A terrorista
2012. március 19. írta: Fedor

A terrorista

Na jó, most már tényleg kíváncsi lettem.

Mi a francért rettegnek még mindig a jobboldalon egy olyan pojácától, aki már évekkel ezelőtt megbukott az egykor rászavazók szemében is, és egy 3-4%-os pártocska élén vegetál? Mi szükség van arra hogy lex-Gyurcsányokkal akadályozzák a jogai gyakorlásában, és hogy egyre nevetségesebb vádakkal illessék?

Polt Péter legfőbb Ügyészhez Gulyás Balázs, a Mokép decemberben menesztett igazgatója, a Kisgazdapárt korábbi Győr-Moson-Sopron megyei elnöke fordult. Szerinte a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke március 15-i, Egyetem téri beszédében a Btk-ba ütköző kijelentéseket tett, melyek akár terrorcselekménynek is minősíthetők.

Gyurcsány arról beszélt, hogy ha az AB továbbra sem hajlandó érdemi vizsgálatra a sarkalatos törvényekkel és az Orbán-kormány kinevezési gyakorlatával kapcsolatban, áprilisban blokád alá veszik a hivatal épületét. Gyurcsányék első beadványát az Ab érdemi vizsgálat nélkül elutasította, majd a döntés ellen a DK-hoz köthető Szabadság és Reform Intézet tett alkotmányossági panaszt.

Az Indexhez eljuttatott feljelentés szerint Gyurcsány szavaira a Btk 261-es passzusa vonatkozhat, mely szerint aki abból a célból, hogy állami szervet, más államot, nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, bűncselekményt követ el és 10-20 év közötti börtönnel büntetendő.

A politikust gyűlöletre uszítás miatt is feljelentették, mert kifogásolta az egyházi személyek adózási kiváltságait.

Ha az egyházi személyek pénzügyeinek firtatása gyűlöletre uszítás, akkor ennyivel a teljes FIDESZ vezérkart és a Jobbik komplett tagságát feljelenthetnék a multik és a bankárok. Ha Gyurcsány bejelentése terrorizmus, akkor 2006-ban Orbánt is meg lehetett volna ezzel vádolni a 72 órás ultimátuma miatt, vagy az LMP-seket a decemberi akciójuk miatt.

Akik meg petárdázva elfoglalnak egy bankot, azokkal kapcsolatban ez a vád persze fel se merül.

De most tényleg, mire jó ez? Komolyan azt gondolják, hogy ezzel majd jól elterelik a figyelmet a saját hazugságaikról, bénázásaikról, otrombaságukról, kettős beszédükről?

Valószínűleg igen. Csak ez egyre kevésbé fog bejönni.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr944325335

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A demokrácia alkonya 2012.03.23. 08:49:44

Kedves Naplóm!Második bejegyzésemben törlesztenem kell egy tartozást: leírom az elmúlt évek történetét. Arról, hogyan ért véget Magyarországon a demokratikus Köztársaság és vette át a hatalmat Orbán diktatúrája.1990-ben kezdődött. Véget ért egy álom, m...

Trackback: Ilyenek vagyunk? Tényleg? 2012.03.19. 20:51:57

Milyenek vagyunk, mi magyarok? Ha kívülről látnak minket, vajon szimpatikus országnak a szimpatikus népe vagyunk, csikós, gulyás, gyógyfürdő, vagy csak egy - enyhén szólva - érdekes kis nép valahol Európa perifériáján, ahol szabad a pálinka- és sörfő...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mikénehavóna 2012.03.19. 12:15:41

Az ilyen részletfinomságok nem érdeklik azokat, akik minden politikust en bloc felkötnének. A szekta pedig ájultan tapsol, mint mindig...

/manens 2012.03.19. 15:48:39

Mermégmostis fosnak tőle. Számomra az mutatja a fosási fokukat, hogy aktuálisan kit ekéznek. Ezt a módszert t a semijenzsótitól tanulták, az a "levadászás" úri formája.

házelnök 2012.03.19. 19:52:30

GYURCSÁNY FERENC a mai napig is becsületesebb magyar ember mint az orbányik

házelnök 2012.03.19. 19:53:22

orbnyiknak a színe se annyira magyarnyik

házelnök 2012.03.19. 19:54:44

@házelnök: tudom ez fasiszta duma, de a tv-ben a Hősök terét meggyalázók mondhatnak ilyeneket?

DeMarco 2012.03.19. 20:18:54

Nekem az a véleményem, hogy szokás szerint hemzseg a marhaságoktól a fletó védő posztod.

Senki nem retteg fletótól. Le akarjuk csukatni többszörös hazaárulásért. Nem érdekel senkit, hogy mit csinál, kikkel, mennyire nevetséges éppen, vagy épp mit hány ki magából. Amíg nincs hűvősön, addig mindig is szálka lesz a nemzet testén.

Neki nincsenek jogai, legfeljebb amennyi megilleti a börtönlakókat. Eleve vagy ötven évre el kellene tiltani a közügyektől.

Maximálisan támogatom azt a törvényt, ami kimondja, hogy csak az alakíthat külön frakciót a parlamentben, akiket az emberek MEGVÁLASZTOTTAK, azaz legalább néhány szavazatot összeszedett. Nem is támogattam soha a listázást, sokkal egyszerűbb lenne, ha kizárólag szavazás útján lehetne bekerülni képviselőnek és mindegyik visszahívható lenne.

Aki otthagyja választások között a pártját, ott új választást kellene kiírni, ahol természetesen indulhatna bárki, de az az emberek döntése lenne.

Ezek szerint nem csak engem háborított fel, hogy jó szokásukhoz híven a maszop szökevények újfent az egyházra fenik a fogukat, megint azokat támadnák. A ballibeknél a keresztény egyházak ellenségek, mert tanaik ellentétetesek a multikulti sekélyességével, elveik, család, szeretet ellentétesek a céljaikkal, mely ezeket rombolná.
Az már csak hab a tortán, hogy megfenyegetett egy magyar állami szervet, megfélemlítés céljából. Ha én ülnék azokban a székekben, akkor nem engednék a zsarolásnak és már csak azért sem engednék neki.

Egy szó mint száz, vannak esetek amikor nem elég büntetés a választási csúfos vereség. Vannak olyan bűnök, mint a hazaárulás, amit nem lehet azzal elintézni, hogy jajj, hát úgy sincs támogatója szegénykének. 2006, mol, kettős állampolgárság, Sukoró, devizaválság, extra magas államadósság, stb, stb, stb. Bőven találni okot és bizonyítékot egy komoly perre. Még akkor is ha ez utópia, mert a fideszben nincs erre valódi szándék. Talán majd legközelebb a Jobbik lépni fog.

házelnök 2012.03.19. 20:33:44

25. zördög 2012.03.19. 20:00

18. csuszpicsuka 2012.03.18. 07:58
A fórumban írtakat nem kéne személyeskedésnek nevezni
Személyeskedés az, hogy vmikor forgalomban volt GY.F. képével wcpapír-hány helyen gyártanak wc papírt?
Miért sértik meg orbánt azzal, hogy az ő képmásával nem lehet segget törölni? Miért másabb mint GY.F. ?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.19. 20:35:25

@DeMarco: "hemzseg a marhaságoktól a fletó védő posztod"

De jól megvédtem azzal, hogy bukott pojácának neveztem...

"Maximálisan támogatom azt a törvényt, ami kimondja, hogy csak az alakíthat külön frakciót a parlamentben, akiket az emberek MEGVÁLASZTOTTAK, azaz legalább néhány szavazatot összeszedett. "

Még csak azt se mondom, hogy nincs igazad, csak épp már megint a visszamenőleges hatály... Annyira kilóg így a lóláb, hogy mire megy ki ez az egész. Ha ezt a rendelkezést ahhoz a törvényhez csapták volna, amely majd a következő választás utáni, már kisebb parlamentről szól, nem lenne ebből se balhé.

"A ballibeknél a keresztény egyházak ellenségek, mert tanaik ellentétetesek a multikulti sekélyességével, elveik, család, szeretet ellentétesek a céljaikkal, mely ezeket rombolná."

Én a helyedben azért nem nagyon röhögtetném magam ki azzal, hogy pl. mostanában a katolikus egyházat véded:

hvg.hu/w/20120319_catholic_boat

Még a végén te is gyanúba kerülsz :-)

Amúgy meg elég sekélyes hozzáállás az, hogy keresztényellenes támadásnak tartod azt az egyszerű kérést, hogy az egyházak is számoljanak el az állami támogatással, és adózzanak a bevételeik után, mint minden más szervezet az országban.

Emiksz 2012.03.20. 09:18:04

"és mindegyik visszahívható lenne."

Nosza lenne is mindjárt 18. havi nyugdíj és 6 év munkanélküli segély, mert ha nem, két hét alatt határozatképtelenné tenné a Nép az országházat.

2012.03.20. 09:33:51

@DeMarco: Van zavar a fejedben rendesen!
Ha el tudnák/akarnák számoltatni fletót az emúttnyócévvel, már megindult volna az eljárás. Egyenlőre úgyy tűnik, szabadlábon azt hörög, amit akar!
Tehát kérdezd meg a tieidet, mi lesz már? Hazudtatok, hogy börtönbe csukjátok?
Az, hogy most mondvacsinált ügyekkel vegzálják, csupán pótcselekvés. Orbán kordonbontása?
Az egyházakról meg csupán annyit: összekeveredik a hit és az egyház. Az egyházak kihasználják, hogy a hívők elhisznek mindent. Mer a Jóisten!
És szépen manipulálnak, kiforgatják a zsebeidet.
Mikor teszik fel a kérdést a hívők: tulajdonképpen hány pedofil van a köreinkben? Hogyan lehet ezt összeegyeztetni a Jézusi tanokkal?
Miért politizál az egyház? Hát nem Isten szavának hordozója? Vagy Orbán az Isten? Gáz. Nagy gáz.
Téged dróton rángatnak, el nem gondolkozol sose, de véleményt mondasz. Igaz, nem a sajátod...

nakivagyok 2012.03.20. 09:35:34

@DeMarco: Hát ha csak azok kerülhetnek a Parlamentbe akiket az Emberek megválasztottak, mit keresnek ott a kereszténydemokraták?Rájuk ki szavazott?Ja hogy a FIDESZ hátán, hát Istenem,van ilyen!De akkor mérjünk egyenlő mércével drágáim!

dukeekud 2012.03.20. 09:38:35

"Mi a francért rettegnek még mindig a jobboldalon egy olyan pojácától, aki már évekkel ezelőtt megbukott az egykor rászavazók szemében is "

Egy visszaeso terorristarol van szo, aki veszelyes, ezert ki kell vonni a forgalombol. Mar a 2006 -os terror cselekmenyek miatt is sok ev bortont erdemelne, es most meg folytatja.
Szerintem adjak a ki az amcsiknak, es kuldjek el Guantanamo-ra aztan dobjak el a kulcsokat.

nu pagagyí 2012.03.20. 09:39:33

Jogosan fosik a jobboldal és remélem minden félelme pontról-pontra be fog teljesülni. Aki szeretné látni a saját bűnei miatt rettegő, hebegő-habogó jobboldali maffiatársaságot 47 ezres közmunkán lapátolni, az szavazzon Gyurcsányra.

Terézágyú 2012.03.20. 09:41:46

Érdekes ez a demarkó-félék szövege :)
Ilyenkor persze az "ártatlanság vélelme" nem illeti meg ez a gyurcsányt, ugyebár :)

Ha véletlenül egy fityeszes ellen van vád, akkor bezzeg egyből nyomatják, hogy "amíg nincs jogerős bírósági ítélet..."! :)))

Undorító ez a fityesz.

Kutchek (törölt) 2012.03.20. 09:44:44

"Komolyan azt gondolják, hogy ezzel majd jól elterelik a figyelmet a saját hazugságaikról, bénázásaikról, otrombaságukról, kettős beszédükről?"

Mivel sem a 450Ft-os benzinár, sem a rekordméretű költségvetési hiány nem kap akkora figyelmet mint Gyurcsány basztatása, azt hiszem jól gondolják.

Nincs olyan probléma, amit ne lehetne palástolni egy kiadós gyurcsányozással, elmúltnyócévezéssel.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.03.20. 09:51:37

kell az ellenség, Gyurcsány meg tökéletes. Ennyi.

nu pagagyí 2012.03.20. 09:51:38

@DeMarco: A rutinszerű mocskolódáson kívül érdekelne, hogy a zembereknek akik VÁLASZTOTTAK, mennyivel lett jobb két év alatt? Mit köszönhetünk szeretett kormányunknak, akiket mi tartunk el az adónkból? Mit tettek értünk?

notib 2012.03.20. 09:52:51

Fedor: azért rettegnek kis butus Fletótól, mert ez a levitézlett pojáca, még mindig a "baloldal" legerősebb ütőkártyája, különösen, ha a szóba jöhető mezőnyt (Mesterházy,Szanyi,
Bajnai,stb. féle bohócok)nézzük...

nu pagagyí 2012.03.20. 09:59:21

@notib: Valahogy leplezni kell, hogy szart se érnek.

Kutchek (törölt) 2012.03.20. 10:04:22

@notib: A 3-4%-ával max. a baloldal Torgyán Józsija lehet. A 2-300 fős lelkes vándorcirkusza sem feledtetheti miniszterelnöki teljesítményét.
Nem is értem a fideszt; ahelyett hogy felszínen tartanák, inkább próbálják kiírni a napi politikából.

misimisi 2012.03.20. 10:05:07

Gyurcsányt azért kell a betonba taposni, mert van egy rettentő bűne: az annó idején legyőzte a Vezért. Nemhogy legyőzte, az emlékezetes tévévitában nyíltan és sokszorosan rábizonyította, hogy csak üvöltözik, de valójában semmi sincs a kezében.

misimisi 2012.03.20. 10:09:07

@DeMarco: A katolikus egyházat sok-sok jóérzésű ember támadja. Például olyanok, akiket mélységesen felháborítanak a pedofil bűncselekmények, de még jobban az, hogy az egyház eltussolja ezeket a szörnyűségeket.
A tanaik pedig nem haladják meg a legbutuskább népmesék szintjét, az elveik pedig... néha bizony kimondottan életellenesek.

Hegseztő Hegesztő 2012.03.20. 10:10:46

@notib:

igazad van, Feri még a legkarizmatikusabb a oldalnak nevezett hódolóknál, főleg az öreg bolsiknál, és levitézlett munkásörök köreiben..

Hibája: rettenetesen durva, személyeskedő, amúgy már 2 két családot tönkretett (2x válás) 30 éves korára, önéletrajzából ez pl. hiányzik. (Ez hazudozásnak számit)
Nem következetes, türelmetlen.., nem számon-kérő főnök, ötletellő, egyik gondolatával agyoncsapja másikat, Filozofálgató, de ehhez nem rendelkezik megfelelő alapokkal..
De a legrosszabb, hogy a hátáron kívül rekedteket nem tekintette magyaroknak ,leírta őket.
Ezt már nem tudja kimagyarázni, mert 2006-ban deklarálta…

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.03.20. 10:12:42

@nu pagagyí: "A rutinszerű mocskolódáson kívül érdekelne, hogy a zembereknek akik VÁLASZTOTTAK, mennyivel lett jobb két év alatt?"

alapban annyival hogy nem egy szemkilövető hazug országot csődbe vivő faszkalap van a kormány élén.

gazell16 2012.03.20. 10:13:29

Jobbrol irok: Nem rettegunk Gyurcsotanytol semennyire. Nulla.
Cserebe a legmegvetettebb arulo senkihazi(nehez szo) dijat nyeri nalam rendszervaltas ota, pedig szep a lista es a konkurencia. Karolyi2, csak pojacabb.

Elobb utobb kicsinaljak mert keresztbe mentek a gazdasagi erdekek es o vesztett. Ezert lehuzzak a budin ahova valo

Hegseztő Hegesztő 2012.03.20. 10:16:35

@Kutchek:

Nagyon sajnálom a 450HUF-os benzit, de röhej,ny. európában mindenhol drágább.

A MOL egyébként maszek cég, ő sem akarja olcsobban adni, miért az állam engedjen..

kalandfereg 2012.03.20. 10:17:44

Tökéletesen igaz a poszt felvetése. Gyurcsánytól nem a jobboldalon kellene félni, hanem a baloldalon.
A jobboldalnak évek óta szivességet szivességre halmoz.
Lehetővé tette, hogy 2/3-dal azt csináljanak, amit akarnak.
Évek óta az egyik legnagyobb akadály a baloldal összefogása előtt.
Mi kell még?
Nem fogják a csávót börtönbe csukni. Ahhoz túl értékes tevékenységet fejt ki nekik. :D

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.20. 10:20:10

Drága Fedor..

Írod 2006-ban Orbánt is fel lehetett volna jelenteni..
Jelentem fel is jelentették:
fn.hir24.hu/itthon/2006/10/31/feljelentettek_orban_viktort?action=PrintPage

"Varga László, a Fiatal Baloldal elnöke kedden feljelentette Orbán Viktort"

Puff neki.

Mellesleg Orbánt jóval többször jelentették fel, mint Gyurcsányt, csak ti Gyurcsány miatt eposzokat írtok, és sírtok mint a fürdős kurva.

mohaa 2012.03.20. 10:20:28

Érdekes, hogy mindig a keresztényi szeretetről híres (hírhedt?) jobbosok tudnak a legszebben fröcsögni. :)
misimisi +1. Te jól látod, hogy miért.

Gera 2012.03.20. 10:21:01

Gyurcsányt eléggé utálják az emberek, de ha Orbán folyamatosan ilyen primkó módon akarja kicsinálni, akkor ezzel előbb-utóbb sikerül többekben szimpátiát gerjesztenie iránta, szóval gratulálok, jó stratégia. Persze mit is várhatnánk, az országgal sem tudtak eddig kezdeni semmit.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.20. 10:26:10

@Gera: Te valamit keversz..
Sukoró ügyben ügyészségi nyomozás folyik ellene.
A parlamentnél Gyurcsány ment maga oda, hogy bilincseljék meg, és vigyék be, mert a hülye híveinek kell az Orbán mumus reklám.
Ez pedig megánszemély feljelentése.

A Fidesz ezidáig amit Gyurcsány ellenében tett az mindösszesen annyi, hogy a parlamenti buli miatt kegyelmet szavaztak meg neki.

Persze neki ez se jó. Odamegy ha kell bilincseltetni magát, és panaszkodik ha felmentik.
Gyurcsány egy ostoba pojáca.

Terézágyú 2012.03.20. 10:26:19

@Disintegrator Rising:
"nem egy szemkilövető hazug országot csődbe vivő faszkalap"

az ország a szemkilövető és hazug??

Nahát...

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.03.20. 10:26:42

@kalandfereg: senki nem fél attól a senkiházitól a jobboldalon, csak ti balosok akarjátok azt bemesélni, hogy félünk tőle, közben pedig egyáltalán nem, csak irritáló hogy nincs a helyén, vagyis a börtönben.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.03.20. 10:27:27

@Gera: "Gyurcsányt eléggé utálják az emberek, de ha Orbán folyamatosan ilyen primkó módon akarja kicsinálni, akkor ezzel előbb-utóbb sikerül többekben szimpátiát gerjesztenie iránta"

álmodban maximum

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.20. 10:28:10

@Trompf: Ez csak azt bizonyítja, hogy baloldalon is vannak hülyék.

nu pagagyí 2012.03.20. 10:32:05

@Disintegrator Rising: Ez is mocskolódás, várom az eredmények sorjázását!

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.03.20. 10:33:26

@Disintegrator Rising: Te tényleg elhiszed, hogy Orbán nem lövetne a tömegbe ha ellene mennének ugyanúgy mint 2006-ban? A hazudozó, országot csődbe vivő pedig stimmel.

Terézágyú 2012.03.20. 10:33:38

@Disintegrator Rising:
"@Terézágyú: kussoljál be kommunista. "

Sikeresen növeled a szimpátiát a fityesz iránt...

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.03.20. 10:34:36

@nu pagagyí: ebben az országban te már ne várjál semmit kommunista, az időtök lejárt, csak hosszúra nyúlik a pártjaitok haldoklása, de 2014ben megkapjátok a végső döfést.

Netuddki. 2012.03.20. 10:35:47

Ezek csak a szokásos bullshit bonbonok. Addig amíg a gyurcsány nem rohanja le az AB-t (és tuti nem fogja) nem tehetnek semmit.
De addig is mondtak valamit, elégedetten hátradőlhetnek, hogy csináltak valamit a nem kevés havi fizetésükért (pedig lóphaszt csináltak)...

Netuddki. 2012.03.20. 10:38:21

@Disintegrator Rising: "Disintegrator Rising 0 bejegyzést írt és 191 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."

Kisfácán! A kommunistákat a saját pártotokon belül kéne keresned. Csak szólok mielőtt nagyobb hülyét csinálnál magadból...

csikósnindzsa 2012.03.20. 10:38:33

Azok a kommunisták, akik ezen nemmel szavaztak:

Szavazásra bocsátott indítványok:

Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről

Fidesz: ELLENZI
KDNP: ELLENZI

www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_szav.szav_lap_egy?p_szavdatum=2012.02.20.17:16:32&p_szavkepv=I&p_szavkpvcsop=I&p_ckl=39

Tessék, lehet komcsizni.

kalandfereg 2012.03.20. 10:38:35

@Disintegrator Rising:
Mér én mit mondtam? :D
Én is azt mondom, hogy nem jobboldalon kell félni a muksótól...

Lencsés István 2012.03.20. 10:39:22

Nem retteg a FIDESZ gyurcsány ferenc - től , de ha valaki hibázik , mint azt ő tette akkor fel kell jelenteni !

nu pagagyí 2012.03.20. 10:40:19

@Disintegrator Rising: Liberális vagyok, pont ezért utálom az olyan kommunista módszereket alkalmazó pártokat, mint a Fidesz, vagy a Jobbik.
A Ti időtök most jár le, végre kiderült, aminek korábban is számtalan jelét adtátok. Nem értetek semmihez, gátlástalanul harácsoltok, megosztjátok az országot, minden nemes eszmét leköptök, hazudtok, kultúrálatlanok vagytok.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.03.20. 10:41:38

Nadrág alatt tele tó...
Ily ijesztő e Fletó?

;-)

nu pagagyí 2012.03.20. 10:45:41

@Disintegrator Rising: Ha,ha! Kifogytál az érvekből. Fordulj a Fidesz sajtóosztályához!

dr.kakaósbögre 2012.03.20. 10:45:51

@Lencsés István: szevasz,Lencsés. igazad van.de ha valaki hibázik illetve bűnt követ el-pártállástól függetlenül-azt nem feljelenteni hanem elítélni kell.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.20. 10:51:09

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]:

Orbán nem lövetett.

Gyurcsány pedig megtette. Lövetett a tömegbe.

És szerinted mi garantálja, hogy Gyurcsány nem lövetne ismét ?

Hisz ti is örömködtetek a kilőtt szemeken, a rommá vert embereken, a kifolyt vér látványán, nemkülönben parlamenti képviselőitek (MSZP-SZDSZ) gúnyt űztek az áldozatokból, és kitüntették a rendőr bűnözőket.

mrgumby1 2012.03.20. 10:52:18

"Maximálisan támogatom azt a törvényt, ami kimondja, hogy csak az alakíthat külön frakciót a parlamentben, akiket az emberek MEGVÁLASZTOTTAK, azaz legalább néhány szavazatot összeszedett."

mi bajod a KDNP-vel, drága barátom? a ti kedvenc igavonó barmotok. mit fog szólni az egyház, ha megszűnik frakcióként létezni?

bőrmók 2012.03.20. 10:53:05

MErt megverte Orbánt a tévévitában. Bármily hihetetlen, ENNYI

Terézágyú 2012.03.20. 10:53:10

@Trompf:
"Gyurcsány pedig megtette. Lövetett a tömegbe."

Mit lövetett! Ő maga lőtt!!!!!!!!!!!!!!

Persze bizonyíték erre nincs, hiszen ha volna, akkor a fityesz már elitélte volna, de sebaj. Ő maga lőtt!!!!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.20. 10:54:30

@csikósnindzsa:
Szerintem nyílvánossá lesz téve, hogy kik voltak az ügynökök még ebben a ciklusban.
Abba mellesleg igaza van a Fidesznek, hogy a leggecibbeket (az MSZMP KB tagjait, a tartótótiszteket, ...) ugyanúgy fel kell fedni, hisze ezek elemezték a jelentéseket, és ezek szabták ki a büntetést, indítottak utasításra koncepciós pereket.

Ám ettől még megszavazhatták volna az ügynöklista nyilvánosságra hozatalát.
De ha még a ciklusba megteszik akkor nem nagy gond.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.03.20. 10:55:46

@Disintegrator Rising: Ez az igazad van, neked van igazad. Igazi, megfontolt jobbos érvelés, ha már mást nem tudsz.
Mikortól kezdhetünk félni tőled? Mikor küldöd ránk a TEK-et, mert más véleményünk van valamiről?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.20. 10:56:12

@Terézágyú: Hát a Gyurcsány féle nárcisztikus seggfejek nem igazán alkalmasak arra, hogy lőjjenek.
Ezek a háttérből dolgoznak.
Gyurcsány ráadásul ezt a háttérmunkát már begyakorolta, mmikor az MSZMP KB-nek jelentgetett a Pécsi Dialógus csoportról.

mrgumby1 2012.03.20. 10:56:37

@Hegseztő: ny-európában mindenütt drágább a benzin?

ausztria 432
lichenstein 438
spanyolország 418

dr.kakaósbögre 2012.03.20. 10:59:01

@Disintegrator Rising: inkább nevezzenek kommunistának mint fideszesnek.

insert random 2012.03.20. 10:59:46

Nem rettegnek Gyurcsánytól. Gyurcsány egy mumus, akit az emberek nagy része egy seggfejnek tart, így mindig érdemes vele összemosni az aktuális ellenzéket. Ebből a szempontból jól jön a Fidesznek, és érdekükben áll Gyurcsány folyamatosan napirenden tartani valamilyen negatív dologgal.

Persze ha valakit ennyire köpködnek, akkor az emberek esetleg elkezdenek érdeklődni, hogy miért is utáljuk őt ennyire. És esetleg kiderül, hogy nem is ő a sátán. Ezért is kell egyre nagyobb és egyre újabb bűnöket rábizonyítani.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.20. 11:01:41

@insert random:
"Persze ha valakit ennyire köpködnek, akkor az emberek esetleg elkezdenek érdeklődni, hogy miért is utáljuk őt ennyire. És esetleg kiderül, hogy nem is ő a sátán."

Ezt akár Orbánra is írhattad volna.

Nem véletlen hogy a népszerűségvesztés megtorpant, ahogyan az se, hogy az elpártoltak nem az MSZP-hez vándoroltak, hanem leginkább a semleges térfélre, avagy a Jobbikhoz.

Lencsés István _ 2012.03.20. 11:02:36

@kakaósbögre: Szevasz, anonim. Én nem vagyok anonim, szóval nekem jobban igazam van. Egyébként nekem ezt mondták reggel az eligazításnál, úgyhogy nem értem, tehát szerintem nem. Megsértette a vezetőt, tehát fel kell jelenteni, ennyi. Te most nem velünk, a magyarokkal vagy?

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.03.20. 11:04:24

@Disintegrator Rising: Akkor sorolom őket. Elnézést kérek azoktól akiket esetleg kihagytam volna. Schmitt Pál, Orbán Viktor, Kövér László, Martonyi János, Boross Péter, Boross Imre, Kerényi Imre, Stumpf István, Gubcsi Lajos, Pokorni Zoltán, Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás és még csak az agyamat sem kellett megerőltetnem hozzá.
Most akkor kinek kellene eltakarodniuk mint kommunisták?

dr.kakaósbögre 2012.03.20. 11:06:02

@Lencsés István _: fene.már a Lencsést is hamisítják.:))

csikósnindzsa 2012.03.20. 11:07:10

@Trompf: Értem, tehát azért szavaztak nemmel, élén a szektavezérrel, mert valójában igennel akartak szavazni. Cseles!

És te el is hiszed ezt, te szegény. A volt besúgók (mind, akik nemmel szavaztak) téged vernek át a legjobban, jóbarát.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.03.20. 11:07:20

@Lencsés István: A Papcsák és a Budai Kollégák már ezen dolgoztak/dolgoznak 2010 áprilisa óta, eddig eredmény nélkül. Akkor ilyenkor mi van? Még csak egy kóbor feljelentést sem sikerült összehozniuk.

Kutchek (törölt) 2012.03.20. 11:10:11

@Hegseztő: "Szijjártó Péter szerint a benzin ára átlépte a lélektani határt, és ezért elsősorban a kormány és annak gazdaságpolitikája a felelős."
Szíjjártó Péter, 2006

Ráadásul a MOL-ban szerzett az állam azóta +21% részesedést is. 1,88 milliárdos IMF hitelből.

insert random 2012.03.20. 11:10:35

Ezt a "lövetést" meg felejtsétek már el! Hanlon borotváját ajánlom alkalmazni: „Sose tulajdonítsd rosszindulatnak azt, amire az ostobaság is elégséges magyarázat.”
2006-ban a rendőrség teljesen tapasztalatlan volt, hogyan kell egy zavargást kezelni. Korábban sosem kellett egy nagyobb tömegoszlatást végrehajtaniuk. Csak a tömegoszlatás elfogadott eszközeit vetették be (igen, a gumilövedék ilyen), időnként helytelenül (pl. gumigolyó szemmagasságban). Ráadásul a rendőrök kicsit ki voltak akadva, miután a csőcselék (akinek nem inge...) korábban barbár módon bánt el a kollégáikkal: egy rendőrnőt (!) pl. megkéseltek, így néhányan bizony bosszút akartak állni. Szerintem még örülhetünk, hogy éles lőszert nem vetettek be, szerintem Molotov-kotkélokra válaszul akár néhány célzott lövés is jogos lett volna, azért az tényleg életveszélyes fegyver.

A másik, hogy semmi bizonyíték nincs rá, hogy Gyurcsány utasított volna bárkit bármire. Ugye az elmélet az, hogy direkt durván oszlattak, ráterelték a csőcseléket a Fidesz-gyűlésre, hogy megfélemlítésk az ellenzéket. Itt a felteendő kérdés: cui prodest?
A kormány megítélése katasztrofális lett emiatt, a többség az áldozatok pártjára állt. Mit nyert vele a kormány? Mit nyerhetett volna egyáltalán?

Lencsés István _ 2012.03.20. 11:11:43

@kakaósbögre: Sok anonim él vissza a nevemmel mondom nekik be lehet fejezni a hazudozást mindég mert elmúlt nyolc év konzervatív vagyok nem kell félni. Ha az ember felvállalja a nevét csak akkor konzervatív nem magyar. Ha nem.

Kurgán 2012.03.20. 11:11:53

Gyurcsán engem megválasztása pillanatától irritált. Ettól függetlenül egy jogállamban a bíróságok szokták eldönteni, hogy kinek kellene börtönbe vonulnia. Amíg bíróság jogerős ítéletben ki nem mondja, hogy Gyurcsány bűncselekményt követett el, addig biza jogi szempontból ártatlan, bármit is mond akármilyen fidesznyik bizottság. A politikai felelősséget pedig már benyelte 2009-ben és 2010-ben. Ennyi.
Ilyen alapon szinte a teljes parlamentet lehetne vinni a dutyiba, de a jelenlegi kormány felét biztosan.

Lencsés István 2012.03.20. 11:16:52

@kakaósbögre: Szevasz kis sz - el ? :O Tanulj meg írni ! :) ;) Mondatkezdés kis betű ? :O No comment .... :D Hát a jobboldalon aki hibázott az el is lett ítélve ....

@Assoc.prof.prof.h.c.mag.Dr. the lonewolf: Majd lesz eredmény , csak várni kell . Türelem rózsát terem .

MacChicken (törölt) 2012.03.20. 11:17:13

Hahaha! Mar azt hittem, hogy az igazi Lencses Istvan agyhalott tert vissza. Szerencsere igazi csak egy van, az is a Trebitsch.

Lasombra 2012.03.20. 11:19:00

@insert random: javíts ki, ha tévedek, de egy pillanatra olyan benyomást tettél, mintha tényeken alapuló értékelést és logikus gondolkodást várnál el az egységsugarú fideszbirkáktól.

a disznókat sem tanítja senki késsel-villával enni. minek? ha csak beöntik nekik a moslékot, azt is megzabálják és ugyanúgy jóllaknak tőle.
ugyanez az eljárás a Párt részéről.

kilövették a zemberek szemét. szándékosan.
többnek is.
előzmény nélkül.
gonoszságból.
Gyurcsány személyes utasítására!
ennyi.
ezt kell visszaböfögni, és akkor jó kutya vagy.

a tények és a valóság bolsevik trükk.

Lencsés István _ 2012.03.20. 11:20:40

@Lencsés István: És hol maradnak a mondatközi vesszők, anonim? :O :) ˘:I !!!!!4négy!!!

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.03.20. 11:23:16

A válasz egyszerű: Azért amit művelt. Persona non grata.

Macropus Rufus 2012.03.20. 11:24:42

akinek kérdés, hogy miért fosik a Fidesz a Gyurcsánytól az nézze meg a Pesty 1988-as Fekete doboznát amiben a Viktorkánk mint ifjú titán kifejti, hogy Gyurcsánnyal vigyázni kell mert ő tud tárgyalni. A Fidesz fóbiája Viktortól ered. A srác már 24 éve fosik tőle. 2002-ben meg pechére találkozott is vele.
Azóta a Fidesz egyik meghatározó iránya: a Gyurcsány kicsinálása bármiáron.

nu pagagyí 2012.03.20. 11:27:09

@Assoc.prof.prof.h.c.mag.Dr. the lonewolf: Papcsáknak ugyan semmit sem sikerült bizonyítania, de most gyakorlatban teszteli, hogyan kell közpénzt haveroknak kinyomni. Talán, majd a tapasztalatokkal felvértezve erdményesebb lesz!

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.03.20. 11:28:05

@Lencsés István: Meddig várjunk, vagy ez a két hős vitéz nem kapott meg mindent eszközt, pénzt, paripát, fegyvert a vizsgálódáshoz? Esetleg az ügyészség nem segíti őket? Áruld már el, vagy lehet, hogy nincs is mit rábizonyítani?

Karipapa01 2012.03.20. 11:28:05

A gyerekeket is azzal ijesztgetik, hogy majd jön a mumus és megesz! Aki minden mesét elhisz, a mumust is elhiszi. A mese akkor jó, ha a mumust túlhorrorizálják és túldramatizálják. Ettől lesz félelmetes és izgalmas. Azt hiszem itt is erről van szó.

w650 2012.03.20. 11:29:51

@nu pagagyí: Az ilyen tiszta beszédet szeretem. Üdítő a sok mocsok között. Kösz.

puffatag 2012.03.20. 11:31:31

a terrorista inkább orbán, 2006-ban a belvárosba vitte a fidesz nagygyűlését...több fideszes politikus október 23-án pl. ékes ilona egész nap tomcattel és más terroristával telefon tartotta a kapcsolatot...

Arbet 2012.03.20. 11:32:41

Nem fognak itt senkit büntetni. Mindegyik párt a komcsi emlőt szopta/szopja. Kéz kezet mos, mindegyik urambátyja a másiknak, és mindegyik milliomos lett az ország/adófizetők pénzén.

Több közös van bennük, mint ami eltérő.

Gyurcsány, Bajnai, Orbán, Shiffer.. mind a komcsi rendszer ifjú tagozatában helyezkedett és indult. Ezek már az oviban együtt homokoztak.

Elég buta ország vagyunk, hogy egy rendszerváltást sem tudunk rendesen végigcsinálni és úgy vernek át minket a palánkon mintha 5éves pistikék lennénk.

Arbet 2012.03.20. 11:34:32

@puffatag: Mint ahogy gyurcsány is csinálta. Ha te úgy gondolod, hogy gyurcsány és orbán két szembenálló fél, akkor inkább ne szólj bele a politikába.

tiborc2008 2012.03.20. 11:35:12

Szemkilövöldöztető ocsmánycsótány lesittelése visszaszerezhetne valamit a csökkenő népszerűségből, amelyet a gazdasághoz segghülye fityeszéknek el kell szenvedniük.
Szomorú ország, amelynek csak ilyen hitvány fos politikusok jutottak.

puffatag 2012.03.20. 11:35:54

@Trompf: gyurcsány senkire se lövetett, a rendőrség lőtt gumilövedékkel azokra, akiket előtte 46000-szer felszólított a deák tér elhagyására... aki ezt nem teljesítette, bűncselekményt követett el, örüljön, hogy megúszta

kidon 2012.03.20. 11:38:37

@nu pagagyí: Így teszünk mester! :D

Lasombra 2012.03.20. 11:41:36

@Réz Aladár: az ilyesmik eldöntésére van egy remek módszer.
úgy hívják, hogy országgyűlési választás.
és nem úgy, hogy Fidesz Zrt.

ha az "elmúltnyócév" után ráikszelnek - mint ahogy tették is az akkori pártja országos listáján keresztül -, akkor van keresnivalója a politikai életben, ha nem, akkor nemkívánatos személy.

szerintem.

Lencsés István 2012.03.20. 11:41:37

@Assoc.prof.prof.h.c.mag.Dr. the lonewolf: Nem két hős vitéz hanem két igazi MAGYAR ember . Van mit rábizonyítani , de mondom idő , de látom nem érted a szót és ez szomorú . :(

little alien 2012.03.20. 11:43:31

nem tunik ugy,hogy a fidesz "fosna"barkitol is,vagy erdekelne oket barmilyen szinten is a tancosbohoc...
az mas kerdes,hogy napi rendszeresseggel jelennek meg a balliba hiszterikak,rikacsolva,hogy a fidesz retteg/fosik/fel a gyrucsanyitol...
ehhez kepest se a zorban,se senki nem tesz meg egy utalast a pojacajara...
:)
de azert kell a napi gumicsont,ugye...
ragodni jo...

patkányarcúáginéni 2012.03.20. 11:43:51

ferinek sajnos pusztulnia kell. és nem azért mert bárki félne tőle...

Arbet 2012.03.20. 11:44:33

@puffatag: Te sem vagy normális. Szerinted egy tüntetés ami egy rendszer megdöntésére alakult, azt fel lehet oszlatni felszólítással? Ha pedig nem oszlanak akkor le kell őket lőni? A rendszernek kéne engedni a nép nyomására nem pedig a népnek a rendszer nyomására.

Hülye komcsi fasz vagy.

2012.03.20. 11:45:24

Haggyuk mán ezt. Az egész rohadt 2006-ot pont ez az inkriminált f.szorrú csinálta, mindenestül. Hogy aztán egyeztetett-e a másik gazemberrel, az egy más kérdés. És a propagandistái pont ezért kevertetik az ügyekbe és az agyakba a viktátort, hogy az ő nyakába varrják.

És a fityesznyikok sem rettegnek tőle, hanem abszolúte jogosan el akarják érte kaszálni, hogy legalább egyszer legyen valaminek itten következménye végre, és a gyurcsálmány az egész bűnszövetkezetével együtt vagy üljön le egy emberöltőt, vagy takarodjon a Bahamákra, (vagy Kajmán-szk; esetleg Ciprus)az összezabrált pénzéhez, de innen el, a fenébe.

Ha ez kész, követheti majd felőlem az orbánc is, de csak utána, mert az elsőbbség az övé. Ha már útba lennének állítva, magam is segítenék a seggén rúgdalni irányba, mind a kettőt.

puffatag 2012.03.20. 11:45:34

@little alien: a kiflitolvaj selmeci épp tennap gyurcsányozott egyet

varosoko 2012.03.20. 11:45:55

@puffatag: a magadfajta ávósokat rég a szél kéne lengesse. na, ezért kell leváltani ezt az ócska áljobbant kormányt, hogy a sok szélsőséges, tömegbelövető végre a szemétdombra kerüljön.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.03.20. 11:47:13

az elmúlt tíz évben kifejezetten megutáltam a "rettegni" szót, de mindegy.

a feladvány megoldása egyszerű: a Fidesz egyik fő retorikai eleme a gyurcsányizmus és azzal együtt Gyurcsány legyőzése volt.

Gyurcsány ugyan már régen egy senki, de a "hivatalos megsemmisítése" még várat magára, és azt gondolom, nem is nagyon fog bekövetkezni - bár ez erőteljesen függ pl. a parlamenti mandátumától, meg a közszerepléseitől, szóval nem véletlenül dobálja magát a csávó.

ám képzeld el, hogy mekkora erőt tud sugározni A Politikai Alakulat, ha még egy ekkora kis pondrót sem tudnak eltaposni... nos, ezért kell napirenden tartani Gy legyőzését.

Hegseztő Hegesztő 2012.03.20. 11:47:17

@Kutchek:

még egy a társasházban is többségi, tehát minima 50,1% a perdöntő. Ez pedig a tulajok kompetenciája. Az magyar állam, csak egy kisebbségi tulaj a MOLban a sok közül..
Nem védem, de miért az állam hátráljon meg, ha a tulajok 50,1 százaléka nem hajlandó lemondani a nyereségéről.
Sajnos a geopolitika miatt emelkedik az olaj ára, mondja a MOL. Libia, Irán , Szudán, jemen stb stb kiesik a termelésből. Sok kicsi sokra megy…az olajárban is..
A legdrágább Norvégiában a benzin, holott nekik a legtöbb Euróbában a saját olajtermelésük..
Nem örülök a magas árnak, hidd el…

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.20. 11:48:15

@little alien: Szerintem te nem olvastad végig a posztot...

mpreston 2012.03.20. 11:49:03

aki Gyurcsányt gyalázza, az akarva akaratlanul a Fityesz szekértolója. Függetlenül attól, hogy milyen ordas hibákat követett el kormányzása idején Gyurcsány. Pld. a vizitdij. Nem akartunk 300 forintot fizetni, most meg már nem lesz kinek, minden orvos elmenekul.Nem akartunk tandijat- most minden bérből élő szülő gyerekét kizárják a tanulásból. De minek folytatni, tudja a fityesz, ki az ellenség, kitől kell félni.

Hegseztő Hegesztő 2012.03.20. 11:49:30

@mrgumby1:

még egy a társasházban is többségi, tehát minima 50,1% a perdöntő. Ez pedig a tulajok kompetenciája. Az magyar állam, csak egy kisebbségi tulaj a MOLban a sok közül..
Nem védem, de miért az állam hátráljon meg, ha a tulajok 50,1 százaléka nem hajlandó lemondani a nyereségéről.
Sajnos a geopolitika miatt emelkedik az olaj ára, mondja a MOL. Libia, Irán , Szudán, jemen stb stb kiesik a termelésből. Sok kicsi sokra megy…az olajárban is..
A legdrágább Norvégiában a benzin, holott nekik a legtöbb Euróbában a saját olajtermelésük..
Nem örülök a magas árnak, hidd el…

varosoko 2012.03.20. 11:50:15

@insert random: félelmet nyert, és ez nem kevés. mi több, ez a legtöbb, amit kormány nyert a rendszerváltás óta. aki jobboldali, magyar, keresztény, ma is kénytelen félelemben élni. amíg egyetlen tömegbelövető vagy azt támogató szélsőséges ballib szabadlábon van.

Hegseztő Hegesztő 2012.03.20. 11:52:35

@Macropus Rufus:

igazad van, Feri még a legkarizmatikusabb a oldalnak nevezett hódolóknál, főleg az öreg bolsiknál, és levitézlett munkásörök köreiben..

Hibája: rettenetesen durva, személyeskedő, amúgy már 2 két családot tönkretett (2x válás) 30 éves korára, önéletrajzából ez pl. hiányzik. (Ez hazudozásnak számit)
Nem következetes, türelmetlen.., nem számon-kérő főnök, ötletellő, egyik gondolatával agyoncsapja másikat, Filozofálgató, de ehhez nem rendelkezik megfelelő alapokkal..
De a legrosszabb, hogy a hátáron kívül rekedteket nem tekintette magyaroknak ,leírta őket.
Ezt már nem tudja kimagyarázni, mert 2006-ban deklarálta…

dr.kakaósbögre 2012.03.20. 11:53:29

@Lencsés István: a nyelvtannáciskodás ideje lejárt.nem szólt neked senki? észérvek,Lencsés,észérvek.
de örülök hogy az eredeti,hamisítatlan Lencsés is tiszteletét tette eme trolltalálkozón.:)

Kalmár 2012.03.20. 11:53:53

Elég jól megválaszolta a legöbb kommentelő a választ.
1.A franc se fél attól a féregtől.
2.Azért nem vesszük le napirendről, mert tönkretette az országot és a saját nemzetére támadt. Ezért bűnhődnie kell. Addig nincs igazság a földön, amíg az a féreg szabadon bohóckodik.
Mindenki tudja, akinek mákszemnyi agya van, hogy sosem lesz többé miniszterelnök.

Arbet 2012.03.20. 11:54:14

Bennem nem félelmet kelt Gyurcsány, hanem utálatot. Egy tisztességtelen hazug becstelen ember aki az ellopott adóforintokból vígan éli életét. Kb ugyan ez a történet igaz még Orbánra, Bajnaira és sok politikus milliárdosra. Ja tényleg.. hány gazdag ember van az országban aki nem az ország kárára, hanem hasznára lett kőgazdag?

Nem sok.

nu pagagyí 2012.03.20. 11:57:01

@varosoko: Üdvözöllek a Nemzeti Együttrettegés Rendszerében. Talán, nem kellett volna eldobnod azt a molotovkoktélos üveget és akkor most nem kéne rettegned.

dr.kakaósbögre 2012.03.20. 11:57:45

@Arbet: összefoglalva:zárjuk őket egy cellába.

nu pagagyí 2012.03.20. 11:58:53

@Arbet: És hány kis ember, aki saját posztján csal, lop hazudik!

Arbet 2012.03.20. 12:05:10

@nu pagagyí: Ha példának már ezt látják minden szinten, és politikusaink nem hoznak törvényeket ennek visszaszorítására akkor lehet? Nem.

De a te elved alapján, mivel gyurcsány büntetlenül kilövethette az emberek szemét így én is nyugodtan kilőhetem a tiédet?

Te ugye egy nyugger komcsi vagy ugyebár?

Arbet 2012.03.20. 12:06:08

@kakaósbögre: Egyet értek. Egy cellába velük. Lefogadom, hogy ott nem fognak annyira álellenségeskedni mint a médiában. Egy lapátra velük.

2012.03.20. 12:07:42

@nu pagagyí:

Ez a duma elég avétos már, kb. úgy 1963 óta ... Ugyanis, ha nem tudnád, ilyen alapon torolták meg az elvtársak 1956-ot is, amiket évek óta nyökögtök. Meg hogy az utcán a horthy-fasiszta csőcselék őrjöngött meg hőzöngött ...

(a volt gyárosokról és nagybirtokosokról már nem is beszélve :))

Mondjátok, mikor esik le ez nektek végre, ti hős "demokraták" meg a "szabadság" szószólói, és pirultok már el egy kicsit, a jó édes életbe ???

bőrmók 2012.03.20. 12:09:01

@Lencsés István: Papcsák és Budai, mint két igaz magyar ember. Beszélni sem tudnak rendesen. Elég hálátlan szerepet osztott rájuk a nagyvezér, hiszen ő maga sem tudja, mit is keres.

insert random 2012.03.20. 12:09:08

@varosoko: Te komolyan félsz ettől a paprikajancsi Gyurcsánytól és a 4%-os pártjától? Most vagy hazudsz, vagy nagyon hülye vagy.
Továbbá: nyilván akitől félsz, arra nem szavazol. Egy politikussal annál rosszabb nem történhet, mint hogy elriaszt magától szavazókat.

Hegseztő Hegesztő 2012.03.20. 12:09:50

@puffatag:

nem pontosan követted az eseményeket.
Más:.Egy rendörtiszt sem mer kiadni lövöldözésre parancsot, ha a belügyminisztere, miniszterelnöke tiljta.. De Gyurcsány nem tiltotta...

Nem gondolta, hogy a Tv közvetíti direktbe egész Európában..

Alapvető hiba nála, hogy nem jogászfejjel gondolkodik. Előbb utóbb felelni kell. A J

Gorbacsov, mint jogász (bírósági fogalmazó múltjából tudta) A tömegbe lövetésért előbb utóbb fizetni kell. A tábornokok nagy nyomás alatt tertották, hogy lövessen, de mégsem adott parancsot. Inkább vállata, nevezék a katonák nyúlnak..

A történelem , őt igazolta. Gyurcsányt is igazolta, ezért lett végleg bukott..

Lencsés István 2012.03.20. 12:10:40

@kakaósbögre: Még mindig nem tudsz írni , így utoljára válaszolok most neked te anonim . Nekem nem érvem hanem TÉNY - em van én csak akkor írok . Trollok a normális emberek szerint azok akiknek nincs nevük azaz te is köztük vagy ! :) ;)

Lencsés István 2012.03.20. 12:12:06

@bőrmók: Akármennyire is fáj ők igaz MAGYAR emberek . A nagyvezér dumát meg hagyjuk már .... ORBÁN VIKTOR MAGYARORSZÁG miniszterelnöke .

blah 2012.03.20. 12:12:22

Viktort is fel lehetne jelenteni testi sértésért annyi kokit meg sallert osztott ki... állítólag

tollas 2012.03.20. 12:12:35

Azért mert Gyurcsány már egy nagy nulla, azért még nem kell hagyni azt, hogy uszítson saját nemzete
ellen és megússza korábbi és újabb bűneit.
Már régen börtönben lenne a helye. Ehelyett a Parlamentben parádézna.

komplikato 2012.03.20. 12:14:12

"Akik meg petárdázva elfoglalnak egy bankot, azokkal kapcsolatban ez a vád persze fel se merül."

Amit olcsón megúsztak. Azért kíváncsi vagyok, hogy ha egy jobban védett külföldi banknál rúgják be az ajtót és beszorulnak a két sor automatikusan záródó lőálló ajtósor közé a 3-4 tökig felfegyverzett őrrel, akkor mit szóltak volna hozzá ha az őrség kitárazott volna rájuk?

Arbet 2012.03.20. 12:18:07

@insert random: Az neki a legkevesebb, hogy elveszíti népszerűségét. Egy politikus nem a szavazók elpártolásától fél a legjobban, hanem hatalmának/szabadságának elvesztésétől. Attól fél, hogy gyerekeit/unokáit is kővel fogják dobálni és baseball ütővel verik szét a fejüket ha társaságba próbálnak merészkedni. Félnek a megszerzett vagyonuk elvesztésétől, attól, hogy valaki felgyújtja a házukat miközben otthon alszanak.

Van sokkal rosszabb is amitől retteghet egy politikus.

2012.03.20. 12:20:31

Off:

Ez a lencsés most egy MÉM lett, vagy mi? Sok posztot már az visz, hogy van-e a kommentekben lencsés és klónjai, vagy nincs?

Megint egy egy témára kihegyezett ámokfutó, mint a most feltűnt álorbánimádó "stefánia" vagy a vérhabosat köpködő igazipisi, meg a többi kötelező elem?

Sejtem, hogy volt egyszer egy lencsés, oszt' egypáran elkezdtek szórakozni vele, és így alázzák a nyomorultat. Hát lelje örömét a közös homokozóban ez a lencsés is, van még hely, elég ...

Tardigrada. 2012.03.20. 12:25:01

a fidesz egyik legnagyobb bűne, hogy szép lassan gyurcsánypártit csinál belőlem.

insert random 2012.03.20. 12:25:35

@Arbet: Gyurcsány igen közel áll ehhez is, részben pont 2006 miatt. Tényleg megérte volna neki "lövetni"?

Démonmac1 2012.03.20. 12:28:00

Gyurcsány a múlt, viszont Orvbán a jelen. És sokkal nagyobb gondot okoz a hazának, mit az elmúlt időszak összes szoci működése.

2012.03.20. 12:28:51

@Tardigrada.:

Én meg életem végéig hálás vagyok a papagájnak, hogy annak idején, három éven át tartó türelmes, ám célratörő munkával kiirtotta belőlem a balliberálist ... :)

Arbet 2012.03.20. 12:30:28

@Tardigrada.: Most komolyan azt reklámozod, hogy hülyébb vagy a nagyátlagnál? :D

Tardigrada. 2012.03.20. 12:32:17

@Arbet: ha a nagyátlag fidesz szavazó, még büszke is vagyok rá...

2012.03.20. 12:32:42

@Démonmac1:

Mivel most nem ők uralkodhatnak itt, hanem az ellenérdekelt szinténszaremberek, ezért a szocik mai működése okozza a gondot a hazának - odakintről. Csak szólok.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.03.20. 12:32:46

@Tardigrada.: "a fidesz egyik legnagyobb bűne, hogy szép lassan gyurcsánypártit csinál belőlem."

azt csak akkor tud ha lelked mélyén mindig is vonzódtál a palackorrúhoz.

Arbet 2012.03.20. 12:33:40

@ekszvájzed: Gyurcsánynak köszönhető, hogy kiábrándultunk az MSZP/DK/Millából, Orbánnak köszönhetjük, hogy kiábrándultunk a Fideszből és elvesztettük hitünket a politikai felelősségrevonásban, LMP és Schiffernek köszönhetjük, hogy kiábrándultunk a jövőből és már nem hisszük, hogy komcsi nélkül lehet párt Magyarországon.

Az összes politikusnak köszönhetjük, hogy a rendszerváltás egy jó nagy átverés volt.

Remélem a tisztasági csomagot hamar kötelezővé teszik a valóban civil, becsületes népek.

Tardigrada. 2012.03.20. 12:35:23

örülök hogy Freudhoz is szerencsénk van.

Démonmac1 2012.03.20. 12:37:57

@ekszvájzed: Az egykulcsos adó idebenn keletkezett, és baromira nem a szocik bűne.

insert random 2012.03.20. 12:39:19

@Arbet: Üdv a valóságban! Talán lassan rájön a többség, hogy a politikusok nem fogják megváltani az országot, hanem csak mi magunk vagyunk képesek lassanként változásokat elérni. Bár a Jobbik megerősödés sajnos nem ezt mutatja.

Arbet 2012.03.20. 12:45:51

@Tardigrada.: A nagyátlag az aki nem szavaz egyik böszme bukott hazug pártra sem. Lemaradtál valahol 98' környékén :P

bőrmók 2012.03.20. 12:47:49

@Lencsés István: mindenki tudja, hogy a Fideszben egyeduralom van, ezt még ők sem tagadják.

Tardigrada. 2012.03.20. 12:48:17

a választókra gondoltam, nem voltam pontos.

bucbuc 2012.03.20. 12:50:51

Fedor, fedor, fedor, hát a "bal"oldalon is akadályozzák.

Neked meg gréczynek gyurcsány a fétisetek.

Akadályozzák a jogai gyakorlásában. :)
Annak az embernek a lámpavas is túl enyhe büntetés volna.

Scagnetti 2012.03.20. 12:51:01

Nem hiszem, hogy rettegnének tőle. Egyszerűen a Fidesz ma is tud profitálni Gyurcsányból. Egyrészt azért, mert amíg az ellenzékiek közül ő látszik a leginkább, addig a szavazók nem mennek az ellenzék közelébe. Másrészt meg beígérték az elszámoltatást, ezért legalább az illúzióját meg kell adni annak, hogy ebből lesz valami.
Egyébként mi félnivalójuk lenne attól, aki hihetetlen precizitással verte szét az ellenzék legnagyobb pártját, és egy óriási győzelmet szerzett a Fidesznek? Attól kellene félniük, hogy eltűnik. És láthatóan ez ellen tesznek is, mert mindig róla beszélnek.

Alamio 2012.03.20. 12:52:59

Egy kérdésem lenne a bloggerhez: az igazságérzete alapján Gyurcsánynak szabadlábon a helye?

Karipapa01 2012.03.20. 13:01:43

@Arbet: "A nagyátlag az aki nem szavaz egyik böszme bukott hazug pártra sem. Lemaradtál valahol 98' környékén "
Van egy olyan gyanúm, hogy ha a választásokon nem pártra, hanem ellene kellene szavazni, akkor egy párt sem lenne a parlamentben.

Undortodox 2012.03.20. 13:01:55

Emúttnyócév, hülyefidesz, kurvaorbán, köcsögjobbik, buzilmp, zsidószdsz, faszgyurcsány! Jobbat érdemelünk ennél emberek! Nem kéne mostan már tényleg rendszert váltani és Dunába baszni a komcsikat a katolikus egyházzal együtt?

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.03.20. 13:02:17

@Trompf: ki az a Ti? MSZP-SZDSZ? Ismerjük egymást? Hova tartozok szerinted? Megsúgom: ma Magyarországon egy pártot se tartok vállalhatónak, megvetem mindet. Az SZDSZ bukását legalábbis a legjobb dolognak tartom ami az országgal történt mostanában.

A 2006-os balhékat csűrhetjük, csavarhatjuk, ahogy akarjuk, máshol a honvédséget is bevetik ott, ahol tankot lopnak, autókat, épületeket gyújtanak fel és kockakővel dobálják a rendőröket.

Mellesleg most Orbánról beszélek. Miért állítasz párhuzamot Gyurcsány és Orbán között? Ez neked nem megalázó?
Miért van az, hogy a Fidesz (és a fideszesek) glóriát képzel a feje fölé, azonban ha valami sunyiságra rákérdeznek, azonnal jön a mutogatás, hogy "dehátagyurcsányismegcsinálta!"? És? Ha a mocskos komcsik megcsinálták, a fidesznek is lehet? Akkor nem lesznek ők is ugyanolyanok?
Csak ennyi.

Úgy beszélgessünk, hogy én szarok mindenkire aki jelenleg a parlamentben van és senkinek a seggét nem nyalom, szóval kár bármilyen bérencként megbélyegezned.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.20. 13:02:22

@bucbuc: "Neked meg gréczynek gyurcsány a fétisetek."

Te ilyeneket írsz a fétisedről?

fedor.blog.hu/2010/10/25/kolonc

Az, hogy hülyeségnek tartom, ha baromságokkal vádolják, és azt mondom, hogy ugyanazok a jogok neki is járnak, mint másoknak, nem azt jelenti, hogy szeretném ezt a ripacsot bármikor is befolyásos pozícióban látni, és nem látnám örömmel, ha visszavonulna a politikától, csak azt, hogy hiszek a jogállamban.

Ez egyben @Alamio: számára is a válaszom. Meg ez:

fedor.blog.hu/2011/05/09/nem_kene_a_ripacsbol_martirt_csinalni

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.03.20. 13:03:12

@bucbuc: végre egy értelmes normális lelkületre valló hozzászólás.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.20. 13:06:52

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]:
2006-os események kapcsán nem a Székházostromról, de még csak nem is a Kossuth tériek (törvénytelen módon) terelgetését kéri számon senki.

Hanem leginkább azt a részt amikor 40ezer ünneplőre az ünnepség vége után 5 perccel lovasroham zúdult.
Felszólítás nélkül, olyan területen ahol semmilyen közlekedési eszköz nem állt meg ezidőtájt.

A párhuzamot ez a poszt állította többek között, ahová kommentezgetsz.
Pl azt állítva, hogy Orbánt is fel lehetett volna jelenteni 2006-ban.

Elfeledve, hogy ez meg is történt.

fn.hir24.hu/itthon/2006/10/31/feljelentettek_orban_viktort?action=PrintPage

"Varga László, a Fiatal Baloldal elnöke kedden feljelentette Orbán Viktort"

Puff neki.

Guillaume sous guillotine 2012.03.20. 13:07:12

egy milliárdos üzletember mindig befolyásos lesz. akkor is ha bukott miniszterelnök az illető

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.03.20. 13:07:24

@Undortodox: azt kéne, csak épp most vétózták meg a sokadik komcsifeltáró törvényt az exkomcsik... erről nem lehetne népszavazást csinálni?

Undortodox 2012.03.20. 13:09:19

@Disintegrator Rising: Lámpavas meg értelmes, normális lelkület? Valahol lemaradtam úgy érzem :)

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.03.20. 13:11:46

@Trompf: oké, ebben igazad van, hálistennek nem voltam ott, ez így ebben a formában természetesen elítélendő. Én csak arról beszélek, hogy Orbán és a TEK se kímélné az embereket ebben az esetben, ez egészen biztos. Képzeld el, hogy január 2-án körbeveszik az emberek a hátsó kijáratot is. Ott, ahol egy kiégett és hiteltelen expolitikus vergődését terrorizmusnak lehet nyilvánítani, ez egyenesen államellenes bűncselekmény lenne és repkednének a golyók.
Sose legyen így, én azt mondom. Csak az, hogy Orbánnak még nem volt lehetősége bizonyítani, és kiválóan vezeti meg a híveit (lásd Békemenet) egyelőre még kielégíti és kompenzálja az elégedetlenkedők táborát.

Undortodox 2012.03.20. 13:12:13

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: Teljesen igazad van. Lehetne, de majd Orbán elmagyarázza a zembereknek, hogy miért is komcsi dolog ezt feltárni és úgyis oda húzzák az x-et a nemhez, mert a Vezér azt mondta. Sajnos ez lenne. De még azon se lepődnék meg, ha nem lenne elegendő a részvételi arány, mert úgy elhatalmasodott az apátia...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.20. 13:14:42

@Trompf: "40ezer ünneplőre az ünnepség vége után 5 perccel lovasroham zúdult."

Egy kis olvasnivaló, csak hogy köszönőviszonyba kerülj a valósággal:

hirszerzo.hu/velemeny/2011/9/30/20110930_oktober_23_konteo

2012.03.20. 13:16:02

@Arbet:

Ott a pont.

Sőt, anno csak addig voltam fitymasz-szimpatizátor, amíg az orbán át nem vette a pártjában a hatalmat ...

Hát azt meg neki köszöntem. Igaz, az még egy másik kor, más kicsengésekkel, mert akkor én még megmaradtam a széllibbantizmusban.

Ha megnézzük, micsoda leszalámizás, összetrutymálkodás, patkóban-átüldögélés, meg ön- és egymásmegtagadás folyt itt 22 éven át, nem csoda, hogy a ma látottak képezik a célzott végeredményt.

Nem csoda, hogy mi (nem) folyik ügynökösdiben, 2006-osdiban, védettemberfaj- és az azt irtó brigád-ügyben, únióspénz-mutyiban, meg a többi úrikaszinós időtöltögetésben.

Minden szavad arany.

Alamio 2012.03.20. 13:17:47

@Fedor: Kicsit megkerülős válasz ez, de legalább válasz.

Viszont Trompf is megérdemelne egyet, lévén ha igazat mond, akkor a posztod valótlanságot (is) állít.

JohnHenry 2012.03.20. 13:19:17

@Lencsés István _: de most akkor melyik az igazi Lencsés? segítsetek! szomjazom az igét! :-D

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.03.20. 13:20:24

Igazából a probléma nem az, hogy mi történt, vagy hogy mi történik. Engem az keserít el, hogy semmi más nem is fog történni. Itthon sokkal inkább hátsó folyamatok mozgatják a szálakat.

Több évig terrorelhárítási és tömegviselkedés-analizáló, tömegoszlatás-vezérlő intelligens rendszereket terveztem, így volt alkalmam belelátni több ország tüntetéseinek, az azokat mozgató folyamatok és erők működésébe is. (Könyvet is írok róla a rohejorszaga.blog.hu -n fent van már az első száz oldal) Ami elkeserítő, hogy a legtöbb országban az "emeljük ki a jókat és a tehetségeseket" elv működik, míg itthon a "gáncsoljuk ki a jókat, nehogy veszélyeztessék a pozíciónkat" elv. Na itt nem Gyurcsányra vagy Orbánra gondolok, hanem azokra, akik nem jutnak oda - pont az ilyen hozzáállások miatt. Hiába akarna bárki ezek helyére lépni, csak akkor jut oda, ha ő is "megromlik".

marosy 2012.03.20. 13:22:28

Gyurcsányt bele kell döngölni a saját szarába, amíg a szájáig ér.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.20. 13:25:52

@Alamio: "Kicsit megkerülős válasz ez, de legalább válasz. "

Miért megkerülős? Beraktam két linket, ahol részletesen le van írva a kérdésről a véleményem. Nem akartam ismételni, így egyszerűbb volt.

"Viszont Trompf is megérdemelne egyet"

Melyikre a sok közül? elvesztettem a fonalat.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.20. 13:33:23

@Fedor: Remek.. Szóval Tokfalvi Eleknek nem tetszik a Blasai jelentés.

Csakhogy ez a bizonyos lovasroham más jelentésekben is szerepel.
Nevezetesen pl a Papp jelentésben is:

www.hunsor.se/kitekinto/nyilvanos070725.htm
Három perccel azután, hogy véget ért a Fidesz-gyűlés, megindult a lovasroham a Deák tértől Astoria felé a tömeg ellen. A kardlapozásra a lovas alcsoport vezetője - egy meg nem nevezett alosztályvezető - adott parancsot saját hatáskörben, pedig a jelentés megállapítja, hogy a roham "nem érte el a kívánt hatást". A tömegoszlatás megindulását "Rendező 01" rendelte el. Ez a parancsnok sem szerepel névvel a jelentésben, de annyi kiderül: ekkor már Gulácsi rendőr ezredes volt a tömegoszlatás parancsnoka.

Alamio 2012.03.20. 13:34:29

@Fedor: Azért megkerülős, mert összetévesztetted az igazságérzetedet a jogérzeteddel. Akárcsak Te, én is hiszek a jogállamban, és hiszem, hogy bármit is gondoljak Gyurcsányról, azonos jogok illetik meg. Ugyanakkor én nem ezt kérdeztem, hanem azt, hogy a belső értékrended szerint Gyurcsánynak ülnie kéne-e.

Trompf 13:06-os hsz-ére gondolok, azaz arra, hogy Orbánt is megvádolták 2006-ban. A posztod arra utal, hogy ilyen nem történt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.20. 13:37:29

@Trompf: Nem azt írtam, hogy nem volt kardlapozás. De volt, a Dohány utcánál. Csak az olyan hazugságokból van elegem, hogy Gyurcsány szétverette a FIDESZ tüntetést, meg hogy lovasroham volt a negyvenezres tömeg ellen. Nem volt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.20. 13:44:13

@Alamio: "Trompf 13:06-os hsz-ére gondolok, azaz arra, hogy Orbánt is megvádolták 2006-ban. A posztod arra utal, hogy ilyen nem történt."

1. Már válaszoltam neki, fentebb, max. elkerülte a figyelmedet a komment-folyamban.
2. Úgy szeretem, amikor mások jobban akarják tudni nálam, hogy mit akartam írni. Nem sugalltam semmit. Egyrészt nem emlékeztem erre a feljelentésre, másrészt meg ügyes csúsztatás összemosni a kettőt, de nincs közük egymáshoz. Gyurcsányt is ,Orbánt is sokszor feljelentették, de egyrészt Orbánt nem jelentették fel terrorizmusért, másrészt meg én a 72 órás ultimátumról beszéltem, amiért NEM jelentette fel senki.

milyen szép a Vértes, ó 2012.03.20. 13:45:19

@Trompf:

Nem volt megemlékezésre-rátolás, lovasroham volt, 5 perc, néhány lovasrendőr. Fel tudnád sorolni azokat, akik a lovasrohamban sérültek meg?

Gondolom, ez csak a szokásos trükközés, mellyel azt kellene kisunnyogni, hogy az odakeveredő járókelőkön, illetve katasztrófaturistákon kívül azok sérültek meg aznap, akik ottmaradtak segíteni-drukkolni a gyújtogatóknak.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.20. 13:46:42

@Fedor: Márpedig Gyurcsány irányította a rendőrséget.
A rendőrség terelte oda a Kossuth térieket (másfele nem is mehettek hisz le volt zárva a Nyugati fele vezető utcák).
És a rendőrség ütötte az egybeterelt tömeget 3 perccel e rendezvény vége után.
És Gyurcsányék tüntették az utasításokat betartó rendőrvezetőket, ők gúnyolódtak a parlamentben az áldozatokon.

milyen szép a Vértes, ó 2012.03.20. 13:47:24

@Fedor:

Ugyan, a műjobbos versenyzők nem szoktak csúsztatni, mire is gondolsz?! ;-)

Arbet 2012.03.20. 13:48:08

Írjunk ki népszavazást:

1, Egyetért-e ön azzal, hogy aki MSZMP tag volt, vagy komcsi ifjúsági szervezet tagja volt, vagy ilyen embernek rokona, ne dolgozhasson állami szektorban és ne részesülhessen EU-s támogatásban stb.

2, Egyetért-e ön azzal, hogy aki privatizációs eljárás keretein belül állami vagyonhoz jutott nem részesülhet állami megrendelésben, nem kaphat EU-s támogatást, éljen meg a piacból a piaci verseny szabályai szerint

3, Egyetért-e ön azzal, hogy aki az MSZP, Fidesz, LMP, Milla, Szdsz, Mdf, kdnp, stb álrendszerváltás utáni pártokban tag volt ne kaphasson állami szférában munkát, állami megrendelést, támogatást, EU-s pályázaton ne vehessen részt?

Lehet folytatni.... :)

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.20. 13:49:19

@milyen szép a Vértes, ó:
Ebbe nincs semmi trükközés.

Gyurcsány az első Rákosi után közvetlen aki karhatalmistákkal verette szét a neki nem tetsző tömeget.

Ennyi.

És ez a pojáca, aki az MSZMP KB-nak jelentgetett egykor, sír demokráciáért..
Röhej.

milyen szép a Vértes, ó 2012.03.20. 13:54:27

@Trompf:

Ejnye, ez a görcsös hazudozás. A rendőrök terelték oda másfél óra alatt a Deák térről az Astoriára a "tüntetőket", ugye? Meg hát igen, ha a Nyugati felé nem lehet menni, akkor az Astoria az egyetlen lehetséges célpont, ki megy be holmi kisutcákba, brrrr.

A lovasrohamban meg még mindig nem nagyon sérült meg senki. A könnygázolás-gumilövedékezés a Fidesz-gyűlés vége után 1-2 órával volt, jópár felszólítás után.

De ügyes próbálkozás!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.20. 13:54:55

@Trompf: "Gyurcsány az első Rákosi után közvetlen aki karhatalmistákkal verette szét a neki nem tetsző tömeget."

Látod, már megint hülyeséget beszélsz. Kádár Jánosról hallottál -e már? Tudod ugye, hogy 1956-ban Rákosi már rég ki volt paterolva a hatalomból? Ha már a történelmet nem ismered, akkor legalább a FIDESZ legendáriumot tanulmányozd, mondjuk az "Orbán Viktor Kis Jánost védi a Batthyány-örökmécsesnél az őt ütlegelő rendőröktől" c. virtuális freskót...

milyen szép a Vértes, ó 2012.03.20. 13:55:13

@Trompf:

Tudom, hogy kényszeresen hazudsz, de azért lehetne kicsit ügyesebben. :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.20. 13:58:11

@Arbet: "Egyetért-e ön azzal, hogy aki MSZMP tag volt, vagy komcsi ifjúsági szervezet tagja volt, vagy ilyen embernek rokona, ne dolgozhasson állami szektorban és ne részesülhessen EU-s támogatásban"

Vagy rokona? Úgy kb. az ország 80%-át kizárnád ezzel, sebaj :-)

"MSZP, Fidesz, LMP, Milla, Szdsz, Mdf, kdnp, stb álrendszerváltás utáni pártokban"

1. A Milla nem párt.
2. A Jobbikot valahogy kihagytad. Vajon miért? :-)

Arbet 2012.03.20. 13:59:53

@Fedor: Mert annyira jellegtelen a jobbik :) Eszembe sem jutott. Az egy alibipárt. A Millát meg azelőtt ki kell zárni mielőtt még párttá alakulna :)

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.20. 14:01:36

@Fedor: 10-20 néha 100 embert ütöttek Kádárék is hébe-hóba.
De több tízezres tömeget csak Rákosi, majd követője Gyurcsány.

hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1kosi_M%C3%A1ty%C3%A1s
1956-ig váltakozó sikerű hatalmi harcot folytatott Nagy Imrével, akit rendszeresen személyesen igyekezett lejáratni Moszkvában
...
Az 1956-os forradalom bukásával hatalomra került Kádár János...
Bár Rákosi ismételt kísérleteket tett a hazatérésre, erre nem kapott engedélyt, Hruscsov Kádár mellett döntött.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.20. 14:05:19

@milyen szép a Vértes, ó: Minden kis utcácska le volt zárva ami a nyugati tér fele vitt.
Egyedül a Deák fele hagytak a rendőrök elvonulási lehetőséget, majd a Deákról az Astória fele tolták őket kötelékben.

Olvasgatni kéne azokat a jelntéseket.
Bár sokat ne olvass, mert keddvenc táncikáló Gyurcsányodból könnyen kiábrándulhatsz.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.20. 14:07:06

@milyen szép a Vértes, ó: Vagy talán a jelentgetés nem igaz, amit Gyurcsány az MSZMP KB-nek passzolt ?

javaslom az alábbi kereső szavakat: Pécs, Dialógus csoport, Gyurcsány.

Hősöd spicliskedéseiről regényeket olvashatsz.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.03.20. 14:08:18

@Fedor: de volt. és ezt sose fogjuk elfeledni fletókának. és fogjátok fel végre hogy nem fél tőle senki, hanem nem nyugszunk míg vissza nem kapja ami jár neki.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.20. 14:08:19

@Trompf: "több tízezres tömeget csak Rákosi, majd követője Gyurcsány."

Tehát az 56-os forradalom fegyveres leverője, egy rakás kivégzés megrendelője szerinted kevésbé volt véreskezű, mint az a Gyurcsány, aki alatt senki nem halt meg, és hazugságoddal ellentétben NEM verettek tízezres tömegeket.

De azt hiszem magadra hagylak, látom nem nagyon szoktad zavartatni magad a tények által.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.20. 14:14:11

@Fedor: Az 56-os forradalom leverésében Rákosi főszerepet játszott, Gerővel együtt uszították ránk az orszokat...
De ha úgy szebben hangzik számodra írjunk Gerőt, Rákosi helyet.

2012.03.20. 14:14:14

Most már csak az foglalkoztat:

Miért nem hozzák nyilvánosságra a 2006-2007 -es erőszakos eseménysorozat összes dokumentumát, és végzi el történész-szakértői munkáját egy oldalfüggetlen tényfeltáró csoport?

Miért érdeke mindmáig mindkét oldalnak, hogy ne derüljön ki, mi történt, kik voltak a szervezők, a provokátorok, és kik adták a parancsokat, első kézből?

Miért "bocsátott meg" Sintér Pándor és Révész 'Mártíriusz' a rohambrigádnak, a viperásoknak, cuzammen az egész rebisznek? Miért nincs tisztázva a titkosszolgálat szerepe?

Miért nem áll össze, akár így, utólagosan is, végre egy nemzetközi vizsgálóbizottság, és miért nem szólal fel az EU-ban, meg az ENSZ-ben egy vagy több jogvédő csoport?

... tudom, tudom, hülye kérdésre hülye válasz lesz ... :) A következő meg az: "Hová tűnt Ekszvájzed olvtárs?"

Hegseztő Hegesztő 2012.03.20. 14:21:47

@Trompf:

Ferinek van egy két apró hibája: rettenetesen durva, személyeskedő, amúgy már 2 két családot tönkretett (2x válás) 30 éves korára, önéletrajzából ez pl. hiányzik. (Ez hazudozásnak számit)
Nem következetes, türelmetlen.., nem számon-kérő főnök, ötletellő, egyik gondolatával agyoncsapja másikat, Filozofálgató, de ehhez nem rendelkezik megfelelő alapokkal..
De a legrosszabb, hogy a hátáron kívül rekedteket nem tekintette magyaroknak ,leírta őket.
Ezt már nem tudja kimagyarázni, mert 2006-ban deklarálta…

nu pagagyí 2012.03.20. 14:25:45

@Trompf: Olvasgattuk, olvasgattuk, volt benne mobiltelefonos beszélgetés, arról, hogyan csalják a rendőröket az Astória felé. A "demokratikus" Pintér-rendőrségnek még nem kellett bizonyítania, de majd az első repülő kockakő után bizonyíthat.
Az 56-os eseményeket meg ne hasonlítgassuk egy pitiáner puccskísérlethez!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.20. 14:28:55

@Trompf: Persze, mert nélkülük simán elengedtek volna bennünket a ruszkik a birodalmukból...

2012.03.20. 14:38:30

2006 kapcsán engem a Kedves Vezető hősies helytállása hatott meg igazán. Gyönyörű volt, ahogy a beszéde után bepattant a páncélozott bömösbe és elhajtott, a klónhadsereget pedig magára hagyta. :-)

2012.03.20. 15:22:39

@Kompli:

A mai eszement világura bankárizmus szülőföldjén, 180-120 éve, ott is a jó öreg Vadnyugaton bizony még a bizalommal visszaélő és cseleskedni próbáló bankárt is szurokba-tollba hempergetve kergették volna ki egy deszkavárosból a feldemhedt pógárok, méghozzá az így-úgy kicsalt pénzük nélkül, és örülhettek volna annak, hogy felgyújtás vagy akasztás nélkül megúszták ...

Jössz itt kitárazással, barátom, akinek a pénz meg a vagyon sokkal fontosabb az embernél, biztos kezdenéd te akkor pl. a szeretett francia forradalmatok idejében is jófajta szuronyos nyársalást a Versailles-ba behatoló szutykos külvárosi plebssel, 1791-ben, vagy akörül, mikor is vót mán az ...

2012.03.20. 15:33:45

@Kompli:

Bocsi, az első bekezdésben nem "bankárt" hanem "bankárokat", a másodikban pedig "... is A jófajta ..."

Elnézést :)

2012.03.20. 15:37:38

@Kompli:

Bocsi, az első bekezdésben nem "bankárt" hanem "bankárokat", a másodikban pedig "... is A jófajta ..."

Elnézést :)

2012.03.20. 15:41:21

@Dr. Trejo:

Az még semmi, de az utána, november 4.-én, az Andrássyn, a béke jegyében általa vezetett fáklyásmenetet is csak az Oktogonig bírta idegekkel ... :D

dukeekud 2012.03.20. 15:53:43

"Akik meg petárdázva elfoglalnak egy bankot, azokkal kapcsolatban ez a vád persze fel se merül."

Az szerintem egy tok jo performansz volt. Persze kicsit nevetseges volt, ahogy kb 50 tunteto fenyegeti azt a par biztonsagi ort, mert hogy mas nem volt az epuletben. :)
A rendorseg korrekt felepese viszont nagyon tetszett, meg akkor is ha a 2006-os sortuzeteket nem lehet elfelejteni, es megbocsatani.
Es a blogolo utananezhetne, hogy mi a kulonbseg egy petarda, es a tuzijatek bomba kozott, mert ott nem volt petarda.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.20. 16:05:09

@dukeekud: "Az szerintem egy tok jo performansz volt."

Meg birtokháborítás, tiltott pirotechnikai eszközök használata, megfélemlítés...

Te meg utánanézhetnél, hogy mi a különbség a sortűz és néhány szerencsétlenül kilőtt tömegoszlató gumilövedék között.

2012.03.20. 18:19:51

@Fedor:

Te meg álljál elébe vasnak vagy guminak, mely repül hangsebesen, úgy, hogy nem is akartad sohase bántani azokt a bácsikat akik aztat terád kilövöldözik ...

És ha rohamrendőrök birtokháborítanak sörözőket, éttermeket, hogy ott "bajkeverőkre" vadásszanak, meg törnek be bérházudvarokba ugyanezért? ...

Vagy félemlítenek meg mondjuk épp téged, a világszabadság egyik lázadó fáklyását, feketében, sisakkal, meneteléssel, táncoltatott lovakkal, sorfallal, pajzzsal, gázzal, meg ütlegszerszámlóbálással, az mi ???

Szerencsétlenül véletlenségből fejmagasságban kilőtt, bizony, az.

Jajj sírva is kértek bocsánatot később bizony a jó fakabátok, hogy ők azt bizony nem akarták, adunk helyette műfület, műszemet, műbőrt is, csak ne tessenek hargunni mán.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.20. 19:32:09

@ekszvájzed: Ne dramatizálj. Attól még nem volt sortűz.

Lencsés István 2012.03.20. 19:56:35

@bőrmók: Ez egyáltalán nem baj , sőt ....

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.03.20. 21:22:38

@ekszvájzed: mikor lőtték az első gumilövedéket? Mikor lett vége a békés tüntetésnek? A kettő között mennyi idő telt el? Elmehetett-e az, aki akart?

Próbálj meg most bejelenteni egy Orbán-ellenes tüntetést, és próbálj meg két órával tovább kint maradni párezer társaddal együtt a köztéren. Meglátjuk mivel oszlatnak fel és mennyire békésen.

2012.03.20. 22:50:32

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]:

Tudtommal a mellékutcák irányába nyíló esetleges kivezető utak részben kordonokkal, részben készenléti egységekkel teljesen összevissza voltak elzárva. Hol volt kiút, hol nem. Inforáció, segítség a rendőri szervek részéről a ténylegesen távozni kívánók számára nem volt. Továbbá a kerület ezen része ki volt zárva a tömegközlekedésből, a metrót is beleértve.

Továbbá, mivel e békés civil tömegnek szinte egyetlen tagja sem részesült hasonló eseményekben korábban a saját szülőhazája szívében (1956-ot kivéve), a szituáció egyszerűen dermesztőnek, abszurdnak és hihetetlennek hatott.

A túlnyomó többségnek még a lehetőség sem fordult meg a fejében, hogy az ártalmalan, fenyegetést semmiképpen sem jelentő tömeget, amely nem tett semmit hogy provokálja a rendőri erőket, bármilyen idokolt támadás érheti. A 21. században, egy parlamentárisan demokratikus köztársaságban, mely biztosítja a civilek gyülekezési szabadságát, és nem korlátozza törvényekkel az ellenzéki gyűlések megtartását.

és NEM két óra telt el.

Nem kívánom én tinektek azt a tángálást és menekülést. 70 éves Édesanyámnak is futnia és menedéket keresnie kellett, többedmagával együtt a lovasrendőrök elől. Sajnálom hogy így elfogadjátok a nem-balliberális oldal híveinek végigveretését de ezek vagytok.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.21. 09:00:19

@ekszvájzed: "e békés civil tömegnek szinte egyetlen tagja sem részesült hasonló eseményekben korábban"

Na most képzeld el, a rendőrök ugyanígy voltak ezzel. Nekik se volt nagyon tapasztalatuk arról, hogy milyen olyan tömeggel szembeszállni, amely köveket dobál, kocsikat és kukákat gyújtogat. Nem akarom én mentegetni őket, de ami rossz történt, annak inkább volt oka a fejetlenség, a tapasztalatlanság, mint a gonosz előre tervezettség. A FIDESZ tüntetésről hazatérők véletlenül keveredtek két tűz közé.

"Sajnálom hogy így elfogadjátok a nem-balliberális oldal híveinek végigveretését de ezek vagytok."

Nem fogadjuk el, ha nem tűnt volna fel, mind az SZDSZ, mind Gyurcsány megbukott, mert megvontuk tőlük a támogatást, többek között ezek miatt. Csak a tényekre szeretnék szorítkozni a túlzó legendák és összeesküvés-elméletek helyett.

2012.03.21. 09:40:57

@Fedor:

Eszem megáll. A nevezett tömeg, ismétlem, BÉKÉS volt, többnyire családokból, idősebbekből, nyugodt civilekből állt. A dobálódzók és gyújtogatók a rendőröket parancsra a tömeg irányába vezető provók voltak.

Megbízóik és szervezőik kiléte a mai napig ismertlen (ahogy egyébként a nem itt tárgyalt, de topiktárgyban akár érinthető cigánygyilkoló bandáé is)

Legendák és elméletek helyett, nosza, tessenek tudományosan feltárni az igazságot, ezt is mondtam már.

Részemről az összes elméletemet sutba vágom a hiteles tények láttán, térképekkel, iratokkal, igazolványokkal, azonosítókkal, hangfelvételekkel, oral history-val együtt, előre is kösz.

2012.03.21. 09:48:30

@Fedor:

Bocsesz, még korán van :) nem olvastam igazán, csak a randalírozós részig, ami nálam mindig kiveri a biztit. Mea culpa. Ilyenkor elragad a nagylöttyös, mert a csőcselékezőktől sikítani szoktam ...

A tervezettséget pedig nyugodtan lehet fejetlenségnek álcázni, az pedig vérprofizmus. Sokan úgy vélik, ennyi rohamosztagos az egész országban nem volt, láthatóan az is mind fel lett szállítva Pestre, de a többsége rendőrnek beöltöztetett exrendőr, verőember, szekus, ad absurdum importált zsoldos. Ezt magam is addig állítom, míg az ellenkezőjét bizonyítottnak nem látom.

2012.03.21. 10:00:04

@Fedor:

A valódi zsernyákoknak pedig már több évtizedes megméredzkedéseik voltak a különféle test-és léleknemesítő sportrendezvényeket követően a mindenféle klub-identitással bíró B-közepekkel, hogy mást ne mondjak ...

Gyanítom, hogy a provók többsége is azok közül lett kiválasztva, így már eléggé régi, összeszokott játszópajtik kergetőztek a városban akkor.

bőrmók 2012.03.21. 10:49:43

@Lencsés István: sőt. Az ilyen rendszerek mindig buknak előbb-utóbb.

Lencsés István 2012.03.21. 11:21:24

@bőrmók: Mondatkezdés még mindig nagy betű ! :) ;) Ahhoz képest hogy buknak szerinted , milyen érdekes hogy MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖK - ét ORBÁN VIKTOR - t választották meg kétszer újra , a rendszerváltás óta . Szóval erről ennyit ! :) ;)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.21. 11:27:41

@ekszvájzed: "Megbízóik és szervezőik kiléte a mai napig ismertlen"

Lehet, hogy nem voltak megbízóik, spontán alakult az egész. De ha mindenáron megbízókat akarsz látni mögöttük, akkor tedd fel a klasszikus kérdést: Cui prodest? Kik profitáltak abból, hogy ott és akkor elszabadultak az indulatok? Hogy az akkori kormány, amelyiknek ez a nap óriási diplomáciai siker is lehetett volna, semmiképp, abban biztos lehetsz. Az meg tény, hogy kifejezett rendőrségi parancs volt arra, hogy ne engedjék a zavargókat rá a FIDESZ tüntetésre, és ez sikerült is a tüntetés ideje alatt.

Ja, s azt is meg lehet kapargatni, hogy kik is álltak kapcsolatban a zavargókkal.

"A valódi zsernyákoknak pedig már több évtizedes megméredzkedéseik voltak a különféle test-és léleknemesítő sportrendezvényeket követően a mindenféle klub-identitással bíró B-közepekkel, hogy mást ne mondjak ..."

Teljesen más egy pontosan lokalizált bevetés (focimeccs), mint egy egész napos kergetőzés.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.21. 11:30:01

@Lencsés István: ÚJRA csak egyszer választották meg - ha már kötözködünk. Ja, és közben volt egy nyolcéves szünet, ugyanis az MSZP viszont zsinórban nyert kétszer.

Ha már ez érv valamire.

2012.03.21. 11:48:49

@Fedor:

Kinek is az érdeke, kinek is ... Én pl. ettől még nem lettem orbánista, hogy őket verték, csak elfordultam addigi gondolkodásomtól. S mások se, szép számmal, mert közönséges populista maffiózók híveit minden intelligens ember szánni tudja csak.

Mint mondtam, akár össze is beszélhetett a két volt kiszes, az egyik a másiknak játszott, fociztak egyet, a nép további butulására és hergelésére.

Meg lehet nézni az azóta csak még szebben kifejlett antimagyar tábort, amely vérbeforgó szemmel köpdös és szitkoz minden tradicionális magyar nemzeti szimbólumot, értéket, hitvallást.

A mai állapot tükrében pedig akár azt is mondhatom, hogy a mai helyzet, az ámokfutó és antiliberális, keresztény-konzervatív, mindenfelől támadott befenyített és megzsarolt Magyarország is lehetett egy érdek, a pénzügyi körök érdeke.

Aztán.

Miért is más a focimeccsek előtti-közbeni-utáni 4-8 órás alkalmi dili, havonta minimum kétszer, csak Pesten, csak azért, mert azt nem nyomja a média meg a zindex élő egyenesben? Hasonló események azok, molotovval, utcakővel, petárdával, plexipajzzsal, lovasokkal, sokkolókkal, etc. Arra is külön kiképezde működik a BM-nél, nyugi.

2012.03.21. 11:58:01

@Fedor:

Bocs, a negyedik bekezdésben: "... konzervatív KORMÁNYA MIATT A TELJESEN BALLIB PÉNZÜGYI ÉRDEKSZFÉRA URALTA NYUGAT ÁLTAL mindenfelől ..."

... Hadd tanulják csak meg azok a nyakasok a helyüket a tabellán, meg hogy mire számíthatnak, ha ugrálnak, mivel jár a bankok ellen szólni-lépni, saját pénzügyet, gazdasági döntéseket akarni (- csak még több megszorítással, hitelfelvétellel, kamattal, meg adóssággal), valamint a híres "pénzügyi fegyelmet" (amit mellesleg az elődtől nem nagyon kértek számon)

2012.03.21. 12:04:40

@Fedor:

Az "egésznapos kergetőzés" pedig csak délelőtt legalább két helyen állt meg bárányt fürdetni (gyk: barikád :)), méghozzá több órára, így mindenki kijátszhatta és kipihenhette magát, a következő körre. Aztán ez ment tovább, egész nap.

Egyébként érdekes fotók születtek azokban a napokban olyan zászlóba csavart lumpokról, akik egyszer dobálóznak, üvöltenek és lengetnek, másszor a rendőrökkel trécselnek vidáman, vagy törlik róluk a vért (meg a verítéket, és könnyeket :))

Lencsés István 2012.03.21. 12:14:20

@Fedor: Én nem kötözködök hanem TÉNY - t közlök . De az Mszp - nél nem ugyanaz az ember volt és ez a lényeg ! :) ;)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.21. 12:39:49

@Lencsés István: A tény viszont továbbra is az, hogy ÚJRA csak egyszer választották...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.21. 12:42:03

@ekszvájzed: Bocs, de nincs tovább kedvem olyan dolgokról vitatkozni, amelyekre már ezerszer választ adtam, csak másoknak. Olvasgasd a blogot, minden felvetésedre találsz választ.

Lencsés István 2012.03.21. 13:50:33

@Fedor: A lényeg az hogy ő MAGYARORSZÁG - on az egyetlen MINSZTERELNÖK aki kétszer volt elnök a rendszerváltás óta , remélem most már eljut ....

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.21. 14:12:22

@Lencsés István: Gyurcsány is kétszer volt miniszterelnök :-)

2012.03.21. 14:21:12

@Fedor:

Hát bocsáss meg nekem, végtelenül tudós és bölcs Nagyuram, hogy nem ragyogott fel eleddig előttem mindenre kiterjedő munkásságod, az ő teljes fényességében, melyben már azelőtt válaszoltál kérdéseimre, hogy én feltehettem volna azokat ...

De amúgy igazad van.

Ha még a Buddha is így gondolta volna, az ő nemes igazságait is elegendő lett volna egyszer elmondania a legelső hallgatóinak, aztán szabadulhatott volna a körforgásból, ahogy azt kell ...

Nyugika, látom, unod a pofámat, ezért nem folytatom én se.

PS: A tankos öregemberről meg, tudtommal, az derült ki időközben, hogy egy nyugdíjas munkásőr volt ... :D

Budaházyról meg már én is említettem az én munkásságomban, hogy provó. A kormányváltással, érdekes módon, füstként illantak a semmibe az üvöltözve a szabadulását követelő kopaszok és más műnáciak...

Lencsés István 2012.03.21. 15:03:11

@Fedor: De őt csak egyszer választotta meg a nép te iq nukus anonim ....

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.21. 15:06:23

@ekszvájzed: Nem téged unlak, csak ezt a vitát, amit már ezerszer lefolytattam. Ráadásul hülye voltam, hogy egyáltalán belekezdtem, hisz a poszt nem erről szól, mégis hagytam magam megint eltéríteni, és teljesen másról vitázni.

"A tankos öregemberről meg, tudtommal, az derült ki időközben, hogy egy nyugdíjas munkásőr volt ... :D"

A tankos öregemberről tudtommal az derült ki, hogy később felesküdött gárdistának, de ha munkásőr is lett volna korábban, azon se csodálkoznék, hisz szélsőség-szélsőség, elég nagy az átjárás... Azt tudtad, hogy az első gárdakapitány apja volt az utolsó országos munkásőrparancsnok?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.21. 15:08:36

@Lencsés István: Vedd már észre, hogy csak froclizlak... Nekiálltál mással kötözködni egy apróságon, hát most egy kicsit magad is megtapasztaltad... Lehetsz megfellebbezhetetlen bíró, de akkor fogalmazz te is úgy, hogy ne lehessen belekötni. Nem így tettél.

bőrmók 2012.03.21. 15:19:58

@Lencsés István: A nyelvtannácizmust hagyjuk, mert szétszedlek.

bőrmók 2012.03.21. 15:20:43

Ja, mindenki szegény Lencsés Istvánt basztatja? Mert akkor én leszállok róla.

2012.03.21. 15:32:32

@Fedor:

Lencsés az egy lencsés, ez nem túl szelencsés ... :)

Ez a fordulat a munkásőr-gárda kapcsolatokkal meg megint csak az én összeesküvés-elméleteimet igazolja :) ezúttal a másik vesszőparipámat, a titkosszolgálatilag előállított náci egyletekét ...

Olyan ez, mint anno a nyilasból-ávósba, (bár azt se hiszem egészen) ezek szerint ez meg most pont fjordítva? Elég viccesnek hangzik, de ez van. Hiszek neked.

Bocsika, én még süldőmalacka vagyok a pályán, még nem vitáztam eleget, de előbb-utóbb majdcsak elunom én is ...

2012.03.21. 15:58:24

@Fedor:

Húúú, most látom, ez volna az a bizonyos magyarok nyulai? Ebben sem voltam képben eddig, de tutira.

No, az volt ám a közröhej a leendő robbantásos merényletek "bizonyítékaként" bemutatott preparált focilabdával, meg a hülyegyerekek petárdás domboldali mulatságával a videón, kicsit a Torgyán pubi felgyújtott lábtörlőjére emlékeztető "politikusok ellen tervezett merényletek" momentumokra hajazva.

Most úgy őszintén: Ki a lótúró emlegeti ma még ezt a butaházyt meg az ő nyulait az ilyen cikkezményeken túl? És mire jó még igazából az emlegetése, ha nem kitalálóinak lejáratására?

A Drazsé az, a jó Draskovics, ahogy hítták azt a fő titkosszolgát, aki gyufafej haverjaként agyalmányozta elő ezt az egészet... Haggyuk mán.

És bocs, ha már erről is vitáztál volna ... :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.21. 16:01:03

@ekszvájzed: A gondolatmeneted ott bicsaklik meg, hogy azt feltételezed, hogy az egykori munkásőröknek van hatása bármire is, és hogy az egykori munkásőrökre van hatása bárkinek is. Ma már nincs olyan, hogy munkásőrség, mint csoport, mint kapcsolati háló, még informálisan sem. Ismerek volt munkásőröket (ebből ne vonj le messzemenő következtetéseket, ismerek jobbikosokat is), egyik ehhez a párthoz húz, a másik ahhoz.

Lencsés István 2012.03.21. 16:28:23

@Fedor: Nem érdekel mit csinálsz .... Én nem kötözködöm , hanem TÉNY - t közlök ....

@bőrmók: Nincs is ilyen szó hogy nyelvtannácizmus , szóval csak próbálkozz te kutya , nem tudsz fogást találni ! :) ;)

DeMarco 2012.03.21. 20:19:50

@Fedor: Még mindig ezen pörögtök? Fegyenc nem ér ennyi karaktert. Nem eldöntendő kérdés a bűnössége. Csupán a kezdete a valódi büntetésének.
Tudtam, h ezzel ki fogsz kerülni, ide is szabadultak rögtön az őrültek. Nincs időm foglalkozni velük.

Nem emlékszem pontosan, h mit kérdeztél, de mintha egyházellenesség lett volna és cinizmus. (A szokásos). Egy kérdés merült csak fel bennem.
Vajon szted helyénvaló, h fletó jön elő egyházellenes retorikával? Vajon szted ez nála rossz reflex, vagy tudatos hecckampány része, amivel nyilván szeretne botrányt kavarni és elérni, h vki foglalkozzon vele.

Vajon mennyire köpte szembe magát az a milla, akik betiltanának az mtv-n egy tényfeltáró riportot, ami kimondja az igazat és bemutatja a valóságot. Ilyenkor hol van a híres sajtószabadság? Vagy csak azt jelenti a szabad sajtó, h ami nekik tetszik csak az jelenhet meg? Akkor mitől különbek ők másoktól? Csak a szokásos libsi pc duma újabb köntösben... Tegye fel a kezét aki meglepődött ezen a hozzáálláson...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.22. 08:43:09

@DeMarco: Akkor tőled is megkérdezem, mint mindenki mástól: az cenzúra, hogy a köztévét arra kérik, legyen objektív, ha már egyszer ez lenne a törvényi kötelessége? Az cenzúra, ha a köztévét arra kérik, ne terjessze az egyoldalú előítéletességet? Milyen cenzúra az, ha valakit figyelmeztetnek, hogy hibát követett el, és ő belátja, elismeri a hibáját? Nem hatóság tiltotta be azt a filmet, hanem a köztévé civil nyomásra maga döntött úgy, hogy nem fogja megismételni. Dönthetett volna úgyis, hogy nem teszi, max. a maradék mákszemnyi tisztességét is elvesztette volna.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.22. 08:43:48

@Lencsés István: "Én nem kötözködöm , hanem TÉNY - t közlök ...."

Csak rosszul.

Lencsés István 2012.03.22. 09:32:24

@Fedor: Pont hogy nem rosszul de ne zavarjon te anonim kutya ! :) ;) :D

bőrmók 2012.03.22. 11:23:06

@Lencsés István:
Vessző előtt nincs szóköz.

bőrmók 2012.03.22. 12:11:45

@Lencsés István: hmmm. ügyes. tökre átvertél! :)

Lencsés István 2012.03.22. 12:41:07

@bőrmók: Még mindig nem tudsz írni , de én ezen nevetek :D , viszont amúgy nagyon szomorú ! :(

bőrmók 2012.03.22. 13:52:02

@Lencsés István: :D
de szenya vagy, nemá, most mér

Lencsés István 2012.03.22. 14:21:49

@bőrmók: Én nem viccelek komoly dolgokkal , úgy hogy döntsd el mit szeretnél te anonim .

bőrmók 2012.03.22. 16:00:02

@Lencsés István: ne szívass már, enm tudsz jobb elfoglaltságot találni magadnak? Orvos látott már? Nézz már magadba, öcsi. Fogadok hogy nem is ez a neved, hanem mondjuk Ják Zsombor vagy Gagyerák Iván vagy valami ilyen szar.

Lencsés István 2012.03.22. 16:23:38

@bőrmók: Továbbra sem tudsz írni ! :( Van elfoglaltságom bőven ,de erre is jut időm . Nem vagyok beteg hogy orvosnak látnia kelljen .... A kor nem érdem csak állapot ! :) ;) Fogadhatsz , nekem ez a nevem , neked viszont nem az van a személyidbe írva hogy bőrmók , szóval erről ennyit ! :) ;) A " kultúrád " pedig csapkodja ....

bőrmók 2012.03.22. 16:25:58

@Lencsés István: szóltam a blogfelügyelőnek Miattad!

Lencsés István 2012.03.22. 17:12:41

@bőrmók: Megteheted , csak nyugodtan attól még a tények nem változnak ! :) ;)

bőrmók 2012.03.22. 17:37:25

@Lencsés István:
/kitilt [Lencsés István] de BLOG

Lencsés István 2012.03.22. 17:38:25

@bőrmók: Mondom ki lehet tiltani de attól sem változik a tény ! :) ;)

bőrmók 2012.03.22. 17:49:13

@Lencsés István: te milyen tényről szövegelsz itt egy órája? Talán csak nem arról, hogy minden írásjel elé raksz egy szóközt (ami egyébként most szólok, hogy kurva idegesítő!)? Vagy netán arról, hogy a de elé nem tettél vesszőt? És arról, hogy erre az lesz a válaszod, hogy direkt?

Azt hiszed, ha nagybetűvel kezdesz minden mondatot, azzal mindezt ellensúlyozhatod? És még ő nyelvtannáciskodik itt. Az ilyeneket a blogmotornak kéne AUTOMATICE kirakni.

bőrmók 2012.03.22. 17:50:54

Én kiszállok. Szerintem direkt csinálod

Lencsés István 2012.03.22. 19:05:00

@bőrmók: Még mindig nem tudsz írni , és nem is fogsz megtanulni úgy néz ki . :( Szomorú dolog ez . :( Az a tény amit írok ! :) ;) Nem érdekel hogy téged mi idegesít ! :) ;) ( A " kultúrád " még mindig csapkodja .... ) Én hibázok néha helyesírásban mert nem mindent tudok , ezt vállalom . De azt a szégyent hogy te kis betűvel kezded a mondatot és még osztod a nem létező eszed anoniman az elég furcsa nem gondolod ? :O Ilyen szó nincs hogy nyelvtannáciskodás , szóval erről is ennyit ! :) ;) Automatice , szép magyar szó , szóval azt hiszem ki lehet takarodni külföldre te anonim geci ! :@ Kiszállsz ? :( Fáj az igaz ? :) ;) :D

DeMarco 2012.03.23. 09:12:21

@Fedor: "az cenzúra, hogy a köztévét arra kérik, legyen objektív, ha már egyszer ez lenne a törvényi kötelessége?"

Ne álszenteskedj. Nincs "köz"tévé és soha nem is volt. Párttévé maximum. Hol az egyiké, hol a másiké. Többnyire a másiké.
Még soha senki nem várt a párttévétől objektivitást, mindenki megelégedett a részrehajlással. Aki meg nem, az nem is nézi. Például én. Sajnálok rá minden egyes fillért. Úgyhogy ne gyere nekem objektivitással azok után amit hosszú éveken át műveltek a abban a reggeli agymenésben, amiben a zombik hörögtek, élükön Havassal...

"Az cenzúra, ha a köztévét arra kérik, ne terjessze az egyoldalú előítéletességet?"

Ha én, te, ők nem mondhatják el amit gondolnak, éreznek, látnak, hallanak, tapasztalnak, akkor igen, az cenzúra.
Szó sincs egyoldalúságról.

Én a "köz"tévétől és alapjában véve minden egyes médiafelülettől elsősorban tényeket, igazságot és szókimondást várok el, alaposságot, oknyomozást, megbízhatóságot.

Mélyen elítélem a süket ballib pc dumát, az ahogyan elfordítják az arcukat, becsukják a szemüket, bezárják a fülüket és soha ki nem lépnének a buborékukból.

Lehet itt rinyálni, lehet itt tiltakozni, lehet habzó szájjal visitozni a valóság ábrázolása ellen, követelve, hogy csakis meséket adjanak, elferdítve a tényeket. Ennek meg is felelnek általában a médiafelületek. De semmi, SEMMILYEN MESE nem ér fel azzal, amit az emberek a SAJÁT bőrükön TAPASZTALNAK. Hazudhattok éjjel-nappal, vannak akik meg is teszik, mégsem tudjátok eltakarni a valóságot, mégsem tudjátok becsapni az embereket.
A tapasztalat nagy úr ám, komolyan azt hiszed, hogy csak azért, mert kicenzurázzátok a tévéből az ehhez hasonló adásokat, amik amúgy is olyan ritkák, mint a fehér holló, nem látjuk a valóságot???

Nem látjuk ahogy minden egyes nap, biciklikkel, kordékkal, kis kocsival megy a horda a közeli erdőbe és lopja haza a fát, természetesen térdmagasságban elvágva a törzset, mert nem hajol a derekuk, természetesen a kis fákat, hogy ne kelljen sokat fűrészelgetni. Nem vesszük észre ahogy átvágják a kerítéseket és ellopják az értékeinket, termékeinket?

Épp csak a múlt héten fosztott ki néhány horda tag. Szted leszarom, hogy hogyan cenzúrázzátok ki a valóságot a tévéből???

"a maradék mákszemnyi tisztességét is elvesztette volna."

Tisztességes akkor lett volna, ha nem enged a libsik nyomásának és ragaszkodik a valóság hű bemutatásához. De ehhez bátorság kell és felelős hozzáállás.

Cenzúrázni lehet, a valóságot letagadni lehet, nem is várunk el mást tőlük, tőletek. Csak akkor legalább fogják be a szájukat és ne ugassanak sajtószabadságról, szégyelljék magukat a hazug kampányuk miatt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.23. 09:37:30

@DeMarco: Senki nem akarja elhazudni a valóságot. Épp ezért nem szeretném, ha egyoldalú lenne a tájékoztatás.

Az meg a te igénytelenséged, hogy nincs igényed objektív közszolgálati médiára. Nekem van. Nem volt tökéletes az előző ciklusban sem, de tizedannyira se volt annyira elfogult, mint most, ez ténykérdés (a szoci képviselők kifejezetten morogtak amiatt, hogy mennyire barátságtalan velük a Híradó a ma kereszténydemokrata képviselő Pállfyval az élen, de csak morogtak). Olyan igénytelenségek, hamisítások, amelyek mostanában sajnos a hétköznapi ügymenet részei, már a nyolcvanas évek második felében is elképzelhetetlenek lettek volna, nemhogy a rendszerváltás óta eltelt időszak bármelyik kormánya alatt...

bőrmók 2012.03.23. 12:25:38

@Lencsés István: hát nem tőled fogok megtanulni, te szóközfreak, te smiley-maniac
:) ;) :) ;) :) ;)
Tudod kik írnak 2 smileyt minden mondat után? A kislányok.
És ha valaki nem tudja megkülönböztetni a tényt a fictiontől, az engem csak ne oktasson ki. Értem?
:) ;) :) ;) :) ;)
Most biztos azt hiszed, nyertél? Hát azért sem adom fel...

DeMarco 2012.03.23. 14:40:41

@Fedor: "Senki nem akarja elhazudni a valóságot."

Ez most ugye önirónia? Mert viccnek elég rossz...

"Az meg a te igénytelenséged, hogy nincs igényed objektív közszolgálati médiára."

Néma gyereknek anyja sem érti a szavát. Az még nem objektivitás, hogy elhallgattatjuk ami nektek nem tetszik, mert túlérzékenyek vagytok rá, kényelmetlen a valóssággal szembenézni.
Az kérlek cenzúra a javából. Objektív akkor lenne, ha bármi megjelenhetne vica versa. De ugye ti ezt nem szeretnétek? Csak a mese, meg a néphülyítés...

A kettős mércéd meg nem érdekel, csak magadat röhögteted ki vele.

És ne hidd, h nem veszem észre, h nem válaszoltál érdemben semmire sem. Libsi szokás szerint inkább homokba dugod a fejedet, mint a strucc.

Valójában a kedves cenzúrázó liberálisok az orrukig sem látnak el a homoktól. Észre sem veszik, hogy a valóságot nem zárhatják ki, sőt még reklámot is csinálnak neki, hiszen soha nem láttam volna az mtv-n az adást, de nekik köszönhetően felkerült számtalan egyéb médiafelületre is, ahol végül rászántam az időt, h belenézzek. Saját maguk ellen dolgoznak, saját magukat járatják le és sikeresen dolgoznak azon, h még véletlenül se felejtse el senki sem, h miért nem szabad egy árva szavazatot sem adni rájuk és miért kell őket a lehető legmesszebb tartani a politikától és a közélettől.

Lencsés István 2012.03.23. 14:52:11

@bőrmók: Még mindig nem tudsz nagy kezdőbetűvel mondatot kezdeni , ez szégyen és szomorúság . :( De hát e van , kiderült mindig van lejjebb .... Azért írok smiley - t mert megtehetem illetve mert kifejezi amit érzek ! :) ;) Nem oktatlak ki csak tényt közlök te anonim geci ! :) ;) Tegnap azt írtad nem írsz , azt mégis hogy is van ez akkor ? :) ;) Engem nem érdekel hogy feladod e vagy sem , ha írsz reagálok 1 darabig ( Tudod ez is intelligencia kérdése ami neked nincs .... ) de ha megunom akkor inkább tartsanak butának , de 1 normális ember azaz én sokáig nem bírja ha valaki nem tud írni , majd kiderül meddig bírom a türelmem nagyon nagy de nem végtelen .

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.23. 14:52:18

@DeMarco: "Objektív akkor lenne, ha bármi megjelenhetne vica versa."

HÁT ÉPP EZ AZ... Ez a riportfilm minden volt, csak nem objektív, pont ez a probléma...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.23. 14:53:19

@bőrmók: @Lencsés István: Keressetek már egy másik helyet a különbejáratú kis vitátoknak...

Lencsés István 2012.03.23. 16:22:01

@Fedor: Vitának azt nevezik ahol két vélemény csap össze , és nem 1 vélemény a TÉNY - el te anonim akinek blogja van , de a nevét azt már nem vállalja ....

DeMarco 2012.03.25. 19:49:02

@Fedor: "HÁT ÉPP EZ AZ... Ez a riportfilm minden volt, csak nem objektív, pont ez a probléma..."

HÁT ÉPP EZ AZ... Objektív volt. Legfeljebb te nem tartod annak. Én meg annak tartom, nagyon is. Főleg, hogy tegnap éjjel ismét visszajött a horda rabolgatni. Most csak egy lakatom bánta, amit lefűrészeltek. Aztán amikor csalódva látták, hogy nem tartok értékeket a kiszemelt helyen (naná a múlt heti affér után), eltakarodtak.
Hahó, ébresztő !!! Keresd a valóságot!

Mert én abban élek. És ha sokáig próbálkoznak, elpattan a cérna és kénytelen leszek drasztikusabb eszközökhöz folyamodni...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.25. 20:29:46

@DeMarco: A valóság az, hogy van ilyen cigány is, meg olyan is, mint ahogy van ilyen magyar is, meg olyan is. Ezt nem akarod te elfogadni, és ezt a képet nem közvetítette objektíven a riportfilm. NEM volt objektív, mert csak negatív példákat hozott, és még azokra is ráerősített manipulatív eszközökkel. Ha a te életed megkeseríti egy banda, akkor utáld őket, személy szerint, akik a bűnt elkövetik, tegyél meg mindent, hogy rendőrkézre kerüljenek, ez korrekt. De minden cigányt elítélni azért, mert mert vannak közöttük bűnözők, az olyan, ha minden magyart gyilkosnak neveznénk, mert ugye a móri gyilkosok magyarok voltak, meg úgy általában, mindig magyarbűnözésről beszélnénk, ha egy magyar bűnt követ el.

De ezt már kismilliószor átbeszéltük.

2012.03.26. 12:31:50

A "móri gyilkosok" szintén már egy évtizede agyonnyűtt liberális toposz, mint a "magyar ne lopj" vagy a "fehérgallérosok", meg az "adócsalók", ha valamit szembe kell tartani azzal az áradattal, amit a naponta cúnami-szerűen hömpölygő brutál cigánybűnözés jelent, és több száz fórumvitában unásig van mantrázva már. Ja, hogy nincs újabb, amire rá lehetne állni?

Móri mészárosok, az. És köztük pl. egy Weiszdorn (!) Róbert, mint "magyar" ... Röhögnöm kell.

2012.03.26. 12:39:51

Jut eszembe, volt úgy kb. 5 éve egy cigó boniklájd duó, akik akcióik során úgy lőtték a bankalkalmazottakat zsinórban, mint a vágóhídi állatot.

Nem is csoda, hogy az ő viselt ügyeik 20 méter mély sírba temettettek el a móri mészárláson azóta is bőszen gyászolgó médiák által. Csak egy megyei online forrásban olvashattam róluk.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.26. 13:26:01

@ekszvájzed: Nem igazán értem, hogy miért lenne a példa rossz, csak azért, mert nem friss. Rendben, akkor mondjam, azt, hogy minden magyar rasszista sorozatgyilkos? Gondolom ez se tetszene, és jogosan, hisz messze nem minden magyarra igaz. Mint ahogy nem minden cigány tolvaj. Ennyi.

Arról a duóról meg igazán linkelhetnél is forrást, ha igaz, mert valahogy nem tartom túl életszerűnek, hogy egy olyan címlapszenzációról, mint egy többszörösen rablógyilkos bankrablópárosról hallgatna a bulvármédia... Mondjuk nem, mintha nem lenne teljesen lényegtelen, mert az elvet, hogy nem felelős egy nemzetiség összes tagja egyes tagjai tettéért, nem bolygatja meg, bármi is az a bűn.

2012.03.26. 16:05:35

@Fedor:

Miért is volna jó neked, ha ezt mondhatnád, mert látom, nagyon is ezt mondanád, te tán ne adj' isten valóban nem vagyni magyar? Szeretnéd, ha tényleg nem volnánk egy piculányival azért netán mégis jobbak?

A mantraként citálgatott ellenpélda nem azért rossz, mert nem friss, hanem azért, mert a maga nemében egyedi. És mivel már a fülünkön, meg a könyökünkön nőtt ki akkorára, mint a libánoni cédrus.

Illetve nem egyedi az, mivel említettem a másik példát. No, azt meg előkotrom neked, ha a saját konzolom elé érek.

Istenem, miért kell mindennek az értelmét kiforgatni, mikor azt mondom: egyetlen eset az azóta történt sok tízezerrel aszemben, melyek külön-külön se semmik, együttvéve meg százszorosan brutálisabbak a móri esetnél ...

Általánosítási kérdés: A cigánybűnözés arányai többszörösen múlják felül a világ összes népéét és népcsoportjáét. Ennek tükrében próbál mweg az ember nem általánosítani.

Én pl. nem szívesen általánosítok, a libsi múltam miatt, de ha lovon és kardokkal robogva jön egy sereg tatár, nem nézed azt, hogy ki közülük az, aki jó haverod volna egy kocsmában, vagy vigyázna a gyerekedre, míg elmész a közértbe ...

Továbbá miért hagyod ki, hogy azokból a móri banditákból legalább kettő csakúgy 'magyar' mint mondjuk egy Sztojka ...

A páros esetében a média ugyanazért hallgat, amiért a C-kategóriás esetekben ez a szokás, főleg ha azok ennyire fajsúlyosak, és mivel megtehetik, mert szerencséjükre valami ok miatt (pl. maguk az érintett bankok, a hatóságok, helyi önkormányzatok tiltó intézkedései, elhallgattatásai, stb.) nem terjedt a hírük, vagy csak szigorúan monogramok formájában, arcképek nélkül.

Amint odajutok, terítek egy kis csokrot a témában, mert utána fogok keresni, hátha van valami bővebb.

Utolsó mondatot (legalábbis a valószínű értelmét) meg küldd el a volt Kisantant utódállamai diplomáciai képviseleteinek, és a civilizált társalgásban meg nem nevezhető :) országénak is ...

2012.03.26. 16:11:17

Bocs az akaratlanul becsúszott sajtóhibákért, kissé sok volt most így, egyszerre, de remélem így is érthető ...

2012.03.26. 18:57:25

@Fedor:

No, tessék, mutatóba ennyi. Már ahány oldal legalább részletekben neveket említ. A "csúnya oldalaktól" (csak részben) meg is kíméllek, nem visz rá érzékeny szívem.

Láthatod, mennyire nem csoda, hogy nem kapta őket szárnyára a világhír ...

www.borsonline.hu/news.php?korberabolta-az-orszagot-a-gyilkos-szerelmespar-&op&hid=47523

www.blikk.hu/blikk_aktualis/marad-a-racsok-mogott-bonnie-2056338

borsodijobbos.network.hu/blog/jobb-magyarorszagert-mozgalom-borsod-hirei/ot-emberrel-vegzett-a-cigany-sorozatgyilkos

Ezek után kifejezetten jól esik majd a "mórimészárlásozás", nemde?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.26. 19:05:44

@ekszvájzed: "Miért is volna jó neked, ha ezt mondhatnád, mert látom, nagyon is ezt mondanád, te tán ne adj' isten valóban nem vagyni magyar? "

Baromságokat próbálsz belemagyarázni a mondanivalómba.

"egyetlen eset az azóta történt sok tízezerrel aszemben"

Nem muszáj a gyilkosságokkal jönni, lehet elővenni egy rakás bűntípust, ahol cigányt elvétve, ha találhatsz, de teljesen tökmindegy, az elvet nem fogod fel, látom.

"Továbbá miért hagyod ki, hogy azokból a móri banditákból legalább kettő csakúgy 'magyar' mint mondjuk egy Sztojka ..."

???

"A páros esetében a média ugyanazért hallgat, amiért a C-kategóriás esetekben ez a szokás, főleg ha azok ennyire fajsúlyosak, és mivel megtehetik, mert szerencséjükre valami ok miatt (pl. maguk az érintett bankok, a hatóságok, helyi önkormányzatok tiltó intézkedései, elhallgattatásai, stb.) nem terjedt a hírük, vagy csak szigorúan monogramok formájában, arcképek nélkül."

És ezt te komolyan el is hiszed? miért lenne érdeke bárkinek is eltussolni egy ilyen súlyos bűncselekmény-sorozatot, csak azért, mert elkövetők cigányok? miért lenne ez jó a bakoknak, a bulvársajtónak, bárkinek? Gondolkozzál már jó ember...

"A cigánybűnözés arányai többszörösen múlják felül a világ összes népéét és népcsoportjáét."

Mondom én, hogy hülyeségeket beszélsz...

Na, jó, ez a poszt, nem erről szólt, ráadásul csak mindenféle urban legendekkel vagdalkozol, szóval részemről ezt a vitát lezártam, nincs nekem időm ilyen hülyeségekre.

Jó szórakozást.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.26. 19:16:35

@ekszvájzed: Jaj barátom...

1. Nem érzed némileg ellentmondásosnak azt, hogy azzal jössz, hogy elhallgatta a média, aztán meg belinkeled a két legnagyobb bulvárlap honlapját? Ezek után csodálkoznék, ha nem ez lett volna aznap a vezető hír a kertévé híradójában... Az ilyen hír oda való. Én erről nem hallottam, mert ezeket nem olvasom, nem nézem, szóval bocsásd meg műveletlenségemet.

2. Továbbra se fogod fel, hogy mire akartam rávilágítani a példámmal, látom. Tök mindegy, hogy milyen nemzetiségű ember sorozatgyilkol meg rabol. A lényeg az, hogy azért ő bűnhődjön, és ne az egész népe. Ugyanúgy, ahogy a magyar rablógyilkosokért se felelős az összes magyar, a cigány rablógyilkosokért se felelős az összes cigány.

De mindegy, felőlem rettegjél nyugodtan minden sötét bőrű kisgyerektől, aki szembejön veled az utcán, ha ez jólesik...

2012.03.26. 19:26:07

@Fedor:

Hát, én nem hinném, hogy hülyeség. Ha neked mások meglátásai, gondolatai és véleményei urbanlegendek, a tieid meg nem, ez nem vita, nincs is mit lezárnod ... Meg sem próbálod cáfolni azt, amit lesöpörsz, ez nem fair.

De ha tényleg így jó neked, a továbbiakban nem vetek fel semmit, ha összefutnánk valami vitázásban. Volt szerencsém.

Mindvégig értelmes beszélgetést vártam, emberi érzésekből, gondolatokból és a tényekből kiindulva, nem pedig egy végső soron zsigeri indulatot, amely körüljárás nélkül mindent félredob, ami nem a szája íze szerint való.

A cigánytémára nem én tereltem a szót, csak elmondtam egy kritikát, amit, úgy éreztem, nem sokan fogalmaztak még meg tételesen a nevezett citátummal szemben. Mert érdekelt vajon te mit szólsz hozzá.

De legyen tiéd az utolsó szó, hiszen ez a lap a te térfeled, legalább tegyünk elegánsan. Én elköszöntem, s neked is jó szórakozást, olyanokkal, akik megpróbálnak kevésbé kényelmetlenek lenni.

2012.03.26. 19:28:31

NEM AZ EGÉSZ MÉDIA, csak a 99 százaléka - de mindegy, nem erőlködöm az agyvízfelforrásig, és csak azért is békésen próbálok távozni, bye. Én nem rettegek, csak az olyanok szewmében, akik szavaimat ez irányba facsarják.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.27. 13:03:46

@ekszvájzed: "Meg sem próbálod cáfolni azt, amit lesöpörsz, ez nem fair."

Basszus, egyfolytában mást se tettem, sőt, folytatom:

"NEM AZ EGÉSZ MÉDIA, csak a 99 százaléka"

Akkor még egyszer: hírt adott róla a két legnagyobb bulvárlap és a legnagyobb kormánypárti lap a linkjeid alapján, továbbá kb. 2 mp guglizásal rátaláltam egy magyar hírlapos meg egy indexes linkre is (utóbbi a legnagyobb online hírportál), hogy csak a komolyabb sajtót nézük, és hagyjuk a zugszélsőjobbos meg tunkolós bűnügyi oldalakat:

index.hu/bulvar/2010/08/25/negy_embert_vegeztek_ki_a_brutalis_rablogyilkosok/

www.magyarhirlap.hu/hirvilag/elfogtak_bonnie__clyde_es_csapata_fegyverszallitoit.html

Ha ez az 1%- médiának, akkor mi a maradék 99?

2012.03.28. 12:28:14

@Fedor:

Csak egy kérdés:

És ezekből az általad megtalált és nemszéljobbos forrásokból ugyan melyik utal arra, hogy ezek a derék most-épp-nem-áldozatok, a móri ezerjókkal szemben, bizony a durva apartheiddel nácimódon megszegregáltak népéből valóak?

Ilyenkor vajon miért nem érdekes annak a 99 ázaléknak :) hogy onnan?

Láthattad, mennyire nincs az esetsor az érintettek kérdéskörében tematizálva (ellentétben a móri üggyel, amiből indultunk), s te sem tudtál róla. Kíváncsi lettél, hát hoztam a linkeket.

Gyorsan akartalak informálni, az én hibám. Meg az is, hogy nem vagyok egy hírvadász droid, aki a maximumot akarja kihozni.

Csak az általam ismert, félig monogramos nevekre, a "cigány" ill. "roma", meg a "bankrabló" kifejezésekre kerestem, így jött össze az első oldal találat, ezeket abból küldtem.

Ugyan szedd már le a fejem.

De tényleg befejeztem.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.28. 13:21:39

@ekszvájzed: 1. Monogramos néven nem csak a cigányokat szokták említeni, hanem minden bűnözőt, amíg el nem ítélik, ugyanis személyiségi jogok is vannak a világon, és az ártatlanság vélelme mindenkit megillett.
2. Mivel a bűntetteknek nem volt rasszista vonulata, teljesen lényegtelen, hogy milyen nemzetiségűek. Amikor fontos tényező, mint pl. a miskolciaknál, akik arra az autóra támadtak, mert azt hitték, a sorozatgyilkosok vannak benne, akkor ez szerepel a híradásokban. De itt? Rablógyilkosok voltak, lesznek, és tök mindegy, hogy magyarok, cigányok, vagy pirézek: veszélyes bűnözők, akiknek rács mögött a helye. Visszatérve Mórhoz, ott talán szerepelt a mészárosok nemzetisége a hírekben? Nem, mert minek? Ha te itt arra vadászol, hogy na, melyik bűnesetet követték el cigányok, akkor persze, hogy egy idő után olyan következtetésre jutsz, mint amit fentebb írtál, hogy a legbűnözőbb nép a világon. Ez így hülyeség. Ha arra állnál rá, hogy keresed azokat a híreket, amelyben a bűnöket szőkék követik el, akkor egy idő után a szőkékről gondolnád ugyanezt. Körülmények vannak, amelyek esélyesebbé teszik, hogy valaki bűnöző legyen, de ezek a körülmények megváltoztathatóak, ha nem is egyik napról a másikra, de ennek kell lennie a célnak, és nem az egész nemzetiség megbélyegzésének (márpedig a származás hangsúlyozása akkor is, ha irreleváns, csak ennyit ér el), mert az csak ront a helyzeten.

2012.04.03. 12:04:32

@Fedor:

Senki se bélyegez, mikor tényeket állít, az ezerrel folyó agyonhallgatással és elsikálással szemben. Mikor a jogvédők magas szintekig feljutó befolyásának és eszköztárának hatására minden jogi és hatósági fronton a c. nemzetiségű elkövetők totális kimosása és a legenyhébb büntetések kiszabatása a cél, nem lehet a rasszizmusdumával félredobni a kérdést.

Nem rasszista az, aki közli, hogy a valóságban mi a helyzet, és azt nem én közlöm, hanem én azokra hallgatok, mert azt legalább el lehet hinni, a rózsaszín maszlag helyett, amit a tájékozatlanok arcába tolnak.

A rasszizmusról alkotott képzetek ugyanazok a szádból, mint amiket még az általánosban tanultam. Ha mint felnőtt ember, ezen a sztereotípián nem jutottál túl, sajnálom. Én először megtanultam szeretni a cigányokat, mert szerettem a liberálisokat. Aztán megláttam, hogy mi folyik, és ettől elment a gusztusom az egésztől. Amit te rasszizmusnak nevezel, az bennem nincs meg, abban az értelemben, ahogy a kisiskolásoknak szóló mantra mondatja.

Szerintem a helyzet igazán ott romlott el először, mikor az szdsz "szakértőit" először bevonták a jogalkotásba és amikor a későbbi ciánkínálgatós rozmár lett a belügyminiszter. Addig mind a jog, mind a rendőrség egyenrangúan kezelte a c. elkövetőket mindenki mással. A törvény előtti egyenlőség a valóságban addig a pontig létezett.

A bűnesetekről hallva ma már az elkövetés helyszíne (meg akár a település, vagy az országrész neve is), módja és tárgya, a bűncselekmény célja, az elkövető puszta körülírása (még rasszjellegek vagy teljes név említése nélkül is), és a vélt tettessel való bánás, ill. annak védekezése vagy tagadása is árulkodó, hiszen annyira jellegzetes. És ezen tipikus erőszakos cselekmények száma arányában messze kimagaslik. Ezért merheti az ember kimondani azt, ami bizony, a jogvédőknek nagyon nincsen ínyére.

És. Mint már mondtam: a móri eset ezeréves rogyásig mantrázott ellenpélda a CB-re a libsik száján, amit már cefetül unok pl. én. Ebből indultunk, és ezért hoztam el a párját a másik oldalról. Amúgy pedig a móriak se voltak rasszisták, senki se állította :) Ne magyarázz.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0