra jó, hogy 48-as hősöket próbáljatok kisajátítani és valódi arcotokat azok köpenyével takarjátok el. Nem fog sikerülni. Egyszer volt Budán kutyavásár (2002). Ugyan azokkal a hazugságokkal nem lehet kétszer választást nyerni.

Wekerlei 2012.03.14. 13:02:42

A "szent" liberalizmus kategóriába tartozik még a 45 évi rabságba taszító szovjet "felszabadítás" és a békés lakosságot tömegpusztító, szőnyegbombázó amerikai "Liberátorok".

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.14. 13:18:15

@DeMarco: "Ti alapból magyargyűlőlök vagytok többségben"

Látod, már a kiindulási pontod is hibás, és ezért a teljes gondolatmeneted is az.

@Wekerlei: Bocs, de gyakorló hülyékkel nem tudok vitatkozni. Cionista világuralom, hát persze...

Wekerlei 2012.03.14. 13:31:14

@Fedor: Arra, hogy ki kit készül megtámadni bizonyíték a "Libération" uszítása.
A hazudozás annyira a véretekben van, hogy az igazmondást el sem tudjátok képzelni. Csak azt nem értem, mi a fenét kerestek ebben az országban, ha minden gyűlöletes számotokra ami magyar. Lehet, hogy a "liberális" a mazochistának is szinonimája?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.14. 13:41:19

@Wekerlei: Hát ha azt nézem, hogy hajlandó vagyok szóba állni veled a töménytelen hülyeség és hazugság ellenére, amit itt összehordasz, akkor a válasz igen...

Wekerlei 2012.03.14. 15:42:37

@Fedor: Amikor a ruszkik faszát szoptátok akkor te is tapsoltál a cionizmus elítéléséhez és Izrael diplomáciai elszigeteléséhez. A kaméleon hozzátok képest gyenge utánzat.

Laciii 2012.03.14. 15:47:14

@Fedor:
"3 éve még arra esküdött (leírta), hogy a normális emberek, nem nemzeti ünnepen tüntetnek."

De, emlékszem rá. De ha nem csak mondatot ragadsz ki, hanem a teljes szöveget elolvasod, akkor láthatod, hogy az legfőképp azokra vonatkozott, akik megkeserítték az ünnepeket, mások ünnepségét megzavarták, romboltak. De igazad van, most se örülök, hogy Millának tüntetnie kell."
Nem, nem kell. Lehetne méltóan ünnepelni és előtte-utána politikai arcoskodni.
Az a baj, hogy a Milla se különb egy fikarcnyit se a komcsi - fidesz bagázstól, szarnak ők is mindenkire csak hatalomért kaparnak.

Kandeláber 2012.03.14. 16:42:47

Jaj, kisfiam, fáziskésében vagy.
Az ATV viperás sikolyát már napokkal ezelőtt kitárgyaltuk a mandineren.
bbjnick be is linkelte az egészet.
Egy agyament egyéni hülyeségéről van szó, aki lehet, hogy provó.
Lekéstél, mint Józsi bá' a Gorenjéről '90-ben, amikor megszüntették a valutakeretet.

Kandeláber 2012.03.14. 17:19:31

Ja, és plagizáltál, mert egy az egyben lenyúltad az atv (ál)hírét.
Legalább megnevezted volna a forrást, hogy tényleg ne nézzenek hülyének.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.14. 17:43:30

@Wekerlei: Te engem összekeversz valami vén komcsival. Egyrészt a rendszerváltáskor még csak gimnazista voltam, másrészt meg világéletemben liberális, és most lehet, hogy újat mondok, de a liberálisok antikommunisták, ők alkották a rendszerváltás előtti igazi ellenállást, az demokratikus ellenzéket. És még mielőtt (mert úgyis tudom, hogy ez lenne a trompf): 94-ben ebből egy jottányit se adtak fel, mert nem a kommunista elvekkel kötöttek koalíciót, hanem a kommunista elveket maguk mögött hagyó, egykori kommunistákkal.

@Kandeláber: "Egy agyament egyéni hülyeségéről van szó"

Neked legyen igazad...

"Ja, és plagizáltál, mert egy az egyben lenyúltad az atv (ál)hírét.
Legalább megnevezted volna a forrást, hogy tényleg ne nézzenek hülyének. "

Nem plagizáltam, nem szokásom. A szokásos módon jeleztem, hogy idézet (kék háttér), és a szokásos módon be is linkeltem a forrást.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.03.14. 17:47:16

@vadász2:

Magamra vettem volna? Van jelentősége?

dany82 2012.03.14. 18:18:25

@Fedor: "94-ben ebből egy jottányit se adtak fel, mert nem a kommunista elvekkel kötöttek koalíciót, hanem a kommunista elveket maguk mögött hagyó, egykori kommunistákkal. "

Igen, Fedor. Ez pontosan így van. Az szdsz 1994ben antikommunizmusából semmit nem adott fel akkor, amikor az 1956os forradalom utáni megtorlásokban vállalt szerepéért kitüntetett pufajkás által vezetett kormányban szerepet vállalt. Jottányit sem. Tudod mi az elsö, amit a bünözö mond, amikor elkapjánk? kössünk békét, terítsünk fátylat a múltra.

Hogy az szdsz mennyire hitelesen és jottányit sem engedve képviselte a valódi liberalizmust jól jelzi a nyugati, polgári megyékben történt végleges eltünése már 1994 után majd pedig a végsö megsemmisülés tavaly.

Az mszp székházában a pár évvel ezelötti költözésig emléktábla volt az `56os hös ávósokra emlékezve, sok képviselöje ma is ellenforradalomnak tartja és nem csak az internacionálé éneklése rendszeres kommunista állampárt erkölcsi és jogutódjában.

Az, hogy veled ezt a hülyeséget akkor és még most is meg lehet etetni... Na pontosan ez az oka, hogy ma a liberalizmus MO-on parlamenti képviselet nélkül áll

dany82 2012.03.14. 18:19:41

@Fedor: a szlovák terroristák meg akarták állítólag támadni a fidesz gyülést 2006ban, ezért nem is lett megtartva.

Mivan???

dany82 2012.03.14. 18:29:47

@Fedor: miért mentené fel a szélsöjobbosokat? dehogy menti fel.

arról van szó, hogy Te liberálisként úgy látszik alkalmatlan vagy arra, hogy felismerd mikor védik és mikor támadják a demokráciát.

Fidesz alatt nyugodtan tüntethet mindenki.

Az mszp és a "liberálisok" alatt nem csak jogaikat korlátozták, de sok esetben attól a karhatalomtól is félnie kellett, amelynek elvileg meg kellett volna védenie.

Te pedig úgy látszik alkalmatlan vagy arra, hogy liberálisként elismerd azt, hogy a Fidesz sokkal, sokkal demokratikusabban viszonyul a gyülekezési joghoz és sokkal több teret ad az embereknek ahhoz, hogy az utcán is kifejezzék politikai véleményüket.

Ettöl még nem kellene a Fidesz seggét nyalnod, de még Fidesznyik vagy agymosott jobbos sem lennél. Legfeljebb annyi történne, hogy talán többen vennék komolyan a többi írásod.

De ettöl nem kell félni. Te megmagyarázod magadnak hogy nem a kommunistákkal borult össze az szdsz 1994ben, hogy az szdsz nem adta fel elveit és hogy a jogállamiság és demokrácia védöi azok a politikai erök, amelyek megengedték, elfogadták és díjazták mindazt, ami 2006ban történt.

Kandeláber 2012.03.14. 18:48:18

Az szdsz már '91-ben feladta az elveit, amikor a "Demokratikus Chartában"összeborult az MSZP-vel.
'94-ben pedig erkölcsi hullává vált a koalícióval.
2010-re végképp lenullázta magát, és (méltán) eltűnt a politikából.
Akárhogy is fáj ez egyeseknek, a tények makacs dolgok.

Tallono 2012.03.14. 19:12:30

@Fedor: "Egyrészt a rendszerváltáskor még csak gimnazista voltam, másrészt meg világéletemben liberális, és most lehet, hogy újat mondok, de a liberálisok antikommunisták, ők alkották a rendszerváltás előtti igazi ellenállást, az demokratikus ellenzéket. És még mielőtt (mert úgyis tudom, hogy ez lenne a trompf): 94-ben ebből egy jottányit se adtak fel, mert nem a kommunista elvekkel kötöttek koalíciót, hanem a kommunista elveket maguk mögött hagyó, egykori kommunistákkal."

Mond hogy ez csak a jól bejáratott szöveged, és nem hiszed ezeket el! Ha tényleg elhiszed amiket mondasz, akkor ott nagyon nagy gondok vannak, nem csodálom, hogy nem a való világban élsz...

dany82 2012.03.14. 21:43:39

@Fedor: ja, mégvalami.

mert (számomra meglepö módon) sokan még mindig nem értik, hogy a jobboldal miért örült jobban az szdsz kiesésének, mint a 2/3-nak.

Azért, kedves Fedor, mert az szdsz, az egyik jelentös rendszerváltó párt, a frissen született demokráciát a taxisblokádkor elárulta.

Egész Magyarország demokratikus történelme másképp alakul, ha a demokratikusan megválasztott kormány mellett kitartanak a rendszerváltó erök.

Az szdsz akkor, ott, elárulta a rendszerváltást a hatalomért. Onnantól már egyenes út vezetett a kommunista állampárt feltámasztásához a hatalomért. Ez az árulás az, amivel az szdsz végleg kiírta magát nem csak a rendszerváltó erök közül, de a tárgyalóképes politikai partnerek közül is.

és ezt ök is nagyon jól tudták. tisztában voltak azzal mindig is, hogy számukra csak a feltámasztott utódpárt lehet partner, mindenki más megvetéssel és gyülölettel tekint rájuk.

kisa 2012.03.14. 22:06:57

Nos, ha már:
"Maga a nagygyűlés Illyés Gyula "Egy mondat a zsarnokságról" című versével kezdődött. Elsőként Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke szólt a több mint százezeres hallgatósághoz. .... Véleménye szerint a mai magyarországi politikai helyzet azért ilyen zűrzavaros, mert egy ember nem mondott igazat."
Milyen rendezvényen és mikor beszélt a fenti idézetben szereplő (véletlenül sem importált) úr?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.14. 22:11:21

Kedves mindenki!

1. Az előző kormány alatt is nyugodtan tüntethetett bárki, aki normálisan állt hozzá. A balhét sose a rendőrök kezdték.
2. Most persze, hogy nyugodtabbak a tüntetések, mert a mostani ellenzéknek szerencsére nincs törő-zúzó segédcsapata. De hogy most szabadabban lehet tüntetni? Amikor a tibetieket előzetesen berendelik a kínai elnök ittléte idejére, mint anno Kádárék Demszkyéket a március 15-ék előtt? Amikor a civil tüntetőket zaklatja a NAV, keresztbe tesz nekik a mentőszolgálat... Viccesek vagytok.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.14. 22:12:50

Amit meg az SZDSZ szerepéről itt összehordtok, az egy rakás csúsztatás, és utólagos belemagyarázás.

dany82 2012.03.14. 22:38:10

@Fedor: Fedor, hiába csukod be a szemed, attól ezek a tények nem változnak. Ezt tette az mszp-szdsz, hogy megakadályozza a tünetéseket:

"kordonokat állíttat. szlovák terroristákkal ijesztget. a rendőrség bejelenti, hogy az egyszerű tüntető is jogi következményekkel néz szembe, ha kimegy tüntetni és ott balhé lesz.

A ballib sajtó a "liberális" értelmiség egy emberként úszít a tüntetők ellen és összemossa a pár tucat focimeccsekről is jól ismert huligánnal. csürhézi és a békés Magyarország ellenségének állítja be azokat, akik az utcán mernek politikai véleményt nyilvánítani

Majd, amikor ez sem működik, akkor ahelyett, hogy megvédené a békés tüntetőket, állig felfegyverkezett, azonosíthatatlan símaszkos rendőröket vezényel ki, akik válogatás nélkül oszlatják, bántalmazzák és tartóztatják le az utcára vonultakat. "

és még valami: Fidesz rendezvényen sem 2006 október 23-a elött, sem azután nem volt semmilyen rendbontás.

A szélsöjobb nem egyszer jelent meg a baloldali rendezvények mellett a mostani kormány alatt. De a Fidesz alatt a rendörség MEGVÉDTE a tüntetöket és nem pedig azt magyarázta, hogy "nem ök kezdték a balhét".

Ja, és akkor még nem beszéltem arról, hogy a demszky hogy tiltotta ki a demokrácia nevében a gazdákat...

Tallono 2012.03.15. 01:50:40

@Fedor: "1. Az előző kormány alatt is nyugodtan tüntethetett bárki, aki normálisan állt hozzá. A balhét sose a rendőrök kezdték."

Hogy mersz olyanról pofázni, ahol ott se voltál, és nem tapasztaltál meg. Szerinted mért nyerik a pereket folyamatosan a rendőrség ellen a 2006-osok? Miért készült emberi jogi jelentés? Egy tucat (!) tüntetést tudok mondani, amin részt vettem, és a rendőrség támadta meg a tömeget, videófelvétellel, bírósági tárgyalássokkal bizonyítom! Fejezd be a hazudozást, meg a Budapest szétverése meséidet, mert ilyenről kurvára nem volt szó sohasem! Én nem hazudok, a tapasztalataimról beszélek, és elmesélhetem hogy hazudozott nyíltan a zsindex (nem véletlenül hívják így) meg az összes baloldali-libsi médium. Láttam a rendőrség által viperával megvert embereket, öregeket bántalmazni. Jó lenne, ha végre utánanéznél a per anyagokon keresztül legalább, de a Célpontot is nyugodtan megnézhetnéd, ami erről szól, és esetleg utána járna a szád. Nem szoktalak azért kritizálni, amit tényekkel támasztasz alá, de csak a jól bejáratott baloldali baromságokat tudod puffogtatni. Amikor rendőrnek esett baja a tüntetések alatt, az azért történt mindig, mert a rendőrök brutális agresszorok voltak, vérengző vadállatok, természetes ösztön a védekezés. Rendőrre sose támadt rá senki, max védekeztek meg molotovoztak, de az se lett rádobva sose élő személyre, szóval abba lehet hagyni a csőcselékezést, előbb bizonyítsd be az igazadat és mutass olyan pert, amit nem a tüntetők nyertek meg a rendőrséggel szemben!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.15. 17:45:27

@dany82: Ha én elkezdeném sorolni, hogy a mostani kormány miket tesz, hogy megakadályozza a tüntetéseket, estig itt ülnénk... Igen, az előző kormány idején se volt ideális a helyzet, de azt továbbra is tartom, hogy aki rendesen bejelentett tüntetésen, rendbontás nélkül részt vett, az nyugodtan kifejezhette az akármilyen véleményét. És most ne gyertek 2006-tal, meg a FIDESZ tüntetéssel, az is békésen lezajlott, utána keveredtek össze sajnálatos módon és ártatlanul a hazafele tartók a rendbontókkal.

@Tallono: "Fejezd be a hazudozást, meg a Budapest szétverése meséidet, mert ilyenről kurvára nem volt szó sohasem!"

Ó persze, senki se gyújtogatta fel a kukákat, az autókat, senki nem térített el buszt, senki nem emelt barikádot. Ne nézz már ennyire hülyének, kisfiam. Az meg kifejezetten aranyos, hogy a molotovozás szerinted nem rendbontás kategória... Mondhatsz bármit, olyan nem volt, hogy békés tüntetőkre rendőrök támadtak volna. Annak mindig volt valamilyen előzménye. Igen, a rendőri reakció sokszor nem volt szakszerű és arányos, ezért veszthetnek pereket a zsaruk.

"Rendőrre sose támadt rá senki"

Azt ugye tudod, hogy 2006 őszén több rendőr sérült meg, mint tüntető?

Na jó, részemről a témát lezártam, ugyanis már rohadtul unom. Esetleg beszélgessetek egy kicsit arról, hogy vajon miért vittek el egy közbekiabálót a rendőrök ma reggel Mohácson, ha egyszer annyira szabad a tüntetés, vagy hogy kinek állt érdekében a szélsőjobbosok tüntetését engedélyezni a Millás megmozdulás mellé. Megint a szélsőjobb csinált balhét, és bizony megint voltak kordonok, és megint jöttek a rohamrendőrök, és megint volt náluk fegyver a gumilövedékhez, amit szükség esetén akár használtak volna is, és mindez azért, mert néhány frusztrált, agresszív senki nem fér a bőrébe. Zagyva Gyula is ott volt, te is, talán? Lehet, hogy láttuk is egymást a kordon két oldalán ? :-)

dany82 2012.03.15. 18:23:18

@Fedor: voltak szélsöjobbosok, kordonok, "frusztrált agresszív senkik", fegyveres rendörök ...és mégsem lett szétverve a milla-tüntetés.

A rendörség megvédte a tüntetöket. Jogot biztosított mindenki számára a tüntetéshez. ilyen felfokozoott hangulatban. Pár évvel ezelött ez még elképzelhetetlen volt, nem?

Az, hogy az mszp-szdsz használt megfélemlítés és antidemokratikus viselkedés mennyire sikeres volt jól mutatja az, hogy a kormányváltás óta (bár a közvéleménykutatásokban kisebb a támogatottsága) mégis mennyivel többen vesznek részt egy-egy Fideszes rendezvényen. Téged még ez sem gondolkodtat el?

Amíg az mszp-szdsz votl kormányon és kitüntette azokat a rendöröket, aki válogatás nélkül ütötték és verték az emereket, sokan nem mertek kimenni.

Most mindenki ki mer menni. Félelem nélkül. szélsöbal, bal, jobb és szélsöjobb. és az igazi demokraták ezt értékelik. Nézd csak meg, mennyien voltak ma is az utcákon. a legkülönbözöbb politikai csoportosulások.

és ez egy jó dolog.

ezért áll a nép azok oldalán, akiknek fontos a demokrácia és vetik meg azokat, akiket zavarja a mindenki számára kijáró demokratikus szabadság.

Nem mondom azt, hogy gyomorforgató, mert nálatok liberálisoknál lassan már elkopik ez a jelzöm, de azért maradjunk annyiban, hogy figyelemre méltó az, ahogy a milla és szélsöjobbot elválasztó kordont, amelyet azért állítottak, hogy megvédjék a tüntetést párhuzamba állítod azzal a kordonnal, amelyett azért emeltek, hogy ne lehessen tüntetni. Dehát nyilván liberálisként neked egyre megy.

Soha többet Magyarországon nem fog olyan történni, mint ami 2006ban történt. azok a poiltikai erök, akik akkor ezt jobb esetben csak engedték, rosszabb esetben parancsolták el fognak tünni a történelem szemétdombján. Neked pedig soha nem kell szembenézned azzal, hogy az álláspont, amit képviseltél 2006al kapcsolatban mennyire elfogadhatatlan. soha. bár nyilván könnyebben megértenéd, hgoy miért nyert a Fidesz 2/3al és vezet toronymagasan meg mindig a közvéleménykutatásokban, ha megtennéd.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.15. 19:12:18

@dany82: "A rendörség megvédte a tüntetöket. Jogot biztosított mindenki számára a tüntetéshez. ilyen felfokozoott hangulatban. Pár évvel ezelött ez még elképzelhetetlen volt, nem?"

Nem. Pár évvel ezelőtt is biztosították a jogot. Most - szerencsére - a rendbontó banda se akkora létszámú, és vehemenciájú, mint akkor, a rendőrség tapasztalata is nagyobb. Ha olyan jeleneteket rendeznének, mint 2006 október 23-án, vagy a tévéostromkor, most is lenne balhé (megjegyzem közel jártak hozzá).

"mennyivel többen vesznek részt egy-egy Fideszes rendezvényen"

Már bocs, de ezen semmi csodálkozni való nincs. A FIDESZ-ben Orbán imádat van, hosszú évek szervezettsége, naná, hogy bármikor összerántanak pár tízezer embert, pláne, ha van hozzá infrastruktúra is. Az ellenzék viszont szétdarabolt, eleve szkeptikusabb, nehezebben mozdítható, és még infrastruktúrájuk sincs. Nem véletlen, hogy a legnagyobb megmozdulásokat, amelyek felveszik a FIDESZ rendezvények nagyságrendjével a versenyt, nem pártok szervezték, hanem mint ma is, civilek. A FIDESZ népszerűtlen, csak épp nincs nála népszerűbb. Ne azt nézd, hogy a többiekhez képest vezet a közvélemény-kutatásokat, hanem azt, hogy az igazán toronymagas győztes, a a minden párttól elfordulók 60%-os tömege. A FIDESZ egyetlen esélye 2014-ben, hogy marad a mostani helyzet, de ha akad egy (régi vagy új) párt, amelyik maga mögé tudja állítani ennek az elégedetlen tömegnek legalább egy részét, akkor teljesen más lesz a leányzó fekvése.

"figyelemre méltó az, ahogy a milla és szélsőjobbot elválasztó kordont, amelyet azért állítottak, hogy megvédjék a tüntetést párhuzamba állítod azzal a kordonnal, amelyet azért emeltek, hogy ne lehessen tüntetni"

Mindkettőre a szélsőjobbos rendbontók miatt volt szükség. Akkor hol a különbség?

dany82 2012.03.15. 19:25:51

@Fedor: nem baj, Fedor.

védd csak a védhetetlen. persze így soha nem lesz tisztára mosva a liberális jelzö, dehát látszólag ez nem fontos.

A lényeg az, hogy szerencsére az igazi demokratáknak még a Te alapjogaid is fontosak és mi továbbra is kiállunk majd azért, hogy garantálva legyen a Te és hozzád hasonlók gyülekezési joga is.

Még akkor is, ha tudjuk: töled ugyanerre nem számíthat(t)unk.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.15. 19:46:54

@dany82: Semmilyen védhetetlent nem védek. Te a szürkére azt mondod, hogy fekete, én meg azt, hogy szürke. Az lenne védhetetlen, ha azt mondanám, hogy fehér.

narmer 2012.03.18. 08:53:51

@Mária: Hol voltál te magyar nyelvtan órák helyett? Ha neked van Mária néven blogod, akkor nem sok a hiteled.( Bencsik pl. soha nem dolgozott a Munkásőrnél, az ,hogy kevered Kósa Csabával nagy szívás.)
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0