Idéznék egy kommentet az előző posztom végéről:

Lezárva a vitát, Pali bá' megtette, amit meg kellett. Lemondott. Ezzel bebizonyította, hogy felismerte és bátran megtette a szükséges lépést. Demonstrálta, hogy miért van erkölcsi fölényünk veletek szemben, demonstrálta, hogy nem fontos a szék, nem fontos a pénz, de fontos a morál, fontos a gerinc.

Erkölcsi fölény?

Mosolyogtató próbálkozás ebbe belemagyarázni bármi ilyesmit azok után, hogy milyen mélyre csúszott Pali bá' a hazudozásban (a közszolgálati média émelyítően alázatos közreműködésével), hogy még a lemondó beszédében se ismerte el, hogy hibázott, sőt, tovább hajtogatta a százszor megcáfolt csúsztatásait és ellentámadásba ment át, mintha egy csepp igaza is lenne (a "nem fontos a pénz" kitétel meg külön vicces annak a fényében, hogy Schmitt lemondott elnökként is elnöki fizetést kap élete végéig).

Mosolyogtató próbálkozás ebbe belemagyarázni bármi ilyesmit azok után, hogy Orbán az ügy folyamán a nyilvánosság előtt gyáván végig csak rébuszokban beszélt, egyszer se vállalva fel kerek-perec a véleményét, a háttérből viszont az utolsó pillanatig támogatta a személyesen kijelölt kesztyűbábját (amit végül is valahol megértek, hisz ilyen szolgálatkész aláírógépet azért nem találni minden bokorban).

Mosolyogtató próbálkozás ebbe belemagyarázni bármi ilyesmit azok után, hogy a FIDESZ az utolsó pillanatig megpróbálta bagatelizálni az ügyet (csak úgy repkedtek a bulvárkacsák), és idő előtt lezárni. Nem rajtuk múlt, hogy nem sikerült a szerecsenmosdatás.

Persze vannak olyanok, akik valóban erkölcsi győzelmet arattak, de ők mind olyanok, akiket a FIDESZ eddig lenézett és semmibe vett.

Elsőként és legfőképp a sajtó. Nem véletlen, hogy minden nemzetközi tiltakozás ellenére megpróbálták megregulázni. Persze erre jöhet a válasz, hogy tessék, íme, sajtószabadság van, fölösleges volt a szájtépés, de erre azt tudom mondani, hogy egyáltalán nem, sőt. 

Egyrészt a a sajtószabadság nem olyan, mint a terhesség, hogy vagy van, vagy nincs. Vannak fokozatok, vannak átmenetek, és kétségtelen tény, hogy a helyzet romlott az elmúlt két évben. Adminisztratív eszközökkel próbálják az ellenzéki sajtót elhallgattatni, a közszolgálati média meg olyan szinten befolyás alá került, hogy az már tényleg a legsötétebb időszakokat idézi. Olyan szintű tényhamisítás, ami ott folyik, már a nyolcvanas évek pártállami tévéjében se fordulhatott volna elő, de talán még az Obersovszky interjú hangvétele se.

Másrészt az, hogy mégis van még kormánytól független, szabad sajtó, és hogy sor kerülhetett erre a médiatörténeti eseményre (oknyomozó újságírók megbuktatnak egy politikust), legfőképp annak köszönhető, hogy volt tiltakozás, tízezrek mentek utcára a sajtó védelmében, és hogy szerencsére uniós tagok vagyunk, így a közös európai demokratikus értékeket nem hághatjuk át csak úgy, szerencsére ebbe van beleszólása van annak a közösségnek is, ahova tartozunk, és ennek a nyomásnak köszönhető, hogy nem merik használni azokat az eszközöket, amelyeket a médiatörvényben biztosítottak maguknak (persze azért próbálkoztak, de az is rosszul sült el a számukra).

Sajtó ügyben a kormány folyamatos visszavonulásban van, és ez a mostani eset csak egy újabb stáció ebben, méghozzá egy nagyon fontos stáció, és az egyik legfőbb érv amellett, hogy miért is van szükség független újságírásra. Ha ennek az esetnek köszönhetően esetleg áttör egy gát, és hivatkozási alap lesz más ügyekben (akár a mostani, akár a későbbi, más színezetű kormányok esetében), és ezzel felszámolódik (vagy legalább visszaszorul) a következmények nélküli ország valósága, akkor az leginkább nekik lesz köszönhető. Nagy taps jár ezért a HVG-nek.

Erkölcsi győzelmet aratott az értelmiség is (különdíj Tulassay rektornak). A kormány eddig számtalan olyan intézkedést hozott a felsőoktatás átalakulásától a kultúra szétveréséig, amelyről úgy gondolták, hogy ezek a zembereket úgyse érdeklik, mert túl magas nekik, nem érinti a mindennapjaikat pár értelmiségi nyavalygása. Így voltak a plágium-üggyel is az utolsó pillanatig, ez a kommunikációjukból teljesen lejött (a tényfeltáró bizottság izzadságszagú magyarázkodása különösen megalázó volt).

Hát nem. Az ügynökügy után rövid időn belül másodszor fordult szembe a központi akarattal a liberális értelmiség mellett az Orbánt korábban feltételek nélkül támogató jobboldali társaik is, és ez a korábbi helyzethez képest jelentős és üdvözlendő előrelépés. Lehet, ők is elindultak azon az úton, amelyen baloldali és liberális társaik jó része már végighaladt pár évvel ezelőtt Gyurcsány kapcsán.

Ha már szóba került a korábbi miniszterelnök neve, nem kerülhető meg az összehasonlítás sem, hisz tegnap óta számtalanszor előkerült, hogy bezzeg ő nem mondott le. Egyrészt de, lemondott, bár az tény, hogy jóval később a kelleténél. Másrészt össze lehet vetni a reakciókat is, ha már mindenáron hasonlítgatni akarunk, hisz Gyurcsány legalább felvállalta a beszédet, nem mismásolt, és bár nem mondott le kapásból, de bizalmi szavazást kért maga ellen a parlamentben, szóval maradjunk annyiban, hogy egy Gyurcsány-Schmitt iszapbirkózást maximum döntetlenre lehetne kihozni, az utóbbi erkölcsi győzelmére semmiképp. Persze ettől még Fletó eltűnhetne végre a közéletből, a DK és az MSZP meg jobb, ha inkább a háttérbe húzódik ebben a témában.

Szóval sok minden, és sok mindenki aratott erkölcsi győzelmet ebben az ügyben, de speciel Schmitt, Orbán és a FIDESZ nincsenek köztük.

Nagyon nincsenek.

UPDATE

A kommenteket olvasva kénytelen vagyok a félreértések végett kihangsúlyozni azt a mondatot, hogy Gyurcsány "lemondott, bár az tény, hogy jóval később a kelleténél", vagyis nem kívánom én erkölcsileg Schmitt fölé helyezni (nincs is rá semmi alapja), csak egy ténykérdést próbáltam leszögezni.