Milyen a fideszes, ha kiesik a szerepéből...
2010. október 26. írta: Fedor

Milyen a fideszes, ha kiesik a szerepéből...

Lázár János, a FIDESZ frakcióvezetője sok hülyeséget össze tud hordani, ha a központi direktívát kell szajkóznia, vagy ha a fejesek fenyegetését kell közvetítenie, de ha egy nagyinterjúban (1. 2.) a saját gondolatait adja elő, akkor azért a sok mellébeszélés mellett csak nem tudja elrejteni, hogy van egy normális énje is (több ilyet is fel tudnék sorolni, de legyen most ő a szemléltető példa).

A beszélgetésből kiragadhattam volna a blődségeket is (erős merítés lett volna az is), de most pozitivista hangulatban vagyok :-)

Lehet lobbizni, de csak a frakción belül létrehozott megyei egyeztető fórumon keresztül. Nincs olyan, hogy bemegyek a miniszterhez, lezsírozom vele az ügyemet, aztán más települések kárára gyarapszik a városom. Próbáltam megértetni a képviselőtársaimmal: ha úgy viselkedünk, mint a szocialisták tették nyolc éven át, ha a mieink is szétlobbizzák magukat, és a képviselői munka helyett lenyúlják az uniós forrásokat, akkor a mi börtönfrakciónk is tetemes lesz. Vagy 2014-ben, vagy 2018-ban, de előbb-utóbb biztosan.

Tényleg, számít ma még az ideológia? Bő egy éve ön így nyilatkozott: „Hiszek a liberális kategória létezésében, és sajnálom, hogy a Fideszben ez a szempont nem kap nagyobb hangsúlyt.” 2008 nyarán pedig egy esetleges Fidesz-SZDSZ koalíciót firtató kérdésre azt válaszolta: „Szerintem az országban akkora baj van, hogy mindenkire szükség van. A széles körű összefogásban mindenkinek helye van.”

Kell az ideológia, és kellenek a liberális értékek is. Itt van például az integráció ügye az oktatásban. Szent meggyőződésem, hogy integráció nélkül képtelenség megvalósítani a Fidesz hirdette eszményt: az alulról nyitott társadalmat. Több Orbán-beszéd szólt arról, hogy a középosztály és a legszegényebbek képesek voltak összefogni és változást elérni. E gondolat édestestvére, hogy emberek milliói számára kell biztosítanunk a fölemelkedés lehetőségét. A Fidesz most úgy rendezi át az adórendszert, hogy ha dolgozol, ha tanulsz, ha gyereket nevelsz, ha elfogadod a társadalmi játékszabályokat, akkor kapsz lehetőséget a fölemelkedésre. Ami elképzelhetetlen integráció nélkül, melynek első számú terepe az oktatás. Iskoláinkban olyan osztályokat kell létrehozni, melyekben mindenféle gyerek tanul. Megengedhetetlenek az elitista osztályok.

Ezt mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárnak is, aki „indokolt esetben” pártolja a szegregációt?

Naná, hogy mondtam. És azt is, hogy a szegregáció és az elitista iskola elfogadásával csak azt a budai keresztény középosztályt lehet kiszolgálni, aki fintorog, ha a gyereke egy szegény családból származó padtársat kap.

A budai keresztény középosztályt? Ez nem lesz népszerű mondat a „választói bázisban”.

Nem. Senkit nem szeretnék megbántani, de nézetem szerint az oktatáspolitikánknak a nehéz helyzetben lévő, szegény sorsú, tehetséges gyerekeket kell támogatnia. Méltányolom mások nézeteit is, ám nekünk több millió ember számára kell lehetőséget teremteni. Szerintem egy normális szülő nem engedheti meg magának, hogy a gyereke olyan osztályba járjon, ahol csak magafajtákat lát. Ugyanis nem ilyen a magyar valóság, és legkésőbb a középiskola után szembesülni fog azzal, hogy hárommillióan élnek létminimum alatt. Közpénzből közoktatás van, egyenlő esélyekkel. Akinek ez nem tetszik, fizesse meg a magánoktatást. (...) Adatokkal tudom bizonyítani, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket felvállaló osztályokban nem romlik a tanulmányi eredmény, és nem romlik a közösség. Aki mást állít, hazudik.

Mádi Lászlót tavasszal kirúgták, mert mást mert mondani, mint a központ. Persze akkor kampány volt.

Mindenesetre biztató, hogy hallani abból az irányból ilyen hangokat is.

UPDATE

Tipikus: egyszer dicsérek meg egy fideszest, és az rögtön, még aznap alaposan rácáfol a jóindulatomra...

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr892399866

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ha valakinek eddig lettek volna kétségei... 2010.10.27. 10:14:23

Így dicsérjen meg ez ember egy fideszest: pont tegnap délelőtt méltattam Lázár János mondatait, amelyekkel egyetértek, erre már aznap délután elsütötte az év eddigi legcinikusabb mondatát ("A jogállam megszilárdulásával az alkotmánybíráskodás ilye...

Trackback: A pofátlanság teteje 2010.10.26. 14:55:55

Az Alkotmánybíróság nem értette meg, hogy Magyarországon "kétharmados" másnéven "fülke" forradalom volt. Nem mérte fel az idők szavát, csökevénnyé silányította a társadalom számára fontos eszméket.Fogta magát, és spontán módon a jog...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.26. 12:59:00

"Mindenesetre biztató, hogy hallani abból az irányból ilyen hangokat is."

Naná, kampány után azért higgadtabbak a kedélyek. :)

Egyébként sok mindenben igaza van Lázárnak, bár szerintem szükség van elitiskolákra is a tehetséges gyerekeknek.
Abban viszont nagyon egyetértek vele, hogy a magyar gyerekeknek találkozniuk kell az alsóbb osztályokból jöttekkel, sőt cigányokkal is. Ugyanis enélkül nem tud kialakulni a természetes védekezőmechanizmus sem.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.26. 13:05:35

@TaTa86.: "szerintem szükség van elitiskolákra is a tehetséges gyerekeknek"

Ez igaz, csak ott tényleg a tehetség legyen a mérce, ne a származás...

loláb 2010.10.26. 13:41:30

Az csak egyike a balliberális tévképzeteknek, hogy a fidesz kizárólag kövér lászlókból, meg semjén zsolgokból (aki egyébként kdnp-s) áll.

A fideszben is megvoltak a liberálkonzervatív figurák, pokorni, rogán, kósa, navrasics, meg lázár is ezek közé tartozott. Meg még sokan mások.

Persze ezt nem volt ildomos felemlegetni, a fideszről kizárólag az a kép élhetett az emberekben, hogy öregszagú, klerikális konzervatívok gyülekezete.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.26. 14:05:56

@loláb: "A fideszben is megvoltak a liberálkonzervatív figurák, pokorni, rogán, kósa, navrasics, meg lázár is ezek közé tartozott. Meg még sokan mások."

Nagyjából erre névsorra gondoltam én is, amikor azt írtam: "több ilyet is fel tudnék sorolni" (Pokorni ilyen irányú megnyilvánulását már szóvá tettem korábban is: fedor.blog.hu/2009/02/25/hetkoznapi_rasszizmus_1 ).

Ott vannak a FIDESZ-ben, de valahogy mégsem ez az irányzat a mérvadó, és mindegyiküknek vannak olyan megnyilvánulásaik is, amellyekre szerintem nem büszkék (legalábbis remélem). Ez lehet az ára annak, hogy a tűzközelben maradjanak.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.10.26. 14:44:42

A párt arra való, hogy pártoskodást szítson. A politika a legjobb szakemberből is képes egy rakás szart csinálni. A fidesz erre fényes példákat szolgáltat már több, mint 20 éve. Számomra csak azok fogadhatóak el, akik párt mentesen érnek el eredményeket, azaz soha nem érezték szükségét annak, hogy bármelyik pártot is támogassák szakértelmükkel, tudásukkal.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.10.26. 14:47:29

avagy fordítva :) (a szakértést se a párt adja)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.26. 16:20:06

@Fedor: Nekem van néhány ismerősöm, akik elitiskolába jártak, fogalmam nincs mit értesz azon, hogy "származás alapján".

4.5ös átlag, X%-ra megírt felvételi, minimum 4es magatartás, és ott vagy a Fazekasban, Jedlikben, Szt Lászlóban, Apáczaiban stb, stb.

Jó lenne különválasztani a két kérdést, és ebben Lázár igencsak demagóg volt, hogy összemosta.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.26. 16:26:07

@TaTa86.: Elitiskola alatt a különleges tehetségű gyerekeknek szánt tehetséggondozó iskolákat értem (magas iq, művészeti iskolák, stb.).

"fogalmam nincs mit értesz azon, hogy "származás alapján""

Volt egy részlet az interjúban, amit nem raktam be, az járt a fejemben:

"fn: Vannak trükkök ennek kijátszására: adj havi ezer forintot, és a gyerekedet, persze némi szelekciót követően, felvesszük az alapítványi, „fehér” osztályba.

Lázár: Nálunk, Hódmezővásárhelyen meg azt csinálták, hogy kineveztek egy intézményt zeneiskolának, ahová aztán válogattak a tanárok."

Az ilyen trükkök megszüntetésére céloztam.

bierkamp 2010.10.26. 17:04:55

A nemzeti BANDÁNAK NEM SZABAD IDŐT ADNI!!!!!!!!!!
...cSAK ÉSZRE VESZI A nép HOGY EZ MÁR DIKTATÚRA !!!!!!!!
NEM BAJ..HAD CSINÁLJANAK , HALMOZZANAK HIBÁT ....A DIKTATÓRIKUS NEMZETI BANDA KORMÁNY--hamarább lesznek megdöntve. AZ EMBEREKNEK ELEGÜK LESZ...FELÉBREDNEK ÉS FELKELNEK....(amikor sok sok embernek minden mindegy, se állása se kilátása,..)---és JÖN AZ IGAZI FORRADALOM!!!!!!!!!!!!!!!!

FARKAST MEG MÁR MOST KELL KIÁLTANI ......ÉS A FARKASÖLŐT IS ELŐ KELL KÉSZÍTENI...

Robert987 2010.10.26. 17:05:21

Kedves Fedor!

Még mindig pozitivista hangulatban van?

Ez a reakció az AB-határozatra, "nembaloldaliként" is lerántotta a leplet előttem: ez egy akarnok kormány.

A legkomolyabb kérdés, ami eszembe jutott azon túl, hogy nyilván a jogállamiság megcsúfolása lenne az alkotmányt igazítani egy törvényhez, az az, hogy: így akarnak új alkotmányt?
Egyszerűbb lenne egy mondat, azzal nem kell vesződni: "A Legfelsőbb Hatalom a Fidesz elnökéé, mindenben az ő akarta a döntő."

Egyébként meg azoknak, akik elkezdenék a törvényt védeni: egymilliárd forint (kábé ennyi a várható bevétel az adóból) megéri a 20 éves alkotmányos fejlődést sutba vágni?

És, hogy teljesen ne legyek off: az interjút én is olvastam, de Lázár ezen módosító indítványa nálam kiírta magát a komolyan vehető alakok közül. És ha ezt nyilvánosan jóváhagyja, akkor Orbán is.

Várok egy normális jobboldali pártot. (Csak addig mi lesz ezzel az országgal?)

Robert987 2010.10.26. 17:07:18

jav: egymilliárd forintért
jav: Ezen módosító indítványával

(Bocs a hibákért)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.26. 17:09:53

@Robert987: A napi történések megítélésében egyetértünk. Ettől függetlenül tartom, hogy vannak elfogadható gondolkozású arcok a FIDESZ-ben is (és Lázár közéjük tartozik), csak épp nem az ő vonulatuk a domináns a párton belül, és alaklamazkodnak (hogy miért, azzal számoljanak el ők).

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.26. 17:11:05

@bierkamp: A nemzetközi caps lock nap 22-én volt. A farkasölőt meg dug vissza a helyére.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.26. 17:38:37

@Fedor: Oké, így már világos. Ez valóban gáz.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.26. 17:39:21

@Fedor: Nálam ilyenkor már repülne a permban. XD

bierkamp 2010.10.26. 18:39:04

Drgomor írta: 2010.10.26. 18:32:35

Volt Fidesz-szavazóként nálam ezzel telt be a pohár, de végleg. A legsötétebb diktatúrákat idéző pofátlan és gusztustalan eljárások sora, amit művel a párt! Ez lenne a nagy nemzeti együttműködés? Ha nem tetszik valami, akkor kiiktatjuk? Hol vagyunk kedves kommunista barátaim, 81-ben? 8 évig küzdöttünk ez ellen a stílus ellen és a mocsok Fidesz meg most még rá is tesz egy lapáttal??? Elég volt gyerekek! Ha rajtam és pár értelmes, befolyásos barátomon múlik, 2014-ben vagy még előtte elzavarunk titeket a picsába, mert nem ezért kaptátok a felhatalmazást!

bierkamp 2010.10.26. 18:42:33

ORBÁN NAGYON EMLEGETI A FORRADALMAT (fülkében hehe)..kis buta beteg törpe...
..MOST MAJD MEGTUDJA MILYEN AZ IGAZI FORRADALOM! --csak kekeckedjen a Bandájával!

Könnyen beszél az 56 ról...akkor még geci sem volt---(most már legalább Geci)

loláb 2010.10.26. 18:55:01

Csakhogy egy kicsit aktualizáljak:

Az AB adóügyi döntéseit mindenki, aki adózással foglalkozik, a vicc kategóriába sorolja.
Az ABnak lila fingja sincs arról, hogy mi a jövedelem, meg a bevétel között a különbség, de az alkotmányból vezeti le, hogy például a családi pótlék adómentes jövedelemnek minődül-e? (Az AB szerint nem)
Vámosi Szabolcs, az adótanácsadók szövetségének elnöke az egyik nagy kritikusuk, az indexen az ingatlanadó alkotmányellenessé nyilvánítása kapcsán összeszedte, hogy az elmúlt húsz évben hogyan döntött az AB adóügyekben: hol így, hol úgy.

Szóval egyáltalán nem ördögtől való ötlet az AB döntési jogkörét adóügyekben korlátozni. Nem értenek hozzá, és nem alkotmányossági jogkérdés az, hogy mi után kell adót fizeni.

Ha a fidesz az Ab jogkörének felterjesztett korlátozását a törvényalkotási folyamat előtt teszi meg, nekem egy szavam nem lenne. Ugyanis kétharmaduk, alkotmányozó töbségük van, joguk van hozzá. Többek között nagyrészt azért kaptak 2/3-ot, mert a szoci végkielégítések ügye kibaszta a biztosítékot a választóknál.
Azért kaptak kétharmadot, hogy véget vessenek annak a gyakorlatnak, és hogyha ez a jelenlegi alkotmány keretein belül nem megy, akkor ennek érdekében módosíthassanak is akár rajta.

De így utólag megváltoztatni a jogköröket nem elegáns, pitiáner, és felesleges támadási felületet adó megmozdulás.
Én nem gondolom, hogy ha elmeszeli az AB mondjuk az egészségügyi törvényt, akkor majd kiszedik az egészségügyi célú törvények véleményezését az AB jogköréből.
Felőlem változtassanak bármin, ha úgy ítélik meg, hogy az szükséges. De ne utólag, ne a gombjoz keressék a kabátot. vegyék tudomásul a döntést, és szedjék el máshogyan annak a csóri Szalainének a végkielégítését.

Egyébként pedig kapott szerencsére egy kurva nagy pofont az alkotmánybíróság pártkatonásítását vízionáló liberális kritika. Megint kinek lett igaza, amikor azt mondta (például itt a blogon is), hogy egy testület attól még nem lesz pártfüggő, mert egy párt jelöl a 10 tagja közül kettőt? (nekem)

bierkamp 2010.10.26. 19:23:37

de nem hittem, hogy ilyen hamar jön az idő amikor ELZAVARJUK A NEMZETI HAZUDÓS, LOPÓS, BUTA, BAROM KORMÁNYT a gonosz törpével együtt....
...de most aztán FUTÁS!
Jól mondta a kis gonosz törpe 23-án... HOGY 56- BAN ELKEZDŐDÖTT..ÉS MOST FEJEZŐDIK BE...
IGEN..ELZAVARJUK VÉGLEG A DIKTATÚRÁT..NEMCSAK A RÁKOSIT MÁTYÁST, 56- ban HANEM A RÁKOSI VIKTORT IS 2010 ben!!!!!

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.10.26. 20:22:44

Orbán össze-vissza csűrik csavarják az alkotmányt, amíg az nekik nem jó. Ha kell népszavazást se lehet majd tartani, az emberek véleménye nem számít nyugdíj ügyben, végül is a gonosz törpének így jó.

Ki tudja,, a végén mégiscsak bebiggyesztik, hogy csak 150cm mély, 5 gyerekes, OV kezdőbetűs, felcsúti oligarcha lehet a közt. elnök.

Ezeknél minden lehetséges.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.26. 21:40:26

@loláb: "Az ABnak lila fingja sincs arról, hogy mi a jövedelem, meg a bevétel között a különbség, de az alkotmányból vezeti le, hogy például a családi pótlék adómentes jövedelemnek minődül-e?"

ha valaki nem szereti az AB-t, az én vagyok és még egyet is értenék, de ha holnap a Fidesz azt mondja, hogy az "l"-lel kezdődő nicknevűek holnaputántól a jövedelmük 107,47%-át kötelesek befizetni adóként, és az AB nem kompetens az ilyenben, akkor kihez fordulsz?

nem tartom ördögtől valónak, ha valaki a neki kedves ideológiát képviselő politikai erőt nagyvonalúan védelmezi, de látni kell, hogy eljöhet az a pont, amikor ez az erő olyan tettet hajt végre, amelyet már semmilyen józan, támogató szemlélettel nem lehet pozitívan értelmezni.

ez a nem mindegy.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.26. 21:42:52

@Fedor: "vannak elfogadható gondolkozású arcok a FIDESZ-ben is (és Lázár közéjük tartozik)"

Lázár ugyanazt a cinikus, pökhendi szellemiséget folytatja, mint amit Navracsics képviselt.

sajnos inkább azt kell mondani, hogy Orbán körül dongnak a hozzá hasonló akarnok kis gecik: Navracsics, Lázár, Rogán, stb.

Presszós Laci 2010.10.26. 23:09:21

@idelle: A Zsidesz mindig is a dilettáns, retardált seggfejek gyűjtőhelye volt. Tulajdonképpen a '80-as évek drogos egyetemistáinak rétegpártjából váltak azzá, amik ma. Nem is tudom, mi a rosszabb: ha megmaradnak olyannak, amilyenek voltak, vagy hogy ilyenné lettek. Nehéz kérdés.

loláb 2010.10.27. 08:40:46

@idelle: Nem is támogatom őket, én sem örülök ennek a megoldásnak. Pitiáner, és kurvára nem illik egy kétharmados többségű párthoz.

De nem azért, mert az AB-nek mindenhez okvetlenül muszáj értenie, és mert az ő 89-ben meghatározott jogkörük csorbíthatatlan lenne. Nem az.
Adózási kérdésekhez nem értenek, VNSZ összeszedte a döntéseiket, idén februárban az ingatlanadó kapcsán, fenn van az indexen, utánanézhető, nem részletezem.

És 100%-og biztos vagyok benne, hogy van más megoldás a Szalainék végkielégítésének visszaszerzésére, tehát már csak emiatt sem támogatom, hogy aktuálpolitikai érdekből nyúlkáljanak bele az AB jögkörébe. Az AB fontos testület, csak úgy ukmukfukk átalakítgatni nagyon nem szerencsés.

De az AB 89-ben megállapított jogköre nem szentírás, meg lehet változtatni. Azt kell látni, hogy a fidesz az alkotmányozási kérdések önálló, azaz kompromisszummentes alakítására IS megkapta a felhatalmazást a VÁLASZTÓKTÓL. Ettől még nem lesz feltétlenül JÓ az, amit csinálnak, de a hozzá való jogukat elvitatni, meg diktatúrát kiáltani rá, ostobaság, mert nem erővel, vagy a demokratikus játékszabályok átalakításával, hanem szabad választásokon érték el azt a 68%-nyi mandátumot, ami erre nekik lehetőséget ad.

Aztán majd 2014-ben megítélhető, hogy jóra használták a felhatalmazást, vagy nem.

Ezért mondom: hogyha mondjuk a törvényalkotási folyamat elején kiszedték volna az AB jogköréből a kérdéses területet, nekem semmi kifogásom ellene. Ehhez választásokon nyert joguk volna.

De ez a megoldás nem tetszik. Fantáziátlanság, felesleges izmozás, és pitiáner, kisstílű megoldás.

loláb 2010.10.27. 08:43:01

@idelle:
"ha valaki nem szereti az AB-t, az én vagyok és még egyet is értenék, de ha holnap a Fidesz azt mondja, hogy az "l"-lel kezdődő nicknevűek holnaputántól a jövedelmük 107,47%-át kötelesek befizetni adóként, és az AB nem kompetens az ilyenben, akkor kihez fordulsz?"

A strasbourgi emberi jogi bírósághoz, hogy diszkriminálnak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.27. 10:45:27

@loláb: Ez most erőltetettre sikeredett:

"Szóval egyáltalán nem ördögtől való ötlet az AB döntési jogkörét adóügyekben korlátozni. Nem értenek hozzá, és nem alkotmányossági jogkérdés az, hogy mi után kell adót fizeni."

Az AB nem a törvény tartalmával foglalkozott, hanem azt kifogásolta, hogy visszamenőleges hatályú. Ha ez nem az AB hatásköre, akkor mi?

"Egyébként pedig kapott szerencsére egy kurva nagy pofont az alkotmánybíróság pártkatonásítását vízionáló liberális kritika. Megint kinek lett igaza, amikor azt mondta (például itt a blogon is), hogy egy testület attól még nem lesz pártfüggő, mert egy párt jelöl a 10 tagja közül kettőt? "

Visszakeresheted, nem állította azt senki, hogy akkor holnaptól a régi tagok is mind talpnyalók lesznek, hanem az alkotmánybírók jelölési módjának a megváltoztatását (aminek hosszútávon meg lesz a kívánt eredménye a mostani tagok mandátumának lejártával) és legfőképp Stumpf alkalmatlanságát kifogásoltam én is, mások is.

Ebben a mostani kérdésben nem is dönthettek máshogy, ezt lehetett már a törvény meghozásakor is tudni, még Stumpf se mert nyíltan szembemenni, de azért jelezte különállását:

torokgaborelemez.blog.hu/2010/10/27/270_fejek_a_homokban/fullcommentlist/1#c11412666

loláb 2010.10.27. 12:28:29

@Fedor:

"Az AB nem a törvény tartalmával foglalkozott, hanem azt kifogásolta, hogy visszamenőleges hatályú. Ha ez nem az AB hatásköre, akkor mi?"

Az AB általában -nem konkrétan ennél az esetnél- azt vizsgálja, hogy az adókötelezettség előírása alkotmányos alapjogokat sért-e?
Ez egy nonszensz, az összes adótanácsadó, aki megszólal a témában, röhög az AB adóügyi érvelésein. Én erre hivatkozva mondom azt, hogy nem lenne ördögtől való az AB döntéseit (adóügyekben) korlátozni.

"Ebben a mostani kérdésben nem is dönthettek máshogy, ezt lehetett már a törvény meghozásakor is tudni, még Stumpf se mert nyíltan szembemenni, de azért jelezte különállását"

Stumpf nem különállását jelezte (különvélemény), hanem hogy MÁS ALAPON ért egyet a törvény alkotmányellenességével, nem amivel a többség. Tehát, ő sem tartotta alkotmányosnak, de másért nem, mint a többiek. Ennyit a különállásáról.
Egyébként párhuzamos indoklást rajta kívül még HÁRRMAN fűztek a határozathoz. Pedig a fidesz csak két pártkatonát ültetett be eddig, most akkor hogy is van ez?
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0