Forradalmi Ifjúsági Napok, 2016
2016. március 07. írta: Fedor

Forradalmi Ifjúsági Napok, 2016

ittelned.jpg

Kisebb vihart kavart tegnap, amikor kiderült, Ákos zenéjével felturbózott darabot rendelt az Operaház az 1956-os forradalom 60. évfordulójára. A darabot látatlanban nem minősíteném előre, lehet akár jó is, a témája meg mindenképp érdekesnek ígérkezik, de az "Ákos darab az Operában" szóösszetétel sokaknál kicsapta a biztosítékot, pláne, mivel ez is csak jó alkalom arra, hogy a kormány házitrubadúrja újfent közpénzes megbízást kapjon (később annyit finomodott a sztori, hogy aláírt szerződés még nincs, így túl korán került ki az Operaház honlapjára az esemény, de a szándék ettől még létezik). 

Persze a kerek évfordulóra sokan megpróbálnak ráakaszkodni, néha egészen torz, majdhogynem morbidnak mondható dolgokkal. Mit szóltok pl. ahhoz, hogy egy másik FIDESZ-kedvenc alkotó egy kommunista megrendelésre készült darabbal próbálkozik?

Hogy pontosan érthető legyen, miért mondom ezt, egy kicsit visszamennék az időben, egészen 1985-ig.

Aki élt már a hetvenes-nyolcvanas években, az tudja, hogy miről is szólt minden évben a Forradalmi Ifjúsági Napok rendezvénysorozat. Mivel március 15-e hagyományosan ellenzéki hangvételű ünnep, amely a hetvenes évek elejétől kezdve rendszeresen kormány-ellenes demonstrációk időpontja volt, Kádárék nem igazán szerették. Emiatt egyrészt nem volt munkaszüneti nap, másrészt megpróbálták elmosni a mondanivalóját azzal, hogy összekapcsolták két, időben közel eső kommunista ünneppel, a Tanácsköztársaság kikiáltásának (március 21.) és - ahogy akkoriban fogalmaztak - hazánk felszabadulásának (április 4.) évfordulójával.

Utóbbi megítélése persze elég ellentmondásos volt, hisz a nácizmus alóli felszabadulás egyben több évtizedes, a kommunista rendszer végéig tartó szovjet megszállást is jelentett, viszont ez volt a hatalom legitimációs ünnepe, tehát erre fektették a legnagyobb hangsúlyt. És ebben még a naptár is a kezükre játszott, hisz kis belemagyarázással be lehetett mutatni  úgy is a három évfordulót, mint egy fejlődéstörténetet, amelynek április negyedike a csúcspontja.

Na ez a történelem-hamisítás volt a lényege a Forradalmi Ifjúsági Napoknak, amelyet az MSZMP megrendelésére a KISZ rendezett (ha már ifjúság, ugye).

A több, mint tíz éves sorozatban kiemelt fontosságú volt a negyvenedik évforduló, 1985. Ide valami nagy durranás kellett, a szovjet mintájú katonai díszszemle (amit ekkor rendeztek utoljára) már nem volt elég. Valami másra volt szükség, amivel valóban meg lehet fogni a fiatalokat. Mivel a rendezvénysorozat főmuftija az a Koltay Gábor volt, aki két évvel korábban az István, a király ősbemutatóját is rendezte, adta magát, hogy valami hasonlót hozzanak létre ezúttal is. A Szörényi-Bródy darab elsöprő sikere amúgy is rockopera-lázba taszította az országot, sorra születtek a klónok, amelyeknek általában Varga Miklós volt a főszereplője. Persze hiába próbálták utánozni a nagy elődöt, néha még címben is (lásd. pl. János, a vitéz), az István, a király maradandóságát még maguk a szerzők se tudták megismételni, nem hogy a náluk kevésbé tehetséges, a trendet csak gyengébb színvonalon követni, de nem alakítani tudó epigonok.

Na egy ilyen utánzat lett az Itt élned, halnod kell, amelyet grandiózus kivitelezésben a Hősök terén mutattak be. A jegyen ez a felirat szerepelt:

A hazáért és a haladásért a honfoglalástól a felszabadulásig
zenés történelmi játék felszabadulásunk 40. évfordulója tiszteletére

Magára a darabra én már alig emlékszem. A tévében láttuk a közvetítést, de hát még kisiskolás voltam akkor, és nem hagyott túl mély nyomokat bennem. Nem úgy Sebők Jánosban, a kor egyik könnyűzenei újságírójában, aki később így emlékezett vissza az előadásra és annak rendezőjére:

...közismertek voltak jó kapcsolatai párt- és KISZ-vonalon  egyaránt (...) Koltay ennek is köszönhette, hogy a későbbiekben a kiemelt állami ünnepségek (Forradalmi Ifjúsági Napok) megrendezése mellett a felszabadulás 40. évfordulójára, 1985-ben megrendezhette a Hősök terére megálmodott, monumentális Itt élned, halnod kell című produkciót, amellyel tökéletesen kiszolgálta az akkori vonalas igényeket (1848-1919-1945).

Nemcsak a „dicsőséges Tanácsköztársaságot” ünnepelte, de megfelelően ábrázolta Trianont és a sötét, elnyomó Horthy-rendszert, s tűzijátékkal ünnepelte a tankokkal, dobtáras géppisztolyokkal bevonuló hős szovjet csapatokat is. Jutalma nem is maradt el, 1986-tól a Budapesti Művészeti Hetek és a Szabadtéri Színpadok igazgatója lett, könyvkiadót hozhatott létre, majd megkapta a Szabad Tér Színház igazgatói székét is.

 Ilyen előzmények után nem csoda, ha erősen pislogtam, amikor egy hirdetésben azt láttam, hogy ezt a darabot idén nyáron újra előadják a Hősök terén, és a plakáton ez szerepel:

Az 1956-os forradalom 60. évfordulójára

HOGY MI?

Egy olyan darabbal akarnak megemlékezni a forradalomról, amelyet annak leverői rendeltek a saját dicsőítésükre? És mindezt egy (elvileg) antikommunista kormány idején, ráadásul feltehetőleg közpénzből?

Mert hogy nem csak a helyszín a régi, hanem a plakát szerint a rendező is, aki a rendszerváltáskor, sok más, gerinces társához hasonlóan párttagból lett egyik-napról a másikra komcsifaló jobboldali, így jogfolytonosan maradt udvari művész az új érában is, csak most már másokat szolgált ki műveivel. Természetesen jó viszonyt ápol a mostani hatalommal is, így egyáltalán nem csodálkoznék rajta, ha erre az ordenáré ötletre jutna a közösből is.

Végül is abszolút logikus lenne, hisz ez teljesen jól szimbolizálja azt a folyamatot, amelynek a végén mára odajutottunk, hogy Orbán ex-KGB-s szovjet KB titkárok sírjára visz koszorút, miközben egy másik ex-KGB-s kiszolgálójaként bomlasztja a saját szövetségi rendszerét.

"...erősen pislogtam, amikor egy hirdetésben azt láttam, hogy ezt a darabot idén nyáron újra előadják a Hősök terén, és...

Közzétette: Kötöttségek nélkül – 2016. március 7.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr148418056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.03.07. 23:26:23

Nem kéne megemlékezni, mert bizonyos kommunisták érzékenységét sérti.

2016.03.08. 04:01:08

Te leszel szegényebb majom!

webvandor 2016.03.08. 11:24:49

Vannak örökké élő eszmék és örökké alkalmazkodó e.társak. Ezek ugyanazok.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0