Balsai István, amikor még nem alkotmánybíró volt, hanem fideszes parlamenti képviselő, azzal tette nevetségessé magát, hogy terrorizmussal vádolta Gyurcsányt, mivel a 2006-os zavargások idején azt merte mondani, hogy a rendőrséget utasította a tévészékház megvédésére, pedig a volt miniszterelnök akkor nem tett mást, mint hogy élt alkotmányos jogával:
Kacziba Antal szerint Gyurcsány Ferencnek kormányfőként lehetősége volt arra, hogy utasítást adjon 2006 őszén a Magyar Televízió székházának megvédésére; a nyugállományú rendőr altábornagy, az úgynevezett Gönczöl-bizottság volt tagja a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló albizottság mintegy hatórás szerdai ülésén ugyanakkor annak a véleményének is hangot adott, hogy az utasítás rendészeti szempontból felesleges.
Az emberi jogi bizottság "A 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló" albizottságának ülésén Révész Máriusz, a testület fideszes tagja azt mondta: a vonatkozó törvények szerint a miniszterelnök ezt a rendészeti területért felelős miniszteren keresztül tehette volna meg. A politikus ezzel utalt arra, hogy a bizottság legutóbbi ülésén Petrétei József volt igazságügyi miniszter azt mondta: rajta keresztül a kormányfő nem adott utasítást, s ő maga sem tett ilyet. Gyurcsány Ferenc egy televíziós nyilatkozatában mondta azt, hogy utasítást adott a rendőröknek a székház megvédésére.
Kacziba Antal szerint a miniszterelnöknek alkotmányos joga ilyen utasítást tenni, ezt a jogkört magához vonhatja. Véleménye szerint ugyanakkor azonban a nyilatkozat politikai megnyilvánulás volt, az utasítás ráadásul rendészeti szempontból felesleges, mert a rendőrségnek a dolgát kellett tennie a székház megvédésekor.
A szükséges rendőri intézkedések közben történtek törvénysértő és szakszerűtlen lépések, és Gyurcsány később tett olyan dolgokat, amelyek jogkorlátozónak bizonyultak (a jobbos legendákkal ellentétben ezek ellen pl. a TASZ akkor ugyanúgy tiltakozott, mint most), épp ezért egy kétszázalékos, komolytalan pártocska élén Fletó most pont azon a súlyú helyen van, amit a ténykedése alapján megérdemel, de speciel ezzel a nyilatkozatával nem volt gond.
Most Orbán tett olyan kijelentést, ami első hallásra a fenti Gyurcsány nyilatkozattal rokon:
Az Élet menete napján ne lehessen olyan típusú politikai természetű rendezvényeket tartani, amelyek sérthetik a felvonulók emberi méltóságát – erre utasította Orbán Viktor Pintér Sándor belügyminisztert hétfőn a parlamentben. Az azonnali kérdések és válaszok órájában a kormányfő a szocialista Steiner Pál felszólalására reagált így. Orbán Viktor kijelentette: minden eszközzel biztosítani fogják az Élet menetén részt vevők testi épségét, háborítatlan emlékezését és emberi méltóságát.
A tervezett motoros felvonulás a maga gusztustalanul provokatív címével és időzítésével valóban vérlázító, és az, hogy mind a kormányfő, mind a kormánypárt frakcióvezetője elítélőleg nyilatkozik róla, mindenképp pozitív, és fontos momentum. De mint mindig, megint sikerült átesni a ló túloldalára.
Első hallásra persze nincs különbség a fenti Fletó-nyilatkozathoz képest, de vegyük észre, hogy akkor ő csupán annyit mondott, hogy a rendőrség fékezze meg a már elszabadult erőszakot, vagyis egyszerűen tegye a dolgát, azt, amire tartjuk. Viszont az, hogy a miniszterelnök utasítást ad arra, hogy tiltsanak be egy előre bejelentett rendezvényt csak azért, mert nem ért egyet a mondanivalójával (hisz erőszakra nem készültek a motorosok), elfogadhatatlan egy demokráciában, és ez független attól, hogy amúgy a betiltandó rendezvény mennyire unszimpatikus számunkra. Ha erre azt mondjuk, hogy helyes döntés volt, akkor milyen jogon tiltakozunk, ha máskor számunkra fontos rendezvénnyel szemben járnak el majd ugyanígy?
Ahogy a melegfelvonuláson, vagy a MILLA tüntetéseken, a megfelelő rendőri erőkkel megoldható lett volna a keveredés elkerülése, a társadalom megvetését a kormányfői szavakon túl pedig bizonyíthatta volna a civil ellentüntetés, amelyen részt vehettek volna politikusok is, akár a kormányoldalról is, valahogy úgy, mint tavaly decemberben, a jobbikos Gyöngyösi zsidólistát követelő parlamenti felszólalása után.
De Orbán mindig és minden helyzetben görcsösen erősnek akar látszani, aki bármit megtehet, és kegyúrként osztogathat, vagy elvehet olyan jogokat, amelyek egyébként automatikusan kellene hogy járjanak egy normális jogállamban, legyen az olyan földhözragadt, mint a munkához való jog nyugdíj után, vagy olyan, némileg elvontabb, de alapvető szabadságjog, mint pl. a szabad vallásgyakorlás, vagy a jelek szerint a gyülekezési jog.
Hát nem, a demokrácia nem így működik, de úgy látszik a miniszterelnököt ez nem zavarja. Épp ezért nem csak Fletónak kellene bukott kormányfőként egy mikroszkopikus pártocska élén vegetálnia, hanem Orbánnak is.
Tegyünk érte, hogy így legyen, de - OVi-val ellentétben - csak törvényes eszközökkel.