"Magyar vagyok, ez a támaszom"
2014. szeptember 15. írta: Fedor

"Magyar vagyok, ez a támaszom"

majka.jpg

Akárhonnan is nézem, a valóságshow "sztárok" közül Majka az egyetlen, aki a 15 perc hírnevet tartóssá tudta konvertálni, hisz több, mint 10 éve a köztudatban van, és már egyáltalán nem VV Majkaként, hanem saját jogon, showmanként és rapperként. 

Utóbbi minőségében pedig egyre jobb. Maga a műfaj finoman szólva is nem tartozik a kedvenceim közé, de hát igazából kétféle zene van: jó és rossz, a műfaj ehhez képest másodlagos. Márpedig Majka, a mindenki által jól ismert Belehalok, valamint nemzedékem egyik meghatározó rockballadájának, az Ítélet helyett c. Pokolgép klasszikusnak a feldolgozása után már a harmadik olyan számmal jött most elő Curtis-szel összefogva, amely még engem is megfogott.  

Mindennap fáj, hogy kik osztják az észt, 
És közben csak egymásnak osztják a pénzt, 
Mindennap butít és oltogat, 
Ellenséget keres és ő jól mulat. 

Egy jó rapet a szövege ad el, márpedig itt most ez elég erős. Társadalomkritika, politikai áthallások, nem kirekesztő, hanem befogadó hazaszeretet, antirasszizmus, szóval úgy, ahogy van egyszerre fülbemászó és elgondolkodtató.

Persze könnyebben telnek a nyomorult napok,
Ha sorsomért másra haragudhatok.
Ha találok bűnöst a problémámra,
Már legális okom van az aljasságra.

A klip  képi világa nem túl eredeti ötletre épül, de itt most mégis működik, lehet keresni Torghelle Sanyitól Viszlát Sanyiig, hogy kiket ismer fel az ember a közreműködők közül. Viszon egyes részletek alapján szinte garantált a jobbikos feljelentés. Provokáció? Gerillamarketing? Mindegy is.

Rámhúznád sorra a bűnöket,
Mert az előítélet most jól fizet.

A végén megérjük, hogy egy villalakóból művész válik. Mert ez a dal jó.

Hallgassátok.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr556699439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DeMarco 2014.09.15. 21:41:37

Ööö, ki az a majka? Ki néz valóságshow-t? Van még rap?? És összegezve, most akkor azért lett jó vmi rapper, mert antifa tünti szlogenekkel operálgat?

Lehet, hogy csak nekem defektes vhol, h aszerint függjön a zenei ízlés, h melyik oldalnak húzza épp a talpalávalót...

Bár nekem aztán édes mindegy, h mivel rontjátok a fületeket/szemeteket.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.09.15. 21:54:09

@DeMarco: És megint sikerükt direkt félreértened. Az nekem is defektes lenne, ha ettől függne a zenei ízlés. De nem így van, különbem nem kedvelném Ákost vagy Nagy Ferót. De azért, mert nálam inkább a rock van fókuszban, még elismerhetem, ha egy másműfajú zene jó. És ez jó, és nem csak a szöveg miatt, mert az is lehetne gagyi.

Nbl 2014.09.16. 09:08:28

A műfajt meg Majkát lehet szeretni vagy utálni, én nem vagyok oda az utóbbiért, de pl a Belehalok nagyon tetszett. Erről viszont azt érzem, h a közelében sem lesz a Belehalok sikereinek. Persze majd az idő eldönti.

igazi hős 2014.09.16. 09:15:59

@DeMarco: Nem tudom ki néz valóságsót, nincs statisztikám, meg aki nézi az is letagadja, de nézz rá a youtube-on: beírod Majka nevét és milliós nézettségű dalok jönnek fel. Ezzel bizony itthon a top nézettségbe/népszerűségbe tartozik.

fraki 2014.09.16. 09:22:06

@DeMarco: Nagy hülyeséget írtál, nézzük csak az elejét, mert az én időm is drága:

"Ööö, ki az a majka?" - mivel a poszt pont a kívülálló szemével közelít és bemutatja az illetőt mint tárgyát, ez a kérdés szimpla ignorancia, tahóság, légy büszke rá.

"Ki néz valóságshow-t?" - lásd fent.

"Van még rap??" - van, faszfej.

fraki 2014.09.16. 09:26:55

Egyébként a dal nagyon jól rátalál a refrénnel a fennkölt üzenet és az azt átvinni képes ledaráló ütem közti együttműködésre.

Ugyebár ha fennkölt módon adná elő a fennkölt üzenetet, az giccs lenne.

Ez mindenképpen nagy erőssége a számnak, a szöveg is jól egyensúlyoz, odamond a jobbikos-fideszes bűnbakképző, felelősségelhárító birkaszellemnek, és ezek mellett adagol elégséges "magyar" szót, hogy ne lehessen rávágni hogy libsi manőver.

viktorkácska (törölt) 2014.09.16. 09:27:35

Ezek közhelyes szövegek, nyomorult kínrímekkel. Ez nem erős szöveg hanem selejt

viktorkácska (törölt) 2014.09.16. 09:29:34

Majka irgalmatlanul szopja a Fideszt

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.09.16. 10:23:40

@viktorkácska: Na ez miből jött le? Mert hogy szerintem meg pont beszól nekik, lásd a poszban szereplő idézeteket. Azt a hülyeséget meg hagyjuk már, hogy csak jobboldali lehet a büszke a magyarságára, ennek az előítéletnek a lebontásán ügyködöm többek között ezzel a bloggal a kezdetek óta:

fedor.blog.hu/2009/03/12/az_adjatok_vissza_a_jelkepeinket_projekt

Hunyadi zokogna... ha látná......ezt 2014.09.16. 11:08:23

@fraki:
Hogy a bánatba jön ide megint a jobbik?? Azok is ugyanúgy rühellik a fityeszt mint sokan mások. Talán hivatalban vannak? Miniszterek? Hozzáférnek az ország pénzéhez?
Könyörgöm legalább ennél a témánál ne kelljen állandóan belemosni, belemagyarázni a jobbikot. meg se szólaltak, nem is fognak.
Kell hát rettegősdit játszani? A semmire?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.09.16. 11:12:04

@DeMarco:

Nekem úgy tűnik, hogy éppen azoknak határozza meg a mindennapi ízlését a politika, akik ilyen hozzászólásokat írnak.
Persze Fedor is polbuzi, de ebben a posztban kivételesen igaza van.

Ez egy jó szám, és Majka több mint tucatszereplő egy valóság showban.
Ahogy Ákos és Nagy Feró is. De mondhattam volna Bródy-t, és Balázs Fecót is, meg sokakat akiknek nem azért jó vagy szar a zenéjük, mert már politizáltak életükben.

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2014.09.16. 11:51:36

Jajj, hagyjuk már egymást ezzel a divatmagyarkodó szarral!
Hamarosan ezzel fog fellépni ez az orbanokrata narancsnyalonc Majka valmelyik fityisz rendezvényen.

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2014.09.16. 11:53:04

@Hunyadi zokogna... ha látná......ezt:

Persze, a Jobbik utálja a fideszt. Hogyne.
Akkor jól titkolják.
Ugyanis az előadásuk ezzel kapcsolatban rémesen gyenge.

DemoJoe 2014.09.16. 12:14:09

Én megveszem a cd-t (nem letöltöm), hallgatom és értem és szeretem. Majka többször bizonyított, nem üres ember. Jól szelektálja a DeMarcokat meg hasonlókat.

2007-S B brigád nektek szól:
B Brigád

"Nézz szét, hogy mit beszélsz a végén
elbuksz és végképp lehúznak majd a vécén
ne fejts, meg titkokat ne gondolkozz sokat
az ég az kék a fű meg zöld ne várj nagy dolgokat

Éjj, há há há
Öt éve, öt kibaszott éve amióta kijöttem abból a rohadt villából.
Mit hallgatok tőletek?
Tiszavirág életű népszerűség, gyertyalángnyi siker.
És mai napig mi van mi? Ki szerepel az újságok címlapján?
Ez a legnagyobb bosszúm nektek rohadt büdös sunyi aljas férgek.

Öt év telt el azóta hogy megmutattam magam
öt év alatt sokat láttam kihullott a hajam
asszisztáltam ahhoz, ahogy élősködő férgek
Kiszívják, a véremet a pénzemmel lelépnek
tudom én azt jól a szakmában mindenki kurva
ha tetszik, ha nem megbasznak majd újra meg majd újra
és hát visítozni minek úgyis csak azok halják
akik a tyúkszaros életemet egyből arrébb rakják
az egyetlen egy hibám hogy imádom csinálni
hogy semmi nem adja vissza milyen a színpadon állni
hogyha felzúg a nagy tömeg és velem éneklik a dalom
az olyan érzés hogy én egyből magam alá szarok
de nem fenékig tejfel mert néhány kedves ember
akitől félni ugyan nem kell, de mégis minden reggel
úgy kell fel a parasztja, hogy eljött az ő napja
most mindenkin bosszút áll ma mindenki megkapja

Refrén:
Büdös aljas tróger! Hát köszönöm szépen!
Való világos paraszt! A jó édes anyádat, azt!
Egy mindenki tahó! Én jutottam nektek!
Büdös aljas tróger! Persze ezt hallgatom minden reggel!
Való világos paraszt! De azt mond meg má hogy mé
Egy mindenki tahó! Jól van, az vagyok és?

Csak azért haragszol rám, mert nem jött össze neked
én fenn vagyok, a csúcson te meg ott baszod a rezet
pontosan ott ahol tíz évvel ezelőtt jártál
én akartam a sikert és át estem a rostán
de hidd el nekem frájer, hogy ezt nem adják ingyen
tizenöt óra meló kell ehhez napi szinten
és hogyha dolgozni kell, én oda teszem magam (bizony)
mert elég volt húsz év hogy trógerbe nyomtam
Mer, nem köpöm le soha az uccát na meg a teret
de a faszomnak sem hiányoznak a tornacipős telek
és én nem akarok, többet tudod nélkülözni soha
ha ettől leszek hiteltelen faszom a szátokba
de egy valamit megígérek, tudod neked köcsög
rajtad lesz a szemem, mert ahonnan én jövök
az adott szónak súlya van, nem hazudunk a vérnek
a férfiasság becsület, a becsület meg élet

Refrén:
Büdös aljas tróger! Hát köszönöm szépen!
Való világos paraszt! A jó édes anyádat, azt!
Egy mindenki tahó! Én jutottam nektek!
Büdös aljas tróger! Persze ezt hallgatom minden reggel!
Való világos paraszt! De azt mond meg má hogy mé
Egy mindenki tahó! Jól van, az vagyok és?

Tudom, tudom, jól nem szólhatok egy szót sem
senkiházi szemét büdös aljas tróger
valóvilágos paraszt nekünk ennyi marad
hogy egy vidéki tahó mutat a gyerekeinknek utat
szégyellem is magam, hogy ezt kell, lássák tőlem
első számú vádlott vagyok én a kulcsár ügyben
miattam van háború és miattam van éhség
miattam van járvány ehhez nem is férhet kétség
miattam van az is hogy itt jár most a világ
és miattam van az is hogy Szaddam bombát csinált
és miattam omlott le az a két baszott nagy torony
és miattam lőnek persze gyerekeket agyon
és én tehetek arról is, hogy Viktoré a svábhegy
és az én hibám lett az is hogy a Csányi repülőt vett (nem)
ti tehettek erről büdös lapos sunyi férgek
én csak a szócsöve vagyok az egyszerű népnek

Nézz szét, hogy mit beszélsz a végén
elbuksz és végképp lehuznak majd a vécén
ne fejts, meg titkokat ne gondolkozz sokat
az ég az kék a fű meg zöld ne várj nagy dolgokat

Persze amikor különböző újságokban kell velem díszelegni
akkor jó vagyok, mert egyébként a kutya se kíváncsi rád mi?"

Ajánlom a dal meghallgatását.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2014.09.16. 12:37:13

@DemoJoe: A 20. sorig bírtam kábé. Egy középsőcsoportos ovistól egész jó teljesítmény lenne.

fraki 2014.09.16. 13:23:30

@Hunyadi zokogna... ha látná......ezt: A "fityesz"-ezés (meg minden egyéb gúnyszóképzés) tökgáz kategória. Egy. Kettő. Hogy jön ide. Hát hogy a rákba ne jönne ide, a politikai élet részei.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.16. 13:28:05

"showmanként és rapperként.

Utóbbi minőségében pedig egyre jobb."

Ez csak vicc volt, ugye??? Nem jobb, csak kedveltebb ez a kettő messze nem ugyan az.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.09.16. 15:25:47

@doggfather: Nem vicc volt, hanem szubjektív vélemény. Az enyém, és azoké, akik amúgy is kedvelik.

Közbevetve: Valami miatt csak kedveltebb lett :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.09.16. 15:26:38

@Fedor: Egyébként ott van pár kommenttel fölötted egy 2007-es szövege. hát most mond azt, hogy annál nem jobb ez! :-)

randomuser1 2014.09.16. 16:51:22

az itt bemutatott "magyar vok, ez a támaszom" című vers három strófában leírja, miért is rossz magyarnak lenni.
visszaadom a bölcsészdiplomám

DeMarco 2014.09.17. 08:45:05

A zene szubjektív műfaj. Nem meglepő, hogy vannak lámák, akiknek bejön a figura és a trágár stílus, ami épp kormányellenes szlogeneket használ.

Mindenesetre az én szubjektív zenei és emberi ízlésemtől igen távol áll ez az egész... a távolsággal pedig nullára csökken az érdeklődésem is.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.17. 12:55:31

@Fedor: a mekis burger a legkedveltebb (=legtöbbet eladott) burger, de aki evett már burgert nem mondaná rá, hogy a legjobb burger. ;)

Még a gyorskajáldák közül se a legjobb.

;)

Szóval az ismertség/kedveltség/bevétel és aminőség között egyenes arányosságot feltételezni több, mint hiba.

Majka esetében: se a szövegei, se a zenéje nem lett jobb az első próbálkozásai óta.
(az, hogy már az az első próbálkozás SE volt valami magas minőségű meg egy másik kérdés ismét)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.09.17. 14:23:49

@doggfather: Azt én se mondtam, hogy ő az etalon. Persze, ezután se fogok Majka kocertekre járni. De azért nem mondanám, hogy nem fejlődött semmit. Csak azt, hogy még mindig volna még hova :-)
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0