Erkölcsi győzelem?
2012. április 03. írta: Fedor

Erkölcsi győzelem?

Idéznék egy kommentet az előző posztom végéről:

Lezárva a vitát, Pali bá' megtette, amit meg kellett. Lemondott. Ezzel bebizonyította, hogy felismerte és bátran megtette a szükséges lépést. Demonstrálta, hogy miért van erkölcsi fölényünk veletek szemben, demonstrálta, hogy nem fontos a szék, nem fontos a pénz, de fontos a morál, fontos a gerinc.

Erkölcsi fölény?

Mosolyogtató próbálkozás ebbe belemagyarázni bármi ilyesmit azok után, hogy milyen mélyre csúszott Pali bá' a hazudozásban (a közszolgálati média émelyítően alázatos közreműködésével), hogy még a lemondó beszédében se ismerte el, hogy hibázott, sőt, tovább hajtogatta a százszor megcáfolt csúsztatásait és ellentámadásba ment át, mintha egy csepp igaza is lenne (a "nem fontos a pénz" kitétel meg külön vicces annak a fényében, hogy Schmitt lemondott elnökként is elnöki fizetést kap élete végéig).

Mosolyogtató próbálkozás ebbe belemagyarázni bármi ilyesmit azok után, hogy Orbán az ügy folyamán a nyilvánosság előtt gyáván végig csak rébuszokban beszélt, egyszer se vállalva fel kerek-perec a véleményét, a háttérből viszont az utolsó pillanatig támogatta a személyesen kijelölt kesztyűbábját (amit végül is valahol megértek, hisz ilyen szolgálatkész aláírógépet azért nem találni minden bokorban).

Mosolyogtató próbálkozás ebbe belemagyarázni bármi ilyesmit azok után, hogy a FIDESZ az utolsó pillanatig megpróbálta bagatelizálni az ügyet (csak úgy repkedtek a bulvárkacsák), és idő előtt lezárni. Nem rajtuk múlt, hogy nem sikerült a szerecsenmosdatás.

Persze vannak olyanok, akik valóban erkölcsi győzelmet arattak, de ők mind olyanok, akiket a FIDESZ eddig lenézett és semmibe vett.

Elsőként és legfőképp a sajtó. Nem véletlen, hogy minden nemzetközi tiltakozás ellenére megpróbálták megregulázni. Persze erre jöhet a válasz, hogy tessék, íme, sajtószabadság van, fölösleges volt a szájtépés, de erre azt tudom mondani, hogy egyáltalán nem, sőt. 

Egyrészt a a sajtószabadság nem olyan, mint a terhesség, hogy vagy van, vagy nincs. Vannak fokozatok, vannak átmenetek, és kétségtelen tény, hogy a helyzet romlott az elmúlt két évben. Adminisztratív eszközökkel próbálják az ellenzéki sajtót elhallgattatni, a közszolgálati média meg olyan szinten befolyás alá került, hogy az már tényleg a legsötétebb időszakokat idézi. Olyan szintű tényhamisítás, ami ott folyik, már a nyolcvanas évek pártállami tévéjében se fordulhatott volna elő, de talán még az Obersovszky interjú hangvétele se.

Másrészt az, hogy mégis van még kormánytól független, szabad sajtó, és hogy sor kerülhetett erre a médiatörténeti eseményre (oknyomozó újságírók megbuktatnak egy politikust), legfőképp annak köszönhető, hogy volt tiltakozás, tízezrek mentek utcára a sajtó védelmében, és hogy szerencsére uniós tagok vagyunk, így a közös európai demokratikus értékeket nem hághatjuk át csak úgy, szerencsére ebbe van beleszólása van annak a közösségnek is, ahova tartozunk, és ennek a nyomásnak köszönhető, hogy nem merik használni azokat az eszközöket, amelyeket a médiatörvényben biztosítottak maguknak (persze azért próbálkoztak, de az is rosszul sült el a számukra).

Sajtó ügyben a kormány folyamatos visszavonulásban van, és ez a mostani eset csak egy újabb stáció ebben, méghozzá egy nagyon fontos stáció, és az egyik legfőbb érv amellett, hogy miért is van szükség független újságírásra. Ha ennek az esetnek köszönhetően esetleg áttör egy gát, és hivatkozási alap lesz más ügyekben (akár a mostani, akár a későbbi, más színezetű kormányok esetében), és ezzel felszámolódik (vagy legalább visszaszorul) a következmények nélküli ország valósága, akkor az leginkább nekik lesz köszönhető. Nagy taps jár ezért a HVG-nek.

Erkölcsi győzelmet aratott az értelmiség is (különdíj Tulassay rektornak). A kormány eddig számtalan olyan intézkedést hozott a felsőoktatás átalakulásától a kultúra szétveréséig, amelyről úgy gondolták, hogy ezek a zembereket úgyse érdeklik, mert túl magas nekik, nem érinti a mindennapjaikat pár értelmiségi nyavalygása. Így voltak a plágium-üggyel is az utolsó pillanatig, ez a kommunikációjukból teljesen lejött (a tényfeltáró bizottság izzadságszagú magyarázkodása különösen megalázó volt).

Hát nem. Az ügynökügy után rövid időn belül másodszor fordult szembe a központi akarattal a liberális értelmiség mellett az Orbánt korábban feltételek nélkül támogató jobboldali társaik is, és ez a korábbi helyzethez képest jelentős és üdvözlendő előrelépés. Lehet, ők is elindultak azon az úton, amelyen baloldali és liberális társaik jó része már végighaladt pár évvel ezelőtt Gyurcsány kapcsán.

Ha már szóba került a korábbi miniszterelnök neve, nem kerülhető meg az összehasonlítás sem, hisz tegnap óta számtalanszor előkerült, hogy bezzeg ő nem mondott le. Egyrészt de, lemondott, bár az tény, hogy jóval később a kelleténél. Másrészt össze lehet vetni a reakciókat is, ha már mindenáron hasonlítgatni akarunk, hisz Gyurcsány legalább felvállalta a beszédet, nem mismásolt, és bár nem mondott le kapásból, de bizalmi szavazást kért maga ellen a parlamentben, szóval maradjunk annyiban, hogy egy Gyurcsány-Schmitt iszapbirkózást maximum döntetlenre lehetne kihozni, az utóbbi erkölcsi győzelmére semmiképp. Persze ettől még Fletó eltűnhetne végre a közéletből, a DK és az MSZP meg jobb, ha inkább a háttérbe húzódik ebben a témában.

Szóval sok minden, és sok mindenki aratott erkölcsi győzelmet ebben az ügyben, de speciel Schmitt, Orbán és a FIDESZ nincsenek köztük.

Nagyon nincsenek.

UPDATE

A kommenteket olvasva kénytelen vagyok a félreértések végett kihangsúlyozni azt a mondatot, hogy Gyurcsány "lemondott, bár az tény, hogy jóval később a kelleténél", vagyis nem kívánom én erkölcsileg Schmitt fölé helyezni (nincs is rá semmi alapja), csak egy ténykérdést próbáltam leszögezni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr634360746

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Anális majális 2012.05.04. 13:43:15

Kedves Naplóm!Múlt héten megint elmaradt a bejegyzés. Ezúttal nem a keresztény hittérítők vettek üldözőbe, hanem sorstársaim, a rettegő demokraták. A Fidesz ügynökei elhitették velük azt a hazugságot, hogy a kormánypártok szimpatizánsa vagyok. Ők pedig...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.04. 08:57:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Per: Megint bulvárkacsa? 2012.04.03. 20:21:24

 Per: Megint bulvárkacsa? 2012. április 3. Tegnap, azaz közvetlenül Schmitt lemondása napján tényként terjedt az a hír, hogy Schmitt Pál már bejelentette: lemond államelnöki juttatásairól, ha a bíróság utólag nem állapítja meg, hogy 1992-es kisd...

Trackback: Bűnbakok, sorakozó! 2012.04.03. 16:58:36

Államfőnk "meglepetésszerű" lemondása sokakat megszólásra késztetett, józan politikai elemzőket és teljes szívüket beleadó civileket egyaránt. A lemondás "bűnbakja" ahogy mindig, most is relatív, hasonlóan ahhoz, mi számított Schmitt Pál lemondásáh...

Trackback: Egy ember, egy párt és egy ország tragédiája 2012.04.03. 16:05:39

Schmitt tényleg az alapvető erkölcsi értékek fölött áll? Ha ezt elfogadjuk, ha ebbe beletörődünk, az már maga a vég. De hogy is van ez? És miért csinálja ezt velünk a kormány? Félek, hogy a magyarázatok meglehetősen félelmetesek. Az, hogy Schmitt ma le...

Trackback: Lemondani vagy lövetni ? 2012.04.03. 14:36:57

Schmitt Pál lemondott. Lemondása kötelesség volt. Kötelessége az országgal a jobboldallal és önmagával szemben is.Lemondásához vezető állomások a lebukás, a kivárás, a bizonyosság, majd a következmény. A lebukás Lehet azon vitatkozni, hogy valaki,...

Trackback: Kövér László szerint a szocialistáknak nincs helyük a parlamentben 2012.04.03. 14:36:45

Ezt mondta Schmitt lemondása után: “… az önmagában méltatlan, hogy a tőlem balra helyet foglaló képviselő hölgyek és urak egyáltalán itt ülhetnek ebben az országgyűlésben.” Mit lehet erre válaszolni? Talán azt, hogy az MSZMP Központi ...

Trackback: Schmitt plagizált doktorija: számok, tények, grafikon 2012.04.03. 14:32:58

Nézzük a Schmitt-botrány tényeit számokkal, grafikonnal, érzelmek nélkül! 215 számozott oldalból áll a dokumentum 10 oldalnyi diagram és táblázat tartozik hozzá 16 oldalnyi teljes szövegazonosság található a dokumentumban Klaus Heinemann tanulmányának ...

Trackback: Schmitt plagizált doktorija: számok, tények, grafikon 2012.04.03. 14:32:55

Nézzük a Schmitt-botrány tényeit számokkal, grafikonnal, érzelmek nélkül! 215 számozott oldalból áll a dokumentum 10 oldalnyi diagram és táblázat tartozik hozzá 16 oldalnyi teljes szövegazonosság található a dokumentumban Klaus Heinemann tanulmányának ...

Trackback: Hogyan maradhatott volna köztársasági elnök Schmitt Pál? 2012.04.03. 14:30:54

Ha nem hallgat a tanácsadókra, nem gabalyodik bele az általuk kreált, hazugságokból és csúsztatásokból építkező “szómágiába”, hanem kiáll a kamerák elé, és elismeri, hogy a Tényfeltáró Bizottság állításai megalapozottak és jogos a doktori c...

Trackback: Egy lemondás margójára 2012.04.03. 12:40:37

Vége, megnyugodhatunk. Tegnap megtörtént, aminek meg kellett történnie.Ahhoz, hogy ez valami olyan élmény legyen nekünk, mindannyiunknak, ami egyrészt előremutató, másrészt legalább részben mindenkiben jó érzést is kelt, most egy kicsit hátrébb kell lé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

debreceni.blog 2012.04.03. 13:41:08

Lemondott a bulvárkacsa

Először a Fidesz zárta le az ügyet, most pedig az ügy zárta le a Fideszt. Schmittpálfordulás.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1997_lemondott_a_bulvarkacsa

MAti 2012.04.03. 14:32:52

Nekem úgy tűnik inkább, hogy a "FIDESZ-t feltétel nélkül támogató értelmiség nem létezik, korábban sem létezett. Épp most derült ki, hiszen volt olyan ember, ami pont miattuk bukott meg.

Ügyes, a politika alapját jelentő átmagyarázó kísérlet persze azt mondani, hogy aki nem kritizálja azt, amit én, az feltétel nélkül támogatja. Pedig csupán mást kritizál, mást tart jónak vagy rossznak.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.04.03. 14:36:19

Szerintem meg összehasonlíthatatlan a lemondás gesztusa a Gyurcsányi tömegbelövetéssel.

trompf.blog.hu/2012/04/02/lemondani_vagy_lovetni

MAti 2012.04.03. 14:36:55

Ja, és még egy kérdés:

"Lehet, ők is elindultak azon az úton, amelyen baloldali és liberális társaik jó része már végighaladt pár évvel ezelőtt Gyurcsány kapcsán."

Úgy látszik, másik országban élünk... én ezt nem láttam. Meglepő, de magukat komoly gondolkodónak tartó emberek elfelejtették a lemondását követelni. Sőt, Ferencet lemondani sem láttam annak idején.

Űrlény Lajos · http://urleny.blog.hu 2012.04.03. 14:37:25

"másodszor fordult szembe a központi akarattal a liberális értelmiség mellett az Orbánt korábban feltételek nélkül támogató jobboldali társaik is"

Mert droidok, nemde?

2012.04.03. 14:43:15

A dolog ott lett elhibázva, mikor januárban nem mondott le. Onnan indulhatott volna a gépezet, hogy -bebukva ugyan egy álamelnököt- de erkölcsi győzelmet arassanak. Megvárni a vizsgálat végét... minek? Mire vártak? Esetleg bebizonyosodik, hogy a kutyát sem érdekli az ügy, de azért a folt maradt volna. Esetleg mert megpróbálták befolyásolni a vizsgálóbizottságot, hogy hozzák ki SP-t vétlennek, de ez magán a tényen, hogy erkölcsi fölénye nincs ennek a pártnak sem, itt is csak egy kádári "a mi kutyánk kölykét megvédjük mindentől" szemlélet uralkodik, már nem változtatott.
Ha januárban lemond Schmitt, a Fidesz teljesen hitelesen képviselhette volna, hogy nem tudott az ügyről semmit, ellenben mindent megtett azért, hogy ne csak tisztességes legyen, hanem annak is látszon. Az azóta eltelt ilyen-olyan tagadás, terelés, hazugságok viszont bebizonyították, hogy egyetlen egyet tanultak a Gyurcsány esetből: nem vártak a végsőkig, míg a negatív hős nem csak magát, hanem az egész pártot végzetesen és visszavonhatatlanul leamortizálja. De azért hagyták rendesen megtépázni azt az állítólagos erkölcsiséget, és sikerült bebizonyítani, hogy nem mások, csak legfeljebb kicsit okosabbak... :-(

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.03. 14:43:48

@MAti: "Úgy látszik, másik országban élünk... én ezt nem láttam."

Gyurcsány népszerűsége csak elfogyott valahogy... Szerinted milyen módon, ha nem úgy, hogy az őt korábban támogatók elengedték a kezét, mert csalódtak benne?

"Sőt, Ferencet lemondani sem láttam annak idején."

Akkor hogy került Bajnai a miniszterelnöki székbe?

MAti 2012.04.03. 14:45:36

@Fedor: 2009-ben, 2006 után? Vagy hogy is volt ez? SP meg kínosan sokáig, 3 napig magyarázkodott?

Légy már kicsit következetes magaddal szemben, és próbálj olyanokat leírni, ami legalább ezt a mércét kiállja...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.03. 14:45:44

@MAti: "Nekem úgy tűnik inkább, hogy a "FIDESZ-t feltétel nélkül támogató értelmiség nem létezik, korábban sem létezett."

Pedig nem nagyon szólaltak fel olyan apróságok miatt, mint a szabadságjogok szűkítése, vagy a magánnyugdíjpénzek lenyúlása...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.03. 14:48:38

@MAti: "2009-ben, 2006 után? Vagy hogy is volt ez?"

Idézek a posztból: "tény, hogy jóval később a kelleténél". Az, hogy lemondott, ténykérdés. Az időzítés minősítése már más kérdés.

"SP meg kínosan sokáig, 3 napig magyarázkodott?"

Volt az a három nap két hónap is... De igaza van, rövidül az idő, és ez jó :-)

MAti 2012.04.03. 14:48:47

@Fedor: Erről beszéltem, te megpróbálom még egyszer leírni. Te is próbáld még egyszer megérteni.

A feltételeik alighanem mások, mint neked. Sőt, másként is értékelnek bizonyos dolgokat, mást gondolnak célokról, okokról és következményekről. Amíg világ a világ, véleménykülönbségek lesznek.

De mint a mellékelt ábra is mutatja, feltétel nélküli támogatásról szó sincs. Egy igen fajsúlyos kérdésben mondtak nemet az elmúlt pár napban...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.03. 14:52:34

@MAti: Erkölcsileg fajsúlyos, de igazából mások sorsát nem befolyásolja igazán ez a döntés. Ellentétben a többi ezer döntéssel, ami viszont igencsak, és negatívan.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.04.03. 14:53:22

semmi erkölcsi magaslat a ballib oldalán nem magasodik.
kiváncsian várom, hogy hogyan fogjátok feloldani a diktatúrázás, megszűnt a sajtószabadság rinyát éshvg által megbuktatott SP esetét, vélhetőleg sehogy. MO.on is bebizonyosodott, a ballib hörög, vért akar, azt hiszi győzött pedig nem. ebből a fidesz fog jól kijönni. horn pufi? megyó209? böszmeferi és libajnai után van képetek pampogni?
szánalom....

MAti 2012.04.03. 14:56:23

@Fedor: És megérkeztünk a szubjektív vélemények talajára. Szerintem káros, más szerint nem. Szerinted nem elfogadható, más szerint igen.

Én még mindig ahhoz a kezdeti megállapításhoz szeretnék visszatérni, hogy a "feltétel nélkül támogató értelmiség" nem létezik. Csak mások a feltételei, és más a véleménye, mint a tied. De ami a tiédtől eltér, az még azért létezik...

dr kíváncsivagyok 2012.04.03. 14:59:01

@Trompf: Szerintem meg összehasonlíthatatlan a lemondás gesztusa a Gyurcsányi tömegbelövetéssel.

Régi nyugati demokráciában sokkal több lövés és keményebb fellépést eredményezett volna a csőcselék anarchista megmozdulása...lásd az angliai eseményeket...

Kobunko · http://elejtett.blog.hu 2012.04.03. 14:59:27

Bírom, amikor a fideszközeli kommentelők hozzák fel érvként, hogy "de a Gyurcsány se mondott le". És? Gyurcsányhoz mérik magukat a fideszesek? De jó! Én eddig azt hallottam tőlük, hogy ők az erkölcsösség netovábbjai, a Fidesz az aztán hű de más, nagyságrendekkel jobb, satöbbi. Itt volt a lehetőség bizonyítani, de nem igazán sikerült.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.03. 15:01:51

@MAti: Én ezt nem is vitattam... Viszont úgy gondolom, ha a demokrácia szűkítése és/vagy a magántulajdon szentségének megsértése nem veri le a lécet, akkor ott azért túl sok feltétel nem található...

dr kíváncsivagyok 2012.04.03. 15:01:52

@FILTOL: Nincs joga erkölcsről még csak beszélnie sem egy olyan pártnak a seggnyalójának , amely párt vezetése , elitje KIVÉTEL NÉLKÜL KOMCSI VOLT,...vagy MSZMP , vagy KISZ - tag , titkár ...találd ki melyikről beszélek ?

seagull 2012.04.03. 15:03:53

@Fedor: Ferenc a csőd kellős közepén mondott le, amikor már végleg elfogyott a levegő körülötte, tehát amikor gyakorlatilag már nem volt semmi más lehetősége. Szerintem GYF számára az utolsó lehetőség, amikor még lett volna némi erkölcsi értéke a lemondásának, az az ostoba népszavazás után lett volna. Mert utána a "bársonyos forradalom" és a többi az már szabadesés volt. Azzal sem mosta volna le magáról az öszödi beszédet és a hazugságot, de lagalább némi tartást muatott volna. Mert ezzel elárulta azt a keveset is, ami pozití volt az öszödi beszédben, és amiről a jobboldal nem is akart/akar tudomást venni. A hazugságot persze ez sem menti, sem a "majd megunják és hazamennek" kijelentést, mert ez gyakorlatilag az a hozzáállás, amivel a Fidesz is próbálkozott most, csak nem jött be. A többivel egyébként egyetértek, ebben mostani sztoriban aztán végképp semmi nyoma az erkölcsi fölénynek.

[megmondoember] 2012.04.03. 15:04:18

@Irsai Oliver: "A dolog ott lett elhibázva, mikor januárban nem mondott le. Onnan indulhatott volna a gépezet, hogy -bebukva ugyan egy álamelnököt- de erkölcsi győzelmet arassanak. Megvárni a vizsgálat végét... minek? Mire vártak? "
Arra, hogy a megzsarolt, kilóra megvett vagy egyszerűen csak ideológiailag velük szemben pozitív értelemben elfogult bizottság majd kimosdatja a szerecsengyereket. Ami egyébként meg is történt.

Csak azzal nem számoltak, hogy mindez most a széles nyilvánosság előtt történt - nem úgy, mint a napi egyébk stiklijeik a haveroknak és haveri cégeknek juttatott földek, zsíros megrendelések, stb. esetében. Nem számoltak azzal, hogy a bizottság sikeresen helyezhetik nyomás alá és kényszeríthetik nekik kedvező döntés meghozatalára, de 10 millió magyar polgárral nem tehetik ezt.

A FIDESZ módszerei csak addig és akkor működnek, amíg elegendően kevés ember tud a dologról. Nem véletlen, hogy a sajtót félemlítették meg, próbálták meg kvázi kinyírni, lekorlátozni először. Mert a legnagyobb ellenségük a nyilvánosság, és az, hogy végre a legsötétebb emberek is rádöbennek, hogy a FIDESZ kommunistább a vérkommunistáknál, tolvajabb a tolvajnál és hazugabb még magánál Schmitt Pálnál is.

Csigorin 2012.04.03. 15:07:30

@Fedor: mar bocsanat, de Schmitt mar reg lemondott annyi ido alatt, mire gyurcsanynak azt a bizalmi szavazas nevu bohozatot, aminek elore tudta mindenki az eredmenyet, sikerult nagynehezen kikinlodnia magabol.

Fogadjuk most el azt, hogy ne a kivalto okot hasonlitsuk ossze, pusztan annyit nezzunk hogy ket politikusnak szembe kellett neznie egy erkolcsi dontessel. Nehez erre pusztan igy nezni, es elvonatkoztatni attol hogy jopar nagysagrend kulonbseg van buneik sulyaban, a szalka es gerenda esete is tul enyhe ennek kifejezesere, de legyen, nezzuk ilyen szemszogbol.
Schmitt eseteben egy het sem telt el a doktoritol valo megfosztasi hatarozat es a lemondasa kozott.
Gyurcsany eseteben nemhogy a beszed, de az onkormanyzati valasztasoktol nezve (ami a legelso teljesen nyilvanvalo bizonyiteka volt annak hogy ot a bizalmuktol a magyar valasztopolgarok megfosztottak), meg harom evig vergodott.

Kutchek (törölt) 2012.04.03. 15:08:32

Fletó soha nem akart lemondani.
Pali meg tudta, hogy nem viszi végig.
Csak idő kérdése volt, hogy mikor csengetnek Schmittnek.

1. Januárig nem lehetett, nehogy blamálják az alkotmányozás folyamatát.
2. A következő választás előtt megint nem lehetett volna.
3. Ügynökvita után, IMF tárgyalás előtt csak húzni kellett ezt a dolgot, nehogy másról legyen szó.

Azért Orbán sem hülye. Ellenzékben is tudott köztársasági elnököt választtatni. Pár hónapig még lehet lihegni egy amúgyis súlytalan fideszes tragédiáján, cserébe kapunk egy olyan elnököt 2017-ig, akit Orbán akar. Akár egy Schmittől durvábbat is. A 2014-es választásokon meg el tudják mondani, hogy "bezzeg a gyurcsány nem mondott le."
Senki nem fog itt emlékezni erre a 3 napra. Ha meg mégis, akkor ott a Hírtv...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.03. 15:09:29

@seagull: Akkor idézem neked is, újra, amit a posztban írtam: "lemondott, bár az tény, hogy jóval később a kelleténél"

Akkor most kivel is vitatkozol és min? Bocs, hogy egy nem Gyurcsányról szóló posztban, amiben csak érintőlegesen került szóba, nem fejtettem ki az elmúlt 6 év történetét 5 bekezdésben...

campobaszo 2012.04.03. 15:09:39

Nem az a kérdés,hogy hibázik-e az ember életében,hanem az,hogy amikor kiderül,hogy hibázott,mit tesz.Ebben az ügyben tetszik,nem tetszik Schmitt a helyes döntést hozta.Lehetett volna kicsit előbb,sokkal elegánsabban is,de meglépte,amit meg kellett lépnie.Tisztára mosni az tudja magát,aki előtte bepiszkolódott.
Gyurcsány "igazságbeszédet" próbált csinálni a beszédéből.A parlament sajnos mindig szavazógépként működött,önálló képviselőt elvétve találni,a bizalmi szavazás kutyakomédia volt csupán.Három éves vergődéssel sikerült majdnem teljesen megsemmisítenie a baloldalt.Ezért van ma kétharmada a bolsevikoknak.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.04.03. 15:10:02

@Fedor: nem a népszerűsége fogyott el, hanem az ősrégi B) komcsi trükkel próbálkoztak ismét...
segítek...
trükk A) pártátnevezés mkp-mdp-mszmp-mszp-dk

trükk B) elhúz a vezérürü, és az új kiáll mint egy hamvas szűzlány, aki semmiről sem tehet, ott sem volt
Horn-Megy.P-Gyur.F-Bajnai

unalmas

guu 2012.04.03. 15:10:20

@dr kíváncsivagyok: Aabszolút igaz és
a két lemondás okai sem említhetők egy lapon egymással.Az hogy valaki doktorit másolt a másik pedig az orránál fogva vezet egy egész országot éveken keresztül és ez kiderül az nem ugyanaz a szint.

Sir Nyű 2012.04.03. 15:11:41

@MAti: Hát erre sokan azt mondják a neten, hogy pont ez a kérdés nem is igazán fajsúlyos, sőt, Lázár is azzal próbálta bagatellizálni az ügyet, hogy míg KE volt SP, kifogástalanul viselkedett. (Néha beszélt csak mellé...)
És annyiban igaz is a súlytalanság, hogy elenyésző lesz a fontossága, mikor majd nem kapok nyugdíjat, mert Orbán beáldozta a matolcsyzmus oltárán. És utóbbi témában nem szólalt meg jobbról egy-két gazdasági elmét leszámítva senki. Viszont SP tartós hivatkozási alap lehet a közeljövőben, jobbról és balról is, ami megint csak jó. Talán, majd meglátjuk.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.04.03. 15:12:17

@campobaszo: Gyurcsány "igazságbeszédet" próbált csinálni a beszédéből."
ehhez asszisztált az ÖSSZS ballib véleményformáló, újság, média MINDENKI.

fidzsi 2012.04.03. 15:13:34

Azért tennék egy két finomítást ehhez a kiváló poszthoz.
1.) Gyurcsány úr aligha tehetett mást, minthogy felvállalja, hiszen kitudódott.
A nagy ívű felvállalás egy kis tartalmi
módosítással történt
2.) Javítsatok ki, ha tévedek, de Hajós
Andráson, ill. Horn Gáboron kívül ki szólította fel lemondásra. Egyébként, később - ha jól emlékezem - ők is finomítottak mondandójuk értelmén.
Talán közre játszott némi ráhatás, Nádas Péter és többek jóvoltából.
3.)A sajtóra való nyomás gyakorlásra hasznos lenne egy két példa.
Biztos az lehet a baj, hogy az Orbánpatás által gerjesztett füsttől nem veszem észre a HVG, 168 Óra, ÉS,
Hócipő, M. Narancs, Népszava, Index, stb. megregulázása "folytáni" visszafogottságot. De hát, legyen ez az
én problémám. Talán segít valaki a visszafogottság, netán félelem nyomainak felismerésében. Persze,
lehet, hogy nagyon egyszerűen fogom
fel a sajtószabadság mibenlétét, nevezetesen, hogy az azt jelenti, hogy
egy újság azt ír, amit akar. Pl. lehülyézi, legazemberezi Patásorbánt, meg hasonlók.,
4.) Ami, pedig az Orbánon csüngő, szűk látókörű értelmiségit illeti, hát lehet, hogy gazdaságpolitikai, meg kulturális ügyben csüngés van. Erkölcsileg talán finnyásak egy picit,
olykor, olykor, ennél, annál.
Persze, tudom, hogy ha megvesznek sem érhetnek sem szakmailag, sem kulturálisan, sem erkölcsileg meg aztán
végképpen a humánum szintjén a túloldali kiválóságok nyomába.
Tisztelettel. fidzsi, droid, de Magóg.

Diocles 2012.04.03. 15:15:41

"Lehet, ők is elindultak azon az úton, amelyen baloldali és liberális társaik jó része már végighaladt pár évvel ezelőtt Gyurcsány kapcsán."

Ez elég durvus csúsztatás.
Mivel is fordult volna szembe a ballib értelmiség?
Az utolsó percig támogatták Gyurcsányt, még 2008-ben is előfordult, h a Népszabadság visszadobta egy amúgy MSZP-tag (konkrétan Fügedi Ubul, ő ezt anno névvel vállalta) cikkét, amelyben kritizálni merészelte Gyurcsányt...

Ma már persze könnyen rúgdossa a döglött oroszlán Gyurcsányt a Népszabó és társai, amikor a pénzeszsák Puch kiadta rá a kilövési engedélyt...
Most ezt vesd össze azzal, h a lesajnált Magyar Nemzet szerkesztőségi cikkben javasolta a lemondást...

A hivatalos jobboldal jó része persze szégyenteljesen viselkedett az ügyben, ez azonban nem változtat a tényen, Schmitt lemondott, lemondatták, Horn, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai (libás-öngyilkosságos sztorik) maradt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.03. 15:15:59

@Csigorin: "mar bocsanat, de Schmitt mar reg lemondott annyi ido alatt, mire gyurcsanynak azt a bizalmi szavazas nevu bohozatot"

"Schmitt eseteben egy het sem telt el a doktoritol valo megfosztasi hatarozat es a lemondasa kozott."

Már bocs, de miért a doktori cím megfosztásától számolod az időt? A botrány még januárban tört ki, nem múlt hét pénteken...

Gyurcsány a bizalmi szavazást október másodikán kérte, vagyis kevesebb, mint három héttel a beszéd kikerülése után. Schmitt lebukása után három héttel a FIDESZ még ott tartott, hogy bulvárkacsa.

De akkor még egyszer, sokadszorra: Szerintem is a kelleténél később mondott le Gyurcsány, csupán arra akartam rávilágítani, hogy az viszont nem igaz, hogy nem mondott le.

Gogolák etnő 2012.04.03. 15:18:20

@Kobunko: de igen, sikerült (végre!).
Lemondott SP

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.04.03. 15:18:31

@Fedor: Szerintem is a kelleténél később mondott le Gyurcsány, csupán arra akartam rávilágítani, hogy az viszont nem igaz, hogy nem mondott le."
nem azért mondott le, ilyen egyszerű....
cavintont ajánlok....
hihetetlen, hogy hogyan próbálod menteni a menthetetlent...

P.mester 2012.04.03. 15:19:04

Plagi bá semmit se ismert be.

Azt sem képes felfogni, mi zajlik körülötte.

Csigorin 2012.04.03. 15:20:07

@Fedor: "Már bocs, de miért a doktori cím megfosztásától számolod az időt?"

mert addig csak ragalom volt, bizonyitatlan vad.
ha valakire mondanak valamit, az meg nem lebukas, vagy kiderules.

Felreppent egy vad, ami addig amig nem bizonyitott, pusztan ragalom volt.

Csigorin 2012.04.03. 15:21:09

@Fedor: megegy: johogy nem mindjart 1992-tol szamoljuk )

seagull 2012.04.03. 15:22:38

@Fedor: nem vitatkoztam, csak kicsit árnyaltam, bocs, hogy meg mertem szólalni. Az a lemondás gyakorlatilag nem az őszödi beszédnek szólt, hanem a kormányzásképtelenség következménye volt, 3(!) évvel később. Ettől még tényszerűen nézve lemondott valóban, csak hát... Ettől még a jobboldal erkölcsi magaslatairól harsogni ugyanolyan nevetséges, de szerintem így korrektebb a kép. De nem pofázok, mert valóban nem ez a lényeg, és azt sem gondoltam, hogy ez a pontosítás már vitatkozásnak számít.

Trejo 2012.04.03. 15:23:50

A Gyurcsány - Schmitt történetek párhuzamairól parázs vita alakult ki.
Itt lenne az ideje végre az Orbán - Rákosi országrontó tevékenységek tárgyalásának, ha már történelmi példákat emlegetünk.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.03. 15:24:10

@FILTOL: "nem azért mondott le, ilyen egyszerű....
cavintont ajánlok....
hihetetlen, hogy hogyan próbálod menteni a menthetetlent..."

De, összeségében azért. Ha nem lett volna Öszöd, akkor az egész ciklus másképp alakult volna, és a válsággal is másképp léphetett volna fel.

Amúgy meg senki nem kíván menteni semmit, max. Gyurcsányt kívánom a hátam közepére.

[megmondoember] 2012.04.03. 15:25:00

@fidzsi: "1.) Gyurcsány úr aligha tehetett mást, minthogy felvállalja, hiszen kitudódott."
Fordítva. Gyurcsány felvállalta (hogy úgymond "hazudott"), és azt tudódott ki. Pali bácsi ezzel szemben soha semmit nem ismert és vállalt fel, végig tagadott. Pedig ő nem a polgárok javára "hazudott" (osztogatta ész nélkül a pénzt), hanem csakis a saját előnyére csináltatta meg a doktorit.

"2.) Javítsatok ki, ha tévedek, de Hajós Andráson, ill. Horn Gáboron kívül ki szólította fel lemondásra. Egyébként, később - ha jól emlékezem - ők is finomítottak mondandójuk értelmén."
Csak a hülye polgár az aki le akarja mondatni azt, aki legalább már odáig eljutott, hogy ha csak a haveroknak is, de elismerte, hogy valamit rosszul csinált. Mert az ilyen ember már legalább megtörte a kényszeres önigazolás körét, ami csak azért, hogy ne kelljen tévedését beismerni, a végletekig, akár halálig is, egyre nagyobb rossz irányú áldozatokra sarkallja azt, aki a saját hibáit nem tudja elismerni. Ez az amit nem láttunk máig sem sem Pali bácsitól, sem a FIDESZ-től, sem Orbántól. Ők még a kényszeres önigazolás fázisában vannak - ezért egyre szarabb a forint, ezért nő egyre az államadósság, ezért mélyül egyre az erkölcsi válság az országban.

"3.)A sajtóra való nyomás gyakorlásra hasznos lenne egy két példa. Biztos az lehet a baj, hogy az Orbánpatás által gerjesztett füsttől nem veszem észre a HVG, 168 Óra, ÉS, Hócipő, M. Narancs, Népszava, Index, stb. megregulázása "folytáni" visszafogottságot."
Minek forgácsolnák el az erőiket párezer vagy maximum pártízezer példányban eladott és olvasott orgánumokra. Bármi ilyennel csak rájuk irányítanám a figyelmet. Ott van nekik az állami tévé, meg az állami rádió, amiket milliók néznek és hallgatnak. A kiretusálás és az Obersovsky féle interjú után azonban aki azt állítja, hogy nem tiporják sárba a független tájékoztatást és nem működik a cenzúra, az végtelenül hülye és/vagy hazug ember.

A 4. ponthoz csak annyit, hogy kommenteddel tökéletesen cáfoltad azt, amit bizonyítani szerettél volna, és tökéletesen bizonyítottad azt, amit cáfolni szándékoztál.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.03. 15:26:20

@Csigorin: "mert addig csak ragalom volt, bizonyitatlan vad."

Hát ha az a részletes összehasonlítás, amit a HVG és az Index bemutatott, neked puszta rágalom...

Kotkodus 2012.04.03. 15:28:21

@Trompf: te minden blogon a tömegbe lövést hozod fel? miért nem csukták még le fletót emiatt? van baráti főügyész, "közel-álló" főbíró... akkor miért nem emeltek még vádat fletó ellen?
1. nem bűnös
2. bűnös, de inkompetens a fidesz-közeli igazságszolgáltatás

szerinted melyik? melyik tetszik jobban neked?

Lasombra 2012.04.03. 15:29:02

@P.mester: ennyi.
ha bármit is beismert volna, nem törné peren a fejét.
fogalma sincs róla, hogy ő mi rosszat tett.
egész életében azt csinálta, amit mondtak neki. most is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.03. 15:29:02

@seagull: "Az a lemondás gyakorlatilag nem az őszödi beszédnek szólt, hanem a kormányzásképtelenség következménye volt"

Ami viszont jórészt az őszödi beszéd miatti botrány következménye volt...

Amúgy meg nyugodtan fejtsd ki a véleményed, örömmel látlak a blogon (pláne, hogy legalább érvelsz, és nem nem habzószájjal komcsizol, nácizol), csak azt ne várd el tőlem, hogy ne válaszoljak :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.03. 15:36:11

@Diocles: "Ez elég durvus csúsztatás.
Mivel is fordult volna szembe a ballib értelmiség?
Az utolsó percig támogatták Gyurcsányt, "

Ha nem fordult volna el tőle az őt támogató réteg, akkor miért kellett lemondania? Miért csak egy 3%-os párt élén áll most?

"még 2008-ben is előfordult, h a Népszabadság visszadobta egy amúgy MSZP-tag (konkrétan Fügedi Ubul, ő ezt anno névvel vállalta) cikkét, amelyben kritizálni merészelte Gyurcsányt..."

Jó lenne konkrétumokat tudni, mert ez így elég mesének hangzik. A Népszabadság speciel benne volt pl. a Tocsik ügy feltárásban nyakig, szóval nem lehet azt mondani, hogy kézivezérelték az MSZP székházból, meg is jelent náluk mindenféle vélemény, ha náluk jelentkezett az írója, mint ahogy a többi ballib újságban se csak litániákat lehetett olvasni Gyurcsányról, sőt főleg nem azokat.

Kotkodus 2012.04.03. 15:38:51

@Csigorin: tévedsz... plagibá nagyon jól tudta, hogy mi van a dolgozatában (és már így is egy plagibára nézve kedvező kiindulópontot adtam meg...).

ergo, amikor a cikk megjelent, akkor ő már tudta, hogy csak és kizárólag mismásolással/kommunikációs fogásokkal tudja ezt megúszni (ha eddig sem jutott el, akkor megint csak nagy gond van...).

szóval a bizottsági jelentéstől datálni bármit is nagyon kedves gesztus, de erkölcsileg (egy épeszű emberből kiindulva) nem releváns...

persze sokan hiszik, hogy plagibá értelmi szintje ezt sem üti meg... ezek szerint te magad is ezt a tábort erősíted.

MacPhisto 2012.04.03. 15:43:31

"Gyurcsány legalább felvállalta a beszédet"

Hogy mit csinált??? a mai napig igazságbeszédként titulálja az a holdkóros!!! Meg hogy ő nem arról beszélt, hogy ő hazudott, hanem az egész politikai osztályra értette.

Nem vállalt fel az égvilágon semmit!

CICMÓK 2012.04.03. 15:44:59

(origó, Olyan volt Schmitt Pál, mint egy összegyűrt papír zsebkendő, 2012. 04. 02., 15:52)

Schmitt Pál szombaton (03.31) egyedül ebédelt a budai Déryné Bisztróban.
A pincér beszélgetett egy keveset Schmitt Pállal, miközben kiszolgálta.
"Arról beszéltünk, hogy ő nem tehet arról, hogy elfogadták a dolgozatát, ő sportoló" - mondta.
"Ha azt mondták volna neki, hogy tökös, ezt nem jól csináltad, írd újra, akkor biztosan újraírta volna" - mondta a pincér.
Ez a mondat saját gondolat, és bizonyítja, hogy tényleg hiszi hogy igaza van, és a kisdoktori ügyében tiszta a lelkiismerete.
Ha mondták volna, újra írta volna! Nem mondták!
Bizonyíték, soha nem volt egy saját önálló gondolata, buta ember. (Ez vélemény.)
További bizonyíték az elmúlt napok nyilatkozataiban elhangzott mondatok,
össze-vissza beszéd, amit a felkészítők adtak a szájába!
Aki gondolkodik, az nem beszél ilyeneket!

A FELKÉSZÍTŐ STÁB NEM HÜLYE!

Kihasználták a butaságát és a naiv hitét, meggyőződését!
Végigjátszatták vele ezt a komédiát. Így csináltak belőle szerencsétlen, megtört mártírt, akit a hívek sajnálni fognak, mert a mocskos,
erkölcstelen ellenzék politikai támadásának áldozata! "A mór megtette kötelességét a mór mehet!"

MEGINT NYERT A FIDESZES GŐZHENGER, akinek semmi nem szent, csak a hatalom!
Ezzel az ügyes trükkel nem vesztettek a híveikből, sőt lehet, hogy nyertek valamennyit!
Várom a folytatást, mert ennek a JÁTSZMÁNAK még nincs vége! Csak vezércsere történik!

seagull 2012.04.03. 15:46:38

@Fedor: OK, végülis nem azért a te mondatodra reagáltam, mert az szúrja leginkább a szemem, sőt. Csak az ellenoldal itt felhozott érvein inkább csak mosolygok: aki még most is védekezésben, vagy visszatámadásban van, meg erkölcs fölényről harsog a jobboldalon, azzal kár vitába szállni (részemről).

Brando 2012.04.03. 15:48:42

@Fedor: "Már bocs, de miért a doktori cím megfosztásától számolod az időt? A botrány még januárban tört ki, nem múlt hét pénteken..."

És? Miért kellett volna lemondania januárban, egy szimpla bocs, de hibáztammal elintézve a dolgot , amikor még - szó szerint is - joggal(!) hihette, hogy helyesen járt el: azaz a bűne max annyi lehet, hogy úgy írta meg a szakdolgozatát, ahogy akkortájt nagy valószínűséggel mások is tették?! Ő ekkor teljesen természetes, hogy nem mondott le s várt a bizottsági döntés eredményére. Mindemellett az ügy sem volt különösebben fontos a választók többségének, sőt az emberek nagy része is neki adott igazat.
Schmitt Köztársasági elnöki pozíciójáról való lemondásának két megfelelő időpontja lehetett volna:

1, a bizottsági jelentés után - amikor is kiderült, h a vád igaz, és valóban plágiumot követett el.
2, amikor megfosztották a doktori címétől.

Schmitt Pál tehát késlekedett a lemondással, de ez a hezitálás egyáltalán nem volt olyan túlzottan hosszú idő, még relatív értelemben sem.

Ami pedig az erkölcsi mércét illeti: Schmitt legalább lemondott. Sport hasonlattal élve: eddig ő futotta a legjobb 100 métert kis hazánkban a lemondok mert hibáztam című versenyben. És bár a 18 másodperces eredmény nem számít különösen jó időnek, azért ezzel még mindig csúcstartó azok között, akik beneveztek a versenyre (Gyurcsány, Horn, Medgyessy Péter), de végül mégsem indultak azon el.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.04.03. 15:52:39

Gondolom most majd OVIból lehet köztársasági elnököt csinálni, bebetonozva vagy 9 évre.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.03. 15:53:28

A cikkben egyetlen nagy bakit látok:

"Orbánt korábban feltételek nélkül támogató jobboldali társaik is,"

A fityisz nem jobboldali! Egy bolsevik rendszerű kommunista alapvetésű párt! Semmi esetre sem jobboldali! Én lennék jobboldali, ha Magyarországon lenne jobboldali párt, de a parlamentben a legjobboldali az LMP. De ő is csak azért, mert nem lehet tudni, hogy milyenek. ;)

Kotkodus 2012.04.03. 15:55:15

@FILTOL: simán lehet, hogy viktorka a végén ebből is politikai tőkét kovácsol; végül is ehhez nagyon ért.
sajnos ettől nem lesz erkölcsösebb sem a fidesz, sem a magyar közélet.

és ha te azt mondod, hogy a magyar közmédiában a híradó jelenleg kiegyensúlyozott (ergo tökéletes sajtószabadság van), akkor nincs miről beszélgetni...

a mai törvények egy nap egy másik többség kezében lesznek és ez elkerülhetetlen... akkor majd emlékezz vissza, hogy mennyire védted ezeket a szabályokat! a jó törvények univerzális értékeket képviselnek...

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 15:55:29

@Brando:

Őőő, az úgy megvan, hogy Schmitt nem 'azért mondott le, mert hibázott', hanem azért, mert őtet támaggyák a csúnyák ártatlanul?

fidzsi 2012.04.03. 15:56:06

@[megmondoember]: Akkor, végül is Te
mint nálam tisztábban látó, hogyan
definiálod a sajtószabadságot. Az már külön szép, hogy az internetet is a több-tízezres számhoz sorolod. Aztán, kérlek, itt van az m1, m2, amit általában
úgy jellemeztek hogy alig nézik pár százezren, zusamen. Ezzel szemben az ATV-nek több milliós a tábora. Nem látom
a betojást a műsorain. Ha valamit nem
veszek észre a sajtó elnyomásában,
talán rá lehetne mutatni, máskülönben
lóg az egész a levegőben.
Csak annyira térnék vissza Gy.Ferikére,
hogy ő, mintegy analitikus folytatással
ráhúzta az egész elmúlt húsz évre a hazudozást. Gondolom, szegény Horn is
örülne ha tudná, hogy ő is hazudozott
reggel este, plusz trükköltette az adatokat- talán Békesivel(?)-, etc.
Már csak ezért is tragikus, hogy nem
hallotta ezt az igazság beszédet.
Majd Nádas Peti elmondja neki pár évtized múlva a mennyországban. Addig is jó egészséget Petinek.
Tisztelettel. fidzsi, droid, de Magóg.

seagull 2012.04.03. 15:56:32

@Brando: egy időben(lehet, hogy most is), gyakran előfordult egyetemi zh-n, nyelvvizsgán, hogy egy felkészültebb versenyző ment be a delikvens helyett megírni a dolgozatot. Ha én így végeztem volna el az egyetemet, vagy így tettem volna le a nyelvvizsgát, és most ez kiderülne, nyugodtam mondhatnám, hogy én teljesen jóhiszeműen, a legjobb tudásom szerint jártam el, az egyetem/nyelvvizsga bizottság hibázott, én az akkori gyakorlatnak megfelelően jártam el?! Normális vagy?!

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 15:56:48

@Csigorin: A rágalom azt jelenti, igaztalan vád. Ez nem rágalom volt, és aki ezt a legpontosabban tudhatta már januárban is, az Schmitt Pál. És nyilván Viktor. Vagyis Schmitt Pál kurvára nem mondott le három nap alatt. Sőt, továbbmegyek. Most sem mondott volna le, ha Viktor nem jön rá, hogy erodálja a népszerűségét. Nem volt itt semmilyen felelősségvállalás.
Gyurcsány meg lemondott. Le kellett volna rögtön. Köszönjük neki is, hogy ideáig jutottunk.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 15:57:19

@Kotkodus:

Utyan, tudhatnád, hogy a fideszes elvek csak akkor érvényesek, ha az nekik épp jó, és lehetőleg mindenki másnak rossz. ;-)

genyamagyar 2012.04.03. 15:57:25

@Brando: "eddig ő futotta a legjobb 100 métert kis hazánkban a lemondok mert hibáztam című versenyben."

Nem azért mondott le, mert belátta, hogyy hibázott. A mai napig HISZ abban, hogy ő nem hibázott.

2012.04.03. 15:58:28

@Brando: Nem hihette hogy helyesen járt el. A világon egyetlen egyetemen sem megengedett a források olyan formában történő felhasználása, ahogy ő tette, ezt neki is tudnia kellett.
Ha meg nem tudta, akkor olyan buta, hogy még az érettségi bizonyítványát is elvenném, nemhogy a doktori címét.

Trejo 2012.04.03. 15:59:07

A fidesz retorikának mikor lesz már része a "csodafegyver" kifejezés?

genyamagyar 2012.04.03. 15:59:26

@fidzsi: Az ATV-t, a Klubrádiót is meg akarták szüntetni. Csak a külföldi nyomásra nem számítottak.

genyamagyar 2012.04.03. 16:00:53

@Trejo: "A fidesz retorikának mikor lesz már része a "csodafegyver" kifejezés?"

Van neki "olyanja": a Gyurcsány az. A sok hülye droid meg besz*pja.

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 16:02:22

@_zulu_: Nyilvan nem hitte, hiszen akkor nem hazudta volna azt januarban, hogy a 35 oldal, ami a Georgijev-lopason felul maradt, az a sajat munkaja.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.04.03. 16:03:16

A baloldal szerencsére mindig jobban tudja. Jobban tudja, mikor mit kéne, és persze mikor mit kellett VOLNA. Mint ahogy most is.

A helyükben én most inkább csöndben maradnék, de hát ők tudják :)))

Undortodox 2012.04.03. 16:06:35

Engedjétek meg, hogy kicsit megvédjem Fedor-t. A mondanivalóját kikezdeni a Gyurcsányról szóló 2 mondat miatt, hát igencsak a szarrágás kategória. Ráadásul pár sorral lejjebb olvasható, hogy Fedor szeretné látni "Fletót" elhúzni a közéletből a vérbe. Ezek után Fedor-t gyurcsányizmussal vádolni elég komoly szövegértelmezési problémára vall. Egyébként teljesen egyetértek az írás minden részével és számomra is külön öröm, hogy nem a jobboldali sajtó és értelmiség kezdi megtalálni a kritikus hangját, itt volt az ideje. A bal oldal bizonyos szegmenseinek sem ártana önvizsgálatot tartani. Na persze nem a nyalás miatt, mert azok a seggek csontsovánnyá aszódtak 2002 óta, hanem végre ki kéne találni, hogy miként lehetne végre igazi baloldal Magyarországon: mentes a régi káderektől, komcsitlan :D és hiteles. Sokak igénye ez évtizedek óta, hatalmas űr tátong ezen a térfélen.

Kotkodus 2012.04.03. 16:07:43

@Brando: az erkölcsben nincsenek fokozatok. aki 50 ft-ot lop az nem szídhatja azt aki 50 M ft-ot lop... mert valószínűleg - ha hozzáférne - ő is ellopná az 50 M ft-ot...

látszik, hogy te is pártszínek alapján osztod az erkölcsi fokozatokat. ennek így semmi (erkölcsi) értéke nincs. csak saját magadat égeted olyan politikusok miatt, akik semmit sem tennének érted... talán egy nap megérted...

Brando 2012.04.03. 16:08:24

@genyamagyar: A meggyőződés itt másodlagos. A versenyre benevezett és végigfutotta. Ha másért nem, ezért tisztelet jár neki.

dr kíváncsivagyok 2012.04.03. 16:08:41

@FILTOL: Gyurcsány "igazságbeszédet" próbált csinálni a beszédéből."

Mert az is volt....

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 16:09:08

@_zulu_:

A műjobbos kommunikáció valahogy így működik, ha akad valami kínos helyzet, addig hazudoznak, akár finomabban, akár durvábban, ha kell, amíg az egyik próbálkozás 'bele nem akad' a rajongók agyacskájába.

Első körben Schmitt együtt dolgozott Georgievvel. Jaj, ezt cáfolta a bolgár felesége, az a komcsi, ejnye. Akkor jöhet a második kör, ez a 180 oldal másolt, de a maradék ESSZENCIÁLIS megállapításai mind saját kútfőből. Jaj, annak a felét meg egy német, őőő, zsidó írta. Akkor, őőő, akkor, őőő, hát akkoriban ez így volt szokás. Na, ez már alakul, alakuUul... Jó lesz. (Biztos volt még pár fázis, továbbá mindegyikhez oda kell képzelni értelemszerűen a "rohadt ballibsik"-kiegészítést is.)

Azt figyelitek amúgy, milyen ügyesen tudják többen is párhuzamosan mantrázni a "nem is hibázott, ez így volt szokás"-t, illetve a "beismerte a hibáját, erkölcsi piedesztál, hallelúja'-t? :)

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 16:11:15

@milyen szép a Vértes, ó: pontosan megfogtad a lényeget. És a sok okos fejecskében minden szépen elfér egymás mellett.

Brando 2012.04.03. 16:11:21

@milyen szép a Vértes, ó: Megvan. Már az hogy lemondott (kit érdekel h miért, belül mit gondolt, miféle érdek okán stb, mert ez másodlagos), és ezt egyedül ő volt képes megtenni eddig.

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 16:12:04

@milyen szép a Vértes, ó: Azt még elfelejtetted hozzátenni, hogy mindenki, aki nem veszi be, automatikusan a gyurcsányista dobozba kerül.

Brando 2012.04.03. 16:13:07

@Kotkodus: Ezt nekem címezted? Mert nem derült ki. A hirtelen véleményformálás tipikus esetét mutatod be, fuss neki még egyszer ( a száz méternek is, ha gondolod)

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 16:14:42

@Brando:

Teljesen igazad van, az, hogy még a lemondásában is hazudik és ő az ártatlan áldozat, lényegtelen, hiszen, őőő, lemondott! (Persze sok magyar politikus mondott le korábban ezért-azért, de ez is mindegy! GYURCSÁNY!)

Kotkodus 2012.04.03. 16:14:45

@Brando: "A versenyre benevezett és végigfutotta. Ha másért nem, ezért tisztelet jár neki."

amíg az emberek így godolkodnak (bármelyik oldalon álló bukott politikusról) addig ne is beszéljünk erkölcsről...:(

Brando 2012.04.03. 16:17:02

@_zulu_: Én az első perctől, amikor kiderült az ügy a lemondást szorgalmaztam, de egyetértettem azzal, h meg kell várni a bizottsági döntést. Mert jogállamban így szokás.
Schmitt lemondott, és ezzel övé a legjobb száz méter a maga 18 másodperces eredményével. Nálam ez a lényeg.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 16:19:35

@Brando:

Jogállamban nem szokás lemondani, csak akkor, amikor már hivatalosan is kimondják a csalást? Neki szeretnél futni újra?

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 16:21:02

@Brando: Végül is, nem baj, hogy nem látta be. Meg nem baj, hogy 3 hónapig a pofánkba hazudott. Szerintem meg úgy szokás, hogy ha valaki tudja,hogy sáros, ráadásul ki is derül, akkor mindenki érdekében veszi a kalapot. A vakok között a félszemű is óriás bár, mint tudjuk, Pali bára még a félszeműséget is bajos lenne ráhúzni, tekintettel arra, amit az elmúlt három hónapban, és főleg, amit még a lemondása napján is alkotott. Egy pofátlan, vastagbőrű senkiként viselkedett, amiben semmi tiszteletre méltó nincsen.

Hertelendi 2012.04.03. 16:22:33

@Kotkodus: Tromf mindig ezt csinálja! Idejön beleböfög a levegőbe, aztán lelép. Ha a Gyurcsány nem jön be neki, akkor Kádár, ha az se akkor Rákosi, vagy Kun Béla...Neki Orbán az Isten.
Arról persze mélyen hallgat, hogy amiért lövetni kellett, azt Orbán bíztatására egy néhány tíz fős csőcselék provokálta ki. Ezt ő is tudja és azt is, hogy mi is tudjuk...Hár nem a jelleméért szeretjük...

Guillaume sous guillotine 2012.04.03. 16:22:42

én emlékszem hogy a baloldalon egyedül Hajós szólította fel lemondásra Gyurcsányt 2006-ban. Azóta is becsülőm ezért.

fidzsi 2012.04.03. 16:23:00

@genyamagyar: Drága ember!Kikészítesz-hogy örülj egy picit-.
Mikor akarták kikészíteni az ATV-t? Egyfolytában
cikizi a Fideszt, amúgy tegye is. Joga van hozzá, és lehetősége.
Pl Farkasházy-t azért rühellem, mert, amikor 98-tól 2002-ig a Fidi volt egyfolytában cikizte-igazából '92-től-,
mondván a humor ellenzéki műfaj. Ez tökre
így van. Csakhogy utána is egyoldalúan őket "támadta". Ez már genyóság. Ezért
utáltam akkor a rádiókabarét. Most az új standup-os galerit bírom, mert a szocik alatt főleg őket karikírozták,
vesézték és csak kisebb mértékben Vikiéket. Helyesen. Most sokkal inkább
a kormányt gúnyolják, mint az ellenzéket. Megint csak helyesen.
A régi Napkelte egy tökéletesen egyoldalú tákolmány volt. Hasonlóképpen
a csatolt részek is. A mostani szitut
sem komálom, de mintának felhozni a régieket, hát bocs, de köpök.
Tisztelettel. fidzsi, droid, de Magóg.

Brando 2012.04.03. 16:23:06

@milyen szép a Vértes, ó: Ha egy kalap alá veszed a többiekkel, akkor egyértelműen látható, h Schmitt plágium ügye - még ha komoly is volt - de összehasonlíthatatlanul bagatell dolog Gyurcsány, Horn vagy Medgyessy ügyéhez képest. Most abban hibát találni, h nem volt elég elegáns, nem volt elég gyors, és nem volt elég alázatos persze lehet, de sztm a végeredmény számít: lemondott, önként, és mindezt elsőként tette meg ilyen magas pozícióból a rendszerváltás óta.

KopaszMercis 2012.04.03. 16:24:21

@FILTOL:
Bajnainal értelmesebb ember még nem nagyon politizált magyarországon.. ezért sem lesz még egyszer egy ilyen szarkupac miniszterelnöke ;)

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 16:24:35

@Rajzfilmszemű:

Azért ne feledd, ezekben a körökben érdem, ha valaki akkor is hazudik, amikor már az egész világ őt nézi döbbent ámulattal.

Brando 2012.04.03. 16:24:44

@milyen szép a Vértes, ó: Így van. Jogállamban így szokás.

==T== 2012.04.03. 16:24:53

"Mosolyogtató próbálkozás ebbe belemagyarázni bármi ilyesmit azok után, hogy milyen mélyre csúszott Pali bá' a hazudozásban (a közszolgálati média émelyítően alázatos közreműködésével), hogy még a lemondó beszédében se ismerte el, hogy hibázott, sőt, tovább hajtogatta a százszor megcáfolt csúsztatásait és ellentámadásba ment át, mintha egy csepp igaza is lenne (a "nem fontos a pénz" kitétel meg külön vicces annak a fényében, hogy Schmitt lemondott elnökként is elnöki fizetést kap élete végéig)."

Ugyanez Fletóra hatványozottan igaz, de akár Megyóra is. Azzal a különbséggel, hogy ők nem mondtak le, vagy ha igen, nem az ügyükből kifolyólag.

KopaszMercis 2012.04.03. 16:25:18

@fidzsi:
magyarországon nincsen sztendap...

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 16:26:28

Tök jó, nagyon király üzenet. Emberek, lopjatok, csaljatok, hazudjatok. Ha már minden hazugságotokra fény derült és lelepleződtök, ha már nincs hova hátrálni, elég lemondani, osztán megdicsőültök. Ilyen egyszerű ez...

Brando 2012.04.03. 16:28:26

@Rajzfilmszemű: Lehet humorizálnia vakok közt a félszemű című poénnal, de ez itt most nagyon nem ül. A többieket hogy hívod akkor? Erkölcsi hulláknak? Fölösleges a fokozatokat erőltetni, és abban hibát keresni, hogy Schmitt nem volt elég gyors, meg hogy hamarabb kellett volna, és hogy maszatolt. A többiek ugyanúgy maszatoltak, sőt még inkább, és aztán eszük ágában sem volt eltűnni a közéletből.

Na és?! Ismerős még vhonnan?

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 16:28:43

@Brando:

Ja, a szokásos bezzeggyurcsány? (Mondjuk Hornt és Medgyessy-t még a szokásosnál is nevetségesebb belekeverni, de ennyit elnézünk egy hívőnek.) És igazad van, Schmitt volt az első elnök, aki lemondott. Sőt, az első Schmitt nevű! Ugyan nem azért, mert elismerte a hibáját, de sebaj, lemondott! Amikor a főnökségnek elege lett a zűrzavarból. De önként!

Rendben, elismerem, ha ilyen rajongótáborom lenne, engem is elfogna a kísértés, hogy kipróbáljam, bármit beszoo, őőő, elhisznek-e. :)))

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 16:31:31

@Brando:

Van, amikor döbbenten nézek, hogy azért ekkora baromságot már nem lehet hangoztatni...

Nem, jogállamban nem szokás lemondaTni, illetve elbocsátani valakit vizsgálat nélkül. Lemondani lehet. Elég sokan lemondtak már 'jogállamokban' beható vizsgálat nélkül.

Ó, jaj.

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 16:31:59

@Brando: Itt, ha jól tudom, Schmittről van szó. És igen, Gyurcsány is erkölcsi hulla, mint ahogy Schmitt is. Ez egyszerűen nem mentesít. Ha meg valaki szerint igen, akkor nem is meglepő, hogy itt tartunk. Ezután minden csalást, lopást és hazugságot legitimál Gyurcsány? Normális vagy? Mostantól bármit megtehetnek velünk ezzel a felkiáltással? Ugyan már. Gyurcsány csak egy univerzális érv azok számára, akiknek semmi nem jut az eszébe. Schmitt védhetetlen. Gyurcsány is az volt. Ennyi az összefüggés.

Brando 2012.04.03. 16:34:11

@milyen szép a Vértes, ó: Bocs, de valamit nagyon félreértettél. Vagy bocs de félre akartál érteni. A hívőket vhol máshol keresd. Ahogy vegyél vissza a személyeskedésből is. Amúgy a nicked pont a hívőségre tett utalás mintapéldánya, ha már próbálkozol.

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 16:34:32

Hozzátenném, ha másért nem is utálnám a Gyurcsányt, ezért a dologért, hogy most ezzel a felkiáltással egyesek még mosolyognak is, amikor a brét lenyomják a torkukon, csak ezért is gyűlölném.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 16:35:33

@==T==:

Hümm, Gyurcsány hazudott, és nem mondott le. Mivel is lehetne ezt érdemben összehasonlítani? Ja, megvan: Orbán lemondása a hazugságai miatt felmerült már?

Medgyessy meg ugyan miért kellett volna lemondjon? Mert a Fidesz kitalálta, hogy besúgó volt?

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 16:37:49

@Brando:

Á, értem, nem hívő, csak véletlen, hogy kizárólag a bemagolt panelek jönnek elő. Oké, bocsi.

Azt meg csak félve merem megkérdezni, de kiváncsi lettem: mi van a nickemmel?

Brando 2012.04.03. 16:38:08

@Rajzfilmszemű: Nem. Schmitt precedenst teremt azzal amit tett. Gyurcsány itt nem téma, de arra jelzés, h Schmitt előtt is lett volna pár politikus, akinek igencsak meg kellett volna tennie ugyanezt - de nem tették. Schmitt hivatkozási alap lesz, és talán elindul vmiféle egészséges felelősségre vonás, és következményvállalás ebben az országban. Számomra ezért mellékes, h maszatolt pár napig vagy sem; mert a tettre még sokáig fogunk emlékezni, míg a körülmények már rég nem lesznek fontosak.

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 16:38:12

@milyen szép a Vértes, ó: index.hu/belfold/mp0825/
ő is lemondott, amúgy, csak mondom.

Egy vicc ez az ország, ahol elég egy lemondás, mégoly dicstelenül is, és mennybe megy az ember.

MacPhisto 2012.04.03. 16:40:10

@dr kíváncsivagyok: Persze az volt. Kiállt a nagy nyilvánosság elé és bevállalta, remélem így emlékszel. Gondolom számodra az is megbocsátható, hogy pártérdeket az ország érdeke elé helyezve, másfél évig nem csinált semmit. Vagy hogy leszállította az ÁFÁt, elnevezte magát az adócsökkentés kormányának, majd visszaemelte, az egyéb adókedvezményt meg hatályon kívül helyeztette.

Mekkora erkölcsi nagyság.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 16:40:49

@Brando:

Te tényleg azt gondolod, hogy Schmitt volt az első politikus, aki lemondott? (Nem lepődnék meg, azt hiszem...:)

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 16:41:17

@Brando: Én is remélem, hogy megindul valami. Schmittet viszont egyszerűen ezek miatt a körülmények miatt továbbra is egy gerinctelen féregnek tekintem, akinek nem maradt más lehetősége és a lehető legbecstelenebb és legaljasabb beszédet mondta el, amit csak elmondhatott, az utolsó utáni pillanatban.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.04.03. 16:43:53

-Palika! Miért csináltad ez, amikor tudtad, hogy nem szabad?
-Mert a Ferike is!!

Na mars vissza mindkettőnek az oviba, gyerekek.. Meg azoknak is, akik szerint ez elfogadható érvrendszer.

fidzsi 2012.04.03. 16:44:06

@KopaszMercis: O.K. legyen, ahogy mondod.
Velem lehet alkudni. Akkor "azok akik a rádióban a kabarét a'kotják, azokra áll
amit mondtam a politikai humor kapcsán.
Ha így sem jó neked, hát hogy?
Amúgy kösz az infót. Remélem eljut hozzájuk is, hogy okuljanak Bödőcsék.
Tisztelettel. fidzsi, droid, de Magóg.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 16:44:39

@MacPhisto:

Csendesen szólnék, hogy elég feltűnő az, amikor valaki csak maszatol és csúsztat, hogy megvédje az imént felkérődzött hülyeségeket -- a beszédhez semmi közük az általad felsorolt dolgoknak, még akkor sem, ha egyébként igazak. De persze van, akinél működik, megértem.

bioLarzen 2012.04.03. 16:47:10

MATi,
neked mi a véleményed Schmitt Pál ügyéről? Nem Gyurcsányról, Schmittről.

Érdekel. Komolyan.

bio

nu pagagyí 2012.04.03. 16:48:28

@fidzsi: Az adattrükközés élő gyakorlat. Töröcskeiék vígan kozmetikázzák az
államadósságadatokat visszamenőlegesen. Például 2011 végefelé belenyúltak a 2010 közepén addig szereplő adatsorba (kormányváltás ideje). Gondolom nem akart látszani a bazi nagy adósságcsökkenés. Persze így sem látszik, még dolgozni kell rajta.

bioLarzen 2012.04.03. 16:49:16

@Lizarazu: "én emlékszem hogy a baloldalon egyedül Hajós szólította fel lemondásra Gyurcsányt 2006-ban."

1.) Hajós sohasem volt "baloldali". Mindig is szabadelvű volt - legalábbis, amióta politikai témában is megnyilvánul.

2.) Rosszul emlékszel. Nem kevesen mondták, hogy le kellene mondania.

bio

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 16:51:54

@nu pagagyí:

Szerintem nem érted. A Fidesz az Ország érdekében hamisít, dicséret illetné őket, nem bírálat.

bioLarzen 2012.04.03. 16:52:03

@milyen szép a Vértes, ó: Hát, igen, én emlékszem olyan pártra is, ahol már egy gyengébb választási eredmény (nem vereség, mert a győzelem eleve nem volt a pakliban, csak az előzetesen várttól elmaradó eredmény!) elég volt arra, hogy a párt elnöke azonnal, még a választás éjszakáján, első nyilatkozatában lemondjon...

bio

MacPhisto 2012.04.03. 16:52:31

@milyen szép a Vértes, ó:

Csendesen idézek. Nem plágium, mert megjelöltem a forrást.

Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig.

Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen. És persze még gondolkodhatunk nagyon sokáig, meg kib….ott sok elemzést el lehet végezni, hogy melyik társadalmi csoportot hogy fogja végezni(?), azt tudom nektek mondani. Nem tudunk még hetekig elemezni gyerekek, nem tudunk. Az első nap meg kell mondani, hogy mit kell csinálni azért, hogy ebből még idén kiigazítás legyen, hogy szeptember elsejétől bizonyos adójogszabályok életbe léphessenek.

nu pagagyí 2012.04.03. 16:53:50

@MacPhisto: Azonnal felrakta a teljes szöveget, bárki meghallgathatta. Abban tévedett, hogy funkcionális analfabéták ezt sem fogják érteni. Amúgy a beszéd nem a nagy nyilvánosságnak szólt, ezért nem is foglalkozott benne azzal, hogy a választási kampányban hazudtak nála nagyobbat is.

bioLarzen 2012.04.03. 16:54:35

@milyen szép a Vértes, ó: Tehát, összefoglalva:

1.) Gyurcsány szerinted nem mondott le;
2.) Medgyessy szerinted nem mondott le;
3.) Elismerésre méltó, hogy a fidesz hazudik.

Konkrét.

bio

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 16:55:31

@MacPhisto:

Az idézőjel nevű nagy varázslat is megtette volna.

Meg annak kifejtése is, hogy mi köze az idézetnek ahhoz, amit épp kierőlködni próbálsz -- tény, hogy összehazudozták magukat akkoriban (mint most a Vezérék, de ez egyrészt túl messze vinné a témát a kiindulástól, másrészt tudjuk ugye, hogy 'az más').

KopaszMercis 2012.04.03. 16:56:23

@fidzsi:
Maradjunk, izaccságszagú vicceskedni próbáló középszerűen tehetséges szinészpalántákról, és megegyeztünk.

Bödőcsnek meg nem szólni kéne, hanem leültetni egy TV elé egy tolmáccsal, hogy lásson már egy két sztendapost, hogy legalább hírből ismerje a műfajt.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 16:57:15

@bioLarzen:

Nem tudom eldönteni, hogy félreértetted az iróniát, vagy én írtam valami baromságot, elmondanád, mi hogyan 'jött ki'? :)

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 16:58:10

@nu pagagyí:

Ja, tényleg, elnézést, idegen szívem mindig elfelejti ezt. :)

MacPhisto 2012.04.03. 17:02:58

@milyen szép a Vértes, ó: Arról volt szó, hogy az tényleg igazságbeszéd volt. LOL. Konkrétan ennyi köze van.

fidzsi 2012.04.03. 17:04:02

@nu pagagyí: Ebben nem vitatkozom. Ha trükköznek, ki fog derülni az ECOSTAT vizsgálatakor. A trükkök mindig kiderülnek. Derüljenek is ki, sőt pofijába annak, aki trükközik. Ebben
sohasem vagyok ...oldali. Ez alapkövetelmény. Amíg azonban a talán nem
teljesen elfogulatlan HVG, PORTFOLIO,...
Petsching mondja, kissé tartalékolom a
felháborodásomat. Bárhogy is igyekezik
egy kormányzat, előbb utóbb a trükkök
végére ér és a bilit újabb trükk már nem tartja a helyén. Borul és kész.
Független szakértői jelentésre várok.
Addig is kérlek, ne vedd zokon, hogy nem tudok feltétlenül hinni az előbbieknek. Hát, többek között, ez az egyik nagy hibám.
Tisztelettel. fidzsi, droid, de Magóg.

MacPhisto 2012.04.03. 17:05:15

@nu pagagyí: Ja azonnal. A májusi beszédet szeptember 18-án, azonnal.

Te tényleg nem bírod felfogni, mi a különbség aközött, hogy kolbászból álló kerítést ígérek a kampányban, vagy hogy nem kormányzok, hogy újabb terminust kaphassak, vagy hogy az egész gazdaságot félrevezetem olyan adójogszabályokkal, amikről a beszéd alapján már a megalkotásuk idején is tudom, hogy megalapozatlan?

...

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 17:08:01

@MacPhisto:

Nem tudom, mit hívsz igazságbeszédnek (úgy tűnik, te sem), de az, ha egy beszédben hazugságokat ismernek el, konkrétan hogy tartozik a dologhoz? Értem a zavarodottságot persze.

Esetleg azt kihozni, hogy mivel hazugságokról beszélt, EZÉRT hazudott? Mondjuk nem kellene tippeket adnom.

nu pagagyí 2012.04.03. 17:13:14

@MacPhisto: Zártkörben elmondott beszédet egyáltalán nem szoktak közzé tenni. Az azonnal, az a kiszivárogtatás utáni azonnalt jelent.

fidzsi 2012.04.03. 17:13:36

@KopaszMercis: Figyelj, kedves KM.
A BBC-n van egy Stup-os műsor. Többen
működnek a zászló alatt. Háát,... no biztos te tudsz jobbat. Azért, ha picinykét figyelsz arra, amit írtam volt
-lehet, hogy nem érdemes- én nem a műsor
színvonalát értettem, hanem a céltáblák
eloszlás-függvényét. Amúgy, ha Farkasék
humorzása neked bejött, megemelem a kalpagom. Én itt még reletív skálát sem
tudok használni. No mindegy.
Tisztelettel.fidzsi, droid, de Magóg

bioLarzen 2012.04.03. 17:16:53

@milyen szép a Vértes, ó:

Szia,

"Hümm, Gyurcsány hazudott, és nem mondott le."

"Medgyessy meg ugyan miért kellett volna lemondjon?"

"A Fidesz az Ország érdekében hamisít, dicséret illetné őket, nem bírálat."

De ezek szerint csak az iróniát nem értettem.

bio

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 17:20:06

@bioLarzen:

Az első kettő arra vonatkozott, amit annyira szeretnek hangoztatni, hogy 'nem ér, mert nem azonnal' ésatöbbi.

A 3. kb. toronyház-méretű irónia-gúny akart lenni. Hüpp.

butus 2012.04.03. 17:21:29

"nem fontos a pénz, de fontos a morál, fontos a gerinc" Nem hallottam róla, hogy lemondott a havi másfél millióról, a sofőrős gépkocsiról,valamint a lakásról és a két személyi titkárról. Mindezel lemondása nélkül, hogy beszélhetünk egyáltalán gerincről. Mellékesen, amikor a gerincet osztogatták, még a sor végére sem állt be. Pontosan ugyanolyan intenzíven nyalta Kádár fenekét, mint most Orbánét. Ennyit a tiszta erkölcsről. Bár lehet, hogy a Fidesz droidiknak ez jelenti a tiszta erkölcsöt, és a gerincet.

butus 2012.04.03. 17:25:42

@Csigorin: Persze szerinted rágalom volt. Miért nem olvastad el az eredeti francia nyelvű szöveget és Schmitt doktoriját. Mindkettőhöz hozzáférhettél volna, ha nagyon akarod.

OftF 2012.04.03. 17:29:14

Arról ne feledkezzünk meg, hogy a Schmitt-féle, fenntartások nélkül, önérdekből patkóbélig felnyaló pártkatonák nem léteznének a kommunisták ilyen viselkedést bátorító és mindenféle előnyökkel utalmazó gyakorlata nélkül. Schmitt is még a komcsik alatt lett elvhű nyelvhasználó.

MacPhisto 2012.04.03. 17:32:34

@milyen szép a Vértes, ó: Felesleges folytatni. Igazad van; Óceánia mindig is Keletázsia ellen viselt háborút.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 17:35:01

@MacPhisto:

ÉéÉés megint sikerült a témával kapcsolatban írni valamit. De legalábbis hallottál Orwellről. :)))

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 17:36:18

@butus (NO DR.):

Most tényleg le kellene mondjon mindezekről azért, mert aljasnévtelen bloggerek alaptalanul rávetették habzó szájukat (vagy mi)?

J.László 2012.04.03. 17:43:48

Ez csúcs. Jót szoptok most libsik.
index.hu/belfold/2012/04/03/rethelyi_nem_fogadta_el_tulassay_lemondasat/
Hogy néz ki, hogy egy vezető lemond, ha kényessé vált a helyzet? Beszopatták a médialakájok ezt a szerencsétlent. Aztán le akar lépni.

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 17:45:05

@J.László: Előbb utánanézhetnél Tulassaynak, mielőtt lelibsized, mert így könnyen nevetségessé válhatsz. Mint pl. most.

butus 2012.04.03. 17:45:41

@milyen szép a Vértes, ó: ..alaptalanul?????????????? Csalt,a doktori disszertációja írásánál, majd januártól hazudott! Persze nem ő a hibás, hanem a bloggerek. Jellemző hozzáállás. Nem kellett volna csalni és akkor nem találnak semmit sem a bloggerek, akik, amennyiben nagyon kutakodnak, még a III/II dokumentumokat is megtalálhatták volna, hiszen az Astoriában a "szerelt" szobák kiosztása volt a feladata. Ennyit a dicső, kommunista elnökünkről!

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 17:47:28

@butus (NO DR.): Jaj, nemár, Vértes ironizál egész végig, nem esett le??? :DDD

J.László 2012.04.03. 17:50:35

@Rajzfilmszemű:
Egy vezetőnek a helyén kell maradnia, ha gáz van. Ha lelép, az Weichei, ahogy a német mondja. Rendesen átverték a libsi patkányok ezt a balekot.

freesleep 2012.04.03. 17:54:22

nem értem a gyurcsány-schmitt összevetéseket és az ezzel kapcsolatos anyázásokat.
épp most, amikor az a helyzet, hogy a politikai jobb és baloldal pártjai erkölcsi konszenzusban állnak, és végre a nép jobb és baloldala egy ettől alapvetően eltérő erkölcsi konszenzusra lépett

Kotkodus 2012.04.03. 17:55:10

@Hertelendi: egyetértünk!
trompf korlátolt és a legtöbb demokratikus országban, amikor autókat gyujtogatnak és rendőröket támadnak meg, a hatóság erőszakkal válaszol.

csak nálunk lehet ebből a "tömegbelövésből" ilyen ügyet csinálni, mintha békés tömeg lett volna és éles lőszerrel lőttek volna...

pintér ugyanúgy kiadná a vízágyú, gumilövedék parancsot hasonló esetben... ahogy megteszik ezt rómában, londonban, párizsban, vagy athénban is...

viktorka nagyon jól felépítette ezt a média-hisztit. ebben nagyon ügyes, ezt el kell ismerni...

fidzsi 2012.04.03. 17:56:12

@butus (NO DR.): Azért vigyázz @butus!
Nagy nekibuzdulásodban olyat írsz, ami
kissé fura következtetésekre ad okot.
Ha S.P. III/2-es volt, akkor szuper titkos, még most is, hogy mi volt a feladata. Hacsak nem te voltál a főnöke.
Vegyük úgy, hogy nem mondtál semmit.
Tisztelettel. fidzsi, droid, de Magóg.

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 17:57:40

@J.László: Mivel vertek volna at? Megoszlanak a velemenyek arrol, miert mondott le. Szerinte azert, mert az egyetemnek ezzel jot tett. Ez lehet, hogy igaz is. Mindazonaltal egyetertek, a helyen kellett volna maradniam es most ott is fog, muszaj lesz neki. Nem ertem a libsiknek (akarkik is legyenek azok, mert jelenleg nem igazan latok ilyeneket, de nyilvan neked van egy ilyen negativ jeletestartalmu skatulyad, amit eloranthatsz hirtelen a seggedbol) mi kozuk van ehhez.

Kotkodus 2012.04.03. 17:57:58

@Kotkodus: hozzáteszem, hogy azért a rendőrség követett el hibákat, azonban azt is mérlegelni kell, hogy ezek a 20-30 éves srácok először találkoztak ilyen - életveszélyes - helyzettel...

én nem lettem volna a helyükben...

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 17:59:01

@Kotkodus: Azert lassuk be, nem volt tiszta az az ügy. Valahol a két véglet között van az igazság.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 18:03:04

@Rajzfilmszemű:

Az lehet a gond, hogy nem tudok akkora hülyeséget kitalálni, amit ne tudna felülmúlni egyik-másik műjobbos versenyző bármikor. :)

debreceni.blog 2012.04.03. 18:03:14

"Azért említettem földindulást az elején, mert ebben az országban és főleg ebben a pártban ilyenre még soha ezelőtt nem volt példa: Orbán szarva beletörött a saját frakciójába és saját médiájába. Innentől kezdve nem lesz megállás. Mert mint tudjuk, azért a víz az úr."

www.vagy.hu//tartalom/cikk/1997_lemondott_a_bulvarkacsa

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 18:06:22

@milyen szép a Vértes, ó: Na igen, én is rájöttem, hogy nehéz úgy ironizálni, hogy van olyan, aki totál komolyan képes ilyeneket mondani és gondolni. Nem is értem. Azért hittem arra az orangeorderes bejegyzésre is, hogy ironizál, mert azt hittem, nem gondolhatja komolyan. :D

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 18:07:41

@Rajzfilmszemű:

És azért szokás még nyugatabbra is az, hogy egy, a hatalomnak kellemetlen döntést hozó intézmény vezetője benyújtja a lemondását. Ha normális legalább a közvetlen főnökség, akkor nem fogadják el, "oszt jó'van".

Kerek négyszög 2012.04.03. 18:08:32

@J.László: "Ez csúcs. Jót szoptok most libsik."

Hoppá! A keresztény erkölcs is akkora hazug duma jobbantoknál, mint a plagi gerince.

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 18:09:17

@milyen szép a Vértes, ó: Igen, és Réthelyi amúgy egy kifejezetten normális kultúrember (ezt a következtetést nem a mostani tevékenységéből vontam le).

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 18:10:26

@milyen szép a Vértes, ó: Hozzáteszem, ebben a konkrét ügyben totálisan egyetértettem azzal. hogy Réthelyi visszaküldte a bizottsági határozatot. Ez az egyetem ügye, nekik kellett elintézni.

nu pagagyí 2012.04.03. 18:16:32

Szerintem hagyjuk is ezt a szánalmas Schmitt sztorit. Beszéljünk arról, mi a f*-nak kellett lebontani a Károlyi szobrot! Mennyivel lesz jobb a depressziós Kossuth és a monarchiához kötődő Tisza István szobor? Mit akar ez kifejezni?

J.László 2012.04.03. 18:21:00

@Rajzfilmszemű:
A libsik (HVG, Index) verték ki ezt az egész balhét, ennyi közük van ehhez. Szégyelje magát Tulassay. Befejez egy karaktergyilkosságot és másnap lemond. Szarjankó. Ilyen nincs. Maradjon a helyén, amíg tart a mandátuma. Jól tette a miniszter, hogy nem fogadta el a lemondását.

nu pagagyí 2012.04.03. 18:27:26

@J.László: Tulassay tagja a Fityiszt támogató Professzorok Batthyány-körének.

www.bla.hu/profs/index.php?oldal=200303270918.htm

Igaz, már nem annyira támogatják a mostani irányvonalat, lásd Solymos Frigyes kritikái. Valószínűleg ők a polgári irányvonal hívei, ami megszűnt a Fidesz populistává válásával. Ők nem Simicska és Lázár tesók-szerű polgárokra gondoltak, anno.

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 18:27:36

@J.László: KARAKTERGYILKOSSÁG:DDDDD Baszki, az, hogy egy csaló lelepleződött, az egyetem meg nem akarta erodálni a saját diplomáit (többek közt az enyémet), az nem karaktergyilkosság. (ezt a szót is jól kitalálták, nem te vagy az első, akitől hallom, de mindig jót derülök rajta) Ez olyan, mintha a bírót hibáztatnád azért, mert a bűnöző börtönbe került, te szerencsétlen.
Persze, ha elfogadod a bűnözés, a hazugság, a lopás és a csalás jelenségét, mint normális és helyénvaló dolgot, akkor igazad van, bár ez esetben nem tudom, kire vethetsz követ...

J.László 2012.04.03. 18:29:46

@Rajzfilmszemű:
Szarjankó. Ennyi. Egy vezető ezt nem teheti meg. Lemond, amikor gáz van.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 18:29:48

@nu pagagyí:

szerintem tudod, milyen kevés kell ahhoz, hogy a mélyszerencsétlenek fejében komcsilibsizsidóvá változzanak a korábbi 'haverok' is ;-)

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 18:33:00

@Rajzfilmszemű:

'Karaktergyilkosság'. Hosszú szó, 6 szótag, ha leírja, automatikusan igaza van. Mindenben. Szokd meg.

Dour ® 2012.04.03. 18:33:51

"Schmitt irodája közleményt adott ki, amely szerint a nemzeti egység érdekében mondott le."

Nos, akkor mire volt a nagy huzavona?
Meg nem mond le. Meg mégis.
Nahát....
Érdekes.

Meg a nemzeti egység érdekében, még csak egy elnézés sem történt, hogy akár csak a gyanú ....

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 18:33:56

@J.László: Ebben, mint mar emlitettem, egyetertek. A tobbire meg nyilvan nehez lett volna valaszolni, nemdebar? :)

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 18:36:12

Na, Tulassay meg is kapta méltó büntetését, az MSZP díszpolgárnak jelölte. Fetrengek a röhögéstől ezen a kabarén, komolyan. :))))

nu pagagyí 2012.04.03. 18:36:41

@milyen szép a Vértes, ó: Néha az az érzésem, a teljes alvilág felsorakozott csajkáival az új hatalom szükségkonyháin.
A háttérben megbújó, többfelé kompatibilis támogatók (pl. Csányi) már menekülnének, ha tudnák hová lehet.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 18:37:00

@Dour ® (ius murmurandi):

Becsületesen lemond a nemzeti egység érdekében, bár ártatlanul vádolták, mert ő egy becsületes jobbos, az előbb is mondta.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 18:39:23

@nu pagagyí:

Vajon sikerül lelépniük, mielőtt elfalatozza őket is a Forradalom?

nu pagagyí 2012.04.03. 18:40:16

@Rajzfilmszemű: Ez durva! Ennyire nem kéne mindenkit lejáratni az ügy kapcsán. Az MSZP inkább a jobboldali politika veszteseire koncentrálhatna, de úgy tűnik, ők sem változnak.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 18:41:01

@Rajzfilmszemű:

Az MSzP komolyan gondolta, vagy valamiért szivatni akarják? :)))

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 18:41:34

@nu pagagyí: Nem... Mindenre rátelepszenek, amire csak lehet.

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 18:43:18

@milyen szép a Vértes, ó: Sztem komolyan gondolják, mert nem jut el a tudatukig, hogy csak ártanak neki. Még jó, hogy Gyurcsány még nem állt ki mellette...

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.03. 18:44:28

@Rajzfilmszemű:

Ahogy "ismerem", ki fog. Tulassay meg retteg ettől előre.

nu pagagyí 2012.04.03. 18:45:42

@milyen szép a Vértes, ó: Azért van egy gyanúm, hogy ebbe az ügybe is besegítettek.

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 18:46:22

Most kellene neki valami irtó szalonképtelent csinálni, még az is jobb, mint Gyurcsány :S

Durendal 2012.04.03. 19:00:39

offtopic

A segítséged szeretném kérni egy egyetemi kutatáshoz, légyszíves töltsd ki az alábbi kérdőívet

varjak-varosa.hu/public/kutatas.php

A kutatás a magyarországi politikai irányzatokat, és a hozzájuk kapcsolódó gondolatokat vizsgálja. A részvétel anonim.

butus 2012.04.03. 19:01:02

@fidzsi: Akik már akkor is éltek, (mint pl. én) azok mind tudták, hogy mi a dolga az Astoriában!

freesleep 2012.04.03. 19:21:51

minden karaktergyilkosságnál viccesebb a valóság, meg az, hogy schmitt beperli az egyetemet

Szélmalomharcos 2012.04.03. 19:23:03

"Orbán az ügy folyamán a nyilvánosság előtt gyáván végig csak rébuszokban beszélt"

Fedor szokás szerint saját lábaiaban bukdácsol. Egyrészről vízionál egy nagy potentát Orbánt, aki bármire képes, főleg ha az gonosz dolog. Ha akarja leváltja a köztársasági elnököt, ezért minden az ő felelőssége ami ebben az országban történik meg ami nem történik. Másrészről neheztel Orbánra t hogy ekkora nagy hatalma van, pfúj diktátor.

Fedor csinál tehát magának egy szalmabábut, majd elégedetten belerúg: nesze neked felcsúti törpe!

Bezzeg imádott Fletója nem ilyen volt: "Gyurcsány legalább felvállalta a beszédet, nem mismásolt"

Hahaha! Mindenki emlékszik mennyire nem mismásolt! Tagadta amíg le nem adták az egész beszédet az ország nyilvánossága előtt. Utána már nem tagadhatta, ezért elnevezte igazságbeszédnek. Biztos Fedortól kapott erre tanácsot, ő tudja mi az a pártos igazság.

Csigorin 2012.04.03. 19:26:57

az ha o ezt a tobb kulonbozo muvet, amik akkor itt-ott kulonfele nyelveken voltak, megkereste, es osszedolgozta, leforditotta mindet magyarra, tehat kozertheto es akkor hozzaferheto formaban talalta, az egy hasznos tevekenyseg volt. Egyreszt nem mindenki beszelt franciaul, nemetul, stb, tehat megvolt egy helyen magyarul is. Hogy honnan volt, azt meg feltuntette a dolgozat vegen. Legepelte, osszefuzte, azt meg hogy ert a temahoz, bebizonyitotta egy vedessel.

Persze, igaz hogy ez nem egy tobbeves onallo kutatomunka, PHD-t nyilvan nem is erne.

De akkor, a TF-en, egy amugy elsportolonak egy kisdoktorira eppen eleg volt.

Ne felejtsuk el, egy elsportolonak ezt kb ugy adtak "pluszban", mint mikor az amugy gothos gyereknek tornabol is megadjak a jelest, hogy ne rontsak el a kitunojet.
Persze nem tud megcsinalni harminc felulest, nem tud lenyomni husz fekvotamaszt, de minden masbol 5, hat megadjak neki tornabol.
Nos kb ilyen megfontolasbol "osztogattak" kisdoktorikat a TF-en jo sportoloknak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.03. 19:30:32

@Szélmalomharcos: Amit Orbánról írsz, az több mint zavaros, amit meg Gyurcsányról, az szimplán hülyeség. Amíg nyilvánosságra nem került a felvétel, nem volt mit tagadni, utána kapásból azt mondta, hogy bizony, így volt. Sát, volt olyan elmélet is ,hogy ő maga volt, aki kiszivárogtatta, mert úgy gondolta (rosszul), hogy ezzel csak nyerhet.

Arról meg, hogy mennyire imádom Fletót, talán elég ennyi:

fedor.blog.hu/2010/10/25/kolonc

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 19:35:11

@Fedor: Imádod Fletót és kész. Az egydimenziós gondolkodásban van egy olyan bit, hogy orbánista vagy, ha nem, akkor gyurcsányista. Ne is próbálj ebből kitörni.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.04.03. 19:47:24

@Szélmalomharcos: "Orbán az ügy folyamán a nyilvánosság előtt gyáván végig csak rébuszokban beszélt"

haha....ennyit a hatalmi ágak elválasztásának ismeretéről.
a kormányfő nem mondathat le közt. elnököt. ez alapvető, a funkció más, a felelősség más. nehéz ezt megérteni nyilván, csak akkor ne lennének ennyire "érzékenyek" a más hatalmi ággal kapcsolatos dolgokkal.

Blogger Géza 2012.04.03. 19:47:52

Hazug poszt, Orbán egyáltalán nem állt ki látványosan DP mellett(ellenpont pl. amiket tavaly tett, amikor Matolcsyt kezdték ki), így totál félrevezető azt a látszatot kelteni, hogy volt egyik oldalon egy OV, másik oldalon meg valamiféle értelmiségi réteg. OV kivárt, és bár nyilván örült volna egy hamarabbi lemondásnak, de lovagiasan adott még egy esélyt bajtársának, az utóbbi meg erősen megosztott volt.

Blogger Géza 2012.04.03. 19:49:51

@Blogger Géza: ... nem állt ki látványosan Schmitt Pál mellett ....

Rajzfilmszemű 2012.04.03. 19:50:12

@FILTOL: Hatalmi ágak elválasztása? Ott, ahol az exelnök a kormánypárt alelnöke volt? :D Jaj, ne legyünk már álnaivak...

mim 2012.04.03. 20:02:00

Mások már utánajártak: az időszakban megszerzett 5-6 kisdoktoriból csak az övé volt direkt fordításokból összerakva megjelölés nélkül. Ebből következik, hogy nagyon is speciális eljárás volt ez.
Pál úr játékos szemmel e-bay-es tápos tag. Fabrikált életúttal. Nem is akarom tudni hány ólban hízlalt töltelék ember üldögél jelentős politikai pozíciókkal a zsebében.
Aminek mellesleg hagyományai vannak és nem egy irodalmi és egyébb mű megörökítette.
Kedvencem a "Transmetropolitan" sorozatból, mikor kiderül az elnök jelölt ("Smiler") társáról, hogy a 3 éves klón fabrikált multtal..

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.04.03. 20:14:50

@Rajzfilmszemű: mellébeszélés, ez két külön poszt, nincs közük egymáshoz. nem szólnak bele egymás dolgába, a miniszterelnök, nem tudja lemondatni a közt. elnököt...

folyamatábra 2012.04.03. 20:14:58

Persze. Gyurcsány lemondott. Csak nem akkor és nem azért. Ergo ebben az összefüggésben azt írni, hogy lemondott (később), méretes csúsztatás, noha tényszerűen igaz.
Mindenesetre erkölcsi fölényt gyártani egyik ügyből sem - hm - elegáns.

Szélmalomharcos 2012.04.03. 20:19:25

@Fedor:
Döglött oroszlánba még a szamár is belerúg. 2010-ben már nem volt nagy szám megírni Fletóról, hogy kolonc a Pártnak, amit egyébként is mindenki tudott, de amíg hatalmon volt falaztatok neki. Ugyanúgy Schmittről se írtátok meg hogy plagizált, amíg az MSZMP-hez (utána meg az MSZP-hez) volt lojális. Ezt így elég nehéz eladni igazságkeresésként, hatalmi játszma csak, semmi több.

boyob 2012.04.03. 20:21:19

Kedves Generikus alattvalók!

Hogy a fenébe lehet az hogy a 2006-os választási kampány után az öszödi beszéd bárkit is váratlanul ért?
2005-ben és 2006-ban is tisztán látszott(a számok sohasem hazudnak)hogy az MSZP és a Fidesz választási ígéretei megvalósíthatatlanok,zárójelben a Fidesz hazudott ott is nagyobbat. :)
Mindenki aki azt mondja most hogy Gyurcsány Ferenc hazudott az egyben beismeri azt hogy egy igazi generikus alattvaló,és tegye hozzá azt is hogy a másik kommunista párt a Fidesz sokal nagyobbat hazudott,lásd 14.havi nyugdíj.

Hogy a fenébe szavaznak ezek a generikus alattvalók?Nem nézik át a költségvetés bevételi,kiadási oldalát,az államadósság szintjét,a saját anyagi helyzetük változásait,stb..

Nem értem én ezt az egészet lassan,hogy mi folyik itt,csak azt látom hogy valami nagy gebasz van itt az emberek fejében...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.03. 20:21:33

@folyamatábra: Az a folyamat, ami a lemondásához vezetett, bizony 2006 szeptemberében indult el. A beszéd kikerülése nélkül teljesen más lett volna az a két és fél év, szóval nem, nem csúsztatás.

Szélmalomharcos 2012.04.03. 20:26:24

@folyamatábra: "Gyurcsány lemondott. Csak nem akkor és nem azért. "

Nem mondott le, hanem a delegáló párt lépett ki mögüle és visszahívták, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a vezetésével óriásit fognak bukni a választáson. Ha rajta múlik, még mindig a 100 apró lépés programjából valósítaná meg az 1001-edik apró lépést.

Schmitt esete minden szempontból más, a kettőt összehozni már eleve csúsztatás. A köztársasági elnököt, ha egyszer megválasztották, senki sem tudja lemondatni vagy visszahívni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.03. 20:27:38

@Szélmalomharcos: "Döglött oroszlánba még a szamár is belerúg. 2010-ben már nem volt nagy szám megírni Fletóról, hogy kolonc a Pártnak"

De én nem csak 2010-ben írtam róla, hogy egy pojáca, aki árt minden ügynek, ami mellé odaáll, hanem már akkor is, amikor még javában miniszterelnök volt, szóval ez a blöff nem jött be:

fedor.blog.hu/2008/09/30/a_forditott_piszkos_fred_effektus

Amúgy is emlékezetes nekem ez a poszt, mert alig kéthetes bloggerként ez volt ez első Index címlapos írásom :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.03. 20:30:10

@Szélmalomharcos: "Nem mondott le, hanem a delegáló párt lépett ki mögüle és visszahívták, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a vezetésével óriásit fognak bukni a választáson."

Te összekevered a Megyóval...

dr Smittpálelnökúr 2012.04.03. 20:42:20

Hatalmi ágak szétválasztása a felcsúti bugris idején?

Baszki, mennyire hülye lehet az, aki erre hivatkozik most?

A nemzet tolla orbán bábja volt, a nyelve orbán seggében.

Lepényhal 2012.04.03. 20:47:10

Fedor barátom, jobb lenne neked visszatérni a vécéfalfirkákhoz, mert az a célközönség talán értékelte valamennyire a világra értetlenül csodálkozó gyermeki szemeidet.
Amíg ugyanis a hozzád hasonlók Schmitt Pállal és az utódjelölésével vannak elfoglalva és győzelmi tort ülnek, és annyit sem értenek az egészből, hogy Palibát nem a jobboldal selejtezte le, hanem ugyanaz a Győri Gábor ügynök, aki sajnálkozó arccal kikísérte a parlamentből, addig a Győri Gábor és a Demszky Gábor féle "rendszerváltók" vígan élhetik a világukat:
www.magyarfoldre.hu/hirek/a_matrix_jobb_szarnya__orban_es_a_kommunista_mult

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.04.03. 21:00:49

Miért csak a báb mondott le, a bábos miért nem? Dzsepettó, kövesd csak dr.óton rángatott Pinokkiód példáját! ;-)

padlas 2012.04.03. 21:17:37

Látom vannak egypáran akik valamiféle fideszes erkölcsi fölényéről beszélnek, akkor hadd kérdezzem már meg tőlük:
Orbánról a Wikileaks révén egyértelművé vált, hogy hazudott a 2006-os kampány során, csakúgy mint Gyurcsány. Előbbi mégis a mai napig meggyőző többséget kap a közvéleménykutatásokon, utóbbi viszont egy három százalékos jelentéktelen kis párt élén kapálózik. Tehát Gyurcsány mellől elpártoltak a választók, Orbán szavazói viszont nem bánják, hogy Orbán hazudott. Hogy lehet mindezek tudatában úgy látni, hogy a fideszesek erkölcsi fölényben vannnak?

folyamatábra 2012.04.03. 21:20:13

@Fedor: OK, respektálom, és azt hiszem, értem, mire gondolsz, bár nem értek egyet. Azt gondolom, olyan hosszú idő telt el az őszödi beszéd és a lemondás között, hogy nem lehet közvetlen összefüggést állítani. De az is egy lehetséges nézőpont, hogy a lemondáshoz vezető első esemény a beszéd volt.
A párhuzamot - a különbözőségek mellett - igenis érdemes vizsgálni, már ha az ember nem támadni/védeni, hanem megérteni akar.
Számomra az azonosságok legfontosabbika, hogy mindkét személy morálisan védhetetlent próbált meg védeni - nyilván ez is vitatható, de én ebből indulok ki.
Ez itt alább igen érdekes olvasmány - kik hogyan foglaltak állást egyik és/vagy másik ügyben:
mandiner.blog.hu/2012/04/01/a_nagy_gyurcsany_schmitt_lemondasi_matrix

Szélmalomharcos 2012.04.03. 21:26:32

@Fedor:
Komenistáknál mindig nagy értéke volt az igazodni tudásnak. Moldova György könyvében (Malom a pokolban) ír a portásról, aki a legmagasabb szintre fejlesztette ezt a képességet. Csak meg kellett hallgatni, milyen hangsúllyal köszön egy érkező vagy távozó elvtársnak, és mindenki rögtön tudta, hogyan áll aznap az illető renoméja a Pártnál. 2008 végén a portás már nagyon kevéssé hajbókolt volna Gyurcsány előtt, mivel tudta hogy lejtőn van a szekere

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.03. 21:34:26

@Szélmalomharcos: Értékelem az irodalmi utalást, meg a szép kerek levezetést, de attól még tévedtél.

KopaszMercis 2012.04.03. 22:24:31

@fidzsi:
Elso sorbol lattam George Carlint. Koszonom. Kepben vagyok.

bioLarzen 2012.04.03. 22:44:08

@milyen szép a Vértes, ó:
Szia,
akkor nálam volt a hiba. Bocs.

Ezennel lemondok hivatalomról.

bio

yotta 2012.04.03. 23:50:00

@Fedor: "hisz tegnap óta számtalanszor előkerült, hogy bezzeg ő nem mondott le. Egyrészt de, lemondott, bár az tény, hogy jóval később a kelleténél"
.

Áruld már el, ugyan mi értelme van hazudozni? Gyurcsány NEM MONDOTT le!!!!Előszöris ha lemondott volna, akkor nagy valószínűséggel új választás következett volna - amit meg ugye nem akartak. Ezért azt találta ki az anagyeszű Fleto, hogy konstruktív bizalmatlanságival eltávolíttatja magát, ami után aztán megkezdődött a miniszterelnöki kaszting...

Tehát Gyurcsány nem mondott le!

Pajszer Művek 2012.04.03. 23:51:36

Ez mekkora hazugság már:
"Lehet, ők is elindultak azon az úton, amelyen baloldali és liberális társaik jó része már végighaladt pár évvel ezelőtt Gyurcsány kapcsán."

Nem indultak azok sehova. Adolf hűséges kísérőiként a bunkerben utolsó töltényig Orbánoztak. Ahogy most te is teszed, kedves szerző.

Ez meg a másik: "Gyurcsány legalább felvállalta a beszédet,"

KÉNYTELEN volt, tudta mindenki, hogy ő mondta. Esélye sem volt máshogy tenni, ezt érdemként beállítani erősen megkérdőjelezi a fenti állítást, hogy a hozzád hasonlók bármilyen úton is elindultak volna.

A jobboldali értelmiségnek (na nem annak amelyik a Magyar Nemzetben meg társaiban publikál. :)) van lelkiismerete, éber kritikussága és hitelessége is. A baloldali és liberális értelmiség pedig súlyos hitelességi válsággal küzd ami látszik a népszerűségi indexeiken és a képviselőik számán is.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.04.03. 23:52:28

urópa bóvlistái és csalói vagyunk a fideszes banda miatt. Mindenki hülye, csak az orbáni "nemzeti szar" a jó és hiteles. A szocikon szocializálódott, sunyi, sumák, gőgös, álszent, műmagyar banda szép példánya a csaló, hazug Pál.
Remélem észhez tér Magyarország és belátja, hogy milyen beteg ember diktátorsága alatt élünk.
A sokat emlegetett nemzeti egységet még Orbán képben van , vele nem lehet megteremteni.
A k. elnöki tekintély visszaszerzését és valami nemzeti egységet csak a népszavazással választott személlyel lehetne elérni.

Hogy jöhet szóba egy Kövér, egy Tőkés, jó hogy nem Csintalan Sándor vagy Bayer bunkó Zsolt!

Szargyártó "bulvárkacsa" Péternek azonnal le kellene mondania ekkor a bukta és hazugság után. De hát bóvlista , szarházi.... !!

tituspullo.blog.hu/2012/04/03/szalma_botond_a_kdnp_nek_nincsen_onallosaga_betartott_alapszabalya_arca_es_karaktere_videoval#comment-form

Miki innen 2012.04.04. 00:29:57

Ácsi, Feri lemondott a beszéd után? Én nem így emlékszem. A két eseménynek semmi köze nem volt egymáshoz, azért ott rengeteg idő telt, nem "csak késlekedett" picit. Jó dolog mosdatni őket, de legalább Pali bácsi lemondott (persze ettől nem hős, meg semmi) de Feri még ezt sem tette meg. És külön abszurd, ahogy az ügyben nyilatkozgatott most, nem volt senki aki szóljon neki, hogy még röhejesebbé teszi magát?

És egyébként igenis jobboldali erkölcsi győzelemmel zárult, nem FIDESZ részről, hanem a jobboldali emberek részéről, de még a jobb oldali sajtó részéről is elhangoztak a távozás szükségességéről szóló cikkek még pénteken, amikor elvileg még szó sem volt arról, hogy lemond. A baloldali emberek 2006-ban miért nem követelték, a sajtó miért magyarázta a bizonyítványt? (a közszolgálati médiát mind a két eset vizslatásánál kihagynám, mert ez az interjú minap erősen hasonlított a PártKelte stílusára)

gerdo 2012.04.04. 00:39:41

Az "erkolcsi gyozelem" nem abszolut.

Ami szamit az a nepszeruseg. Pentek este is megmertek, szombat este is megmertek es vasarnap este is megmertek. Egyre rosszabb lett, hat lemondott. A baj az, hogy nem zuhant eleget, maskulonben a ket jelolt most nem Ader meg Kover lenne hanem Solyom, meg Palinkas. Megtehetik, az a reteg aki tamogatja oket Schmitt lemondasat akar pozitivan is ertekelhette. Hogy a tobbseget Schmitt konnyei nem hatottak meg, az az egvilagon semmit nem jelent, amig nem allunk be az lmp moge, az mszp moge a bajnai moge, akarhova!

Ahogy a dolgok allnak, ujra Orban lesz a miniszterelnokunk. Vonaval vagy egyedul, egy Scmitt kaliberu csalo senki elnokkel vagy valaki meg rosszabbal: de marad. Mert a tobbseg csak kesereg es var.

Miki innen 2012.04.04. 00:42:25

Rajta@gerdo: A felsoroltak mögé beállni? Mégis ki, miért? Ha már így is gondolod, miért helyeznéd előbbre a Bajnai, MSZP vonal bármelyikét is, ezt nem értem...

komplikato 2012.04.04. 00:46:30

@Rajzfilmszemű: De vissza is utasította nyomban ...

gerdo 2012.04.04. 01:02:44

@Miki innen: Hat nem te az biztos. Az agymosottaknak kell egy par ciklus mire rajonnek, mekkora kadarista kormany volt ez a mostani.

Van 30-40% szavazo aki nem tudja kire szavazna. Ha tudna, mar az eleg fenyegetes lenne, hogy akarmit nem lehet megtenni, nem vagyunk kovetkezmenyek nelkuli orszag. Ha ez a 30-40% letenne a voksat, Orbannak eszebe sem jutna Kovert jelolni elnoknek. Hat ok, es ezert.

Miki innen 2012.04.04. 01:12:12

@gerdo: De mitől lenne bármilyen (csak egyet legalább) szempontból jobb a Bajnai, Feri, MSZP bagázs?

És köszönöm, tudok magamtól gondolkozni, az ilyen minősítgetéseket nem igazán szeretem, így erre a részére nem is kívánok reagálni, ha csak nem kéred kifejezetten.

gerdo 2012.04.04. 01:22:17

@Miki innen: Azert irtam ezt a harmat mert eppen ok vannak a lista elen (korulbelul; a ferit pedig nem irtam oda, es annak oka van: soha semmilyen korulmenyek kozott nem szavaznek ra es nem ajanlom senkinek sem), de irhattam volna egy jelen pillanatban meg nem letezo hiteles jobboldali partot is, akire en szavaznek. Nem ez a lenyeg. A lenyeg az, hogy barki masra. Azert tartunk itt mert ezt az orszagot lehet bovliba, csodbe kormanyozni es nyugodtan varni az ujravalasztast.

ásványi répacukor 2012.04.04. 02:09:38

@J.László: Te a koromnál is sötétebb vagy!
Aztattot magyarázd hogy a plagi bá miért mondott le mint vezető, amikor gáz van!
Vagy miért mondott le, ha nem akart?
Kitérhetnél a parlamenti vastapsra is, vajon visszatapsolták? Van lövésed róla, hogy tud járni a vizen?
Tudod-e hogy minden diploma előtt álló gyerek szülei plagi bát teszik meg gyerekük példaképének!?
Van fogalmad arról is hogy a délamerikai hangyász sünök miért a Sándor palotában voltak nyelvgyakorlati továbbképzésen?
Lehetne folytatni, de minek. Te lapátold
tovább a fekáliát, máshoz ugysem értesz!

azbesztos 2012.04.04. 06:13:50

Értelmiség nincs, csak kitenyésztett bűnözők: lásd Tulassay familia. Az értelmiség árulása a globalizált világban sajnos tény. Az emberiség saját gyilkosait hozza létre vérrel verítékkel. Schmitt tragikuma: a söpredékbe keveredni veszélyes, ha nem fújsz egy követ, kicsinálnak.

bruhahahahihihi 2012.04.04. 06:23:12

Ébredeznek a nem bunkók a Fidesz KDNP ben!! hehe...

Pedig a Szájer felesége már kijelölte a "hálás" hóhér végrehajtó bírót a koncepciós SUKORO perre.

Jön a kemény terror Diktatúra!!!!!! ...és a FORRADALOM!!!!!!:DDDDDDD

azbesztos 2012.04.04. 06:25:00

Lám Tulassay rögtön szembe fordult egykori kenyéradó gazdijával, az MSZP-vel, amint Réthelyi megígérte, még három hónapig felveheti a millióit.

bruhahahahihihi 2012.04.04. 06:38:44

Mindegy kit választ a Nemzeti Szaros kis gonosz törpe,
CSAK SZAR EMBERT TUD VÁLASZTANI A FIDESZBŐL !!!!!!
Ott csak seggnyalók gerinctelenek vannak.

bruhahahahihihi 2012.04.04. 07:13:51

Orbán koncepciója: AKI NINCS VELÜNK ? AZ NINCS!

Na ezért fog felelni..de véresen !!!!

Még jó, hogy FIDESZ! 2012.04.04. 08:01:08

Na azért durva dolog a magyar értelmiség és a beesettmellű, szakállas,görbeorrú, vágottfaszú, sábeszes libsik között egyenlőség jelet tenni!!!

Ad Dio 2012.04.04. 08:02:09

Rendszeresen és következetesen keveredik a bűn és a hiba fogalma a közbeszédben. Pedig messze nem keverhetőek.

Az emberek sok olyan bűnt elkövetnek a mindennapi életben, amit nem tartanak hibának. Lopunk (a buszon blicceléstől a számlanemadáson át egy sereg kisebb nagyobb eset előfordul) csalunk (puskázás, parkolójegy elbliccelése stb) hazudunk (erre a példák sora felhozható). Ezeket sokszor amolyan betyáros dolognak tartjuk, ami "belefér". Beemeltük a rendszerünkbe, képesek vagyunk ezekkel együtt is biztosan tájékozódni.

A politikusok nem jobbak a mindennapok harcosainál. A pályájuk egy csomó kényszer és önkéntes hazugsággal, csalással, álságossággal van tele. Ezt el kell fogadni. A nálunk érettebb demokráciákat megvizsgálva kijelenthető, hogy ebben nemigen várható változás.

Ez a bűn kategóriája. És van a hiba, ami nagyobb ennél :). A hiba az olyan bűn, amit a választópolgárok nem fogadnak el. Ha ilyen hiba felbukkan egy politikus karrierjében, akkor a saját (és pártja, választói stb) érdekében le kell mondania.

Ezen a ponton hasonlítható össze 2006 és 2012. Gyurcsány hibázott, de nem mondott le csak akkor, amikor a nyakára tette a kést az IMF. Ez a végzetes hiba vezetett a saját karakter-öngyilkosságáig és az MSZP/SZDSZ szétforgácsolódásáig. Ráadásul megszülte a FIDESZ 2/3-ot.

Tanulság a szavazóknak: ha valaki hibázik, annak el kell engedni a kezét. És ha magától nem indul el lökni kell rajta egy kellő méretűt, mert a magyar közvélemény érzékenysége ha lassan is, de fejlődik. Már nem lehet mindent. És a hibát bűnteti.

dr kíváncsivagyok 2012.04.04. 08:10:51

Lezárva a vitát, Pali bá' megtette, amit meg kellett. Lemondott. Ezzel bebizonyította, hogy felismerte és bátran megtette a szükséges lépést. Demonstrálta, hogy miért van erkölcsi fölényünk veletek szemben, demonstrálta, hogy nem fontos a szék, nem fontos a pénz, de fontos a morál, fontos a gerinc.

A csapatunk kikap 3 : 0 - ra . Hősiesen kűzdött és ezzel bebizonyította , hogy jobb a csatársora , a védelme és a kapusa , mint az ellenfélnek.... Csak kikapott ...az mellékes...

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.04.04. 08:19:01

Schmidt Pal a beszedevel akkorakat csusztatott, hogy a felenel kilottem azt az ablakot amiben ment a video, mert csak jobban felidegesitettem volna vele magam.

A nevtelen bloggernel mar kezdett felmenni bennem a pumpa es amikor elkezdett papolni a gerincessegrol, na az betette a kaput.

bruhahahahihihi 2012.04.04. 08:19:09

Nem véletlen, hogy nem lehet " megnézni" az Orbán diploma munkáját , a doktorihoz, MERT VAGY NINCS, VAGY AZ IS PLÁGIUM...és a Nemzeti Kis szaros Törpe letiltatta a "kutatást" betekintést:))))))

NA EBBŐL LESZ A NAGY BUKÁSA ORBÁNNAK !!!!!!!
Addig kell ütni a vasat és Orbánt amig az igazság KIDERÜL Hajrá KUTATÓK!!!!!!!!

Akkor Orbán az eredeti (csaló) a Sicc Palkó a PLÁGIUM!!! hehe

Kutchek (törölt) 2012.04.04. 08:54:23

Az elmúlt 22 vagy nyóc vagy 2 év után az erkölcsöt bármiféle kontextusban belekeverni a politikába elég vicces.

1. Ha nem mondott volna, akkor is elült volna a téma. Kit érdekelt volna, hogy egy niemand fideszes lopta a doktoriját. A benzin árát nem befolyásolja. Hunvald is szabadon van, na és lett valami?!

2. Fletóval meg nem lehet összehasonlítani. Gyurcsány a maga úra volt. Palinak meg ennyire szólt a megbizatása. Szerintem már 2010-ben így írta alá a szerződést.

Politikailag Feri belebukott a saját hülyeségébe, a fidesz meg előnyt csinált a 2hét vs. két év vitából.

Erkölcsöt, tisztességet teljesen felesleges belekeverni bármelyik oldalon is.

fidzsi 2012.04.04. 09:02:51

@butus (NO DR.): Kedves @butus! Sajna,én is
éltem már akkor. Immáron hatvan-egynéhány éve
boldogítom a megszeppent emberiséget létemmel. Az, hogy egy szálloda igazgatónak
ezen a téren mi lehetett a konkrét feladata azt mi
nem tudhassuk. Egy kedves ,hm, ismerősöm-de régen volt-a Gellértben dolgozott. Haloványan
célzott rá, hogy ott is van valami. Azt érzékeltette, hogy neki is csak sejtései vannak. Különben is nem azért jöttünk össze,
amúgy. Szóval ejtsük a konkrétumokat, mer'
zavarba jövök veled kapcsolatban. Inkább
beszéljünk a csajokról mint üdítő emlékekről, már ha nem hölgy vagy magad is.
Ez esetben ezer bocsánat.
Tisztelettel. fidzsi, droid, de Magóg.

fidzsi 2012.04.04. 09:16:00

@KopaszMercis: De szemét vagy! Irigyellek.
Ezzel együtt ne mond már, hogy a "kintiek" egy szinten vannak. Amúgy,a XIX. sz. elején
nagyobb volt egy magyar és pl. angol
között a különbség, mint pl. a század végén.
Noch dazu, nem tudom, hogy van e nálunk mai

napság akár csak egy Malkovich János es.
Tanulni, tanulni, tanulni, ahogy azt a nagy
mr. Lenin mondotta volt, a fölé hajoló mr.
Stalin-nak.
Tisztelettel. fidzsi, droid, de Magóg

fidzsi 2012.04.04. 09:21:32

Jav.:mondd. f,d.d M

fidzsi 2012.04.04. 09:36:59

Jav. 2.:Természetesen magyar versus angol
színészre gondolok, abból az időből.
Na, szépen hülyülök. f.d.d M

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.04. 09:38:02

@yotta: Lemondás: önként megválik a hivatalától. A gesztus a lényeg, a módszer másodlagos.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.04. 09:40:42

@Pajszer Művek: "KÉNYTELEN volt, tudta mindenki, hogy ő mondta."

Ugyanez igaz Schmittre is, mégis hazudozik a mai napig, sőt, perrel fenyeget...

yotta 2012.04.04. 09:49:07

@Fedor: "Lemondás: önként megválik a hivatalától. A gesztus a lényeg, a módszer másodlagos. "

Ó, hogyne... a gesztus! Nem érdekel a félremagyarázás, nem mondott le és kész! Gesztus..., meg a törvények szelleme..., hogy mindenbe bele lehessen magyarázni az ellenkezőjét ! Gyurcsány és a gesztus... szétröhögöm magam...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.04. 10:59:20

@yotta: Na most önként távozott, vagy sem? Akkor most kis akar belemagyarázni, mibe és mit?

"Gyurcsány és a gesztus... szétröhögöm magam..."

Attól, hogy valaki rossz politikus, meg ripacs, még ember, nem a megtestesült gonosz. A miniszterelnöki fizetését pl. egyszer sem vette fel, hanem jótékony célokra fordította, ha már a gesztusokról beszélünk, de röhögjél csak nyugodtan.

yotta 2012.04.04. 11:12:06

Nem erről beszélek, hanem arról, hogy magukat a baloldalhoz sorolók szinte minden megnyilvánulásában van egy kardinális hazugság - maguk észre sem veszik talán - amiről aztán úgy beszélnek, mintha igaz lenne és erre az alapra építik aztán a többit.

Itt is volt egy: Gyurcsány lemondott. Gyurcsány nem mondott le!

Aztán itt van egy újabb mentegetéss: "... még ember...". Persze, Pinochet is ember..., Sztalin is ember..., Breivik is ember... oszt ki nem szarja le? Nem erről beszélünk,!

Gyurcsány és ez az egész excomcsi fircsaft az utóbbi húsz év ordenáré gaztette és azért az, mert ennek nem kellett volna így lennie! Nem volt itt sem a török, sem a tatár, sem az osztrák, sem a német és mégis... mert kvázi demokratikusan a nép így akarta! És ez sajnos igaz.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.04. 11:39:16

@yotta: "Gyurcsány lemondott. Gyurcsány nem mondott le!"

Akkor értelmezd úgy, ahogy akarod, ha lovagolni akarsz a szavakon, mert ez nem több. Nézd meg, hogy miként adtak róla hírt a külföldi újságok: "Hungary PM to resign"

fedor.blog.hu/2009/03/21/gyurcsany_a_vilag_cimlapjain

"Persze, Pinochet is ember..., Sztalin is ember..., Breivik is ember... oszt ki nem szarja le?"

Sőt, továbbmegyek: Orbán is ember. Egyébként tök jó, hogy tömeggyilkosokkal teszed egy sorba. És még én csúsztatok...

Arról meg az elmúlt két év után vitatkozhatnánk, hogy mi is "az utóbbi húsz év ordenáré gaztette"...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.04.04. 11:41:09

@yotta: Ja, és nem vagyok baloldali, de ez már szóra sem érdemes...

butus 2012.04.04. 11:54:09

@fidzsi: Kedves @fidzsi! Nem vagyok nő én is férfi "voltam". Lassan már nem is emlékszem mire valók voltak a nők! Tudod 68 év és egy infarktus után az ember már "felejt". Bárcsak az összes politikiust is felejteni tudnám.
Üdv.: butus

fidzsi 2012.04.04. 12:13:29

@butus (NO DR.): Hosszú, boldog életet kívánok Neked! Már csak azért is, hogy jól
egymásnak mehessünk-politikailag-. Egyébként is, a viták frissítik a szellemet. Legalább is ezzel áltatom magam.
Vigyázz magadra!
Tisztelettel.fidzsi,droid, de Magóg.

KopaszMercis 2012.04.04. 13:51:43

@fidzsi:
nem de ott a "nem szinvonal" a comedy central presents legalja pl is sokkal jobb, mint az itthoniak, viszont ez termeszetesen nem az o hibajuk, es lehet 20-30 ev mulva ugyes gyerekek lesznek itt is.. el kell kezdeni valahol, de nem jo.

Viszont vettem a lapot es talan igazad van abban, hogy kiket vesznek a szajukra.. mondjuk ez persze annak a kerdese, hogy az en olvasatomban, a Fidesz a kereszteny palfordulasa ota minden szituacioban (nagyon keves esettol eltekintve) vallalhatatlanul viselkedik.. a baloldali partak, meg csak sokszor. Plusz ami fontosabb, ami baj az MSZP-vel es tarsaival a tokoles a tehetetlenseg a langyosszarban valo tapicskolas, es hogy kozbe hagyjak tonkremenni az orszagot. Ezt nehez humoristakent a szadra venni igazan.. a Fidesz meg proaktiv dolgok ezreit csinalja szarul, es azzal konnyebb humorizalni.

A vita az orszagban igazabol arrol szol, hogy a sajat hulyesegevel (egyik a barom proaktivitasaval, a masik az erthetetlen passzivitasaval) ki art jobban vagy kevesbbe az orszagnak. Nagyon keves a hardline rajongo aki szerint az o oldala marpedig popec.

Szoval ez is lehet a magyarazata annak, hogy pl a heti hetes miert mindig a fideszt zrikalja... persze egy jo humorista, vagy jobb humorista eleg kreativ ahhoz, hogy barmilyen temaban barmelyik oldalra uj segglukat szaggason, de a heti hetesben ilyen egyaltalan nincsen.

Ez is lehet kulonbseg.. nem feltetlen az elfogultsaguk, hanem valszeg a tehetsegtelenseguk miatt keptelenek normalisan az mszp-n humorizalni a heti hetesben. Orbanekat sokkal konnyeb az okorsegeik miatt vicceskedve baszogatni.

Nemtom erted-e.. elegge zavarosan fogalmazok :)

fidzsi 2012.04.04. 14:59:42

@KopaszMercis: Értelek, d'azért csökött jobberként hadd tételezzem fel, hogy annál
tehetségesebbek-bár azé' nem nagyon-, hogy
ne találnának kőkemény poénokat "odaátra"
is. Ezt én inkább egy apró demokrácia hiátusnak tartom. Közel sem akkorának,amekkorával politikusaink -bocs, de
mindkét oldalról- örvendeztetnek meg minket. Erről majd máskor többet, szebbet.
A fenti legényeket illetően, talán túl sokan vannak. Néha a verseny színvonal rosszabb, ha nagy a tömeg. Egy profi
csapat kéne mögéjük, és pénz. Az ilyen üzem
sokba kerül, ha jól akarják működtetni. No
és kőkemény szelekció. Nem is folytatom, mert már így is nagyon elszálltam.
Üdv. fidzsi,droid, de Magóg.

butus 2012.04.04. 15:42:50

@fidzsi: Szintén kívánom Neked a hosszú életet, természetesen egészségesen! Azért úgy az igazi. (azért hozzá egy kis nyugdíjat is, nehogy éhenhaljál) Politikailag pedig nem hiszem, hogy túl sok vita lenne közöttünk.

fidzsi 2012.04.04. 16:17:42

@butus (NO DR.): Természetesen a boldogságban
benne van az egészség. Minden nap, reggel vágd oda a borotválkozáskor a kurva tükörnek:
egészséges vagyok!
Azé' csak legyenek viták. Úgy sejtem más a politikai irányultságunk. Deviszontellenben
ugyanabban a csónakban ülünk. Ha te vizes leszel, én is. Jó lenne, ha ezt minél többen
fel- és elismernék!
Minden jót! fidzsi, droid de Magóg.

butus 2012.04.04. 18:47:23

@fidzsi: A politikai irányultságomra a következőt tudom írni. Az én pártom még nem született meg. A jelenlegi pártokat, utódpártoknak (MSZMP) tekintem, a jobbikról pedig jobb, ha nem beszélünk. (bakkancsosokról, s fekete polósokról beszélek)
Tömören én Bereznay András nézeteit vallom, az írását már közzétettem, de amennyiben nem ismered szívesen elküldöm.
Egyébként teljesen mindegy, hogy milyen oldalinak vallod magad, mivel Veled emberi módon, intelligensen lehet beszélgetni. S, ez a lényeg, mindenki nem láthatja egyformán a világot. Tudod, én csak a képmutatókkal nem jövök ki. Nos, azokat nagyon nem szeretem. Csak egy példát említek. A 70-es években, 12 lakásos társasházban laktunk.Az egyik lakó rendkivül vallásosnak vallotta magát, minden vasárnap ment a templomba. A ház legkiállhatatlanabb, lakója volt! Az egész házzal, mindig haragban volt, a nagy vallásossága mellett. Nos, én az ilyenekkel nem tudok kijönni csak.
Neked is a legjobbakat.

fidzsi 2012.04.05. 10:31:45

@butus (NO DR.): A mamám szokta volt mondani,
-hál' Istennek még köztünk van, 91(!)- a vallásos embereket a jó vezérli, a "bigottaktól,
lett légyenek keresztények, zsidók, muszlimok
akármi is kitelik.
Jó egészséget, boldog Húsvétot egész családodnak.
Tisztelettel.fidzsi, droid, de Magóg.

butus 2012.04.05. 14:33:02

@fidzsi: Köszönöm szépen. Nektek is nagyon boldog Húsvétot, és mindenkinek jó egészséget. Főleg a Mamának!
Üdvözlettel: butus
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0