Gárda Tanár úr
2009. július 03. írta: Fedor

Gárda Tanár úr

Egy demokratikus társadalomban a közösség számára hasznosnak ítélhető cél sem valósítható meg a demokrácia értékrendjét sértő eszközökkel.

részlet a Magyar Gárda feloszlatását kimondó ítélet szóbeli indoklásából

Egyik állandó kommentelőmtől kaptam egy videót, amit nem csak az előzmények tesznek érdekessé, hanem a bíróság tegnapi döntése is:

A Magyar Gárda Kerepesen megszervezte, hogy attól a lánytól, akit iskolatársai (magyarok és cigányok vegyesen) megaláztak, a támadók nyilvánosan kérjenek bocsánatot (hogy ezt mennyire tették maguktól a delikvensek, és mennyire félelmükben, az már más kérdés).

Érdekes fejlemény. Kérdés, hogy mennyire őszinte.

Tipikus tanártempó, ez ugrott be nekem először. Nem csodálkoznék, ha a felvételen beszélő gárdista civilben tanítana valahol. Az osztályfőnök fülön csípi a nagyszünetben rosszalkodókat, és a helyzethez illő büntetésben részesíti. Már ez is baj? - vághatnának rögtön vissza a Gárdavédők. Nem, önmagában persze, hogy nem - de azért felvetődik néhány kérdés: Például, hogy mi közük hozzá? Egyáltalán: ki engedte be őket az iskolába? És ott vannak az előzmények is. Mert hát ahogy a ceremóniamester gárdista is mondja a felvételen az elkövetőkről:

...mivel adataik nyilvánosságra kerültek, már sokan életveszélyes fenyegetéseket kaptak

Nahát, tényleg? És ki hozta nyilvánosságra az adatokat? Ki csinált egy szimpla iskolai verekedésből (amelynek még az áldozat szerint sincs köze a politikai hátteréhez) országos ügyet? Ki hergelte azokat a fenyegetőket, fehércigánynak nevezve a nem cigány elkövetőket, mert csak így illeszkedik az ügy a prekoncepciójukba? Csak nem a Magyar Gárda szellemi muníciójaként és médiaháttereként szolgáló kuruc.info?

Van egy olyan érzésem, hogy nem véletlen, hogy erre az akcióra most került sor (vagy ha korábban, hisz az alapeset hetekkel ezelőtt történt, akkor az, hogy most került ez a videó a netre). Szükségük volt egy olyan felvételre is, amin nem menetelnek, nem zsidóznak ordenáré módon, hanem olyasvalamit tesznek, amibe nem lehet belekötni: békítenek.

Hogy miért gyanús az időzítés? Most tegyük félre azt, hogy látva a fenyegetések özönét, talán megijedtek egy kicsit, hogy ezúttal kissé túllőttek a célon, és emiatt a kármentés. Tegyük félre azt is, hogy nagy blama volt számukra a kiskunlacházi ügy kimenete is. Vegyük csak azt, hogy mi volt egy nappal azután, hogy ezt a felvételt publikálták a Youtube-on.

Bizony, a bírósági tárgyalás, ahol most már jogerősen kimondatott a feloszlatásuk. Nem tudok nem arra gondolni, hogy ezzel az akcióval egy kis imázsmódosítást kívántak elérni, hogy legyen mire hivatkozni: "Nézzétek, azt a Gárdát oszlatta fel politikai megrendelésre a cionista bíróság, amely csupán a békés egymásmellett-élést propagálja az ilyen, és ehhez hasonló akcióival!". Lehet ez már annak a helyezkedésnek a része is, ami révén (felfogva a hirtelen jött népszerűség felelősségének a súlyát) Vonáék megpróbálják egy kissé szalonképesebb tenni a Gárda politikai megtestesülését, a Jobbikot.

Csak egyvalamiről felejtkeztek el: Ha a félelem- és gyűlöletkeltés helyett valóban csak ilyen akciókkal küzdöttek volna az általuk felvetett problémák megoldásáért, erre a perre és a feloszlatásra se került volna sor. Bár az is igaz, hogy lehetséges: ezesetben megmaradtak volna törpepártnak, és nem hogy három, de talán még egy helyet se szereztek volna az EU Parlamentben.

Az ország szerintem mindenképp jobban járt volna ezzel a verzióval.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr251224384

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fideszfigyelő 2009.07.07. 17:00:10

A Fidesz Jobbik oldala II. - A Fidesztől jött a legtöbb Jobbik szavazó A Fidesz és médiája a hozzá "értékalapon közelálló" médiumok szívesen szajkózzák, hogy a Jobbik szavazóinak jelentős része volt MSZP-s. Ez ügyes, csak nem igaz.  (E…

Trackback: Esetleg az is lehet... 2009.07.06. 17:46:57

Ki is a szélsőséges?Nézem a mostani eseményeket, és felmerült bennem több gondolat is. Ez a poszt konkrétan a hétvégi, de már 2-3 éve zajló események és ahhoz kapcsolódó egyéb megnyilvánulások által lett inspirálva. Megpróbálok érthetően és részletesen ír…

Trackback: Sárdobáló 2009.07.03. 16:50:02

Feloszlathatatlan?A Fővárosi Ítélőtábla tegnap jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet (a továbbiakban, ahogy eddig is: "Magyar Gárda"). A "Magyar Gárda" portálján azt olvashatjuk, a mai, Szabadság…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyúlontúli 2009.07.03. 19:37:42

Nekem meg személyes tapasztalataim elmúlt öt év bűnözéséből:
0) Kétszer betörtek elkövetők nem lettek meg.
Egyszer kizsebeltek a strandon elkövető nem lett meg (cigók nem voltak a strandon).
1) Három kölök kb 4 éve elkötötte a kocsimat majd felgyújtotta. Meglettek (tűz miatt) egyik cigány volt.
2) kb 2-3 éve parkban semmiből felbukkanó árpádsávos nagymagyaroszágos bomber dzsekis szkinhedek 6-8-an megkergettek minket. Haveromnak egy utánadobott baseball ütő agyrázkódást okozott.
3) Zebrán elütöttek (gázolás kissesség nem okozott sérülést), majd mikor szóvá tettem ("anyád!" :)). Az autóból kipattant egy kopasz nagyagymarország pólós izomkolosszus lebaszott egyet hogy elterültem majd jól megrugdalt.

Ezek után személyes levonható következtetésem:
A) cigók nem agreszívok. :) Az árpádsávosok agresszív barom állatok.
B) a velem kapcsolatos bűnesetekben cigány részvétel 6-30% körüli. Míg az árpádsávos bűnözés min 50% fölött.
Ergo az árpádsávos bűnözés 1,5-8 szorosa a cigánybünözésnek. Akkor miért a cigányokkal legyen problémám miért ne a gárdára fújjak és akarjam börtönben látni az összeset. Aki mindenféle állindokot kitalál melynek ürügyén törhet zúzhat és másokat terrorizálhat?

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.07.03. 19:39:03

Azt mondta az asszony, hogy a film előtt vacsorázzunk. Maradtam tehát, gondolom, ez meglepő!

@nakivagyok: A neved alapján tudom, hogy ki vagy, ez tény. (Csak vicceltem. Te nem lehetsz sem a Marci, sem a Backstab, sem pedig Logoll, a legújabb kedvencem.)
Egyébiránt nagyon okosat mondtál, mert jól össze is kötötted a mondatodban a JOBBIK-ot és a Gárdát. Remek! Gratulálok! Tényleg!

Nézzük, hogyan oldalák meg a pártok. FIDESZ: a tesztoszteronnal fűtött srácok java része inkább választaná a már bevált Gárdát, mert ott azért van múlt, hagyomány (amit őriznek)(mert hagyományőrzők, tudod?), így a párt gárdája amolyan vészesen nevetséges csökevény lenne, a második legnagyobb gárda a Gárda után.

MASZP: hagyjuk. Az a pár kisnyugdíjas, aki még hisz, arra sem képes, hogy rendesen hugyozzon, ne menjen mellé (és ezzel nem lesajnáltam őket, bár úgy túnik). Meglennének legalább ötvenen, mind 50 fölött. Stílusos.

MDF: néhány semmittevő lézengő kölcsönözne egyenruhát, és jelszavakat vonyítana a Hold felé, nappal. Az ő gárdájuk létszáma vetekedne az előző szerencsétlenekével.

SZDSZ: van ilyen párt még?

Nerm, barátom, én azt hiszem, kimaradok ebből, nem állnék én be egyik félhez sem, ha tetszik, ha nem! :-) De ha nagyon muszály lenne, akkor azt a gárdát választanám, amelyik felelősen gondolkodna a közrendről, közerkölcsökről, és amelyik aztán erőre kapva eltöprengene a backstabisták pofazacskójának levarrásán is. :-)

@kovi1970: Még nem láttam őket felénk, bár nem lenne semmi, ahogy jönnének dudaszóval, dobszóval, bakancsos pergéssel, hangoskodva, vezényszavakat kiabálva... hm... micsoda nap lenne!

Most gondold el: egyedül szoktam pofázni a cigányoknak, és ha ez megtörténik, akkor általában pár napi,g hétig csend van. Mi lenne, ha egy-egy ilyen gettóban több száz gárdista pofázna oda a potrohos csökevényeknek?

Tetszene. :-)

Pipas 2009.07.03. 19:40:18

@Win Elen: A mi-n az előző commentemben körülírt embercsoportot értettem. Téged nem ismerlek, rólad nyilván nem nyilatkozom.

Win Elen 2009.07.03. 19:42:09

@kovi1970: Amugy a garda ebbol a szempontbol eleg puhany. Miert nem vonul fel a lujza utcatol a Baross vegeig? Ott nincs semmi erdekes? (Nyilvan oda kellene egy rohamlovesz felvarro :))

Tom esetleg arrol vagy?

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.07.03. 19:42:10

@Nyúlontúli: Komolyan mondom, hogy ha ezek az állapotok, mármint a csúnya, gonosz, verekedős és megfélemlító árpádsávosok léteznek, akarok róluk egy keményen lehúzó cikket írni, úgyhogy mondd meg, hová kell mennem, ahol elkurhajtom magam, hogy "Vesszen Trianon!", aztán jól megvernek vagy hatan-heten?

Vállalom, mert egy lehúzós cikkért bármit! :-)

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.07.03. 19:43:31

@Win Elen: Igen, Tom a gettó kellős közepében van. A múltkor is írta az újság, hogy Ferencvárosban három utca keményen cigányfertőzött (nem ezt a szót használták, mert puhányabbak), és a mi utcánk is szerepelt benne.

Mi van?!

Megfertőződök, baszod, ha nem vigyázok! Azóta félek. :-)

Pipas 2009.07.03. 19:46:53

@Tom Bobb: Ja, a gárda nagyon kemény. Rájuk is bizonyította a bíróság, hogy csúnyán néztek, egyforma a ruhájuk és többször is azt mondták, hogy 'cigánybűnözés'.

Hívjuk ezentúl úgy őket, hogy 'a lovagok, akik cigánybűnözést mondanak'. ;)

Nyúlontúli 2009.07.03. 19:50:53

Tom Bobb: A "Vesszen Trianon"-ért tuti nem vernek meg te nagyon zseni. ;)

2009.07.03. 19:52:04

Win Elen! Én az álliberális felfogást emlitettem, nem a valódi--a polgári liberalizmust! Mert a polgári liberalizmusra-- amely a tiszteleten, a törvények betartásán,a szabadság, a szólásszabadság,az értékek megörzésén, stb, stb létezik-- szükség van. De egy ilyen álliberális, értéknélküli, halandzsda és hazug, képmutató nézetre, vagy irányzatra nincs szükség!Az szdsz ennek, és a buta, hazug, képmutató, pénzsóvár nézetének és az " okos,széles látókörü,hiteles, nagytudásu és viselkedni tudó " vezetöinek, ezek talpnyalóinak köszönheti bukását!Szegény Tardos Marci bácsi--isten nyugtassa- vajon, odafent mit mondhat ezekröl a kókler és hiteltelen álliberális emberekröl? Én hallottam, még éltében, -nem is egyszer --vitaesteken. Most szivesen meghallgatnám véleményét ezekröl a svihákokról! Remélem az ilyenek, --Kóka, Horn, Fodor, Demszky, stb--örökre eltünnek a palettáról, mert ezek már lejáratták magukat, de legföképpen, a liberális eszmét és meghamisitották, elhazudták ennek lényegét. Az ö elvük pedig: a PÉNZ hatalma mindenek felett! A többi, mellékes és nem számit!

Win Elen 2009.07.03. 19:54:47

@Pipas: ahah, ez tetszett.

Amugy nem ertek egyet senkivel sem teljesen, de nem is hiszem hogy ez itt a G8 (siccsiccfuj) csucs sorsdonto kerdese lenne. Amit akartam ugyis elmondtam, nem reagalt ra senki. (rareagalt)

1. Ciganybunozes letezik
2. A Jobbik es a Garda foglalkozik a temaval
2/a A vallasztott politikusaink ugy gondoljak... (ezt tudja valaki)
3. Mindenki mas pedig tudja mi a megoldas.
4. csak keptelen leirni egy konyvbe.


5. Az atomot nekik cimu stipistopi

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.07.03. 19:59:05

Fedor, én nem vagyok gárda párti, és jó hírnek is tekintem, hogy föloszlatják. És még az is lehetséges, hogy az elképzelésed nem alaptalan. De biztosan nem jóindulatú. Én a helyedben nem mondtam volna el ezt. Azért az már tényleg szomorú, hogy az ember ha jót tesz, mert hátha tényleg jószándékúan, abban is csak hibát találhat a „másik oldal”. Ha biztosan nem tudod mi motiválta ezt az akciót tőlük, akár meg is dícsérhetted volna. Hogy úgy lenne ahogyan előadtad, az csak egy sejtés, de hogy a jót szolgálta amit tettek az bizonyosság. Még ha esetleg rossz okból is. Ne mindenáron a széthúzást mélyítsük!

Na, menj és kérj bocsánatot a gárdától (hadd javasoljam) így:

„Fiúk, én nem szeretlek titeket. Tudjátok miért, és tudjátok, hogy az okom jó. De ez most jó húzás volt tőletek, és ha esetleg, mondom esetleg, tévedtem volna azzal kapcsolatban, hogy miért csináltátok, akkor, és csak akkor ezennel visszaszívva. Nem gondoltam elég jól át, ne haragudjatok. Tetszik, nem tetszik, közösek az érdekeink, jobb, ha mindnyájan belátjuk. Ti is, én is.”

Namost engem semmi mögöttes nem vezet abban, hogy ezt javaslom. Olyan rossz ötlet?

Pipas 2009.07.03. 20:02:12

@Win Elen: Nem hiszek az atomban meg a más eszközökkel történő kiírtásban sem.

Viszont tényleg tudom mi lenne a megoldás, mint ahogyan sokan mások is. Nem nagy ügy, néhány pontban össze is lehet szedni.

(1) Segélyt készpénzben senkinek, kizárólag sorszámozott, zárjeggyel ellátott élelmiszer, diszkréten megjelölt ruha és festett tüzifa.

Aki piára, készpénre, luxuscikkekre cserél ilyen javakat, azt lecsukni.

Nyúlontúli 2009.07.03. 20:03:22

Win Elen

Cigánybűnözés van. Csak Jobbikkal meg Gárdával kapcsolatban az az érzésem, hogy ok hogy "foglalkoznak vele".
De foglalkozás sosem a megoldás felé mutat, hanem a napirenden/felszínen tartás, "gerjesztés", mert ez a téma jelenti a létjogosultságukat és hozza nekik a népszerűségét, így megoldása kontraproduktív lenne.
Magyarul rájuk bízni a megoldást pont még nagyobb rossz mint várni hogy magától megoldódjon.
Mindazonáltal a Jobbiknak tényleg van olyan haszna hogy a népszerűség növkedése nyomást gyakorol az Mszp-Fideszre a probléma megoldásáért. ;)

Pipas 2009.07.03. 20:03:58

(2) A bűnöző életmódot megakadályozandó drasztikusan növelt büntetési tételek a többszörösen visszaesők számára.

Pipas 2009.07.03. 20:06:24

(3) A kis értékű lopásokat komoly erőkkel felderíteni, a felderítés költésgeit az elkövetővel megfizettetni. Fizetésképtelenség esetén a nyomozás költségeivel növelt kárt szabadságvesztésre változtatni.

Nyúlontúli 2009.07.03. 20:08:12

@Pipas: Ennek nem igazán van elrettentő hatása. évszázados kiutatás.
Nem a várható 2000 év rettent el. Mert bűnöző abból indul ki hogy nem bukik le így tök mindegy neki hogy 2000 évre vagy 6 hónapra nem fogják elítélni.
A bűnfelderítést-megelőzést kell olyan szintre fejleszteni hogy úgy gondolja nem éri meg bűnözni mert tuti lebukik.

Pipas 2009.07.03. 20:09:17

(4) Pénzt áldozni a közoktatásra, olyan iskolákat létrehozni, ahová bejutni a fiatalok törekednek. Az iskolákban bemutatni, hogy a putrinál és a bűnözésnél van sokkal jobb életmód is.

Pipas 2009.07.03. 20:11:51

@Nyúlontúli: Persze, hiszen én is ezt mondom. Ha 10 ezer forint a kár, akkor is fel kell kutatni a tettest. A rablógyilkosok is kezdték valahol, ővelük is kitolunk, ha nem derítjük fel az első bűncselekményeiket!

Nyúlontúli 2009.07.03. 20:13:49

@Pipas: A legtöbb tolvaj-betörő (magyarul az olyan kis fajsúlyú bűncselekmények elkövetői amelyek felderítésére a rendőrség szarik.) elkövetői az iskolázatlan, tartósan munkanélküli rétegekből kerül ki (ja itt a 8%os cigányság tényleg 30-40%os részvétellel szerepel).
Legegyszerűbb tehát közmunkát szervezni orrba-szájba. Akár kötelező jelleggel, meg javítani az iskolázottságot.

Pipas 2009.07.03. 20:16:26

(5) Vagyonokkal való elszámoltatás úgy a politikai elit mint a szervezett bűnözés más formáit folytató bandák számára.

A teljes vagyonelkobzás büntetésének bevezetése bizonyos bűncselekmények esetében.

Win Elen 2009.07.03. 20:17:34

@Pipas: a viziorol annyit, hogy mint azt itt is hangsulyoztam, ne abbol induljunk ki hogy mi lehet. A gondolattal eljatszhatunk. Szoval a "dorgalas" alaptalan. (Es nem vedem en senki isten barmat)

@jános515: Amit most irtal azzal egyetertek. Ahogy ez a fenti valaszombol is kederul. De tulsagosan sztereotip hangvetelu volt az akkori kommented. (szerzo lakhelyere vonatkozoan, plusz a nincs is liberalis csak 1%-nyi alliberalis). Tudom nem igy gondolod, de abbol mi mast lehetne kiolvasni? :)

Win Elen 2009.07.03. 20:21:37

@Nyúlontúli: pontosan. ezt is irtam. fentebb.

Pipas 2009.07.03. 20:21:50

@Nyúlontúli: Közmunkát nem, mert több kárt okoz, mint hasznot. A munka nem jog, a munkát ki kell érdemelni.

Ha szociális alapon munkát adsz valakinek, az nem érzi az értékét, nem becsüli meg. Majd ha nem kap segélyt csak egy kiló krumplit meg fél kiló rizst, akkor majd keres munkát magának.

Azt a pénzt, amit ma segélyre osztogatunk szépen fel lehet használni arra, hogy az önkormányzatok munkaerőt foglalkoztassanak valós, hasznot hozó, közérdekű feladatok ellátására.

Pipas 2009.07.03. 20:23:22

@Win Elen: Ja, asszem akkor félreértettem. Úgy látszik a szarkazmusjelzőm eltömődött. Mindjár megnézem... ;)

Pipas 2009.07.03. 20:24:22

(6) Csendőrséget.

Pipas 2009.07.03. 20:26:28

(7) Az egészségügyi okokból leszázalékoltak állapotának felülvizsgálata, csalás esetében a felelős orvos ellen is eljáró vádemelés.

Pipas 2009.07.03. 20:28:13

(8) A Trianon előtti határok visszaállítása.

Upppsz, ez becsúszott. ;)

Taurusz 2009.07.03. 20:34:55

Na, elolvastam mindent, de egy dologról mindenki hallgat: a gárdát meg lehet szüntetni, az igényt a gárdára... na azt kéne megszüntetni. Mondjuk hatékony! megbízható rendőrséggel, akik tényleg csinálnak is valamit, és ki kellene mondani, hogy itt kérem szépen, diszkrimináció van. Igaz, hogy pozitív, mert itt a norvégoknak csak jogai vannak, és ha ebből kifolyólag én most rasszista leszek, de én így látom a dolgokat. Mert ha a rendőrségen enyhítő körülmény valakinek a származása, azt valahogy nem tudom tolerálni. Azt, hogy eddig a rendőrségre három esetben lett volna tényleg! szükségem, mind a háromszor szartak a pofámba, el is mondja, milyen kép alakult ki róluk bennem. Szerintem egyértelmű. Tehát szerintem jelen állás szerint a gárdát meg kell szüntetni a jogerős ítélet szerint, és létre kell hozni azonnal a nemzeti őrséget, a nemzeti kapucínerklubbot, vagy nevezzük akárhogy, de szükség van rájuk.

Most lehet engem is szidni...

Pipas 2009.07.03. 20:38:56

@A Nép - Te vagy!: Hát azt majd talán akkor, ha a Trianon utáni határokon belül minden fasza. Akkor majd revíziót is pontokba szedem. ;)

Win Elen 2009.07.03. 20:56:18

@Pipas: Semmi gond :)

A pontok. Ez tiszta sor. Ismerem ezeket a pontokat. Mivel most igy nagy hirtelen nem tudom kommentalni oket el is fogadom.

Az mindenkeppen kitunik a dologbol, hogy ez sem klasszikusan deliberativan kialakitott megkozelites. Viszont megoldast ez szerintem nem ad. A kovetkozokert gondolom:

1. Ugyanugy, ahogy a mai rendszer, a bunozest a bortonbuntetes mint fenyegeto eszkoz alkalmazasan keresztul kivanja ervenyesiteni. Ez jelenleg is letezik, es latjuk, hogy nincs jelentos eredmenye. Illetve Nagyon komoly penzugyi beruhazasokat igenyelne, ahol valoszinuleg a kivetelozo cegekkel toltodne fel eloszor az epp epulo borton :) Es ne induljunk ki abbol hogy van penz ilyesmire, mert ebben nem vagyok biztos. (de nem is allitanam hogy nincs, lofaszba sem tudhatom :))

2. A jegyrendszer bevezetesevel es az univerzalis penzeszkoz megvonasaval speciel en is egyetertek. Az mar kerdes, hogy az egyenek, pl. az alkoholistak ezt hogyan reagalnak le. Valoszinuleg egy kisebb szazalekuk belehalna a leszokasi stadiumba (2-5 szazalek a halalozasi arany, aszem, de nem biztos). A masik reszen pedig oriasi egeszsegugyi kiadasokat kovetelne meg az atalakulas. Ha van tartalek akkor mehet. (lsd. fentebbi ketsegem). A ruhak beszerzesere megint ujabb tenderek kiirasa lenne, ahhol megint jonne a bunozes, az elonyszerzes, es megint telne a sitt :) Persze kozben folyamatosan zajlik az atneveles.

3. Az elszamoltatas. A totalis atvilagitas az eves szinten amugy is 1 millio koruli ugyeszsegi ugyeket meginkabb megdobna, jelentosen tobb munkaerot igenyelne (ami nem baj csak idoszakos) es oriasi anyagi kiadas lenne szinten. Arrol nem is beszelve hogy elvetne a kerdest hogy mi alapjan lenne eldontve, hogy ki fog akkor felelni ki nem. es hogyan reagalja le a kozvelemeny. Raadasul a kijatszott penzeknek nem is tudnak utana menni, azok 80-90 zazaleka fog kodde valni. Mert akarmit csinalsz a nagy penzekkel gazdalkodok ugyis egy lepes elonyben lesznek.

4. oktatas. ezze is egyetertek. De. Az oktatas a nevelesnek csak kis reszet kepes a nyakaba venni, a csaladot nem helyettesiti. illetve a kornyeetet karos hatasait sem valtja ki kellokepen. Az oktatas totalis reformja, valoszinuleg a tomegekbol ismet ellenrzest valtana ki, es az ellenzek megbuktatna azt. Arrol nem beszelve hogy megint oriasi kiadasokat jelentene.

Most nem volt idom belemenni ezekbe. Csak igy csipobol es felszinesen reagaltam. Pedig az hogy ilyenekrol beszeljunk szerintem hasznos dolog. Mert ez spec kozlebb visza megoldashoz, mint az hogy betortek a budos cigok. Csak mindig a hogyanokkal van a baj. Azokat kell jol vegigondolni. Irnek meg... de mostmar tenyleg rohannom kell... majd utkozbe.

Amugy megegyszer, ezek a dolgok szerintem jo alapok. A csendorseg amihez sajnos tovabbra sem tudok mit hozzaszolni, mert nem tudom milyen jogkore lenne, es funkciojaban hogyan helyettesithetni. Hazafele atolvasom a jobbik programjat, abban szerintem osszeszedetten talalok mindenre nemi infot. (csak kivonatozva lattam - bar soha nem is ostoroztam oket (sem) ) (bocs a kapkodasert)

Win Elen 2009.07.03. 20:58:35

@Taurusz: kb. a gondolkodo nagy tobbseg vegig errol beszelt :)

Win Elen 2009.07.03. 20:59:43

@A Nép - Te vagy!: azert a humorerzeked ne veszitsd el teljesen, jol jon a bajba! :)

Krumpli Bogart 2009.07.03. 20:59:57

"...fehércigánynak nevezve a nem cigány elkövetőket, mert csak így illeszkedik az ügy a prekoncepciójukba..."

Fedor! Jó lenne, ha tudomásul vennéd, hogy a "cigányozók" döntő többsége NEM faji alapon különböztet, mert nem a cigány származás, vagy a barna bőr irritálja, hanem a cigány mentalitás. A szemforgató balliberális politika az, ami faji alapon különbözteti meg a cigányt a nem cigánytól. (Szégyen!)
Számomra pl. Járóka Lívia nem cigány - a szó hétköznapi értelmében - mert integrálódott és magatartása nem viseli a cigány mentalitás tipikus jegyeit. (Ellentétben pl. Mohácsi Viktóriával, aki hazudik, indulatokat szít, kapával-kaszával felszerelt cigányhorda élén masírozik, s úgy "tüzeli" a férfiakat, mint a tipikus cigányasszony pl.Olaszliszkán "öljétek meg a magyart, mert meghalt a gyerek" szövegezéssel.)
Tehát az un. fehércigány az, aki cigánymentalitású társadalomellenes magatartást tanúsít. Az cigány - és kész.
Miért kell úgy csinálni, mintha nem értenéd, hogy a cigányozás NEM faji alapon történik kies kis hazánkban.

Amellett a Gárdázást én is utálom. Meg azt is, hogy dicső kormányunk most lázas tevékenységbe kezd közbiztonság megteremtése kapcsán. De nem azért, mert érdekli az állampolgárok sorsa, hanem csakis és kizárólag azért, mert rájött, hogy emiatt veszítette el a szavazóbázisát.

Ja! És a "cigánybűnözés" ,kifejezés sem azt jelenti, hogy az elkövetők cigányok, hanem azt, hogy az elkövetők jellemző faji hovatartozása miatt egyes bűncselekménytípusoknál a hatóságok politikai nyomásra szándékosan töketlenkednek, ezért az Állam ezzel a sajátos elkövetői körrel szemben nem érvényesíti a büntetőigényét. Csak, hogy tisztázzuk a fogalmakat.
Faji alapon NEM a jobboldal, hanem a balliberális oldal különbözteti meg az embereket. (Szép példa erre az Orbán-cigányozás.)

Win Elen 2009.07.03. 21:10:18

@Krumpli Bogart: de ha a ciganyozast elfogadjuk alandosult megkozelitesnek, akkor mivel az emberek nem kepesek mindig mindent rovid ido alat teljessegeben kibontva ertelmezni, elindul egy argumentum ad nauseam tipusu elfogadasig ismetelt jelenseg, es bar meg nem, a kesobbiekben faji alapu megkozelitesig egyszerusodik a dolog. Csak mondom. (a folyamat viszont nem olyan gyors mint egy epkezlab program, bar van benne hazardirozas) Amugy egytertek. De a igy talan ertheto hogy a ciganyozas miert kifogasolhato. De ezert a valodi gonddal nem foglalkozni az eleg SZDSZ-es, es ahhoz hasonlo rovidlatas. (vegig is olvashatnak a szociologiai tanulmanyokat, tudom hogy szarazak, de ez a dolguk)

Win Elen 2009.07.03. 21:16:55

@A Nép - Te vagy!: ja semmi, nem lattam a kovetkezo beirast.

@Pipas: De azokat ne ennyire tamadhatatlanba! :)

Amugy pl. a revizios torekveseket, nem tudom tamogatni. Nem azert mert a szivem melyen nem ezt dobbanna a hazaszeretet, hanem mert szerintem a folyamat, amig megvalositjuk, tulsagosan nagy karokat okozna az orszagnak, es valoszinuleg a visszaszerzett teruletek visszamagyaritasa totalis valsagba is sodorna az orszagot.

Vagy megiscsak nepirtas lesz? Szoval nem eszik azt olyan forron.

Pelso.. 2009.07.03. 21:19:31

@Teddypompom:

"szélsőjobb megerősödése a balliberális közönynek és impotenciának köszönhető"

Részben. Meg azoknak, akik az ő hátukon akarnak jövőre bevonulni a parlamentbe.


@Tom Bobb: Amikor, hazafelé mentél, ott volt a Gárda, hogy megvédjen, ha kell? Demonstráltak, hogy ne félj?....

Továbbá, lehet, hogy tévedek, de nem hallottam olyasmiről, hogy a Gárda demonstrált volna néhány súlyos bűncselekmény helyszínén, ahol az elkövető nem roma volt.
Most is amondó vagyok, hogy a rendőrséget kell erősíteni, nemcsak pénzzel, hanem tevékenységükhöz visszaadni a teljes politikai és társadalmi támogatottságot, amiket mind a kormány, mind az ellenzéki oldal sikeresen züllesztett le.
Gondolj bele: holnap létrehozok egy gárda2-t, állítva, hogy még jobban kezeli majd az említett (szerintem is kétségtelenül létező) problémákat.
Fokozom: aztán valaki megalapít egy munkásőrséghez külsőleg megtévesztésig hasonló társaságot, mondván, majd ők....
Egyenes út vezetne az anarchiához.
Tehát, a jogállamiság intézményének napi működését ill az abba vetett hitet kell optimalizálni, szerintem.

Muad\\\'Dib 2009.07.03. 21:26:46

"Tehát, a jogállamiság intézményének napi működését ill az abba vetett hitet kell optimalizálni, szerintem."
Ehhez elengedhetetlen lenne, hogy a rendőrség ne tehesse meg azt, hogy egy tárgyaláson a rendőr fapofával hazudhassa azt, nem tudja melyik társa rugdosta mellette a földön fekvő tüntetőt. Márpedig ezen rendőrség vezetőjének a regnáló hatalom kitüntetést adott, vagyis jelezte elégedett a működésükkel. A rendőrség ma nem az állam rendfenntartó szerve, hanem a kormányé, ami súlyos demokratikus probléma. És amíg ezt a baloldali értelmiség nem ismeri be, és nem kíván tenni ellene, részemről a radikális oldalon fogom keresni a megoldást.

Taurusz 2009.07.03. 21:27:25

@Pelso..: "rendőrséget kell erősíteni,"
Kéne, ha nem szarna bele a 90%-a a munkájába. A maradék 10% meg hiába teper, idővel majd ők is belefásulnak...

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.07.03. 21:39:01

@Pelso..: A rendőrség intézménye a jelenlegi formájában elavult. Ez olyan, mintha fel akarnánk támasztani a Fekete Sereget. Lejárt lemez. Vége. Már nem profi, nem döntő, nem a népért van, nem tud védelmezni.
Vége.

A sündőrség, mint átalakuló intézmény, felváltotta. A sündőrök dolga a rezsim teljes védelme, az eszmék tökéletes, hermetikus lezárása, az ellenfél eltüntetése, félresöprése, demokratikusnak hazudott (később bíróságokon megcáfolt) intézkedések közepette.

Az anarchiához vezető út nem gárdistákkal, hanem rezsimes sündőrökkel van tele. Ezt te is tudod, csak nem vallod be magadnak.
Egyébiránt én már (képzeletben) létrehoztam azt, amit te gárda2-nek vagy munkásőrséghez hasonlító szervezetnek hívsz. Íme, ebben a cikkemben benne van:
agymosott.blog.hu/2009/05/30/van_6_milliard_forintom

A rendőrség (sündőrség)(nevezzük bárhogy) a mai helyzetet már nem tudja kezelni. Nem állítom, hogy a Gárda tudja, de majd meglátjuk 2015 tájékán, hogy mire jutnak.
Meglátjuk, ha tetszik, ha nem.

Win Elen 2009.07.03. 21:48:40

@Taurusz: Viszont azt sem varhtjuk el a rendorsegtol, hogy valami orult magas erzelmi intelligenciaval birjanak, hogy levetkozzenek minden negativ emberi tulajdonsagot. Nem hiszem hogy a homo sapiensbol ossze lehetne rakni egy ilyen neoliberalszocialarja rendvedelmi entitast. Azert ez eleg szcifi. Persze az allomany belso moraljanak javitasara nagyobb eroket kellene forditani. (lasd pl. Posta konyve)

Pelso.. 2009.07.03. 21:59:20

@Tom Bobb:

Az egész intézményrendszerünk elavult, számottevően korrupt, jellemzően lusta.

Azért a cikkért, nem mászott rád azenbéhá?:)..

Taurusz 2009.07.03. 22:03:45

@Win Elen: De azért megpróbálhatnának tenni is valamit a statisztika javításán kívül.

Win Elen 2009.07.03. 22:07:07

@Taurusz: Viszont azt sem varhtjuk el a rendorsegtol, hogy valami orult magas erzelmi intelligenciaval birjanak, hogy levetkozzenek minden negativ emberi tulajdonsagot. Nem hiszem hogy a homo sapiensbol ossze lehetne rakni egy ilyen neoliberalszocialarja rendvedelmi entitast. Azert ez eleg szcifi. Persze az allomany belso moraljanak javitasara nagyobb eroket kellene forditani. (lasd pl. Posta konyve)

Win Elen 2009.07.03. 22:09:08

@Tom Bobb: Tom, szerintem ez egy csepet egyoldalu ultima racio, de elvitathatatlan igazsagtartalma, es annak valobban vicces kifejezese nincs teljes fedesben a valosaggal. Ha a demokracia intezmenyeit megnezzuk, egy vagy tobb rendfenntarto szervre szuksege van, igy azt ebben a kontextusban, annak hibai ellenere is elavultnak tartani teves. Rosszul mukodo, es mutyizos vezetessel megaldott, de maga a szervezet nem elavult. Hiaba mondod, hogy jelen formajaban, ez a kijelentes tulaltalanosito.

Raadasul szerintem a helyzetet is tudna kezelni, ha a lehetosegei nem lennenek korlatozva. Mert azert az agyrem, amiket meg lehet csinalni a rendorokkal. Persze az is amit rendorok megcsinalnak. De ne felejtsuk el, hogy a rendorsegen belul lesz egy olyan szoros kotelek, ami a katonakehoz hasonlatos, amit mi tobbnyire csak a munder becsuletenek vedese szokapcsolatban hasznalunk.

Ennek sajnos lesznek negativ vonasai, viszont ez a tulajdonsag ami segitheti oket olyan helyzetben, ahol a mi oromunkre egymasra kell tamaszkodniuk egy ugy megoldasa kapcsan.

Es azt se felejtsuk el hogy a szerep, amit a tarsadalmon belul valasz, annak minden elemevel formal is. Ide ertve azt, hogy mivel bunozokkel foglalkoznak, nem lehetnek olyan nagyon tavol toluk. (ezt most eleresztem igy remelem erted, es nem felre, de hosszu lenne ebbe belemenni). Szoval szerintem csak probaljuk meg elobb rendbe tenni azt a rendorseget! :)


Amugy meg boritekolom neked hogy 2015-ben nem ez lesz a legnagyobb problemad, es nem is a "cigany tulszaporulat" hanem a minden jel szeritn bekoszonto energia valsag. :)

Win Elen 2009.07.03. 22:12:45

@Taurusz: ahogyan utaltam is ra. (ketszer ment el ez a szar)

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.07.03. 22:21:16

@Pelso..: Már szemmel tartanak. Azért a cikkért. Aztán majd a folytatása miatt már csak sunnyoghatok, és kereshetem a helyem a cigányok között, akik talán megvédenek tőlük. :-)

Komolyra fordítva: kár, hogy nincs 6 milliárd forintom!

@Win Elen: Ne is mondd az energiaválságot! Mert szerintem nem az energia miatt fog főni a fejünk, hanem a víz miatt! És ez baj.
agymosott.blog.hu/2009/01/02/a_tuz_az_arany_az_olaj_es_a_viz

after80 · http://sasfeszek.blog.hu 2009.07.03. 22:45:18

Ha a Tettrekész/Jobbik kapcsolatról olvasok akkor nyomban a Gyurcsány/honvéd szakszervezet megállapodás jut eszembe. A Gyurcsány paktum öszöd után köttetett.

valójábannemberci 2009.07.03. 22:50:16

A betyárbűnözésről (forrás: Wikipédia):

Azonban más a betyárromantika és más a valóság. E kettő közötti éles különbségre Berzsenyi Dániel is felfigyelt. 1833-ban megírta A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairól szóló prózáját, amelyben az alföldi tájat mint néptelen és megműveletlen vidéket láttatja, s ahol a nemzeti szorgalom abban áll, hogy helyenként "egy-két zsíros betyár hurcolja a gubát és lopott marhát". Voltak, akik ennél is messzebb mentek. 1843-ban Wesselényi Ferenc Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében írt munkájában úgy vélekedett, nincs a magyarságnak ártalmasabb ellensége a "betyáros magyarságnál". Éppen ezért "a magyarok istene előtt kedves tettet követ el, ki a durvaság, darabosság, s butaság elűzését mozdítja elő, s ki a magyart mind tudományi, mind mesterségi, mind társadalmi viszonyaiban műveltebbé teszi". Széchenyi István hasonlóan fogalmazott a Hitelben: kevesebb előítéletet, balvéleményt, tudatlanságot, és "féktelen betyárságot" képzelünk magunkról, mint amilyenek vagyunk.

Pipas 2009.07.03. 23:10:58

@Win Elen: Hát én mondtam, hogy nem ez a szakterületem, ergo vannak akik ezeket a dolgokat sokkal jobban látják, akiknek az a dolga, azoknak vannak szakismereteik.

Csak azt akartam érzékeltetni, hogy azért az alapok elég egyszerűek lennének. Ha lenne rá akarat...

Pipas 2009.07.03. 23:17:43

@Win Elen: Az irredenta énem azt mondja, hogy ha a fiadat elrabolják, akkor is vissza akarod kapni, ha ettől a családban az egy főre jutó kereset jelentősen csökken.

Nem az a lényeg, hogy a felvidék visszaszerzése jó volna -e, hanem az, hogy Pozsony az ugye egy magyar város.

De máshogy is felfoghatjuk: ha nem követeljük vissza ami a mienk, akkor azt is elveszik ami maradt. És ez sajnos nem is olyan légbőlkapott mint ahogyan elsőre hangzik!

Win Elen 2009.07.04. 00:17:42

@Pipas: ezzel csak az a baj hogy nehezen korulirhati mit jelent az hogy a mienk. A vilag felosztasa a 20 szazad masodik felre kvazi rogzulte valt. Ha Magyarorszag ilyen tervekkel all elo, akkor ezzel egy az hogy nem lenne teljesen egyedul, ketto hogy mas allamok erdekeit olyan mertekben sertene, hogy az egy kockazatos haboruhoz vezetne. Ha most ki akarnek robbantani egy haborut, akkor peldaul a magyar revizionista torekvesek, tokeletes urugynek szamithatnanak.

Vegyuk peldaul hogy van olyan allam, aminek a mi orszagunkra, es a karpat-medencere faj a foga. Es most mindenfele negativ felhang nelkul, csak puszta feltetelezesekre alapozva az osszeuskeves elmeletek rajongoinak adnek nemi municiot. (en is ide tartozom)

Szoval valakik valoban igenyt tartanak magyarorszagra. Ha elfogadjuk egy kozelgo vilagvalsag kialakulasat, es a jelek alapjan elfogadhatjuk, akkor a legertekesebb dolog az ivoviz es a termofold lesz. Ez a karpatmedenceben adott, igy annak erteket a jelenleginel magasan tulszarnyalja. Okan a szuksegnek. Es most helyezzuk az egyesszam harmadik szemelyt az elsobe, az egyszeruseg kedveert. Szoval szeretnem ezt a teruletet megkaparintani. Az nyilvan valo, hogy a mai allapotok mellett rizikos lenne, csak ugy bruteforce nekimenni, haboru eseten pedig nem biztos, hogy en leszek a tuti befuto. Ezert ki kell alakitanom egy olyan helyzetet, ahol legitim modon vonulhatok be, meg a nagy gebasz elot. Erre a strategiai megkozelitesre lattunk mar nem keves peldat a tortenelem soran. Igy hat eloszor is szepen megosztom az itt eloket ahogyan csek lehet, minnel erosebb belso ellentet gerjesztve ezzel. Majd erre a problemara reakciokepp magatol megjeleno belso erot kezdem tamogatni. Es mivel ismerem a helyi viszonyokat, a radikalizalodas megjelenesenek egyertelmusegebol kovetkeztethetek a revizionista torekvesek szinten fokozott megerosodesere is. Persze ez nem igazan lesz tamogatott, ha csak nem er el atuto eredmenyeket az ezt kepviselo, altalam tamogatott ero. Persze el fog erni. Mivel megkaparintottam a kozvelemenyt manipulalni kepes media jelentos reszet, ha a valosag nem is ez, azert a kicsibol is konnyen csinalok nagyot. Egy szo mint szaz elerem, hogy a teruletek visszaszerzesere iranyulo igeny, akkora tamogatast kapjon, hogy valodi harci elokeszuletek kezdodjenek. Es mivel biztosra megyek, el is indittatok egy offenzivat. Itt meg van par varialasi lehetoseg attol fuggoen mekkora a teruleti igenyem, de vegul szepen, felszabaditokent, a hatammogott jelentos erokkel szepen leverem az egeszet, es kontroll ala vonom az orszagot.

Nos ha ezt a viziot elkepzelhetonek tartjuk, es ami a jovot illeti akar kenyelmesen tarthatjuk is annak, akkor megallapithatjuk, hogy az altalad hangoztatott elkepzeles a ma meg epp nem annak tuno, de hosszutavon a kesobbiekben a legborzasztobb magyarelleneseget testesiti meg. Most pedig faradj ki a tajgetoszra! :)

DeMarco 2009.07.04. 09:49:09

Fedor: A Balcsi elveszi az időmet szerencsére, ezért le is maradtam erről a posztról, pláne, h kikerült címlapra. Így aztán el is mondtak majdnem mindent az előttem szólók. Csak annyit tennék hozzá, hogy ha lenne fantáziája a gárda vezetőinek, akkor már holnap bejegyeznék a Magyar Gárda 1-et. Aztán ha politikailag beperelik és elítélik, akkor a Magyar Gárda 2-t. És így tovább.. :))
De még jobb ötlet bejegyezni a Magyar Gárda Security Zrt-t. Akkor lehet aztán vergődni... (In-Kal párja).
Szóval sztem nem fog megszűnni a Gárda. Közgazdasági tény: Ha van igény, van kereslet, lesz áru is... És igény nagyon is van a Gárdára. Így aki most örül a koncepciós peren, az korán iszik a medve bőrére.
Egyébiránt meg csatlakozom @Teddypompom, Tom Bobb írásaihoz.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.04. 19:43:42

@Teddypompom: "Fedor szerintem sem sima liberancs...."

Úgy látom lassan kénytelen leszek összeállítani FAQ-t a témáról vallott elveimről, mert ha nem írom le állandóan, akkor sok mindent félreértelmeznek azok, akik nem olvasnak rendszeresen (de néha még azok is, akik igen).

valójábannemberci 2009.07.04. 19:54:31

@Fedor: Ez nem egy rossz ötlet. És 32-es betűkkel, amik színenként villognak, helyezzed el a linket az oldalsáv tetején. És ezt majdnem komolyan is mondtam. Nem lehet ezeknél tudni, hogyan veszik észre. :D

DeMarco 2009.07.05. 00:31:36

@Fedor: Tök jó ötlet a FAQ! Segítsek összeállítani? :)))
Veszem magamat és megfordítom az előjelet... :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.05. 17:53:05

@DeMarco: Hát ez az! Te már mióta jársz ide, és még te is így gondolod, pedig...

DeMarco 2009.07.05. 19:45:54

@Fedor: Ez irónia volt... :P

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.05. 19:46:52

@DeMarco: Lehet, hogy annak szántad, de a tapasztalataim veled kapcsolatban mást mutatnak...

DeMarco 2009.07.05. 23:35:47

@Fedor: Az én tapasztalataim is azt mutatják, hogy mást állítasz magadról és más jön le az írásaidban, a témaválasztásaidban. Ami többnyire távol áll az általam megélt világtól.

DeMarco 2009.07.13. 00:16:48

Gondolom szabin vagy és épp a tengerparton sütteted a hasadat, de hogy le ne maradj idemásolom amit egy másik blogon írtam:
Bár a poszt másról szólt, de mivel még nincs újabb és erről nem is lesz amennyire ismerem a blogírót, hát ide írom le a véleményemet a mai napi hírről. Retkes Attilát megválasztották a szadesz pártelnökének. Rögtön két nagyon fontos bejelentést tett ajánlom mindenki szíves figyelmébe, és KIFEJEZETTEN ezen blogok szerzőjének:
1. Az SZDSZ új elnöke négy ügyben is bocsánatot kért megválasztása után a magyar társadalomtól. Elsőként a korrupciós ügyek miatt követte meg a magyarokat. Azt mondta, hogy a korrupciós ügyektől megtisztítja a pártot, akkor is, ha nagy nevek is áldozatául esnek a rendcsinálásnak. Bocsánatot kért a határon túli magyarság és a vidék ügyeinek elhanyagolásáért. Továbbá elnézést kért az SZDSZ korábbi vezetőinek arroganciája és agresszivitása miatt is. Első elnöki sajtótájékoztatóján vállalhatatlannak nevezte, hogy az SZDSZ megszavazta Medgyessy Péter száznapos programját, hogy az őszödi beszéd és a 2006 október 23-i rendőri erőszak után is kiálltak a Gyurcsány-kormány mellett, hogy 2008 májusa óta „álkoalícióban" maradt a párt.
2. Az új elnök első tette az volt, hogy felszólította Kóka Jánost, mondjon le a frakció vezetéséről.

Köszönjük Retkes Attila !!!
Én hiszem, hogy sosem késő igazat mondani. Hiszem, hogy az Szdsz az indulásakor jobb sorsra volt érdemes.
Hiszem, hogy sokszor meg tudtak volna állni, tükörbe nézni és megfordulni.
Hiszem, hogy meg lehet bánni a bűneinket és bocsánatért lehet esedezni.

Sajnálom, hogy ezt nem tették meg régóta. Sajnálom, hogy a teljes bukás előszele kellett ahhoz, hogy végre szembenézzenek magukkal.
Sajnálom, hogy Kuka teljesen tönkreverte a párt maradékát is és még az utolsó utáni pillanatban is habzó szájjal, veszettül kapaszkodik a székébe.
Sajnálom, hogy akik most örültek a mai győzelemnek a pártban, eddig hallgattak.
Sajnálom, de úgy érzem késő már, olyan, mint halottnak a csók.
Sajnálom, hogy olyan ember szájából hallottam ezt aki teljesen új és egyetlen prominens személy sem követte őt, kivéve Fodor Gábort, de őt a tettei minősítik, még akkor is, ha Kuka tett neki folyton keresztbe.

De ugyanakkor nagyon örülök, hogy ahogy a haldoklók, a végén sikerült kipréselni egy Bocsássatok meg-et.

Retkes úr végre megtalálta az Szdsz igazi hangját és visszatalált a régen elveszített útra.
Ezúton is minden jót kívánunk a munkájához és erőt, hogy véghezvigye amit eltervezett! Ne féljen a kudarcoktól, szívja ki a mérget a pártjából és tisztán fog kijönni a küzdelemből.

Jah igen és Köszönjük !!! Megbocsájtani még nem tudunk, de reménykedni kezdtünk, hogy ha így folytatja, egyszer talán igen.

Kukáról annyit, hogy azonnal hagyja el a székét, mondjon le a frakció éléről, vigye a láncos ebeit és hagyja fellélegezni a volt pártját, nincs rá szükség. Vége van. Szóljon a haverjának is, hogy kezdődik a tánc...
De ne menjen messzire, h 8 hónap múlva meg tudjon jelenni a bíróságon, ha a köv. kormány esetleg kivizsgál bizonyos dolgokat...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.13. 08:54:50

@DeMarco: Majdnem eltaláltad, a Balatonon voltam :-) Ahol nem is igazán követtem a híreket, erről is csak most és tőled értesültem.

Hogy Kókáról mi a véleményem, az kiolvasható egynémely korábbi bejegyzésemből, nem titok, hogy közel áll a fentiekhez (hozzátéve, hogy nem is annyira szakmai alapon, inkább stílusban van vele problémám).

A korrupciós ügyekről dettó. De hát ezen az alapon az összes párt bocsánatot kérhetne.

A többi viszont igazából nem teljesen egyértelmű. Lehet, hogy most már hibás döntésnek bizonyulnak, de akkor ezt még nem mindig lehetett ennyire pontosan előre látni. A száznapos programot pl. még a FIDESZ is megszavazta. Azt senki se vitatja szerintem, hogy az 50%-os béremelés felesleges lett volna, csak sajnos kiderült, hogy erőn felüli vállalkozásnak bizonyult. Én pl. azóta nézek gyanakvó szemmel minden osztogatási szándékot, mióta ez kiderült. Jó lecke volt, kár, hogy ilyen nagy az ára.

Az őszödi beszéd is kétesélyes, de erről részletesen itt:

fedor.blog.hu/2008/09/17/kozelet_politika_oszod_gyurcsany_elkuras_orban

Ami meg a rendőri túlkapások megítélését illeti, nem mentik, de árnyalják az előzmények. Mert ugye azért nem azzal kezdődött, hogy megjelentek a rendőrök, és váratlanul szétverték a békésen és jogszerűen tüntetőket, és ugye az se szokott túl nagy hangsúlyt kapni, hogy a rendőri és tüntetői sérültek száma közel azonos... De ez is hosszú téma, többszörösen túltárgyalva.

Azt mindenesetre el kell ismernem, hogy politikai szemszögből nézve ez a bocsánatkérés-halmaz kissé populista ízű, de azért jó húzásnak bizonyul, legjobb mutatója ennek a te reakciód :-) És mivel (sajnos) többé-kevésbé azért mindegyiknek valóságalapja, helyénvalónak is nevezhetjük.

De hogy elrontsam a kedved: azt azért nem szeretném, ha a költségvetésig nem támogatnák Bajnait. Ugyanis továbbra se tennék egyenlőségjelet Gyurcsány és Bajnai közé, mert amit az előbbi politikai számításokból nem mert megtenni, azt az utóbbi hosszútávú politikai tervek híjján igen, és erre most szüksége van az országnak, ez már a rövidtávú hatásokon is látszik (és a hosszútávúakon is látszódni fog, hacsak a FIDESZ később el nem rontja).
De erről talán majd egy külön posztban, ha lesz rá időm.

DeMarco 2009.07.13. 09:45:13

@Fedor: Nagyon helyesen teszed, hogy nem rontod el a nyaralásodat politikai hírekkel. :)) Megvárnak...
Bár tévesen lettél informálva, mert EZEN a héten lesz kánikula!!! :))))
Úgyhogy már én is készülök Sfokra a héten.

Valóban a legtöbb hibás döntésről már beszéltünk és még biztosan fogunk is. Bár sztem lehetett előre látni, hogy ezek rossz döntések, hiszen folyamatosan erről dumálunk 7 éve... :))
Most csak igazolták, h volt igazságalapja amit állítottunk. (Hízott is a májam picit.. :) )

Nem rontod el a kedvem, nagyon kevés esélyét látom annak, h felrúgják a kormány támogatását, mert amíg ott vannak addig tudnak vmit felmutatni, ha kilépnek, akkor hiába történik változás mennek a levesbe, amire egyébként még így is nagy esély van. Most mindenki úgy néz rájuk, mintha a Sith nagyúr mondaná, hogy bocs, mostantól jó Jedi leszek... Elfogadják, de azért nehezen hiszik el... és gyanúsan szemlélgetik.

De erről fogunk még bőven beszélni a köv. 8 hónapban.

Jó nyaralást, ha még ott vagy. Ha meg már nem, akkor ezt megszívtad (már ami az időt illeti.)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.13. 10:16:24

@DeMarco: Elvi alapon nincs laptopom (ha nyaralok, akkor nem akarok gépet látni, mert akkor a meló is megtalál), szóval ha gép előtt ülök, az azt jelenti, hogy már itthon vagyok. De ez még csak egy kis előzetes volt, a nagy szabadság még ezután jön, remélhetőleg jobb idővel. Persze azért volt meleg és napsütés most is, szóval fürödni is tudtunk, ha nem is minden nap...

DeMarco 2009.07.13. 13:14:23

@Fedor: Érdekes én pont fordítva csinálom ezt is... :))Van laptopom, de egész évben az ágy aljában heverészik, csak és kizárólag a nyaralások alkalmával veszem elő... ilyenkor azt viszem magammal, hogy legyen mire menteni a fényképeket, meg ha unjuk magunkat, legyen mivel szórakozni..
De ez nem újkeletű dolog nálam, én már 15 éve is vittem sátorozni a Spektrumomat. :))

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.15. 20:41:15

"Egy demokratikus társadalomban a közösség számára hasznosnak ítélhető cél sem valósítható meg a demokrácia értékrendjét sértő eszközökkel."

ez azért durva mondat, nem Fedor?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.15. 23:29:32

@tesz-vesz: Mert? A cél nem szentesítheti az eszközt. Neked pl. lehet az a célod, hogy ne az MSZP legyen hatalmon, ezt a célt nevezhetjük akár hasznosnak is. De ezt csak demokratikus eszközökkel érheted el legálisan, ha mondjuk erőszakot próbálnál alkalmazni, akkor azt úgy hívnák, hogy terrorizmus.

DeMarco 2009.07.16. 08:22:57

@Fedor: Vigyázz ezekkel a kijelentéseiddel, mert nagyon vékony mezsgye van csak a terrorizmus és a hazáját védő forradalmár között... Neked kétségtelenül terroristák, nekem inkább hazafiak. És könnyen lehet, hogy akiket ma bebörtönöznek, hamarosan kikerülnek és kitüntetéseket kapnak...
Akik pedig terroritának hívják őket és kereszteshadjáratot viselnek ellenük, azok meg szépen bekerülnek a sittre. Már bocs, de ha drazsé valakire azt mondja, hogy terrorista, az többnyire pont az ellenkezője. Sztem meg ő a terrorista. És amit a kormány művel az meg diktatórium és illegitim. A nép pedig simán élhetne a népfelség jogával. Európa nyugatibb részein már ezerszer lemondtak volna és megtartották az előrehozott választásokat. De itt nem.. Görcsösen, esztelenül ragaszkodnak a hatalomhoz a legeslegeslegutolsó pillanatig.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.16. 09:32:29

@DeMarco: Szerintem meg nincs semmilyen vékony mezsgye. Magyarországon demokrácia van, bármennyire is bizonygatni szeretnéd az ellenkezőjét. Az, hogy a kormány nem mond le, még nem antidemokratikus, jogilag semmi se kötelezi erre őket, a politikai felelősség meg nem jogi kategória, arról a legközelebbi választáson lehet ítélkezni a voksok leadásával (meg egyébként is: miért ne lehetne Bajnainak az az elképzelése, hogy a válságkezelés az ország érdekét szolgálja, és ezért jobb, ha nem mond le, pláne, ha erről még pozitív visszacsatolást is kap szakmai körökből).

Demokrácián kívüli eszközöknek csak demokrácián kívül lehet létjogosultsága (és ott is csak a szükséges mértékben). Ha valaki egy demokráciában merényleteket tervez, az nem hazafi, az terrorista. Ha ők ezért egy kormányváltás után büntetés helyett kitüntetést kapnak, na az már nem lesz demokrácia...

DeMarco 2009.07.16. 13:18:13

@Fedor: Jah, igen.. a te értelmezésedben 56' ellenforradalom volt, Nagy Imre áruló, Kádár istenkirály. Szerintem meg pont fordítva... Erről már bebizonyosodott, hogy kinek volt igaza, a másikról is be fog, hogy kinek... a történelmet a győztesek írják ugye.
A demokrácia nem arról szól, hogy négyévente elmegyek egyszer szavazni és slussz. Képviseleti demokrácia van, elvileg olyan képviselőkkel, akik engem képviselnek, mert belőlem élnek. Ebbe beletartozna az is, ha disznóságot csinálok, lopok a köz pénzéből, vagy elherdálom a javait és ezt még el is titkolom és hazudok, akkor szépen lemondok és elszámolok arról amit tettem. Az meg nem tartozik bele, hogy nagypofával kioktatom a népet, hogy nektek kuss, elloptam és kész! Aki meg pofázni mer, megveretem a láncos kutyáimmal... és különben is majd hozok olyan törvényt, hogy meg se merjen senki szólalni. Ha én megszólalok, azt kötelező elhinni, mindenkinek vigyázba állni.
Én nem emlékszem olyan szavazásra, hogy a Ludas lesz a min.elnök...te igen?
Válságkezelés?? Bazz, ki csinálta a válságot, ki miatt vagyunk ekkora szarban? Ki növelte meg az államadósságot ekkorára? Elszámoltatás kell ide, nem válsághazudozás...
Az szolgálná az ország életét. Az pedig, hogy mindezt a sok mocskot meg tudták csinálni, az azt is jelenti, hogy a jog nem védi meg minden esetben a népet és sürgősen pótlásra szorul. Azt vallom, hogy a morál fontosabb, mint a jog, hiszen a jog is a társadalmi együttélés és a társadalmi morál legerőteljesebb kifejező eszköze.
Hadd ne soroljam fel azokat az országokat, csatákat, neveket akiket az egyik terroristának nevez, árulónak, a másik meg hazafinak és igaznak. De a legjobb példa 56'.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.16. 13:36:20

@DeMarco: "a te értelmezésedben 56' ellenforradalom volt, Nagy Imre áruló, Kádár istenkirály."

Ez most aljas volt tőled... Ne haragudj, de ha ilyeneket feltételezel rólam azok után, hogy hónapok óta olvasod és véleményezed az írásaimat, akkor te komplett hülye vagy. Támaszd már alá légyszíves idézetekkel... Pont az ellenkezőjére fogsz példát találni, és ezt te is nagyon jól tudod. Próbáljuk már meg betartani a fair play szabályait, ha kérhetem...

"Én nem emlékszem olyan szavazásra, hogy a Ludas lesz a min.elnök...te igen?"

Talán azért, mert nincs olyan szavazás, hogy ki legyen a miniszterelnök. Pártokra szavazhatsz, és a legtöbb szavazatot kapott párt jelölhet miniszterelnököt, amit a Parlament választ meg. Bajnai teljesen legitim módon lett megválasztva. Az nem érv, hogy per pillanat a közvéleménykutatási adatok szerint kisebb a támogatottsága. Ilyen alapon Orbánnak is le kellett volna mondania 1-2 év után, de legkésőbb akkor, amikor Torgyánt kirúgta a kormányból, és néhány kisgazda segítségével pontosan olyan trükközéssel maradt hatalomban, mint tavaly Gyurcsány, vagy mint most a Bajnai. A parlamenti megbízatása egy kormánynak négy évre szól, és amíg van mögötte parlamenti többség, addig legitim módon van hatalmon. Anno én is nagyon szerettem volna, ha Orbán nem tölti a négy évét, még se jutott volna soha eszembe, hogy kétségbe vonjam a jogát ahhoz, hogy kitöltse a mandátumát.

"Hadd ne soroljam fel azokat az országokat, csatákat, neveket akiket az egyik terroristának nevez, árulónak, a másik meg hazafinak és igaznak. De a legjobb példa 56'."

Mint említettem, demokrácián kívüli eszközöknek csak demokrácián kívül lehet létjogosultsága. 56-ban demokrácia volt? Nem. Most az van? Igen. Ne mossuk már össze Budaháziékat az 56-osokkal, mert azzal sértenénk az utóbbiak emlékét.

DeMarco 2009.07.16. 16:19:24

@Fedor: Na-na. Nem ezt gondolom rólad, ahogy te is tudod. Azért sarkítottam ennyire élesen, mert te is ezt tetted, amikor terroristának hívsz embereket, akik pedig nem azok bármit is hazudnak róluk. (És ezt te is tudod.)
Te (és a kormány is) már csak egyetlen jogi helyzetbe tud kapaszkodni semmi másba. Ezt hajtogatják, mint egy mantrát. Hogy van jogunk hozzá. Ez kétségtelen, pont ezért nem lehet őket semmilyen formában leváltani. De ez csupán csak két dolgot mutat. Egyrészt hibás az a jogrendszer ahol az arra érdemteleneket időközben le lehessen váltani a népnek. Egyszerűen megengedhetetlen, hogy kvázi kis hitlerként tevékenykedjenek arra hivatkozva, hogy dehát megválasztottak... és bár demokrácia kereteiben, de valójában nagyon is diktatórikus eszközökkel élnek. Hozzáteszem néha át is lépték a demokrácia kereteit pl. a hatalmi ágak összemosásában, a választók többszöri átverésével, a valódi gazdasági helyzetek, folyamatok hamis beállításával stb. És felháborítónak tartom, hogy miközben ezt ők büntetlenül megtehetik, ugyanakkor tűzzel-vassal írtják azokat, akik ezzel nem értenek egyet.
Sztem meg jó példa 56', mert most is ugyanazok állnak szemben és most is ugyanazok a hazugságok. Talán 50 év múlva ők (is) lesznek a hősők. A kocka fordulni fog, már nincs sok vissza.
Többek között azért, mert sokan, (köztük) én is többszörösen hazaárulónak tartom ezt a kormányt és nem tartom elégnek a kormányváltást, teljes elszámolást követelünk a bűneikért. Legalább azokét akik részt vettek a hazaárulásokban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.16. 16:34:43

@DeMarco: "terroristának hívsz embereket, akik pedig nem azok bármit is hazudnak róluk. (És ezt te is tudod.)"

Nem, nem tudom, mert semmi bizonyíték nincs arra, hogy hazugság lenne, amivel vádolják őket, sőt, egyre több minden szól ellenük. az, hogy valakik elkövettek terrorcselekményeket (még ha azok nem is Al Kaida, vagy IRA méretűek voltak), az tény. az, hogy ezt tényleg ők követték -e el, azt meg majd a bíróság eldönti.

hogy mi számít hazaárulásnak, és mi nem, azon meg már rengeteget vitatkoztunk, ismered a véleményem. Szerintem csalódni fogsz kormányváltás után, mert irreálisak az elvárásaid.

valójábannemberci 2009.07.16. 16:57:26

@DeMarco: Amennyiben egy kormányzati pártcsere esetén a Fidesz hoz egy olyan törvényt, ami alapján az épp kormányzó párt, annak politikai hovatartozásától függetlenül népszavazással lemondásra kényszeríthető, és ezt a teljes parlament képes támogatni, köztük a parlamentbe jutásra esélyes Jobbik is, akkor azt mondom végre faszaság van.
De félő, hogy az első képviselőt, aki egy ilyen ötlettel előállna lehurrognák, politikai hovatartozástól függetlenül.
Jelenleg az van, hogy aki egyszer beleült egy bársonyszékbe a legelső sorban, az nehezen válik meg tőle.

valójábannemberci 2009.07.16. 17:06:40

@berciXcore: Persze ugyanez áll a szoci, vagy a szadeszos, vagy bármely más pártokra is. Mindenki szeret(ne) a bársonyszékbe ülni.

DeMarco 2009.07.16. 20:51:49

@Fedor: Arra se sok bizonyíték van, hogy azok lennének. Ráadásul, de már erről is többször volt szó, nálunk minden tüntető kínosan ügyel arra, hogy még véletlenül se legyen senkinek se komolyabb baja, pláne haláleset. A te általad terrorcselekménynek nevezett esetek mindössze üres kecókra dobott molotov-koktélok voltak, amik épp hogy megkormozták a falat. És jó párszor kiderült már, hogy akiket vádoltak ártatlanok voltak, csak rájuk akartak húzni vmit. Számomra gyanúsabbak és veszélyesebbek a vádlók, mint a vádlottak.
Ami a hazaárulást illeti a határontúli magyarok elleni kampány, riogatás egyértelműen bizonyított és maximálisan fedi a fogalmat. Ne hidd, hogy ez feledésbe fog merülni...
De mondhatnám az oroszokkal kötött gázprogramot, vagy a MOL átjátszását az oroszoknak. Ez a kettő külön-külön is hazaárulás. És akkor még azokkal nem is foglalkoztam, hogy döbbenetes pénzszórás (D209-200 napos program, Fletó hetenkénti ötletbörzéje) az államadósság óriási növesztése a hibás gazdasági modell miatt. Az állampolgárok folyamatos átverése, hülyítése, a valós helyzet elrejtése. Okt.23-i rendőr attak. A lassan hetente új törvényt, jogszabályt kitalálás. Az emberekkel szembeni politizálás, a pénszórás miatti pénzbehajtás. Asszem reggelig sorolhatnám... Szomorú, hogy mindent elnéztek nekik.

DeMarco 2009.07.16. 20:53:21

@berciXcore: Ne várd, hogy bármelyik párt ezt megszavazza. Pláne olyan aki abszolút nyerő helyzetben van. De azért nem reménytelen. A civil szféra és az állampolgárok ki tudnák kényszeríteni. Akár népszavazás árán.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.16. 21:56:06

@DeMarco: Nem néz el senki semmit. Csak a minősítés más. Nem pozitív, de más.

valójábannemberci 2009.07.16. 22:06:33

@DeMarco: Azért a Jobbik oroszok iránti érzelmeiről is szívesen olvasnék tőled. ;)

Ami meg a népszavazással leváltható kormány kérdését illeti: na, mondom épp ez a baj. Akinek egyszer kormánypártiként a bőréhez ér a parlamenti székek szövete, pláne a miniszteri székek bársonya, az megfertőződik a krónikus politikusitisszel. Oldaltól és meggyőződéstől függetlenül.
Politikai civil kurázsi meg tényleg kellene a magyar népbe. Ami nem az agresszív megoldásokat jelenti, hanem a törvény erejét a törvényalkotókkal szemben.

DeMarco 2009.07.17. 00:43:01

@berciXcore: Sajnos nem vagyok kompetens Jobbik-orosz ügyben. Simán el tudom képzelni, hogy urbanlegends és a szocik terjesztik, hogy aláássák a Jobbikot. De azt is simán el tudom képzelni, hogy bizonyos külföldi "szervezetek" beavatkoznak és szándékosan gerjesztik a folyamatokat. Mint ahogy nehéz elhinni, hogy Fletó lemondása napján vette meg a Szurgut az OMV-től a Mol papírokat és került kiemelt beruházássá a zsidók által pénzelt velencei-tavi kaszinó. Bár nem vagyok összeesküvés-elmélet gyártó, de azért nem nehéz észrevenni az összefüggéseket...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.17. 08:47:58

@DeMarco: "A te általad terrorcselekménynek nevezett esetek mindössze üres kecókra dobott molotov-koktélok voltak, amik épp hogy megkormozták a falat."

1. Ezt a relativizálást... tehát ha nem égett le az egész ház (ami egy tűznél nem biztos, hogy csak a gyújtogató szándékán múlott), akkor az már nem is bűn?
2. Volt olyan, hogy otthon voltak, nem csak "üres kecókról" volt szó.
3. Nem csak gyújtogatások voltak, Hillerhez konkrétan belőttek, Szilvásynál robbantottak, és rejtett robbanószerrel fogták meg őket.
4. A terrorizmus attól terrorizmus, hogy politikai a motiváció. Itt nem egyszer a Magyarok Nyilai konkrétan magára vállalta az esteket, és el is mondta a konkrét okokat (pl. szavazás előtti megfélemlítés).

Látod ez a különbség köztünk: nekem eszembe se jutna ilyeneket mentegetni, még akkor se, ha amúgy általam nem kedvelt politikusokat támadnának meg.
_____________

Jobbik-orosz ügyben:

csakajobbik.blog.hu/2009/06/01/jobbik_es_oroszorszag

A hitelességéről nincs infóm, csak tájékoztatásul. Az viszont tény, hogy Vonáék többször nyilatkoztak pozitívan Putyinékról.

DeMarco 2009.07.17. 09:35:31

@Fedor: Nem mentegetem őket, csak nem gondolom, hogy hűde nagy bűntettet hajtottak végre, pláne, hogy kimerítenék a terrorizmus fogalmát. És nem támadtak meg politikusokat, csak házakat, meg kertet. És nem Rollerhez lőttek be, csak az üres nyaralójába.
A különbség ott van köztünk, hogy te az állami terroristákat mented.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.17. 09:37:08

@DeMarco: Azzal még nem mentegetem őket, hogy elítélem az ellenük törvénytelen eszközökkel küzdőket...

DeMarco 2009.07.17. 10:07:39

@Fedor: Hm. Mert gárdaruhában megjelenő, füvön üldögélő embereket tíz centiről könnygázzal lefújni és felráncigálva rabosítani abban nincs semmi törvénytelen ugye?? Vagy gyorsan hozni egy jogszabályt, karhatalommal szembeni verbális ellenállás büntettére (ergo, ha kicsit is rossz szemmel nézel rájuk), az tényleg demokráciára jellemző és még véletlenül sem az önkényre való hajlás, visszaélés a hatalommal...
Ha az egyik bevethet törvénytelen eszközöket (okt23.), akkor a másik miért ne tehetné? Vagy ez csak a bukott kormánypártra vonatkozik? Bagoly mondja... és így persze teljesen hiteltelen.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.17. 10:32:43

@DeMarco: Azok a gárdaruhában megjelenő füvön üldögélő emberek egy nem engedélyezett tüntetésen vettek részt, amit a rendőrségnek kötelessége volt feloszlatni, egy betiltott szervezetet és egy terroristagyanúval fogvatartott személyt éltettek, és zengett a tér a zsidózástól.

Semmi olyan jogszabály nincs érvényben, amely egy demokráciában nem elfogadható, nyugaton vannak szigorúbbak is. A szólásszabadság nem keverendő össze az uszítás szabadságával.

Azok a rendőrök, akik akkor hibáztak, bíróság elé kerültek, a sajtó szétcincálhatta őket, akik meg tényleg ártatlan elszenvedői voltak a rendőrség fellépésének, kárpótlást kaptak. Rendőri túlkapások sajnos mindenhol előfordulnak, a dolgok utólagos kezelésén múlik, hogy mennyire demokrácia a demokrácia.

DeMarco 2009.07.17. 13:28:33

@Fedor: 1. Mi az, hogy nem engedélyezett tüntetés? A rendőrség vélelmezhet, de nem tilthat. Az csak nálunk divat, hogy a rendőrség politikai utasításra bizonyos rendezvényeket megpróbál betiltani. És a spontán tüntetést sem lehet berekeszteni. Arról nem is beszélve, hogy békés, üldögélő embereket nem bántalmazunk, mert nem adnak rá okot.
Számodra nyilván betiltották, de én úgy gondolom, hogy nem lehet betiltani az emberek gondolkodását semmilyen bírósági ítélettel. Igény van rá, hát működni fog valamilyen formában továbbra is. A Duna elé is be lehet állni, hogy folyjon felfelé, csak nincs értelme és őrültnek nézik aki megpróbálja. És a dolgokat nem utólag kell kezelni, hanem meg kell előzni. Ha nem kapnak parancsot a támadásra, akkor nincs is jogtiprás és túlkapások. A két héttel ezelőtti tüntetés is simán lement volna ha a rendőrök nem kaptak volna hülye parancsot.
Na mindegy, nem fogunk ebben megegyezni sehogy sem.
Csak vedd figyelembe, hogy az éremnek két oldala van és nagyon sokan osztják az én véleményemet a kormányról és az ellenük tüntetőkről. Mint ahogy azt is amit te állítasz. Bár továbbra sem lennék meglepve, ha 30-40 év múlva utca lenne elnevezve Budaházyról Pesten.

valójábannemberci 2009.07.17. 14:11:23

@DeMarco: "Bár továbbra sem lennék meglepve, ha 30-40 év múlva utca lenne elnevezve Budaházyról Pesten."

És nyilván lesznek, akiknek ez majd nem tetszik, mert remélhetőleg senki sem fogja a népet arra kötelezni, hogy szimpatizáljon ezzel a döntéssel. És ha majd lesznek ez ellen tüntetők, remélem majd akkor is az lesz a te véleményed is, hogy "nem lehet betiltani az emberek gondolkodását semmilyen bírósági ítélettel." Valamint az is, hogy "a spontán tüntetést sem lehet berekeszteni", és az esetleges rendőri akcióról is azt fogod mondani, hogy "az csak nálunk divat, hogy a rendőrség politikai utasításra bizonyos rendezvényeket megpróbál betiltani".
Ugye?

Szebb jelent! ;)

DeMarco 2009.07.17. 15:08:50

@berciXcore: Nem tom', nem vagyok jós. És a legkevésbé sem szeretem Budaházyt. Ahogy a Jobbikot sem kedvelem. De mégis talán az "ellenségem ellensége a barátom" elv miatt elnézőbb vagyok velük szemben. Egész egyszerűen azért, mert roppant kártékonynak tartom a kormányt és a kormánypártokat és mivel semmilyen jogi verzióval nem lehet őket kinyomni, hát legalább az szórakoztat, hogy a Jobbik és a Gárda megtesz olyan lépéseket amiket mindenki megtenne a szíve mélyén, csak nem meri, vagy nem képes rá. Ezek többnyire szimpatikus lépések, még ha a körítés nem is elfogadható. Most látszik igazán, hogy miért lett volna fontos lemondania a kormánynak. Azzal, hogy erkölcsileg lenullázták magukat, elvesztették a jogot arra, hogy ők osszák az észt. Ugyanis nem, hogy nem jobbak azoknál akiket elnyomni készülnek, de egyenesen rosszabbak. Így aztán bármit csinálnak, csak megvetik és kiröhögik őket. De komolyan senki nem veszi őket. Nem is lehet...

valójábannemberci 2009.07.17. 15:59:08

@DeMarco: De még mindig nem az a két véglet van, hogy vagy a szocik, vagy a Jobbik.
lett volna választás a kettő között. Volt is új induló az eP pártok között. Arról mégis ki terjesztette el, hogy nem is azok, akiknek mondják magukat? Hogy mi jobban tudjuk, hogy ők kik is valójában? Ki terjesztette ezt a kétpólusú ideológiát, hogy vannak ők, akik mind "olyanok", és vagyunk mi, akik a faszagyerekek? Ki használta a kétpólusú "magunkfajták" vs. "magukfajták" retorikát, ami kísértetiesen hasonlít az "aki nincs velünk, az ellenünk van" Rákosi-retorikára a'la "aki nem magunkfajta, az magukfajta"?
Na persze a kádári "aki nincs ellenünk, az velünk van" retorikára rímelő "aki nem magukfajta, az magunkfajta" sem lenne előnyös.
A Jobbik mondanivalójával a csomagolás és az összetevők nagyjából 95%-a szintjén gond van. A maradék 5%-ban még igazuk is lehet. De a 95% szemét az akkor is több, mint az 5% érték.
A szocik meg már bizonyították, hogy a kevés érték mellé csak szemetet tudnak csomagolni.

Ezért nem tapsikolok a kormánynak, de nem is megyek ki betyárnindzsának öltözve majomkodni (vicces, hogy a Firefox nem javítja ki azt a szót, hogy betyárnindzsa, biztos idegenszívű ez is).
A betyár mentalitást a realitásban úgysem kedvelték sosem, csak a romantikában. A romantika meg nem politika-kompatibilis. A politika a realitásról szól, nem a romantikáról. Avagy értelmi politika vs. érzelmi politika.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.17. 16:26:06

"És a spontán tüntetést sem lehet berekeszteni."

Spontán tüntetés az volt, amikor az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülésekor pár óra alatt megjelentek az emberek a Kossuth téren. Azt nem is oszlatták fel.

Ezt napok óta szervezték, semmi spontán nem volt benne.

"Arról nem is beszélve, hogy békés, üldögélő embereket nem bántalmazunk, mert nem adnak rá okot."

Hacsaknem az ordenáré zsidózást meg a rendőrök gumibotjainak vízbedobálását nem tekintjük annak :-)

DeMarco 2009.07.17. 17:29:45

@berciXcore: Öö ezzel most mit akartál mondani? Csak mert gyanúsan egyetértünk...

DeMarco 2009.07.17. 17:33:07

@Fedor: Jajj, ne már. Ez méltatlan hozzád. A spontán tüntetés nem azért spontán, mert éppen akkor gondol egyet mindenki és totál egyszerre mennek ki gyűlni... :)))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.17. 18:23:51

@DeMarco: Jajj, ne már. Ez méltatlan hozzád. :-) Mitől spontán az, amit napokig óta szerveznek?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.07.17. 21:34:33

@DeMarco:
1. Szerintem a be nem jelentett tüntetés és a bejelentett, de nem engedélyezett tüntetés között azért továbbra is van különbség.
2. Ha megváltoznak a jogszabályok, és így liberálisabbak lesznek, az csak jó, ideje volna. De ez nem változtat azon a tényen, hogy a jelenleg érvényes törvények alapján (és ezeket még a rendszerváltáskor hozták) _fel_ _kellett_ _oszlatniuk_ azt a tüntetést. A rossz törvényt is be kell tartani addig, meg meg nem változtatják, vagy vissza nem vonják.
3. A tüntetés addig alanyi jog, amíg békés és törvényes keretek között zajlik. A folyamatos büdös zsidózás, vagy az olyan kijelentések, hogy rájuk a Magyar Köztársaság törvényei nem vonatkoznak, hát, minimum neccessé teszik dolgot.

Az meg a "békésen tüntető" tömeget minősíti, hogy az ilyen oszlatásokkor valahogy mindig kézre kerül egy-két körözött bűnöző. Bár, ha azt nézzük, hogy kik állnak a Jobbik alkalmazásában, ez nem is olyan furcsa :-)

DeMarco 2009.07.17. 22:38:32

@Fedor: 1. Olyan, hogy "bejelentett, de nem engedélyezett tüntetés" nemlétező jogi fogalom. Ez talán Drazsé lázálmaiban létezik, hogy ami nem tetszik azt betiltom és baszok rá, hogy van-e rá jogom. Nem tetszik és kész... Holnaptól pedig mindenki úttörő viseletet hord, mert neki az tetszik... Ugyan, ez nonszensz. Kifogások vannak, de ezek szemenszedett hazugságok, mesék amivel kábítják a népet, de nincs valós alapjuk. Vagy szted normális, hogy egyik héten tilos, a következőn meg nem?
2. Nem a jogszabályoknak kell megváltozniuk, azok jól vannak, köszi szépen. Csak be kellene őket tartani, illetve megfelelően kell őket alkalmazni.
3.Zavarhat téged a "folyamatos zsidózás" (ami a felvételek alapján nem állja meg a helyét), de mást meg a folyamatos nácizás zavar. Ha a Magyar Köztársaság törvényeit azért találják ki és kizárólag azért hozzák, hogy a politikai ellenfeleket kinyírhassák és bármiáron megvédhessék a hatalmukat, nos akkor erősen kétséges, hogy ezeket a törvényeket vajon valóban be kell-e tartani. Vagy inkább fel kell ellenük lépni és megszüntetni kell őket. Nem ez lenne az első eset, hogy olyan jogszabályt hoznak ami alkotmányellenes, nincs összhangban az uniós törvényekkel és alkalmazhatatlan. Jópár jogszabály hetekig sem él...
Ami pedig a bűnözőket illeti, mostanában egyre több rendőr is lebukott bűncselekmény elkövetésével és számtalan esetben csak úgy menekültek meg, hogy összezártak. Ezért nem hiszem, hogy messzemenő következtetéseket lehet levonni...

after80 · http://sasfeszek.blog.hu 2009.07.21. 16:41:44

A komcsik nem nyugszanak. Vajnai Attiláék a Nemzeti Őrsereget is fel akarják oszlatni.
„A Nemzeti Őrsereg ugyanazokat a tevékenységeket végezte, zömmel ugyanazokon a rendezvényeken vett részt, mint a Magyar Gárda, így egy olyan szervezetre emlékeztet, amely felül akarja írni a magyar államnak a rend és a közrend fenntartására irányuló tevékenységét” – jelentette ki az alelnök.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0