Miért csúsztat Pápa Levente?
2016. szeptember 22. írta: Fedor

Miért csúsztat Pápa Levente?

papa_levente.pngDe kérdezhetném úgy is, hogy miért érzik úgy egyesek, ha otthagynak egy szervezetet, akkor muszáj néhány jól irányzott rágalommal belé is rúgni még utoljára? 

Az Együtt (most már) egykori alelnöke, Pápa Levente búcsúinterjúja elég érdekesre sikerült. Amellett, hogy az óbaloldalra egyre kevésbé lehet számítani, mert a jelek szerint betagozódott a NER-be (amely állítással amúgy nincs vitám, sőt), fő mondanivalója az volt, hogy az Együtt nem nézett szembe a 2014-es Összefogás kudarcával, így annak megismétlésére készül, előválasztás nélkül, háttéralkukkal, és ezt a pártelnök, Szigetvári Viktor forszírozza. 

Most tekintsünk el attól, hogy Pápában lehet némi sértettség azóta, hogy nem őt választotta meg a párt küldöttgyűlése tavaly elnöknek. Tekintsünk el attól is, hogy 2014-ben, miközben pl. a a párt jelenlegi irányvonalát nagyban meghatározó Juhász Péter tiltakozásul levétette magát a közös listától, Pápa Levente friss párttagként felkerült rá, és nem volt kifogása ellene. Nézzük csak azt, hogy miket mondott eddig az előválasztásról és a 2018-as közös lista lehetőségéről az állítólag az előbbit megfúró, utóbbit erőltető Szigetvári: 

Ha immár két nagyobb ellenzéki párt követ el mindent annak érdekében, hogy megakadályozza az új ellenzék politikusainak a kiválasztását demokratikus előválasztással, akkor ők nem egy új ellenzék megteremésére készülnek. Az előválasztás nem hibátlan és nem tökéletes, de a versenyképtelen politikusokat felszínen tartó titkos alkuknál minden jobb.(...) mindezen fejlemények nem szolgálják egy új ellenzék megteremtését. Mindezek csak 2014 kudarcát ismételnék csak meg 2018-ban. De ebben az Együtt nem lesz társa senkinek, mert mindenkinek változnia kell.

24.hu, 2015. november 3.

Szükség van rá, de ha a 2017-ben esedékes előválasztás nem lesz több a versenyképtelen politikusokat felszínen tartó titkos alkuknál, úgy csak 2014 kudarcát ismételnék meg. Ebben az Együtt nem vesz részt – jelentette ki lapunknak Szigetvári Viktor. A párt elnöke szerint azonban nem a sikeres előválasztás esélyeit erősíti, hogy manapság a szocialista Hiller István a kerítésépítés mellett, Gyurcsány Ferenc pedig az egykulcsos adó mellett foglal állást. Mint Szigetvári fogalmazott, biztos abban, hogy a józan középúton járó politikájuknak lesz helye a következő parlamentben, „akár az MSZP–DK-szövetségtől függetlenül indulva is”. Állítása szerint ilyenről nincs tudomása, inkább arról van szó, hogy az Együtt a civilek és a politikán kívül rekedtek körében kereshet új szövetségeseket.

Magyar Idők, 2016. január 16.

hvg.hu: Akkor érdemes is bármilyen módon kooperálni?

Sz. V.: Ha a győzelem a cél, akkor nem lehet közös listát állítanunk ezzel a mentalitással, mert nem lesz több szavazója. Nem szabad a hitelességünket és a szavazóerőnket – amely nem hatalmas, de erősödő – ebbe belevinni. Azért vagyok az Együtt által megszervezett politikai kultúra saját listájára való szavazás és az előválasztás pártján, mert ez a legjobb módszer, hogy az ellenzéki vezetési válságot és szavazótábor bővítést megoldjuk. Demokratikus folyamatban el kellett volna – sajnos múlt időben – juttatni egy olyan embert, akit elfogad a közösség, oda, hogy forrja ki magát, de én most 2016 nyarán azt látom, hogy mások minden áron meg akarják akadályozni az egyetlen reális forgatókönyvet. Ahogy volt egy időszak, amikor mindenki meg akarta akadályozni, hogy Bajnai Gordon vagy nyerjen, vagy veszítsen egy választást, de próbálja meg 2014-ben, s lám hova jutottunk, hogy ezt megtették – biztos én is követtem el ebben hibákat, de nem én okoztam ezt.

hvg.hu: Milyen hibát követett el 2014 előtt?

Sz. V.: Valószínűleg naiv voltam, nem hittem el, hogy valaki érdekelt lehet abban, hogy a saját pártját ellenzékben erősnek megtartsa, ahelyett, hogy a Fidesz kétharmadát megakadályozza.

hvg.hu: És ki ez a valaki?

Sz. V.: Ebben szerintem Mesterházy Attila egy másik stratégiát követett, amellyel én nem értettem egyet.

hvg.hu: Nevezetesen?

Sz. V.: Ő erős MSZP-t akart elsődlegesen, és ennek árán föláldozta azt az esélyt is, hogy a kétharmad biztosan meg legyen akadályozva. Mert meg lehetett volna, és azt is, hogy a politikai vállalkozók jöjjenek vissza. Őket pont úgy lehetett volna visszaszorítani, hogy friss erővel, közösen megpróbáljuk kiszorítani ezeket az embereket. Ezt 2014 eljátszotta. Éppen ezért – mivel nem akarnak előválasztást sem – én nem látom, hogy hogyan akarnak egyéni jelöltekben megállapodni, ugyanis 2014 tapasztalatából kiindulva az kizárt, hogy füstös tárgyalószobákban alkudozzunk helyekről, mert nem lesz legitim a választók szemében.

hvg.hu: Akkor 2014-ben, ha azt látják, hogy nem megy…

Sz. V.: … akkor önállóan kellett volna indulni. Nem most mondom először el, hogy a végleges választási megállapodást Juhász Péterrel mi ketten nem is szavaztuk meg.

hvg.hu: De akkor már benne voltak egy csőben.

Sz. V.: Ez igaz, pont ezért mondom én, hogy nem fogjuk közösségünket feláldozni az „Orbán vesszen!” oltárán. Mert azt látom, hogy az MSZP lemészárolja a leginkább miniszterelnök-jelöltségre alkalmas embert, akinek elhinném, hogy győzni akar, azt látom, hogy a DK valójában, a lényegét tekintve nem hajlandó megújítani magát politikai-kulturális értelemben, és én csak reagálok arra, hogy mások föladják 2018-at.

hvg.hu, 2016. július 19.

Célozgatott arra is Pápa, hogy az Együtt hímes tojásként bánik Gyurcsánnyal, ami meg aztán végképp nevetséges állítás, tekintve, hogy a Szigetvári-Juhász páros vs. dékás blogok harc egész jól dokumentálva van, magam is írtam már részletesen ennek az egyik szakaszáról. Jellemző, hogy most is rögtön az egyik ilyen dékás blog, az Európa kávézó volt az, amelyik lecsapott a dologra, és rögtön kanyarított Pápa kilépésből egy Együtt-nekrológot, ami kicsit furán hat annak fényében, hogy

Utóbbi persze objektíven nézve nem nagy szám, de egy állítólagos halottól szerintem nem olyan rossz teljesítmény, főleg, ha hozzá vesszük azt, hogy ez javuló tendencia, meg azt, hogy a fennhéjázó DK-t ugyanitt 5, az LMP-t pedig szintén 3%-ra mérik.

Pont most kezd az Együtt kitörni a baloldali masszából, és végre mások által is érzékelhetően önálló arcélet felmutatni, szóval pont mostanában érik el azt, amit Pápa elvileg hiányol, és pont az ellenkezője történik, mint amit állít. Nehezen tudom elképzelni, hogy mindezekkel a párt alelnökeként ne lenne tisztában, szóval azzal, hogy így búcsúzik el, és azzal, hogy mostanra, vagyis egy kampány finisére időzítette ezt a zajos szakítást, elég egyértelműnek tűnik számomra, hogy ő most kifejezetten ártani akart az Együttnek, és nem annyira politikai, hanem inkább személyes okok állhatnak a háttérben. Kár, hogy így alakult, mert a korábbi írásai alapján jó szakembernek és tisztességesnek tűnt, korszakos fotója a Matolcsy-Polt közös ebédről pedig a NER egyik szimbóluma lett. De ha ennyire nem tudott együtt dolgozni a párttársaival, akkor talán jobb is, hogy felállt.

Lehet, korábban kellett volna.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr1611734445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DeMarco 2016.09.22. 19:22:55

Erre szokták azt mondani, hogy fáj az igazság...

Majd erre térjünk azért vissza akkor, amikor 2018-ban ismét összeáll a ballib-kör és ismét elbuknak. Az okok között emlékezz majd erre a pontra is vissza. (Kár, hogy nem fogsz szokás szerint, csak gyorsan elfelejted inkább...). Sebaj, majd emlékeztetlek rá. :D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.09.22. 20:14:17

@DeMarco: Tudom, hogy lételemed a hazudozás, de eddig még soha nem kaptál rajta, hogy elhallgatok valamit, vagy "máshogy emlékszem" rá, bármennyit is hajtogatod ezt.

De hát tipikus fideszes vagy, le se tagadhatnád.

ulpius66 2016.09.22. 21:43:33

"Miért csúsztat Pápa Levente?"

AZÉRT, MERT POLITIKUS!

Miért hazudozik össze-vissza valamennyi ballibsi blog?

AZÉRT, MERT (SAJNA) MINDEN KÖVETKEZMÉNY NÉLKÜL MEGTEHETI!

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.23. 10:39:29

Pápa alapvetően igazat mond.

A bajnaista mozgalom valójában centrista (azaz nem ballib) szervezetnek indult annak idején. Aztán Bajnai belebukott (Gyurcsány ebbe erősen besegített), s lassan elvitte az egészet ballib irányba. Utódai pedig ezt még erősítették is.

Mára a KÜLÖN egyetlen célja: kapni 2-3 helyet a 2018-as ballib összefogdosás listáján.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.09.23. 11:00:00

@bircaman maxval szerkesztő: Mert te aztán ezt konkrétan tudod. Szófiából.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.09.23. 11:29:56

@bircaman maxval szerkesztő: És onnan már biztosan lehet is tudni, hogy mi a céljuk. Aha.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.23. 12:20:27

Szóval Pápa is felkerült a ballib halállistára.

Nektek ez elég nagy baj, és hogy teljesen őszinte legyek nekem se jó.

Mert ha ez a baloldali összefosás lesz 2018-ban, vagy 2022-ben is az eltarnatíva, akkor én is és sokan mások is a Fideszre szavazunk.
Mert soha nem engedjük meg, hogy GYurcsány és sleppje újra hatalom közelébe jusson.
És ezt akár még úgy is hajlandó vagyok megakadályozni, hogy a Fideszre szavazok.

Ha majd lesz aki egyként utasítja el a Fideszt, és Gyurcsányt, meg a ballib elkúrókat, na arra majd szavazok.
Bár ahogy látom most nyírjátok ki éppen.

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.09.23. 12:30:50

"Amellett, hogy az óbaloldalra egyre kevésbé lehet számítani, mert a jelek szerint betagozódott a NER-be (amely állítással amúgy nincs vitám, sőt)..."

Nekem sincs vitám ezzel, azzal a kiegészítéssel, hogy az un. "újbaloldal" (Együtt, PM) is ugyanolyan NERribanc, mint az Mszp és a DK.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.09.23. 12:45:11

@Ballib cenzúrázók réme 18: Látom nem olvastad el rendesen a posztot, csak hajtod a magadét. egyrészt Pápa nem került fel sehova. Magától állt fel, és távozott. Ezt az interjúját kritizálom, mert hamis dolgokat állít, de egyébként (mint a végén írtam is), amúgy nincs vele bajom. A poszt lényege meg az, hogy pont nem igaz, amit állít, az Együtt pont nem azon dolgozik, hogy megismétlődjék a 2014-es Összefogás. Én se szeretném Gyurcsányt hatalmon látni.

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.09.23. 13:23:24

@Fedor: Azért mert...csupán picsogó bolhák a bolhacirkuszban. Felesküdtek Orbán Alaptörvényére. Nem vonulnak ki a Parlamentből, ehelyett Jelenlétükkel továbbra is legitimálják ezt a mocskos rendszert. Indulnak már amúgy sem tiszta és szabad országgyűlési választásokon, abból a rögeszmés meggyőződésből hogy Orbán választással leváltható.

Ebben nincs kivétel, az un. "demokratkus ellenzék" minden pártja ludas. Az "ellenzék" csupán demokratikus máz a NER építményén.

vakapad 2016.09.23. 13:31:01

Na, sikerült megint egy jó kis dem. ell. anyázást bemutatni, és elküldeni őket a picsába, mégpedig komplettó grosszó (Gyurcsány azért kiemelve).

Még sok ilyen irományt sok-sok hozzászólással, és utána jöhet megint egy bejegyzésdömping arról, hogy jajjaj, nincs ellenzék, nincs ellenzék.

Ha a magyar nemorbánhívő értelmiségnél ostobábbat mutat nekem valaki, azelőtt megemelem a kalapom.

2016.09.23. 16:16:53

@Fedor: kedves Fedor, nézd meg bátran Szigetvári Viktor tegnapi interjúját az ATV-n. Nem lehet ott elcsúsztatni semmit: arra vár, hogy az MSZP-vel és a DK-val közösen, előválasztás útján szelektálják ki a rossz jelölteket és legyen egy választási együttműködés. Ez pedig nem más, mint a 2014-es összefogás megismétlése, csak más eszközökkel. Ha ezek után valaki azzal érvel, hogy Pápa csúsztat, minimum nincs tisztában Szigetvári véleményével.

@bircaman maxval szerkesztő: ritka pillanat, de most meg kell jegyezzem, hogy egyetértek veled. Ezt is megértük.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.23. 17:34:18

@feher.b:

Tulajdonképpen Bajnai azt próbálta megcsinálni akkor, amit később ti, azaz egy hangsúlyozottan NEM ballib és NEM orbánista pártot. Hasonló példa az MDF és az LMP is.

Azaz Bajnai az MDF-et követte, de az MDF kitartott elvei mellett - egyforma ellenzése Orbánnak és a ballibeknek -, ami miatt megsemmisült. Közösen semmisítették meg őket a ballibek és Orbán. Az MDF veszélyt jelentett mindkét tábor számára, hiszen nyilvánvalóan nem voltak liberálisok, de kétségtelenül Orbán ellen voltak. Az MDF kompromisszumra - valójában teljes önfeladásra - hajlandó maradványai pedig ma a ballib Bokrosnál vannak, 0,1 %-os pártként - szánalmas, hasonleső banda lett belőlük, élen a magát messiásnak képzelő pofátlan és a realitással érintőleges kapcsolatban sem álló Bokrossal..

Az LMP volt a másik ilyen projekt, ők ugyanezt próbálták, azaz Orbán és a ballibek ellen, de ezt immár baloldali, antiliberális alapon. Láthatóan ez sikeresebb projekt: ma is a parlamentben vannak. S a ballibek bomlasztási kísérlete is csúnyán megbukott velük szemben. Ma az önfeladásra hajlandó LMP-s kisebbség egy 0,1 %-os párt, melynek egyetlen ismert embere van, a zuglói polgármester, aki maga is lassan kezdi felismerni a ballib út értelmetlenségát- Hozzá kell tenni: az LMP-nek könnyebb dolga volt, ugyanis szétzúzása nem volt Orbán érdeke, ez csak ballib érdek volt, azaz a Fidesz még támogatta is az LMP-t, azaz nem volt minden oldali össztámadás ellenük, ahogy ez az MDF esetében történt.

S jöttetek ti hasonló projekttel. A ti projektetek amolyan felújított MDF. A problémátok: nincs nálatok egyetlen ismert ember sem. Ráadásul a konzervatív értékek terén nem vagytok kitartóak, ti is a ballibektől akartok szavazókat szerezni, lásd pl. több nyilatkozatotokat az egynemű "házasság" elfogadásáról. Bocs, azt hiszem, ti lesztek az új PM, nem az új MDF.

2016.09.23. 20:27:23

@bircaman maxval szerkesztő: nem hasonlítható össze az MDF és a mi helyzetünk: az ő idejükben 2006-ban még lehetett a középutas politikával 5%-ot elérni. A baj ott volt, hogy 2010-re teljesen szétestek, Bokrost és az SZDSZ-szövetséget a fél tagság nem fogadta el, nem volt egységes a szervezet, ami nevetségessé tette az egész próbálkozást. A Fidesszel szemben pedig nem volt ekkora düh és a baloldal sem járatta még le ennyire magát (nehéz elképzelni, de akkor még nem volt összefogósdi, stb, ami tovább rombolta őket). Így aztán a PKP előtt egy hosszú és nagyon rögös út áll, amivel a tagsága tisztában van. A melegházasság témája pedig messze nem annyira túlértékelt toposz, hogy bármit eldöntsön. Itt tartunk most.

2016.09.23. 20:29:01

@bircaman maxval szerkesztő: PM: ez már közelebbi lövés lenne, de ne feledjük, hogy ők egy egészen zavaros balos-öko politikát visznek, amire már ott az LMP. Tartalmilag a PKP jóval több ember napi gyakorlatához áll közel - ettől még várnak rá kihívások, nem tagadom.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.09.24. 18:34:34

@feher.b: A koordinált indulás pont nem a 2014-es Összefogás, vagyis a közös lista megismétlése. Annyira nem, hogy maga Pápa is ezt szerette volna: listán önálló indulás (hogy ne kelljen Gyurcsányra szavaznia mindenáron, aki váltást akar), az egyéni körzeteknél meg előválasztás. És mit tesz isten, pont ma volt az Együttnek küldöttgyűlése, ahol pont egy ilyen értelmű határozatot fogadtak el:

index.hu/belfold/2016/09/24/az_egyutt_dontott_kulon_indul_2018-ban/

Mivel egy ilyen gyűlést nem két nap alatt rántanak össze, és egy ilyen határozatot nem két nap alatt szövegeznek meg, hanem hosszasabb előkészítést igényel, erről alelnökként Pápának is tudnia kellett, szóval számomra az, hogy ez elé a gyűlés elé pár nappal időzítette ezt az interjút, csak újabb bizonyíték arra, hogy szándékosan mondott valótlant, és ártani akart ezzel.

2016.09.24. 20:24:54

@Fedor: a gyűlést lehet, hogy nem két nap alatt rántják össze, de az ott elhangzottak abszolút reflektálhatnak napi politikai-taktikai érdekekre; egyébként a kritika messze nem csak abban állt, hogy milyen formában indul az Együtt '18-ban, hanem abban is, hogy beivódott az emberek tudatában a baloldalba; ez pedig azzal, hogy nyitva hagyják velük az előválasztás esélyét, mit sem változik (ad 2: az Együttben számos politikus azt lesi, hogyan lesz nagyobb eséllyel fizető állása '18-tól; ami tehát itt ma elhangzott, az egy politikai manőver volt, a valóság ettől jelentősen el fog térni)
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0