A nemzeti paranoia rendszere
2015. március 30. írta: Fedor

A nemzeti paranoia rendszere

ader.jpgAzért az egyre kiterjedtebb, és a FIDESZ-t egyre inkább fojtogató Quaestor-botrány mellett ne menjünk el az olyan apróságok mellett sem, mint az a hír, mely szerint a köztársasági elnökünk kirúgta a TEK-et, és inkább a Köztársasági Őrezredet bízta meg a saját védelmével, mert nagyon is rávilágít arra, hogy miképp is mennek a dolgok mostanában kishazánkban.

Értesüléseink szerint Ádernél azért rendült meg a bizalom, mert az Orbánnal folytatott beszélgetéseiből világossá vált számára, hogy a miniszterelnök valamennyi programjáról képben van. Nem csak arról, ami a heti tervében benne van, hanem az összes találkozójáról. Mint ahogy arról korábban már többször írtunk, a TEK vezetőjének, Hajdu Jánosnak közvetlen bejárása van a miniszterelnökhöz, és egyedüli a rendőri vezetők közül, aki egyáltalán nem kötődik Pintér Sándorhoz. (A TEK speciális helyzetét illusztrálja, hogy egy időben nem a belügy, hanem a Miniszterelnökség válaszolta meg a TEK részére küldött sajtómegkereséseket.) 

Igazából nincs semmi csodálkoznivaló azon, hogy a FIDESZ elnöke nem csak ifjú utódjait biztatja besúgásra, hanem magántestőrsége révén egykori harcostársait is megfigyelteti (ha minden igaz, ez is közrejátszott abban, hogy Kövér László létrehozta a Parlamenti Őrséget, és így ő is lemondhatta a TEK felügyeletet). De azért ez jó illusztráció arra, hogy hova is jutottunk, hisz a szocializmus végóráinak környékére kell visszamenni ahhoz, hogy hasonló példát találjon az ember.

Eszembe jutott ugyanis, hogy jópár évvel ezelőtt hosszan szemléztem egy portrét a rendszerváltást levezénylő utolsó MSZMP-s miniszterelnökről, Németh Miklósról (akkor a huszadik évforduló és az aktuális kormányfővel, Bajnai Gordonnal vonható párhuzam adta az apropót). Volt egy részlet, ami már akkor is nagyon megragadta a fantáziámat. Még a poszt címe is erre utalt: A lehallgatott miniszterelnök:

Németh Miklósnak akkor már nem volt kétsége afelől, hogy partnere cinkelt lapokkal játszik. A korábbi hetekben feltűnt neki, hogy Grósz a politikai bizottság ülésein vissza-visszatér olyan témákra, amelyekről ő előző este beszélgetett bizalmas tanácsadóival. Közben az asztal túloldalán szövetségeseit, Jassó Mihályt meg Tatai Ilonát fürkészi, és rá sem néz Némethre. Mindenki zavarodottan bólogat, mintha tudná, mire megy ki a játék, közben pedig egyedül a miniszterelnök érti: az üzenet neki szól, és itt valami nagyon nem stimmel. Csak nem árulók a tanácsadók? Miért tesz ez a Karcsi félrehajtott fejjel ilyen pingpongos, mandineres megjegyzéseket.

Végül, a hivatalos utat megkerülve, személyes kapcsolatokon keresztül lopta be a Parlamentbe egy éjjel az egyik szolgálat szakembereit. Négy poloskát mértek be a miniszterelnöki irodában. Mi legyen velük? – kérdezték. Marad mind a négy – felelte Németh. Attól kezdve a legfontosabb kérdéseket csak akkor beszélték meg itt, ha „postára akartak adni” valamit. Az igazi titkokra meg maradt a Duna-part.

Konspirálni kényszerülő közjogi méltóság - akkor, 2009-ben úgy gondoltam, hogy ez már történelem, ilyen már az én életemben nem lesz.

Hát lett.

És ezt soha nem fogom megbocsájtani azoknak, akik 25 éve még pont az ellen küzdöttek, amit most újra létrehoznak.

"Konspirálni kényszerülő közjogi méltóság - eddig úgy gondoltam, hogy ez már történelem, ilyen már az én életemben nem...

Posted by Kötöttségek nélkül on 2015. március 30.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr647316058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

phaszfej 2015.03.30. 15:44:00

Egy kibaszott közsszolgának, a nép alkalmazottjának, ha tetszik komornyikjának miért jár védelem? Beleértve az öregasszonyfejű orbánt is? Ők a mi csicskáink, az inasaink. Egyszerű ügyintézők, semmi több.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.30. 16:19:13

@phaszfej:

"Egy kibaszott közsszolgának, a nép alkalmazottjának, ha tetszik komornyikjának miért jár védelem?"

Azért, mert a libsik imádják az önbíráskodást.

fay rodisz 2015.03.30. 16:51:05

Ez az akció is jelzi mekkora genetikai selejtek gyűjtőhelye a fideSS.

2015.03.30. 18:02:29

@beszélő majom: Ez így is van, még most is amikor hullámvölgybe kerültek a libsik, ilyen nyomorult helyzetben sem sajnálják az áldozatot olyan alakulatok fenntartására mint a betyársereg vagy a gárda.

2015.03.30. 18:07:42

Javaslom a balosoknak, hogy alakítsanak Új Munkásőrséget. Hatalomra ugyan nem kerülnek többet soha, de amíg a remény él, ők is élnek.

Ianas 2015.03.30. 19:40:16

@beszélő majom: @retrovírus: Ennyire tellett a napidíjból? Elég szarul költi a fidesz az adóforintjaimat, ha még rendes trollkodásra se telik belőle.

Tudományos libsizmus 2015.03.30. 20:01:52

Tök mindegy, mert az amcsik is megfigyelik.

2015.03.30. 20:02:21

@Ianas: hát bakker, mit vársz ennyi pénzért? Fogalmad sincs, milyen szarul fizetnek. Illetve de, lehet fogalmad, ugyanis nálatok odaát még kisebb a büdzsé.

Tudományos libsizmus 2015.03.30. 20:09:36

@retrovírus:
Hagyd már. Tizenötezred magával kirúgták tegnap a Texcoból és most irigykedik, hogy nekünk van melónk.

Ianas 2015.03.30. 21:43:19

@retrovírus: Ez a baj. Ezért nem ezt a szakmát választottam végül. Megértem, hogy miután leépítettek benneteket az mszpnél, kénytelenek voltatok átsunnyogni a pálya másik felére. Nem kell ezt szégyellni. El kell tartani a családot. Egy ilyen országban, ha az ember hazafi akar lenni, és nem egy multinál lopni szét a szépmagyar jövőt, áldozatokat kell hozni. Meg aztán, komcsiból komcsivá nem nehéz átavanzsálni.

2015.03.30. 22:02:40

@Ianas: Bizony, a régi szép idők. Akkoriban még a smukkandor fizette a péntek esti bulikat, sőt én még a Gróß Karesszal is ittam. A pártszékházba hozták a kurvákat számolatlanul, sőt a hazafias népfront irodáját is nekünk adták erre a célra a Bem rakparton. Volt pénz bértollnokokra is. Na de aztán! Elkezdett süllyedni a hajó, lassan mindenki ment a levesbe. Ma meg itt tartunk, amit látsz magad körül. És nálatok mi újság?

Ianas 2015.03.30. 22:48:33

@retrovírus: Hát, a cégem részvényárfolyama ma asszem, megdöntötte az 5 éves csúcsot, úgyhogy jelenleg jó a helyzet. Remélem, kitart nyárig, meg az erős dollár is. Szerencsére ebből egyik pártkasszába se fog befolyni egy kanyi se. Az egésznek csak annyi a szépséghibája, amitől majd megkeseredik számban a donperinyon, hogy szép hazánkat már a 60-as években cserbenhagyó gaz karvalytőkés főrészvényesünk zsebét is mélyebbre fogja húzni a számolatlan transzatlanti tallér.

Ianas 2015.03.30. 22:53:57

@retrovírus: Azt sajnálom egyébként csak, hogy én ezekben a békebeli időkben, amikről szólottál, még tanulásra fecséreltem az időm abban a hiú reményben, hogy egy mérnöki diplomával a zsebemben többre viszem, mint akit a képletek helyett az AISEC IHB bulijai, vagy a HÖKös politizálás, netalán apuci-anyuci összeprivatizált milliói, esetleg politikai kapcsolatok juttatnak a csúcsra. Így vagy úgy.

Nos, a jó hír az, hogy nem tévedtem nagyot.

program készítő 2015.03.31. 08:11:18

a BIBAS kollégiumban kellett volna tanulni a hálózatépítést,de nehezen lehetett bejutni kommunista kapcsolatok nélkül.

Toportyán Zsóti 2015.03.31. 15:00:08

@beszélő majom: Rőhejesen kőnnyű megmajmolni a fajtád,most éppen saját hatáskörben rendezted a dolgot,simán magadra huztad a paranoidot.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0