Jó rendőr, rossz rendőr
2014. június 13. írta: Fedor

Jó rendőr, rossz rendőr

lazar.jpgAz elmúlt pár hét kis túlzással csak Lázárról szólt. Úgy tűnik, mintha csak direkt keresné a minél nagyobb konfliktusokat (mesteréhez hasonlóan, tegyük hozzá). Nem kezdem el most sorolni az ügyeit, szügyig van velük mindenki norvég alapostul, origóstul, koncentráljunk csak a frissen napvilágra került legelső miniszteri intézkedésére:

Információink szerint Lázár János kancelláriaminiszter keményet húzott szinte első intézkedésként: magához vonta a rövid és középtávú fővárosi uniós projekteket, és egy erőteljes tollvonással lehúzta őket a listáról. Budapest így a következő hét évben százmilliárdos forrásoktól eshet el. Nem úgy Hódmezővárhely, ami villamost kap. Tarlós bízik benne, hogy Lázár meggondolja magát. 

A 3-as metró felújítása, a villamosjármű-beszerzés folytatása, kisföldalatti-járműcsere, a 2-es metró és a HÉV összekötése, a 4-es metró kelenföldi buszterminál és P+R parkoló – információink szerint ezek a beruházások esnek áldozatul az új fejlesztési politikának. A fenti listáról a metró és a kisföldalatti kritikus állapotban van, a következő hét évben ennek ellenére sem számíthatnak pénzre. A főváros vesztesége, ha ez így marad, több százmilliárd forint lesz, uniós pénz nélkül pedig nem tud fejleszteni. 

Én meg csak ülök, és nem értem a logikáját a dolognak.

Oké, hogy a vidéki srácokból verbuválódott FIDESZ zsigerileg utálja a fővárost (kivéve ugye a várat, ahova már másodszor próbál felköltözni Orbán), ráadásul Budapest az ellenzék fészke is egyben, de akkor is: hatalmi számításaikban eddig azért (a maguk önös szemszögéből nézve) jók voltak. És most meg ekkorát rúgnak a fővárosba közvetlenül az önkormányzati választás előtt? A kampány nyitányaként vérig sértik azt a várost, ahol az ország ötöde él, egy másik ötöde meg rendszeresen átutazik rajta, és amely az adóbevétel messze legnagyobb részét perkálja a költségvetésbe? 98-ban legalább megvárták a választást, és csak utána állíttatták le a négyes metró meg az Erzsébet téri Nemzeti Színház építését...

Elég átlátszóan otromba a választási rendszer pillanatnyi érdekeiknek ugyan épp megfelelő, viszont cserébe alkotmányellenes felborogatása az utolsó pillanatban, és akkor még ez is. Hát melyik épeszű ember szavazna szívesen rájuk ezek után? (Biztos lesz szavazójuk, de én most a gondolkodó embereket kérdezem.) Az meg aztán a cinizmus netovábbja, hogy a pénzt kapásból a miniszter uraság városának adják át (természetesen annak a projektnek is van létjogosultsága és értelme, ahogy olvastam, de a két dolog összekötésének akkor is van "én ezt is megtehetem" szaga).

Nekem van egy olyan sejtésem, hogy ez a döntés rövid időn belül vissza lesz vonva. Majd jön a jóságos Viktor király, aki igazságot tesz, és visszaadja nagy kegyesen a fővárosnak a pénzt (már nem a sajátját, hanem az unióét). A kiosztott szerepek szerint most épp Lázár a rossz rendőr, aki elviszi a balhékat (már ahol: a köztévének pl. sikerült úgy beszámolni a Lázár-ellenes tüntetésről, hogy Lázár neve nem hangzott el benne, de egy gyurcsányozás azért belefért), Orbán meg a jó rendőr, aki dicsőséggel, tisztelettel hitetgeti ezt a Stockholm-szindrómás országot. Ezt a célt szolgálja a Heti Válasz imázsépítése is, amely Simicska oszlopokon kiplakátolt címlapon titulálta őt Európa erős emberének, aki megkerülhetetlen az az uniós politikában. Természetesen nagyon nem az, és hogy ez mennyire így van, azt nagyon jól illusztrálja Sailorripley animációja (ha nem ismered a hátteret, itt olvashatsz róla). 

Persze lehet, hogy nem igazolódik be a sejtésem, mert már maguk is elhiszik, hogy tényleg bármit, bármikor megcsinálhatnak. De akkor nagyon kíváncsi vagyok, hogy miképp reagál erre Budapest népe.

Erről is vannak sejtéseim.


FB:

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr786298442

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.06.13. 12:00:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NekemNemEzKell 2014.06.13. 17:10:16

@Mojzes Pál: :D Ez nagyon jó! Már eltelt néhány nap, hogy valaki nem rettegett! Ideje újra kezdeni!

humorpalanta 2014.06.13. 17:12:36

Én annyit tennék hozzá, hogy nem is Orbán Viktor jóságos Úristen fog rendet tenni, hanem inkább Tarlós István érdeme lesz az egész valahogy pont szeptember közepe táján nagy hírveréssel.

DeMarco 2014.06.13. 22:03:29

Szerintem egyszerű matek. Ha a ballibák fletó, meg a libás helyett az lmp-vel kokettáltak volna, akkor pesten mindenhol ők nyertek volna. Ha közös balliba jelölt lesz, akkor viszi a fővárost.

Márpedig azt minden józan szemlélő pontosan tudja, hogy ellenzéki önkorminál lévő választónak lenni a legnagyobb cumi, ami négy évig történhet színtől függetlenül.

Persze belpesti, libsi, fidesz gyűlölőként mi mást írhatna Fedor? Nem is vártunk mást.

Én többféle taktikát is bele tudok képzelni és mindegyiknek van realitás alapja.

De ha nem nézem a taktikákat, sima vidékiként természetesen üdvözlöm a döntést és szeretettel várjuk az elkölthető pénzt! :) Majd találunk neki helyet... Ha mást nem, majd építünk mi is soha meg nem térülő metrót 16-szor annyiért...

De most komolyan, a balliba mocskos nyolc év alatt csikorgott a fogunk, mert hiába voltak meg a koncepciók, hiába voltak meg a tervek, hiába szerepeltek minden évben a fejlesztési tervben a projectek, zsinórban minden évben lehúzták őket, egy fillér támogatást nem adtak rájuk soha. Pest vitte a pénzt, meg itt-ott becsúszott egy békési autópálya a pusztába (veres vitte felcsút, o'pardon békésbe a lóvét). Négy év kellett hozzá, hogy végigfussanak az engedélyek, az előkészítés, tendereztetés, előmunkálatok. Most értünk kivitelezési fázisba, végre csinálják a lassan évtizede várt beruházásokat. Akármerre megyek látom a haladást a tervek végrehajtódását.

Akár tetszik, akár nem, az ország nem csak pestből áll, hanem vidékből is. Nem lehet kivéreztetni a vidéket és minden forrást elvonni onnan. Az európai unió nem támogatja egyik főváros beruházásait sem elviekben. Nem véletlenül, rengeteg a saját forrás, amit ilyen célra is fel lehet használni.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.06.14. 05:56:38

Lazar Janos novessze vissza a szakallat! Olyan macsosan szekszualis volt vele.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.06.14. 14:22:54

@DeMarco: "Persze belpesti, libsi, fidesz gyűlölőként mi mást írhatna Fedor? Nem is vártunk mást."

Kőbánya mióta belpest? Nagyon okos... És miért kéne FIDESZ gyűlölőnek lennem ahoz, hogy kibukjak Lázr húzásain? Ahhoz elég normális embernek lenni... Egyébként meg szoksá szerint magadból indulsz ki. Én NEM gyűlölöm a FIDESZ-t. amit csinálnak, az ne tetszik, de ha más csinálná ugyanezt, akkor se tetszene.

" balliba mocskos nyolc év alatt csikorgott a fogunk, mert hiába voltak meg a koncepciók, hiába voltak meg a tervek, hiába szerepeltek minden évben a fejlesztési tervben a projectek, zsinórban minden évben lehúzták őket, egy fillér támogatást nem adtak rájuk soha."

Tudod jól, hogy ez teljes egészében hazugság.

"Akár tetszik, akár nem, az ország nem csak pestből áll, hanem vidékből is."

De ki mondott ilyet? Nem azt mondtam, hogy a vidékre egy fillér se jusson, és eddig se ez volt, de az akkor is agyrém, hogy milliók által használt, és lassan már életveszélyes állapotban lévő közüzemek felújítására pénzt elvonják kicsinyes bosszúból.

De persze abban totálisan biztosa voltam, hogy ez nálad tetszésre fog találni, szóval mindegy.

DeMarco 2014.06.14. 20:24:02

@Fedor: "Tudod jól, hogy ez teljes egészében hazugság."

Hahahahaha... :DDD

Tudod jól, hogy ez teljes mértékben igazság, mégis tagadni próbálsz...

Lécci magyarázd már meg az itt élő embereknek, hogy a ballibák alatt épültek meg a hidak, utak, elkerülők, autóutak, összekötések, egyéb fejlesztések, stb. Minimum jól ki fognak röhögni, de valószínűbb, hogy elmeorvoshoz küldenek...

Egyébként simán visszakereshető, project x darab, támogatás: 0 db és ez zsinórban nyolc évig. Elég nagy öngól soha meg nem valósult fejlesztéseket megvalósultnak eladni, mert ez nem fikció, hanem a valóság...

"de az akkor is agyrém, hogy milliók által használt, és lassan már életveszélyes állapotban lévő közüzemek felújítására pénzt elvonják kicsinyes bosszúból."

Teljes mértékben egyetértek veled. Akkor remélem te is egyetértesz azzal, hogy a lassan már életveszélyes állapotban lévő közüzemi vidéki közúthálózatot fel kell újítani, mert azt 8 millió magyar használja, plusz a 2 millió pesti, akik lemennek a nyaralóba, meg hétvégente a Balatonra...

anonymand 2014.06.15. 12:39:17

@DeMarco:

Tisztelt DeMarco!

"De most komolyan, a balliba mocskos nyolc év alatt csikorgott a fogunk, "... - fogalmazz pontosabban, kérlek!
A zemútnyócévet is képesek voltatok végig vicsorogni, az elmúlt négy évben sem nagyon tellett többre, mint még erőteljesebb vicsorgásra, amit Bonsai Duce szavai szerint folytattok. Folytatjátok, mert ennyire telik, s nem többre. Én úgy vélem, hogy viselkedésetek azért ilyen, mert a Fidesz parlamenti 2/3-a birtokában a hatalom részeseinek érzitek magatokat.
Bár igen nagy tévedés, hogy valamelyest is gyakorlói vagytok a hatalomnak. Néhányan kegyeltjei, kivételezettjei, ám többségetek éppen úgy károsultja, mint az ellenzék.
Nem látjátok be, nem akarjátok elismerni, ám mindez csak idő kérdése.
Szerintem.

"De ha nem nézem a taktikákat, sima vidékiként természetesen üdvözlöm a döntést és szeretettel várjuk az elkölthető pénzt! :) Majd találunk neki helyet... Ha mást nem, majd építünk mi is soha meg nem térülő metrót 16-szor annyiért..." - hogy üdvözlöd a döntést, az nem lehetett kérdés.
Hozhatnak a fiúk (ahelyett, hogy egy bányában dolgoznának) bármilyen döntést, azt Te, ti üdvözlitek, helyeslitek, és még ideológiát is gyártotok rendre, hogy miért is jó (bár korábban az ellenkezőjét állítottátok, sőt néha még a párhuzamosságot sem veszitek észre, vagy éppen az ellentmondást).
Lásd: egykulcsos adórendszer vs reklámadó.
Mindig is mondtam, a hit vakít, a vakhit megfoszt a gondolkodás képességétől.
Igen építetek rendesen (talán a fővárosi adófizetők pénzéből) stadionokat, mert azok megtérülnek, munkahelyet jelentenek, GDP jövőbeli növekedésében kiemelkedő szerepük lesz.

Aki gyűlölködés nélkül nem képes szinte egyetlen hozzászólást sem írni, mint te, az ne vádoljon másokat gyűlölködéssel.
Ez a minimum...

Tisztelettel:
anonymand

anonymand 2014.06.15. 12:47:33

@DeMarco:

Tisztelt DeMarco!

"Teljes mértékben egyetértek veled. Akkor remélem te is egyetértesz azzal, hogy a lassan már életveszélyes állapotban lévő közüzemi vidéki közúthálózatot fel kell újítani, mert azt 8 millió magyar használja, plusz a 2 millió pesti, akik lemennek a nyaralóba, meg hétvégente a Balatonra..." - a szívemből szólottál.
Csak kimarad belőle, 5 millió külföldön élő magyar (8 millió + 2 millió + 5 millió = 15 millió).
És kivételes kegyként a külföldi állampolgárok is használhatják, remélem megengeded.
Ja! Meg kimaradt, hogy nemzeti.
a mondatrész helyesen tehát: ..."lassan már életveszélyes állapotban lévő nemzeti közüzemi vidéki nemzeti közúthálózatot fel kell újítani, mert azt 8 millió magyar használja"...
Egy sajnálatos dolog azért még némi igazításra vár, mégpedig a ballibeket le kőne tiltani valahogy, vagy legalább földutakra terelni.
Szóval a nagyon magyarokat megilletné némi kedvezmény legalább...

Tisztelettel:
anonymand

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.06.15. 14:09:38

@DeMarco: Továbbra is azt mondom, hogy egyrészt nem volt igaz, hogy vidékre nem jutott pénz az előző kormányzatok alatt, mert számtalan példát lehetne sorolni kis utánajárással, másrészt meg továbbra is eszement megoldás csak a vidéket vagy csak Pestet pénzelni. Mindkettőt kell.

DeMarco 2014.06.15. 16:05:55

@Fedor: Hohó.. Én nem azt mondtam, hogy semmi pénz nem jött vidékre, csorgott az lassacskán. Azt viszont határozottan állítom, hogy a fejlesztési tervben szereplő a környező két megyében lévő fontos közútfejlesztéseket 8 évig zsinórban lehúzták évről évre és a fidesz első évében kaptak zöld utat, de akkora volt az elmaradás, hogy még akkor kellett nekiállni az engedélyeztetéseknek, kiváltásoknak, felvásárlásoknak, tendereztetéseknek, stb.

Egyetértek, egyszerre kell támogatni a fővárost és a vidéket, de arányosan. Az nem megy, hogy a forrás nagy részét elszívja pest, miközben minden közműszolgáltatás lényegesen olcsóbb, mint vidéken, nem is ismerik az ingatlanadó fogalmát és jelentősen fejlettebb a közlekedési hálózat? Minek még több pénzt önteni oda, ahol már amúgy is rengeteg van? A vidéki elmaradt fejlesztéseket is meg kell csinálni valamikor...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.06.15. 17:45:26

@DeMarco: Erősen el vagy te tévedve, ha úgy gondolod, hogy Pesten sehol nincs ingatlanadó, és hogy jóval olcsóbbak a közművek, és hogy jobbak lennének az utak. Arról, meg hogy rengeteg pénz van, nem is beszélve...

Mindegy, úgyis az volt a célja a kormányzatnak, hogy a vidékieket és pestieket egymásnak ugrassza, és ez látod, sikerült is.

DeMarco 2014.06.15. 20:02:01

@Fedor: Lehet, hogy te nem emlékszel ezekre, mert kurvára nem érintették a pestieket, de folytattunk már korábban is vitákat erről. Egyáltalán nem a fidesz ugrasztotta össze a vidéket a fővárossal.

Neked kimaradtak a nyolc év alatt bezárt vidéki kórházak? A megszüntetett több ezer kilométeres vasúti szakaszok? A postabezárások? a gyógyszertár bezárások? A vidék szisztematikus lesorvasztása?

Itt háborogsz, mert kivételesen a fővárost ütik, miközben minket évtizede ütnek folyamatosan és vesznek, vesznek el... Lécci, hadd ne kelljen már sirdogálnom, asszem joggal érzem úgy, h nincs miért...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.06.16. 09:23:10

@DeMarco: De, emlékszem. Minta hogy arra is, hogy nem csak vidéki kórházakat zártak be, hanem pestieket is, mert az egész egészségügyet szervezték át akkoriban, meg hogy a bezárt vasútvonalakat minden ígérete ellenére a FiDESZ se nyitotta újra, egyszerűen mert gazdaságosabb volt az a kis utasmennyiséget busszal szállítani, és még sorolhatnám. Szó se volt a vidék szisztematikus lesorvasztásáról, csupán racionalizálásról, ami nem csak a viéket érintette, csak max. te azt vetted csak észre belőle, mert te ott élsz. És mégegyszer: Olyan soh a nem volt, hogy az összes, már betervezett vidéki projektet egy tollvonásal lehúzzák évektre előre. Nagy itt katyvasz, amit Lázárék tudatosan gerjesztenek. Ajánlom a tisztánlátáshoz:

cink.hu/ezert-kamuzik-lazar-janos-budapest-elvett-fejlesztesi-1591100562/

DeMarco 2014.06.16. 10:40:17

@Fedor: Ok. Akkor fogd fel úgy, hogy most racionalizálják a fővárost is. Már ha a te szótáradban a racionalizálás=bezárással, megszüntetéssel. (A multik is össze szokták keverni ezt a két fogalmat.)

Az egészségügyi reformot egyébként se emlegesd nekem, azóta is, amikor receptért kell mennem az algopirynhez, mindig kinyílik a bicska a zsebembe és eszembe jut egy kanál víz...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.06.16. 13:37:05

@DeMarco: Na jó, látom megint direkt sarkosan fogalmazol, és félremagyarázod, amit írtam.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.06.16. 20:39:37

Ahol a vonat 40 km-t 80 perc alatt tesz meg, még jó, hogy megszűntetjük, és adunk helyette buszt, ami a 40 km-t 40 perc alatt teszi meg, és nem is a falutól hat kilométerre áll meg.

Ellenben ha nem lesz 3-as metró, akkor a busz a távot hosszabb idő alatt fogja megtenni, már ha lesz elég busz.

.

A lassú vánszorgó vonat a fideszes szavazókat is 25 km/h átlaggal viszi, ahogy a kigyulladó metrószerelvényen is pártszimpátiától függetlenül égnek majd meg az emberek. Bár valóban Budapesten nagyobb a nemfideszes szavazók aránya.

Mondjuk nincsen semmi új a nap alatt.

DeMarco 2014.06.17. 08:10:48

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Javaslom tanulmányozd át a Székesfehérvár-Budapest szakasz elmúlt évekbeli fejlesztési munkáit, nagyot fogsz nézni...
Csak kismilliószor lett elpofázva előtte, hogy nyugaton sehol sem keresztezi a fő vonatszakasz az autóutakat, hidak, aluljárók kellenek mindenhová és az ötven-száz évvel ezelőtt lerakott síneket is ki kell cserélni nagyobb teherbírásúra, hogy bírják a nagyobb sebességet. Egy gyorsvonat most 20-25 perc alatt lent van és abban benne van 3 megálló is.

Csak a hülyék szüntetnek meg ott, és váltanak drágább megoldásra, ahol fejleszteni is lehetne. Például épp most adták át a Sopron-Szombathely-Északi-Déli part szakasz fejlesztését.

Van viszont ahol a régi megoldások jobban beválnak. Az északi parton a mai napig dízelmozdonyok járnak, a délin villanymozdonyok. Utóbbiak modernebbek, de az első kisebb viharnál csődöt mondanak a leszakadt villanyvezetékek miatt. Mindenki tudja, hogy ítéletidő esetén a Balaton felé a régi dízelek kincset érnek és csak azok tudnak haladni...

Arról meg aztán ne is beszéljünk, hogy a Volántársaságok komoly felárat kezdtek szedni néhány éve a távolsági járatokon, átkényszerítve az embereket a tényleg lassú "falujáró" buszokra. Pl.: Vonattal 20 p menetidő, falujáró busszal: 1 ó. Hm, micsoda javulás...

És persze ezer másik példát lehetne hozni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.06.17. 10:21:59

@DeMarco: Elbeszéltek egymás mellett. A Balatonra persze, hogy vonat menjen, és legyen ott modernizálás, hisz az nagy tömeget szolgál ki. A kis zsákfalvakba meg, ahova hat ember utazik, jobban megéri a busz. Ennyi. Nem kell ebből hitvitát csinálni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.06.18. 10:09:06

@DeMarco:

Ismét szamárságokat írsz, némelyet egy nyolc esztendős gyerek is három perc alatt cáfol tényszerű adatokkal.

"Javaslom tanulmányozd át a Székesfehérvár-Budapest szakasz elmúlt évekbeli fejlesztési munkáit, nagyot fogsz nézni... "
- Tudok róla, hogy megcsinálták (VÉGRE!) az alsó pályát, valamint Tárnok és Fehérvár között 160-as pályát építettek. Ezt a pályaszakaszt már kb. 1980-ban meg kellett volna csinálni (Már akkor hatalmas forgalma volt, 5 percenként mentek csúcsban a szerelvények), de akkor csak a villamosításra futotta. Egyébként attól, hogy ezen 67 km meg lett csinálva, maradt még Nagykanizsáig még további 150 km, ahol tele a pálya 60-as lassújelekkel. egyvágányú, kevés a keresztezési lehetőség.

"Csak kismilliószor lett elpofázva előtte, hogy nyugaton sehol sem keresztezi a fő vonatszakasz az autóutakat, hidak, aluljárók kellenek mindenhová"
- A vonatkozó EU-direktíva 160 km/h engedélyezett pályasebességig engedi a szintbeni kereszteződéseket. Ezért lett ez a szakasz csak 160-ra csinálva, mivel nem volt pénz a szintbeni kereszteződések teljes kiváltására, ami 200 km/h-nál már kötelező lett volna.

" az ötven-száz évvel ezelőtt lerakott síneket is ki kell cserélni nagyobb teherbírásúra, hogy bírják a nagyobb sebességet."
- A sín teherbírása főleg a tengelyterhelés szempontjából mérvadó. Sebesség szempontjából Sokkal inkább a sínleerősítés módja az, ami számít. A legjobb és legerősebb sínt is odateheted, de ha csak sima sínszegekkel lekalapálod, akkor az annyit is fog érni.

"Egyébkén Egy gyorsvonat most 20-25 perc alatt lent van és abban benne van 3 megálló is."
- Ez a legnagyobb szamárság abból, amit írtál. Elvira alapján bárki láthatja, hogy a leggyorsabb vonat is 46 perc alatt van lent.
A 25 perc időadat amit írtál, 161 km/h-s ÁTLAGsebességet jelentene a két végpont közt. Ehhez képest, a pályára megengedett LEGNAGYOBB sebesség lesz majd 160 km/h, de ez sem lesz mindenhol annyi. Ehhez a sebességhez még ki kell épülnie az új biztbernek és vonatbefolyásoló rendszernek. Ezek kiépülte után még mindig csak kb 40 db mozdony és a Flirt motorvonatok lesznek alkalmasak (és a járművekbe is be kell építeni a vonatbefolyásolót!) a 160 km/h üzem közbeni megfutására.

"Csak a hülyék szüntetnek meg ott, és váltanak drágább megoldásra, ahol fejleszteni is lehetne. Például épp most adták át a Sopron-Szombathely-Északi-Déli part szakasz fejlesztését."
- Semmit nem adtak át, mindössze a nyári idényben három plusz vonatpár közlekedik.
Ezek a következők:
-- Sopron-Szombathely-Celldömölk-Tapolca-Keszthely
-- Szombathely-Celldömölk-Tapolca-Balatonfüred-Budapest Déli - ez már tavaly is járt. Kedvelt témája a vasútfotósoknak, mivel a teljes szerelvény (tavaly) GySEV Schlieren kocsikból volt kiadva.
-- Szombathely-Tapolca- Celldömölk-Keszthely-Fonyód-Kaposvár

"Van viszont ahol a régi megoldások jobban beválnak. Az északi parton a mai napig dízelmozdonyok járnak,"
- Az északi parti vonal napi utasforgalma nyári szezonon kívűl kb egy Combino villamost sem töltene meg. A NAPI utasforgalom. Ezt egyszerűen nem éri meg villamosítani.

" a délin villanymozdonyok. Utóbbiak modernebbek, de az első kisebb viharnál csődöt mondanak a leszakadt villanyvezetékek miatt."
- Igaz, hogy a leszakadt vezeték miatt megáll a vasúti közlekedés, de az egyből leáll, mihelyt szakad a drót és elvész a vonali fesz. Szegény M61-004 (ami a közlekedési múzeum oldalában van) nem állt meg, csak rohant a fa felé.
iho.hu/hir/1999-junius-4-en-siklott-ki-a-negyes-130604
- Itt mesélném el továbbá, hogy a dieselmozdonyok tetemes része is villanymozdony. Diesel-villamos mozdony, ahol a dieselmotor egy áramfejlesztőt hajt, ami a vontatómotorokat árammal látja el. A vontatómotorok, más néven TC-motoroknak is hívják őket, a tengelyeken vannak elhelyezve marokcsapágyas felfogatással és egy nyomatéktámmal.
Míg a villanygép, ha siklik borul még az áram sem csap meg, mert olyan leoldóvédelem van a vezetékben, addig biza a dieselből akár 6.000 liter gázolaj is ki tud szaladni a földre.
- Továbbá: A leszakadt vezetékek elhárítási ideje már nem a vezetékektől függ, hanem az elhárítóktól. Nos ezen a téren a MÁV sajna nem áll a helyzet magaslatán.

" Mindenki tudja, hogy ítéletidő esetén a Balaton felé a régi dízelek kincset érnek és csak azok tudnak haladni..."
- Összesen egy db dieselmozdony van, aminek a megengedett legnagyobb sebessége 120 km/h, az összes többi dieselé 100 km/h vagy alacsonyabb.
A villanygépeink közül amelyek vonattovábbításra lettek kitalálva (Nem összekeverendő a Szeged-Félegyháza közötti egykocsis bohóckodással, amit tolatómozdony húz) a legalacsonyabb megengedett sebesség is 120 km/h.
Hát ha még tudnád, hogy a kincset érő régi dieselek felén nincsen vonatfűtő berendezés....

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.06.18. 10:28:20

@DeMarco:

Egy hsz-be el sem fért....

"Arról meg aztán ne is beszéljünk, hogy a Volántársaságok komoly felárat kezdtek szedni néhány éve a távolsági járatokon, átkényszerítve az embereket a tényleg lassú "falujáró" buszokra."
- Azt gondolom tudod, hogy a Volán társaságok állami tulajdonban levő Zrt-k. Mint ilyenek, felettük a tulajdonosi jogokat az állam gyakorolja. Remélem az sem idegen tény előtted, hogy a Volán társaságok nem maguk szabják meg mennyit kérhetnek a jegyért, hanem a gazdasági vagy közlekedési miniszter rendelete. Hívják az illetékes minisztériumot akárhogy, lényeg: A jegyárak meghatározása és így a pótjegyek ötlete, bevezetése, díjszabása is az illetékes volánokat felügyelő minisztériumban született meg, mely minisztert az intézkedés bevezetésekor a Fidesz-KDNP nevű pártszövetség által a parlamentben 2/3-os támogatottsággal megválasztott miniszterelnök javaslatára nevezett ki a köztársasági elnök. Röviden: A pótjegy miatt reklamálj a Fidesznél!

" Pl.: Vonattal 20 p menetidő, falujáró busszal: 1 ó. Hm, micsoda javulás..."
- Ez érdekelne konkrétan hol van, mert érzésem szerint lódítasz.

- De mivel eredendően a mellékvonalak felszámolásáról volt szó, én arra reagáltam, csak te akartad elvinni a témát, ezért visszatérek a mellékvonalakhoz.

- Mit választ az utas vajon? Mi neki a jobb?

"A" lehetőség: Egy busz, amely 40 km-es távon 21 helyen áll meg, átlagsebessége 30-40 km/h a lehetséges célpontokhoz az átlagos rágyaloglási idő 2-10 perc között van, a jármű akadálymentes, légkondicionált.

"B" lehetőség: Egy vonat, amely 30 km-es távon 8 helyen áll meg, csúcssebessége esetleg sok helyen csak 30 km/h, a lehetséges célpontokhoz az átlagos rágyaloglási idő 25-40 perc között van, a járműre a felszállás magas lépcsőkön keresztül történik, nem légkondicionált, télen kifejezetten hideg.

.

Ki is számolhatjuk esetleg, melyiket mennyibe kerül leközlekedtetni.

.

"És persze ezer másik példát lehetne hozni."
- A szocik által bezárt vasútvonalakra nem hoztál példát, kihagytál egy akkora ziccert! Harsoghattad volna a sikerpropagandát.
Elvégre mekkora siker már egy olyan vasútvonal üzemeltetése, ahol az első vonat reggel 5-kor, a következő (mely az utolsó is!) délután 5-kor közlekedik.

Ennél már csak a Komárom-Székesfehérvár újranyitása volt nagyobb siker, ahol Komáromból az első vonat délután kettőkor indult. Igen, délután kettőkor.

Kókáéknak nem az volt az ősbűne, hogy bezárták ezeket a vonalakat, hanem hogy úgy zárták be őket, hogy meg sem vizsgálták, mit lehetne velük kezdeni. Mert van pár vonal, amelyeket pár helyen végrehajtott értelmes nyomvonalkorrekcióval, felújítással (Pályasebesség min 80 km/h) fel lehetne éleszteni, még a működtetésük is rentábilis lehetne, kérdés, a felújításra beleölt pénzt mikorra termelnék vissza.

.

.

Próbálj már meg egyszer az életben végre tényeket előadni, mikor tényként írsz le dolgokat. Sokat lendítene a szavahihetőségeden.

DeMarco 2014.06.18. 22:01:01

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Hajlamos vagyok könnyen elfelejteni lényegtelennek tűnő dolgokat, ebben az esetben azt, h vasutas voltál szebb korodban... :D

Ugyan kitudományoskodtad amit leírtam, de végeredményben azért megerősítetted.

Lerövidítve: Felújították? Fel. Gyorsabb lett? Gyorsabb. Ki kellett cserélni amin fut? Ki kellett cserélni. Kiváltották a felszínt? Bezony, a legtöbb helyen (Érd, Kápolnyásnyék, Velence (Baracska, Martonvásár, Dinnyés, Fehérvár korábban is ki volt már). Viharban csak a dieselek mennek? Azok. Van pótjegy a buszokon? Vannak.

Akkó'???

Mit választ az utas vajon? Mi neki a jobb?

"A" Állni egy nyitott buszmegállóban télen, várva az egy órát késő autóbuszt, amiről semmilyen tájékoztatást nem kap, vagy

"B" Ülni egy fűtött váróteremben, ahol elvétve kap némi tájékoztatást, jó esetben büfé is nyitva van és a helyi járat leteszi a háza előtt?

"C" A pontból B-be menne, de kiderül, hogy nincs normális buszközlekedés, csak vonat...

"D" Nagy távolságra menne és wc-re kell mennie...

"E" Hogyan közelíted meg Siófokról Balatonfüredet?
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0