A nap képzavara és egyéb finomságok
2013. január 18. írta: Fedor

A nap képzavara és egyéb finomságok

orban_radio.jpgA nap képzavarát már korán reggel megkaptuk miniszterelnökünktől: 

Az Ab a választási regisztrációnál olajat öntött a tűzre, ettől "olyan forróvá vált az ügy, hogy befagyott."

Mindezt annak kapcsán, hogy az Alkotmánybíróságot tette felelőssé azért, hogy a külföldön élő magyarok nem szavazhatnak, ahogy ő fogalmazott, némi freud-i elszólással: 

Az Ab döntése miatt elveszítünk 2-300 ezer szavazót, mert a külföldön élők nem fognak tudni szavazni.

Úgy látszik belemerevedett abba az álláspontba, hogy azért kellett volna korlátozni 10 millió ember alapjogait, hogy pár százezer másik szavazhasson, miközben a valóságban természetesen semmi ilyen összefüggés nincs, nyugodtan lehetne rendezni a külföldi magyarság jogait külön is (mint ahogy hiába volt ez korábban is hivatkozási alap, az elkaszált törvényben se volt egyformán kezelve a hazai és a határon túli magyarság).

Egyébként ha már: valóban most hangzott el először az a kijelentés, hogy akkor mégse kapnak szavazati jogot a  határon túli magyar állampolgárok, vagy csak az én figyelmemet kerülte el korábban? Mindegy, a lényeg, hogy alkottak egy olyan értelmezési tartományt, amelyben a határon túli magyarság, és hős patrónusuk, a kormány az eltiport áldozat, mert hogy a gonosz, nemzetietlen ellenzékiek, akik tiltakoztak a törvény ellen, meg a gonosz, nemzetietlen alkotmányjogászok, akik hatályon kívül helyezték, meg a gonosz, nemzetietlen köztársasági elnök, aki felkérte erre őket, vagyis ööö, de hisz ő a mi kutyánk kölyke, hogy is van ez? Na mindegy, minimum ez utóbbi tényt nem nagyon hangoztatják majd.

Persze nem ez volt az egyetlen - hát fogalmazzunk finoman - csúsztatás, ami ebben a rádióinterjúban elhangzott.

Én nem vagyok egy mai sütés, lassan 50 éves leszek, de nem emlékszem olyanra, hogy úgy kezdődött volna egy év, hogy csökken a rezsi, vagy hogy megállapodnak a szakszervezetekkel és nő a minimálbér.

Hát egyrészt volt korábban energiaár-támogatás, ami rászorultsági alapon ugyan, de szintén rezsicsökkentés volt. Általános csökkentés valóban nem volt, mert ilyen populista hülyeségre nem ragadtatta korábban magát senki, azaz de: Gyurcsány választások előtti áfacsökkentése pont ilyen kártékony, voksvadász lépés volt, meg is lett a böjtje. A mondat többi részének viszont még ennyi valóságmagva sincs, nettó hazugság, de nem a legnagyobb, mert ezt a címet az a kijelentés nyeri el, miszerint

...a költségvetési vitákkal kapcsolatban megjegyezte, korábbi miniszterelnöksége alatt és az elmúlt két és fél évben sem volt olyan, hogy ne mondanák azt, hogy a költségvetés nem fog megállni a lábán. "Az Európai Unió ehhez képest azt mondja, hogy Magyarország egy sikertörténet."

Hol állította BÁRKI az EU tagok, tisztségviselők közül, hogy sikeresek vagyunk? Én csupán egyvalakiről tudok, aki a magyar példát EU-s fórumon sikeresnek nevezte, és ajánlotta a többi ország számára is: Orbán Viktor mondott ilyet az Európai Néppárt csúcstalálkozóján, ahol gondolom ezalatt Merkelék a röhögést visszafojtva a plafon állapotát vizsgálgatták.

A sikertörténet országában ezalatt alig két hét után megbukott az idei költségvetés (tudjátok, az amit elvileg már tavaly nyáron kőbe véstek, de aztán mégis az utolsó pillanatig faragni kellett, hogy némileg köszönőviszonyban legyen a valósággal), csökkennek a reálbérek, Hofmann Rózsa pedig képes volt azt mondani azok után, hogy a közoktatás teljesen átgondolatlan, és szép lassan káoszba fulladó átalakítása miatt a tanárok jelentős részének tízezrekkel csökkent a fizetése, hogy hozzátartozik a pedagógusi hivatáshoz az, hogy a tanár maga veszi meg a tanításhoz szükséges krétát, ha nincs mivel táblára írnia (nem, ez sajnos nem Hírcsárda, ez a valóság).

Van egy olyan érzésem, hogy nem fogunk unatkozni idén sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr95024868

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.18. 11:13:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vidéki 2013.01.18. 11:09:32

"Az Ab döntése miatt elveszítünk 2-300 ezer szavazót, mert a külföldön élők nem fognak tudni szavazni."

Mesterházy mester nem ennyire pesszimista.

Ő a napokban Kolozsvárra ment kampányolni és bocsánatot kért az MSZP korábbi tévelygéseiért a kettős állampolgárság ügyében.

nemtudomka67 2013.01.18. 11:38:15

Azt azért jó lenne tudni,hogy az "elveszítünk 2-300 000 szavazót" alatt a
Fidesz vagy az össz szavazói létszámot kell érteni!
A rezsi csökken,az élelmiszer árak meg az egekig nőnek!Nem az alapvető élelmiszerek áfáját kellett volna inkább csökkenteni?
A költségvetési törvény semmire nem garancia.A 2/3 mindig arra talál vagy
egyéb elvonásokkal teremt pénzt,amire éppen kedve szottyan.A következő választásokig úgy fogják szórni a nem létező pénzt,hogy 2014 második felében már nem 4 millió,hanem 8 millió létminimum alatt élő lesz.Nem győzzük a kibocsájtott kötvények kamatait nyögni!
Igaz,nem hitel,hanem a kötvények kamatai fognak bennünket taccsra vágni.Ettől aztán mindjárt jobban érezzük magunkat!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.01.18. 11:51:55

@Vidéki: De nem Mesterházy a kormányfő, nem az ő kezében van a döntés, hogy szavazhatnak -e, vagy sem. Ez csak azt erősíti meg, hogy jól emlékszem, eddig szó se volt arról, hogy a hazai regisztrációval együtt kidobják a külhoniak szavazási lehetőségét is.

"Azt azért jó lenne tudni,hogy az "elveszítünk 2-300 000 szavazót" alatt a
Fidesz vagy az össz szavazói létszámot kell érteni!"

Az utóbbit akarta mondni, de a tudatalattija már úgy fogalmazta meg, hogy mást is jelenthessen :-)

Vidéki 2013.01.18. 11:56:01

@nemtudomka67:
Nem tud örülni annak, hogy rezsi csökken.

Annak nagyon tudott örülni, mikor Lendvai Ildikó bejelentette:

"Lassan mondom, hogy a Fidesz is megértse: "Nem Lesz Gázáremelés!"

Nemtudomka látomásaiban a költségvetési törvény semmire nem garancia.

Most mondja, amikor a 2012 év költségvetése 10 év óta először felel meg a maastrichti kritériumoknak.

Nemtudomka jóslásban megpróbálja megdönteni a trójai király lányának Kasszandrának a csúcsteljestményét is.

Nemtudomka ilyeneket szól: "2014 második felében már nem 4 millió,hanem 8 millió létminimum alatt élő lesz."

Nemtudomka "Gagyog s ragyog", mint Horger Antal úr, József Atilla versében!

toportyánzsóti 2013.01.18. 12:10:15

Ide vezet az ha valakinek soha nem kell megdolgoznia a fizetéséért.Nagyképű,fogalmatlan hadovagép lesz.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.01.18. 12:12:43

@Vidéki: "Nemtudomka látomásaiban a költségvetési törvény semmire nem garancia."

"Több fontos elem is bedőlni látszik már az idei költségvetésben, ezzel mintegy 180 milliárd esik ki a büdzséből. Ha emellé még hozzátesszük a bizonytalan bevételi tételeket is, akkor már 400 milliárd körüli kiesésről is beszélhetünk."

Ezt belinkeltem a posztba is, de hát kattintani és olvasni luxus, elég a mindenhova beszúrható lózunggyűjtemény, ugye?

Vidéki 2013.01.18. 12:25:47

@Fedor:

Írod mostan január 18.-án:

"Több fontos elem is bedőlni látszik már az idei költségvetésben,"

Nem túl erős érv!

2012-ben is sokszor jósolták az "augurok" a bedőlést, mégsem következett be!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.01.18. 12:35:06

@Vidéki: De bedőlt, az eredeti terv tarthatatlan volt, és ezért többször is módosítani kellett, és kapkodva bevezetett adókkal meg elvonásokkal tömködni a hiányt, és ez várható most is.

Amúgy nem én mondom, hanem a HVG, és nem a levegőbe beszélve, hanem pontosan levezetve. mint írtam, belinkeltem a posztba is, de külön a kedvedért:

hvg.hu/gazdasag/20130117_Mar_most_bukik_az_idei_koltsegvetes

Vidéki 2013.01.18. 12:45:32

@Fedor:
Egyébként úgy tűnik nemtudomka elvtárs hozzászólását színtiszta valóságnak gondolod, miszerint már most négymillió létminimum alatt élő van az országban.

Az ENSZ tanulmánya globálisan 69 várost vett górcső alá, és négy tényezőt vizsgált, ezek: a termelékenység, az életminőség, az infrastruktúra, valamint a szociális helyzet, illetve a környezet.

Budapest itt a huszonegyedik helyen található, ezzel megelőzi Szöult és Prágát is, a térség országai közül a legjobb eredményt Varsó éri el, a tizenkilencedik hellyel.

Az ENSZ vizsgálatát hozzáértő emberek végezték, nem olyan elmeroggyantak, mint nemtudomka,

aki arról vízionál, hogy most legalább 4 millió koldus országa vagyunk!

3 millió autó szaladgál az utakon, emberek ülnek bennük!

Hatalmas áruházakban óriási áruválasztékhoz jut a vásárló, amelyhez a rendszerváltás előtt csak az juthatott, aki nyugatra utazhatott és volt keményvalutája a vásárláshoz!

De mielőtt elkezdene siránkozni az elviselhetetlenül rossz helyzetről, összevethetné a mostani helyzetet a létező szocializmus utolsó évével.

Összevethetné az akkori és mostani autóállomány mennyiségi és minőségi paramétereit.

Egy akkori átlag gépkocsi annyi környezetszennyező anyagot nyomott a levegőbe, mint most harminc.

Napjainkban kevesen járnak Trabanttal.

A minőségről elfeledkezik. Az árúválaszték, amiből a vásárló válogathat, napjainkban óriási és sok modern árú esetén hatalmas az árcsökkenés.

1978-ban egy katódsugaras (in line képcsöves) kis képernyős színes televízió 29000 forintba került, az akkori fizetésekhez képest óriási összegbe. Sok más árú cikkel kapcsolatban is hasonló a helyzet.

A létező szocializmusban is éltek emberek. Mégsem látták olyan elviselhetetlennek a helyzetet, mint mostanság nemtudomka elvtárs, aki nem jó elvtárs.

Vidéki 2013.01.18. 12:48:31

@Fedor:

Írod: "Amúgy nem én mondom, hanem a HVG," amely mint tudjuk kormánypárti lap és még soha sem állított valótlanságokat, és sohasem folytatott vad gyűlöletkeltő propagandát a mostani magyar kormány lejáratása érdekében

mizrolist 2013.01.18. 13:40:43

@Vidéki: Budapest életszínvonala jelentősen meghaladja a magyar átlagot. Abba ugyanis beletartozik Szabolcs, Borsod és Békés is :P

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.01.18. 14:22:25

@Vidéki: "Egyébként úgy tűnik nemtudomka elvtárs hozzászólását színtiszta valóságnak gondolod, miszerint már most négymillió létminimum alatt élő van az országban."

Ezt honnan veszed?

"a HVG," amely mint tudjuk kormánypárti lap és még soha sem állított valótlanságokat, és sohasem folytatott vad gyűlöletkeltő propagandát a mostani magyar kormány lejáratása érdekében"

Gyűlöletkeltő lejáratás. Persze. Hány sajtópert is vesztett a HVG? És ha már itt tartunk, mennyit a Magyar Nemzet vagy a Magyar Hírlap?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.01.18. 14:24:42

@Vidéki: Te amúgy tényleg ennyire ráérsz, hogy kreálsz egy hamis kiindulópontot, és ebből levezetve írsz totál érdektelen kisregényeket? Ez ember a végén még tényleg komolyan elgondolkodik azon, hogy ezért kapod a fizudat...

DeMarco 2013.01.18. 16:31:31

@Fedor: "eddig szó se volt arról, hogy a hazai regisztrációval együtt kidobják a külhoniak szavazási lehetőségét is."

Mert sosem a lényegre figyelsz. Megelégszel a felszínes sárdobálással.

Tavaly is szépen korrigáltak, ha vmi máshogyan alakult. Nem merev költségvetés kell, hanem rugalmasan alakuló. Ha menetközben hiány mutatkozik, akkor fel kell használni a beépített tartalékot, ha nagyobb hiány, akkor újabb forrásokat kell keresni. Vagy megvágni a kiadási oldalt is annyival. Vagy egyszerre a kettőt. Nem olyan bonyolult ez.
Igen Fedor, ha lyuk lesz, akkor elvárjuk, h betömjék. Azért ülnek ott. Nem csak a legyeket kell nézegetni a plafonon és nézni ahogy elszáll a hiány, mint ahogy az előző kormányok tették.
És igen, még mindig azt várjuk el a fidesztől, mint a kormányváltás előtt. Tessék betartani a számokat, bármi áron. Ez mutatja legékesebben a különbséget és ad erkölcsi fölényt.

Tisztára frusztrált lehetsz ezektől:

index.hu/gazdasag/2013/01/18/allamadossag/

index.hu/belfold/2013/01/18/a_volt_penzugyminiszter_felesege_is_gyanusitott/

"A devizatartalékok szintje nem igényli a megállapodást a valutaalappal"

index.hu/gazdasag/2013/01/18/iden_kisebb_merteku_lesz_a_gazdasagi_zsugorodas/

Sorban buknak a koncepcióid. Cumi.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.01.18. 17:18:38

@DeMarco: "Tavaly is szépen korrigáltak, ha vmi máshogyan alakult."

Csak hogy folyamatos változással nem lehet tervezni. Pont ezért tartanak megbízhatatlannak minket.

"Sorban buknak a koncepcióid. Cumi. "

Jaj, ne adjál már ilyen magas labdákat. Még csak az első cikket olvastam el, idéznék is belőle:

"Az egy százalék körüli csökkenés nem túl nagy, mégis látványos eredmény a korábbi évek állandó növekedéséhez képest. Ehhez persze (és a költségvetési hiánycél tartásához) negyedéves átlagokban érkező komoly megszorítócsomagokra volt szükség. Emiatt került a gazdaság recesszióba, és ragadt magasan a munkanélküliség. Ráadásul félő, hogy a már most körvonalazódó költségvetési elcsúszások miatt újabb csomag érkezhet tavasszal. (...) Az adósságcsökkenés részletei mögé nézve ellentétes folyamatok látszanak. Miközben ugyanis éves alapon az adósságunk devizarésze a 2011 decemberi 10 170 milliárd forintról 8327 milliárdra csökkent, a forinttartozás nagyot emelkedett: 10 362 milliárdról 12 042 milliárd forintra. (...) Az adósságcsökkenés részletei mögé nézve ellentétes folyamatok látszanak. Miközben ugyanis éves alapon az adósságunk devizarésze a 2011 decemberi 10 170 milliárd forintról 8327 milliárdra csökkent, a forinttartozás nagyot emelkedett: 10 362 milliárdról 12 042 milliárd forintra. (...) Idén összesen 3652 millió euró törlesztési kötelezettségünk van az IMF felé, ami a jelenlegi forintárfolyamon 1066 milliárd forintos kiadást jelent (Ha a jegybankelnöki pozíció körül nem lenne akkora a politikai bizonytalanság, és az euró még mindig valahol a 280-as szinten lenne, akkor a törlesztési kötelezettségünk forintban most 44 milliárddal kevesebb lenne.)"

Erre vagy annyira büszke? Pont erről beszéltem, hogy egy látszateredmény miatt tönkrevágják az országot, miközben ugyanezt a célt el lehetett volna érni normálisan is.

DeMarco 2013.01.18. 21:29:47

@Fedor: Ez neked "látszateredmény"??? Hülye vagy? Mikor tudtatok ti valaha ilyet felmutatni???

Amit bemásoltál az csak engem igazol. Szépen csökkentik a deviza tartozásokat és közben emelik a forint tartozásokat, ahogy azt eleve kellett volna. Mert saját pénzben sokkal kedvezőbb eladosódni, hiszen nem kell árfolyam-kockázattal számolni.
A 2013-as büdzsét pedig leginkább az imf-nek törlesztendő giga részlet húzza le, amit ki is vett fel? És kinek nem kellett belőle egy fillért sem visszafizetnie? Most szívjuk fletó és libajnai baromságait.
A jegybanki pozíció körül pedig nincs bizonytalanság, csak nektek nem tetszik, h az off-shore lovag megy és helyette jó eséllyel Matolcsy érkezik. De ha végül mégsem ő, akkor majd az nem fog tetszeni, aki helyette jön. Nem bizonytalanság van, hanem balliba fanyalgás. Bezzeg amikor fletó megnövelte a létszámot, meg odakerült Simor, akkor minden rendben volt, az véletlenül sem volt balhés. Kettős mérce rulez... Emiatt én nem nyugtalankodnék. Majd rájönnek megint, h bárhogyan hisztiznek, ez nem változtat semmin sem. Persze igazából attól félnek, h a nemzeti bank a végén még tényleg nemzeti lesz és nem csak a nevében...

ajjaj99 2013.01.19. 09:28:15

@DeMarco: Most árultuk a lakossági devizakötvényeket, aminek a 17%-át a lakosság, a többit pedig a bankok kötötték le.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.01.19. 09:57:28

@DeMarco: "Ez neked "látszateredmény"??? Hülye vagy? Mikor tudtatok ti valaha ilyet felmutatni???"

Ennél jobbat is fel tudott mutatni az egyébként tényleg nem túl acélos Gyurcsány kormány 2007-ben és 2008-ban, amikor közel hat százalékot csökkent a hiány, és utána is, hogy gyakorlatilag szinten tartották 1-2%-os ingadozással a válság alatt a hiányt, miközben azalatt a legtöbb országgal nagyon elszaladt a ló ezen a téren. Átvették Orbánék ha jól emlékszem 4,5% körüli hiánnyal, és ebből faragtak bő két év alatt nem egészen 2, azaz kettő százalékot, és mindezt olyan áron, hogy a 12 évnyi szoclib kormányzás összes megszorítását túlszárnyalták ezalatt a rövid idő alatt, sőt, még a jelen nemzedékek majdani nyugdíját is beleölték, ráadásul ennek ellenére minden jel arra mutat, hogy nem tudják ezt megtartani, és így csak átmeneti lesz a "siker". Hát, gratulálok, valóban szép teljesítmény. Ha nem lenne ott közben az a lélektani határ 3%-nál (amit, tekintve az előző évek eredményeit, már 2009-ben vagy 2010-ben elértünk volna, ha nem jön közbe a válság), akkor nem lenne egy szalmaszál sem, amibe kapaszkodhatnál.

Ja, és had emlékeztesselek arra az apróságra, hogy ez a ciklus egyáltalán nem úgy indult, hogy márpedig itt hiányfaragás lesz ezerrel, sőt, először pont a hiány megduplázásával próbálkoztak, csak aztán a görög válság miatt beijedt EU-ban az orrára koppintottak, hogy nono, akkor váltott Orbán élesen, és akkor kezdődött el ez az ámokfutás.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.01.19. 10:05:22

@DeMarco: "A jegybanki pozíció körül pedig nincs bizonytalanság, csak nektek nem tetszik, h az off-shore lovag megy és helyette jó eséllyel Matolcsy érkezik."

Na, pont ettől fél mindenki, mert rajtad és Orbánon kívül mindenki látja, hogy most Matolcsy egy olyan Intercity-t vezet a szakadék felé, amin ott ül az egész ország, de ha a Nemzeti Bank élére kerülne, az olyan lenne, mintha az országot átültetnék egy TGV-re, és Matolcsy azt vezetné tovább, ugyanabba az irányba.

"De ha végül mégsem ő, akkor majd az nem fog tetszeni, aki helyette jön. Nem bizonytalanság van, hanem balliba fanyalgás. Bezzeg amikor fletó megnövelte a létszámot, meg odakerült Simor, akkor minden rendben volt, az véletlenül sem volt balhés. Kettős mérce rulez..."

Jó fideszes módjára azt hiszed, hogy a sokat ismételt hazugság igazsággá válik. Nem. egyrészt de bizony még az EU is elítélte Gyurcsányékat ezért (anno egyszer már belinkeltem neked ezt, keresd vissza a korábbi kommentek közt, én ehhez lusta vagyok), másrészt meg ennek ellenére nem egy gyakorló őrültet ültettek a elnöki székbe, hanem egy olyan embert, akit később (2010-ben talán, ha jól emlékszem) a világ legjobb jegybankárává választottak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.01.19. 10:23:43

@DeMarco: De akkor térjünk át a Bod Péter Ákosra, aki szintén azt mondja, amit én, csak más szavakkal, szóval újfent nem értem, miből gondolod azt, hogy buknak a koncepcióim. Gondolom az a félmondat ragadta meg a figyelmedet a címből, hogy "Nem IMF kell", és innen már nem is olvastad tovább. Hát nem ezt pofázom ezer éve, hogy a legfőbb gond a kiszámíthatatlanság? Alig 1-2 napja emlékeztettelek arra, hogy Bajnaiék nem használták fel a teljes hitelt, mert az utolsó fél évben már ők is a piacról finanszírozták az országot, csak épp sokkal jobb feltételek mellett, mint most Orbánék, mert csupa olyan dolgot csináltak, amitől nőtt a bizalom az ország felé, így nem lett volna semmi má dolga Orbánéknak, hogy azt folytassák, és nem kellett volna újabb hitelt sem felvenni, csak az addigit meghosszabbítani nem azért, hogy elköltsék, hanem azért, hogy még egy ideig ott legyen védőernyőként, amire lehet mutogatni. Ehelyett kirúgták az IMF-et, a Bajnaiéktól megörökölt tartalékot meg elköltötték a MOL-ra, ami szerinted jó bolt volt, mindenki más szerint viszont, aki a számokat is nézi, hatalmas bukás, és elkezdtek ámokfutni, aminek az lett az eredménye, hogy leminősítettek bóvliba, és ezért sokkal, de sokkal drágábban tudjuk refinanszírozni az adósságokat. Magas labda, újfent.

Ami meg a moszkvai kirendeltség ügyét illeti, végképp nem értelek. Mennyiben befolyásolja a gazdasági helyzetet egy vélhetőleg korrupciós ügy? Azt meg igazán nem mondhatod, hogy én bármikor is mentegettem volna bármilyen ilyesmit, mindig azt írtam, hogy aki bűnt követ el, bűnhődjön, pártállástól, származástól, mindentől függetlenül. Az a te reszortod, hogy cinikusan azt mond a fideszes lenyúlásokra, hogy legalább nem szoci zsebekbe került a pénz.

Szóval azon kívül, hogy leégesd magad, mit is akartál ezzel a három linkkel? :-)

DeMarco 2013.01.19. 21:16:45

@Fedor: "Ennél jobbat is fel tudott mutatni a Gyurcsány kormány"

Bruhaha!! :)))) Álmukban legfeljebb. Meg a te álmaidban.

"már 2009-ben vagy 2010-ben elértünk volna, ha nem jön közbe a válság)"

Bruhaha.. De jó, h jött az a válság mi? :))

"minden jel arra mutat, hogy nem tudják ezt megtartani"

Csak a madárcsont jóslásaid mutatják ezt. Valójában tartani fogják, majd meglátod.

"ez a ciklus egyáltalán nem úgy indult, hogy márpedig itt hiányfaragás lesz ezerrel"

Ez a ciklus azzal a várakozzásal indult, h csökkentsék az államadósságot és mindenáron tartsák be a 3%-ot. Ezt Orbánék adócsökkentéssel és párhuzamosan enyhén elengedett hiánnyal akarták turbózni, h beinduljon a belső fogyasztás. Ezt a görög válság miatt nem engedte az eu, nem is lett belőle semmi, mert az adócsökkentés sikerét elvitte a devizahitelek törlesztője. (Már ahol, mert nekem nem volt és nekem növekedett a belső fogyasztásom).
Ha előrehozott választások lettek volna, ahogy azt mindenki akarta, akkor nem lett volna libajnai és jóval a görög válság előtt lettünk volna. A maszop cseszte el a min.elnöki road show-jukkal. Onnantól meg belekényszerítettek minket a hiány tartásába, ami egyébként is cél volt, csak épp megszorítás helyett belső fogyasztás növelésével akarták elérni. Köszönd az eu-nak...

"Na, pont ettől fél mindenki"

Nem, nem mindenki fél ettől, csak a ballibák és csatolt társaik. Nekik senki nem lesz jó, ha Matolcsy helyett más jön, az se fog tetszeni, tehát nincs ok a változtatásra. Így is, úgy is húzni fogják az orrukat. De ki nem sz.ja le?

"egyrészt de bizony még az EU is elítélte Gyurcsányékat ezért"

Jah, persze. Ejnye-bejnye, a hétszázát!

"másrészt meg ennek ellenére nem egy gyakorló őrültet ültettek a elnöki székbe"

Csak egy olyan embert aki Ciprusra menekítette a pénzét, sok más prominens magyar politikai és cégvezetővel egyetemben. Most járt le a moratórium, nevetséges 10% !!!-os adó mellett és alig folyt be pénz. Nem csak Svájcba kell kuncsorogni, Ciprus meg van szorulva, adjunk nekik egy kis lét, cserébe egy pici listáért, ahogy az oroszok is teszik...

"akit később a világ legjobb jegybankárává választottak."

Ez el is mondd mindent a világ pénzügyi romlottságáról és a világ pénzügyeinek irányítóiról.

"azt mondja, amit én"

Tényleg? Te mikor mondtad, h nem kell az imf?? Amellett kardoskodsz két éve. Velem ellentétben aki azt mondja, h jól tettük, h kirúgtuk őket.

"innen már nem is olvastad tovább"

Tévedsz, végig olvastam.

"Hát nem ezt pofázom ezer éve, hogy a legfőbb gond a kiszámíthatatlanság?"

Hülyeség. A legfőbb gondjuk az, hogy a kormány megadóztatta a bankokat és a multikat. Ha ezeket eltörölné, mindjárt nagy lenne a bizalom és a barátság. Pontosan tudod, h itt semmi másról nincs szó. Szimpla lobbizás, csak durva eszközökkel.

"Alig 1-2 napja emlékeztettelek arra"

Mármint meséltél valamit az ábrándjaidról. Már akkor is megmondtam, h ébredj fel.

"Mennyiben befolyásolja a gazdasági helyzetet egy vélhetőleg korrupciós ügy?"

Csak annyiban, h vannak akik sosem állnak le... Néha csak egy aktatáska havonta a pusztán, ami valamiért feketén ragacsos, néha csak egy közép ami valójában bal és néha csak egy kis "baráti" business...
Erre nem az a válasz, h de a fidesz is...

"mit is akartál ezzel a három linkkel?"

Csupán a valóság felé kívántalak terelni, ami köszönöviszonyban sincs az álomvilágoddal.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.01.21. 08:46:39

@DeMarco: "Te mikor mondtad, h nem kell az imf?? Amellett kardoskodsz két éve."

Azt a cikk se mondja, csak azt, hogy kiszámítható gazdaságpolitika kéne, és akkor nem lenne szükség IMF-re. Én se állítok mást. Az már kérdés, hogy sikerült olyan helyzetbe lavíroznunk magunkat, hogy az IMF a jobb megoldás per pillanat, de természetesen jobb lenne, olyan jó lenne a gazdaságpolitikánk, hogy nem lenne szükségünk rájuk.

"A legfőbb gondjuk az, hogy a kormány megadóztatta a bankokat és a multikat."

De nem azért, maiért te gondolod, hanem azért, mert ez rossz módszer, inkább árt, mint használ. Egyébként ez csak egy probléma a sok közül.

"Erre nem az a válasz, h de a fidesz is..."

Nem is, de én nem is szoktam ilyet állítani. Az a te reszortod fordított előjellel.

"Csupán a valóság felé kívántalak terelni, ami köszönöviszonyban sincs az álomvilágoddal."

Ugye nem haragszol meg, ha körberöhöglek? Bár, lehet, hogy inkább sajnálnom kéne téged.

mizrolist 2013.01.21. 11:22:52

@DeMarco: az ősszel jelent meg egy interjú egy cégvezetővel. Azt mondta (októberben), hogy 2012-ben addig 3 üzleti tervet kellett a szemétbe hajítania, mert megváltoztak a szabályok. Így nem lehet se céget vezetni normálisan, se beruházást, bővítést tervezni - ezért nincs egyik sem a legtöbb magyar cégnél, és ezért tartunk ott lassan, hogy karbantartásra sem elég, amit költenek...

DeMarco 2013.01.21. 12:58:29

@Fedor: "Ugye nem haragszol meg, ha körberöhöglek? Bár, lehet, hogy inkább sajnálnom kéne téged."

Ugyan dehogy. Én is pont ezt szoktam tenni veled... :))

Miközben én remekül élveztem az elmúlt évet, sikert sikerre halmozva, te végig rettegted és pánikoltad. Tényleg sajnállak érte...

DeMarco 2013.01.21. 13:01:42

@mizrolist: Mindjárt elsírom magam...
Az a dolga, h készüljön a változásokra. Evidens, hogy nem terveztem meg néhány épületet decemberben, mert januártól új kiegészítesekkel bővült az oték. Megvártam és miután alaposan áttanulmányoztam, léptem csak előre.

mizrolist 2013.01.21. 13:10:25

@DeMarco: és hogy tervezzen egy cég előre, ha egy képviselő önállóan benyújt egy javaslatot, egy hét múlva elfogadják és két hét múlva életbe lép?
Mi van, ha te megtervezel egy épületet, aztán a következő 3 hónapban az építési idő alatt 4-szer változnak a szabályok és mindig módosítanod kell, mert különben bírságolnak/lebontatják?

Normális országokban egy cégnek egy évben 1 db üzleti terve van. Ha beüt a ménkű, akkor kell egy második... de akkor tényleg baj van. Nálunk az a csoda a jelek szerint, ha 3-4 elég.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.01.21. 13:42:28

@DeMarco: "Miközben én remekül élveztem az elmúlt évet, sikert sikerre halmozva, te végig rettegted és pánikoltad"

Hát egyrészt ha rosszat akarnék neked, azt mondanám, hogy az legyen a legnagyobb élvezet az életedben, hogy tönkre megy az ország, másrészt meg a tények leírása nem egyenlő a rettegéssel (Arról nem is beszélve, hogy szerencsére az ember élete nem csak politikából áll, még akkor se, ha az enyémből te csak ezt a részt ismered).

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.01.21. 14:21:15

"Egyébként ha már: valóban most hangzott el először az a kijelentés, hogy akkor mégse kapnak szavazati jogot a határon túli magyar állampolgárok, vagy csak az én figyelmemet kerülte el korábban? "

- Volt mostanában valami friss közvéleménykutatás a határon túli magyarság körében, ahol a fidesz népszerűsége alulmúlta a romlott lencsfőzelékét?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.01.21. 14:24:26

"Gyurcsány választások előtti áfacsökkentése pont ilyen kártékony, voksvadász lépés volt, meg is lett a böjtje."

- Jó dolog lett volna az, ha jól van kivitelezve. Messze nem volt annyira kártékony, mint a 27%.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.01.21. 14:27:41

" hozzátartozik a pedagógusi hivatáshoz az, hogy a tanár maga veszi meg a tanításhoz szükséges krétát,"

- Magántanároknál biztosan.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.01.21. 14:39:06

@Vidéki:

Nincs most rá időm, hogy hazug lózunggyüjteményed és csúsztatásaid halmazának minden egyes elemét megcáfoljam, pedig meg tudnám tenni.

Csak párat kiragadok:

"aki arról vízionál, hogy most legalább 4 millió koldus országa vagyunk!

3 millió autó szaladgál az utakon, emberek ülnek bennük!"
- 3+4=7<10
Azaz a kettő nem zárja ki egymást. Ha cáfolni akarod, olyannal cáfold, ami megállja a helyét.
Nincs most időm a forrást előszedni, majd mások megteszik, de elhangzott: Amagyar háztartások harmada adós valamilyen rezsiszámlával, már hónapok óta. Biztos ebben olyanok is benne vannak, akik a gázszámla kifizetése helyett plazmatévét vettek, de gondolkozz! Statisztikailag a háztartások harmada olyan 2,5-3 millió embert jelent. És az, hogy valaki ki tudja fizetni a villanyt, a vizet és a gázt, nem azt jelenti, hogy jól él, mert lehet másra alig marad. Lásd a bevezető algebrai kifejezést!

"1978-ban egy katódsugaras (in line képcsöves) kis képernyős színes televízió 29000 forintba került, az akkori fizetésekhez képest óriási összegbe. Sok más árú cikkel kapcsolatban is hasonló a helyzet."
- Te buta tulok! Van egy barátom, aki vett anno majd egymillió forintért egy IBM PC-t. Azt tudom, hogy a merevlemeze kissebb volt a legelső pendrive-omnál. Tavaly eladta egymillióért.
Ha nem érted a példát (és hogy miért volt baklövés ezzel érvelned), akkor kérd el a gyereked (bocs: testvéred) történelemkönyvét, ha jól emlékszem, hatodik vagy hetedikes anyag az ipari forradalom. Ha nem adja oda a könyvet, akkor se búsulj, mert pár év, és te is abból a könyvből fogsz tanulni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.01.21. 14:45:30

@DeMarco:
"Az a dolga, h készüljön a változásokra."

- A multik ilyenkor kamionra teszik a gépsort, és két nap kiesés után termelnek máshol. Ők az állandó környezetet szeretik.

DeMarco 2013.01.21. 17:43:26

@mizrolist: "és hogy tervezzen egy cég előre, ha egy képviselő önállóan benyújt egy javaslatot, egy hét múlva elfogadják és két hét múlva életbe lép?"

Azért ez nem feltétlenül így szokott lenni, általában jó előre lehet készülni minden módosításra, a legtöbbször tárgyévre nem is vonatkozik egy-egy jogszabály. Ha lehet, akkor csak kövi évtől lesznek hatályosak. És a legtöbbször hagynak felkészülési időt.
Sőt tovább megyek, sok jogszabály, törvény azért változik, mert olyan előre nem várt, vagy nem észlelt változások álltak elő, esetleg nem volt eléggé életszerű az eredeti, ami miatt jobbító szándékkal változtatni kellett. Vagy joghézag keletkezett és azt kell egyértelműsíteni, pontosítani.

Tavaly én is csináltam egy jogszabály változást (közvetett módon), pusztán azért, mert az eredeti jogszabály szövegét pontatlanul másolták be a jogszabályba és ezért joghézag keletkezett, amiből jogvita lett és úgy volt a legegyszerűbb lezárni, hogy a benyújtó pontosította a jogszabályt, mindenki számára érthető módon.
Ezért saját tapasztalatból tudom mondani, h egy változás nem feltétlenül jelent negatív változást, sokszor kifejezetten pozitív változásokat hoz.
A gond inkább ott van, hogy minden kormány négy évbe akar mindent belezsúfolni, mert nincs több ideje, ezért kapkodnak, nincs idő mindent részletekbe menően kidolgozni és összefésülni, jogharmonizálni. Ezért menet közben jönnek ki sokszor a hibák, a pontatlanságok.

"Mi van, ha te megtervezel egy épületet, aztán a következő 3 hónapban az építési idő alatt 4-szer változnak a szabályok és mindig módosítanod kell, mert különben bírságolnak/lebontatják?"

Igyekszem eleve úgy építeni, h megfeleljek egy változásnak is. És persze lefedem magam, előzetes írásos engedélyt kérek az építésügyről például. De ha kell, akkor módosítok. Most is azt tettem, mert hiába megengedő egy jogszabály, de ezzel áthágnék másik kettőt-hármat, amit nem lehet.

Figyelni kell és készen állni a változtatásra.

"Normális országokban egy cégnek egy évben 1 db üzleti terve van."

Nálunk is. De nyilván ez szegmensenként változhat.

DeMarco 2013.01.21. 17:46:07

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"A multik ilyenkor kamionra teszik a gépsort, és két nap kiesés után termelnek máshol. Ők az állandó környezetet szeretik."

Tévedsz. Ők az olcsó munkaerőt szeretik.
Nyugatról mennek kelet felé. Egyébként pont emiatt kell óvatosan bánni a multikkal. Mert ők bajban azonnal lépnek, míg a magyar vállalatok jó eséllyel itt maradnak. Vagy legalább a technikát nem szerelik le.

DeMarco 2013.01.21. 17:52:36

@Fedor: "az legyen a legnagyobb élvezet az életedben, hogy tönkre megy az ország"

Fenét megy tönkre. Igen messze vagyunk attól.

"másrészt meg a tények leírása nem egyenlő a rettegéssel"

Másrészt meg a rettegés leírása nem egyenlő a tényekkel.

"az ember élete nem csak politikából áll, még akkor se, ha az enyémből te csak ezt a részt ismered"

Ezzel azt szeretnéd mondani, h te is jól éltél? Csak a szád jár? Bort iszol, de vizet prédikálsz? Igazán nyomhatnál egy coming out-ot...

Mérnök vagy, vállalkozásod van. Kertészmérnök nem lehetsz, mert azok dolgoznak, nem érnek rá ennyit netezni. Építészmérnök nem lehetsz, mert akkor már buktad volna a vállalkozást. Esetleg gépészmérnök? Vagy inkább Épületgépész? Ahhoz passzol a vállalkozás és a ráérő idő is...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.01.21. 18:47:21

@DeMarco:

A gyártás az egy dolog.

De pl szemétszállító cégek csak márciusig terveznek Hazánkban jelenleg. Eddig kettőről tudok konkrétan, hogy valószínűleg megy.

DeMarco 2013.01.21. 20:24:40

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Lehet, h így van. Én meg kettőt tudok ami épp nagyarányú fejlesztést hajt végre Hazánkban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.01.22. 09:04:04

@DeMarco: "Ezzel azt szeretnéd mondani, h te is jól éltél? Csak a szád jár? Bort iszol, de vizet prédikálsz?"

Amikor azt írom, hogy nem csak politikából áll a világ, akkor úgy értem, hogy ahogy mondom. Van családom, vannak barátaim, vannak hobbijaim, és ezek mind mind elviselhetőbbé teszik az életet. Ahhoz meg sok közöd nincs, hogy miből élek. Politikához, médiához nincs közöm, és egész nap a gép előtt ülök a munkámból kifolyólag, legyen elég ennyi. Ami a kormányt illeti, sok köze nincs a boldogulásomhoz, a nehézségeimhez viszont annál inkább, de nem panaszkodom, mert vannak sokan, akiknek rosszabbul megy. A tiedével ellentétben az én ismeretségi köröm vegyes, igen, van olyan is, akinek bejött az élet, speciel ő az államigazgatásban dolgozik, a többség viszont előbb, vagy utóbb megszívta valahogy a kormány miatt (speciel a magánnyugdíj-einstand még a kormánytisztviselő barátomat is károsan érintette, hisz azzal mindenki megszívta). Viszont nem tudom, hogy mi köze van ennek ahhoz, hogy mi a véleményem a kormányról. Azért, mert esetleg nekem és a feleségemnk van munkánk, még lehetek szolidáris azokkal, akik padlóra kerültek, a mindenkit érő plusz terhek meg engem is ugyanúgy érnek, mint mindenkit (még téged is, és hazudsz, ha azt állítod, hogy nem), ráadásul nem vagyok az a típus, aki a zsebén keresztül lát mindent, szülőként érint a közoktatási ámokfutás is, és az elmúlt közel három év jogsértései, antidemokratikus intézkedései még a gazdasági szerencsétlenkedéseknél is jobban zavarnak.

DeMarco 2013.01.22. 11:34:55

@Fedor: Összegezve: Bort iszol, de vizet prédikálsz...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.01.22. 13:11:44

@DeMarco: Mert? Hol írtam azt, hogy én nyertem bármit is a kormányváltással? Vagy aki nem döglik éhen, és van még munkája, az nálad már ez a kategória?
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0