Címlap sztori
2010. szeptember 15. írta: Fedor

Címlap sztori

Két éves a blog.

Ezalatt az időszak alatt jó párszor kikerültem az Index címlapra, és vagyok olyan hiú, hogy ezeket konkrétan számon tartsam :-) Így ezeken az alkalmakon mindig készítek egy screenshot-ot az Indexről, emlékül. Harminchat ilyen képernyőképem van jelenleg, amelyen így visszanézhető az is, hogy mi minden történt aznap a világban.

Tehát harminchat a képernyőképek száma, de ennél valamivel többször voltam kint a szerkesztők jóvoltából a blogketrecben, csak volt néhány olyan alkalom, amikor nem sikerült a mentés, mert mondjuk abban a pár órában nem voltam gépközelben, és így csak utólag, a statisztikákból értesültem a dologról.

Érdekes módon ilyen az első két címlapos írásom is (úgy látszik ezt az archiválási módszert csak később kezdtem el alkalmazni - sajnos). Mind a kettő a Tarka Magyar demonstrációhoz kapcsolódott (ha még emlékszik rá valaki). A legelső, nagy közönséget is elérő posztom egy Gyurcsány-kritika volt (A fordított Piszkos Fred effektus), alig két héttel a blog indulása után, és ezt szorosan követte témában és időben a második, amely egy fényképes beszámoló volt magáról a rendezvényről (A buli színe tarka).

Az első olyan címlapos megjelenés, amelyet már meg is örökítettem, 2008. október 8-án Meciar és Slota hazugságait állította pellengérre (Hát csoda, ha utálnak minket?), így lehet mazsolázni az aznapi hírekből.

Fedor: index cimlap 081008 A képre kattintva új ablakban megnézhető az összes címlap

A címlapról megtudható, hogy a vízilabda-legenda Kárpáti György nem mellékesen III/III-as besúgó volt, Gyurcsány éppen új közlekedési minisztert keresett (ki emlékszik már Szabó Pálra, és hogy ki követte őt?), az MDF frakció pedig a megszűnés határára került, először, de nem utoljára.

Természetesen nem szándékozom mind a harminchat alkalmat tételesen végigvenni, de azért pár érdekesebb esetet kiemelnék.

2009 február 23. A cigányokról szóló vita a legmagasabb lángon lobogott. Nem sokkal voltunk a veszprémi megdöbbentő gyilkosság és miskolci rendőrkapitány nagy politikai vihart kavaró kijelentése után, és ekkor szembesült vele az ország, hogy valakik hadjáratot indítottak a cigányság ellen: ekkor történt a tatárszentgyörgyi tragédia, ami az akkori posztom témája is lett (Bosszú Cozma-ért?).

Fedor: index cimlap 090223 A képre kattintva új ablakban megnézhető az összes címlap

De a világban persze más is történt, pl. megérkezett az első gólya, csak hogy a legfontosabbat említsem. A Nemzeti Nyomozóiroda terroristát fogott, az országot pedig a fentieken kívül még egy bűnügy tartotta lázban: az eltűnt francia diáklány esete. Koltai Róbert Michael Madsen-es filmjét látta valaki? Elkészült egyáltalán?

2009 márciusa Gyurcsány lemondásáról,  és a paródiába hajló szoci miniszterelnök-keresésről szólt, amelybe én is bejelentkeztem (Én is, én is, én is!).

Fedor: index cimlap 090327 A képre kattintva új ablakban megnézhető az összes címlap

Ez a téma annyira elsöprő volt, hogy más hír alig fért fel a nyitóoldalra. Egy fotóról azért megtudható, hogy az Excel magyar atyja éppen az űrben van, a hírekből meg az, hogy a forint épp erősödik, hiába van kormány- és világválság. A nap kattintásvadász headline-ja: Negyvennégy amerikai elnök dugja meg a művésznőt (erre muszáj volt rákeresnem: a hír egyébként egy képzőművészeti projektről szól). Ja, és mint ahogy a blogketrecből kiderül: a Mandiner akkor még Reakció néven futott.

2009 szeptember 3-án rekordot állítottam fel: a közeledő melegfelvonulásról írt bejegyzésem (Ízlésrendőrség) korbácsolta fel eddig a legjobban a kedélyeket, ez a legtöbb (a mai napig 384) kommenttel kidekorált posztom.

Fedor: index cimlap 090903A képre kattintva új ablakban megnézhető az összes címlap

Az egyéb híreket ekkor viszont már a BKV-s ügyek uralták, az aktuális Index címlapon két vonatkozásban is szerepel a téma, és itt olvasható egy eleddig be nem vált jóslat is: Elterjedhet Budapesten is a telekocsi (pedig hol volt még akkor a 340 forintos benzin).

Idén februárban a FIDESZ pálfordulása újabb rekordot hozott a számomra: az erről szóló írásom (Egészpályás letámadás a Jobbik ellen) közel 17 000 oldalletöltéssel az eddigi leolvasottabb bejegyzésem lett.

Fedor: index cimlap 100228A képre kattintva új ablakban megnézhető az összes címlap

Az aznapi címlapsztori egyébként az MTA elnökének videóüzenete volt, meg az, hogy a FIDESZ akkor még tárgyalt volna az IMF-fel.

Egy újabb szokatlan nap a blog történetében: idén július 8-án egymást követően két posztom is címlapos lett: délben még a lex Járai foglalkoztatott (A bankadó esete Járaival) délután meg már a kormány régi-új jegyzőkönyvezési gyakorlata (Mi ez a kényszeres titkolózás?).

Fedor: index cimlap 100708

Fedor: index cimlap 100708 2A képre kattintva új ablakban megnézhető az összes címlap

Az akkori témák akár ma is címlaposak lehetnének: frankhitelesek kálváriája, a kormány nekimegy  az infoszabadságnak, bankadó. Csak a focivébé lóg ki a sorból.

És végezetül egy kontrasztos nap alig pár héttel ezelőtről. Én egy egy könnyed, felelőtlenül jósolgató (jó politikus lennék) posztot írtam aznap a TV2 reménységéről (Megasztár jóslatok), de mire kikerült a címlapra, ott már a az afganisztáni magyar katonanő halála volt a vezető hír, meg az, hogy csúszik a Margit híd átadása.

Fedor: index cimlap 100823A képre kattintva új ablakban megnézhető az összes címlap

Ha esetleg valakinek ez a hosszúra nyúlt visszaemlékezés sem volt elég, az az összes screenshot-ot megtekintheti ebben az albumban, amit ezentúl rendszeresen frissíteni fogok.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr22297603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mittu_domain · http://mittu-domain.blog.hu 2010.09.15. 15:39:29

Nagy dolog ez barátom! Csak gratulálni tudok. A mai gyorsan változó világban, mikor naponta szűnnek meg bloghegyek, jó arról olvasni, hogy van egy kis állandóság.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.15. 15:49:59

@mittu_domain: No azért azok a blogok, amelyek kedvet hoztak nekem is az íráshoz, mind megvannak most is. Tóta W., Homár, Comment, Autózz, Vastagbőr, BKV figyelő, Megint Állunk Vazze, Kerékagy...

szinkrobi · http://iszdb.hu 2010.09.15. 19:21:53

Akkor további jókat a következő két évre is! :-) Ja és ne felejtsél el majd regisztrálni Annamarinál... ;-)))

DeMarco 2010.09.15. 19:27:52

Boldog Születésnapot!
Máris eltelt két év? Gyorsan megy az idő...
És mennyi minden történt... libsik nincsenek, fletó megbukott, a maszop is csúnyán, a Jobbik a parlamentben akkora, mint a maszop, a madöf is eltűnt, a fidesz 2/3-ot szerzett, stb.

Jó kis két év volt.. :DDDD

Relatíve sok oldalt nézek, több blogot olvasva alkalmanként a legkülönfélébb témákban, hozzá is szólók néha, de a tiedet valamiért jobban kedvelem a többinél, holott nem is értünk egyet többnyire. (A fehérnek sincs értelme a fekete nélkül...)
Az írásmódban lehet a kutya elásva, a profi helyett a laikus megközelítéssel, vagy a fene tudja... :D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.15. 19:35:53

@DeMarco: "holott nem is értünk egyet többnyire"

Többnyire? :-)

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2010.09.16. 03:49:41

Beállnék a sorba én is, hiszen "lopva" mindig idejövök és olvasgatom, miféle témákat találták, miről írsz: örülök, hogy két éves lettél, és kitartást a továbbiakhoz, mert az ilyen blogokra szükség van (tudod, hogy értem - ha meg nem tudod, találd ki!).

HB.
Tom

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.16. 09:53:02

@Tom Bobb: Nem kell lopva, egyelőre még nem bűn liberális blogokat olvasni.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.09.16. 14:03:21

ami a szkrínsotok érthető hiúságból történő lementését illeti, ugyanezt csinálom én is! :-)

isten éltesse a blogszerzőt a blogjával együtt! :)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.09.16. 14:04:40

@Fedor: "egyelőre még nem bűn liberális blogokat olvasni."

később sem lesz bűn, hanem Leányfalu mellett létesítenek egy skanzent annak a két tucat balliberális embernek, aki marad az országban: na, ott lehet majd ilyen blogokat is olvasni, offline. :-)

Fabius 2010.09.16. 23:18:32

Én kilógok a sorból, mert még sosem szkrínshotoltam semmi címlaposat :-))
Ettől függetlenül további jókat Fedor, az eddigi színvonalon!

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.09.16. 23:53:52

@Fedor:

Grat a szülinaphoz. Még legalább ennyit, ahogy szokták mondani. Nem semmi, ahogy egyedül felépítetted ezt a blogot.

Nekem csak a legelső címlapom van meg lementve, azóta lusta vagyok ilyesmire.

Amúgy meglepődtem a 36 címlapon. Nekem úgy tűnik, hogy legalább hetente 1x kint vagy az indexen. Persze lehet, hogy csak mostanában húztál bele. :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.17. 07:44:15

@bogancs: Az elmúlt pár hétben valóban többször voltam kint az átlagosnál (korábban havi 1-2, június óta havi 3), de hát erre nekem semmi ráhatásom nincs. Én kiírom magamból, amit ki kell írnom, aztán hogy ez kikerül -e, avagy sem, az teljesen a blog.hu szerkesztőinak a kompetenciája.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.17. 07:47:44

@bogancs: Amúgy a valós szám valahol 40 és 45 között van, ezt viszonnyítsd az elmúlt 105 héthez, és az ez alatt megjelent 371 bejegyzéhez. Hogy ez sok -e vagy kevés másokhoz képest, azt nem tudom.

DeMarco 2010.09.17. 10:32:11

@Fedor: Igazából nekem meggyőződésem, hogy simán ki lehet kerülni az indexre, ha olyan cikket írsz, amiben körbenyalod a kisebbségeket és a deviánsokat, illetve elmarasztalod a Jobbikot.
Fedor azért különleges, mert ő nem pózol, (legalábbis még sosem kaptam rajta), tényleg ezt hiszi és ezt gondolja normálisnak. Ha csak az lenne a cél, hogy ki hányszor kerül ki az indexre, simán lehetne minden nap ilyen szövegeket írni, provokálni, direkt bosszantani a tömegeket. De hinni benne?!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.17. 14:53:10

@DeMarco: Ez a feltételezésed mind az eddigi írásaim megjelenését, és mind a blogketrec átlagos összetételét tekintve teljesen alaptalan. Sorolnám, hogy kik szoktak nálam sűrűbben kint lenni: Vastagbőr, Véleményvezér, Török Gábor... Rájuk mennyire illik ez a definíció szerinted? Sőt, direkt végignéztem a 36 screenshot-ot a kedvedért, és mindössze hetet találtam, ami beleférhet az elég gusztustalanul körbeírt skatulyádba, alig valamivel többet, mint olyat, ami pl. a szocikat fricskázza. Leellenőrízheted...

DeMarco 2010.09.17. 16:41:21

@Fedor: Én is végignéztem, sőt ki is elemeztem egy hosszú válaszban amit sikeresen elvesztettem egy félrekattintással. Nem írom újra, se időm, se kedvem...
Maradjunk annyiban, h több volt, mint hét...

Én nem azt írtam, h csak így lehet kikerülni. Az általad felsoroltak zömmel profik és szükség is van a józan hangokra, akik rendelkeznek a pontos, első kezes információkkal, netán hivatalosan is ezzel foglalkoznak, különben még úgy tűnne, hogy az "egzotikum" a normális.
Üdítő jelenség, hogy a közutálatnak örvendő, direkt provokatív blogok egyre ritkábban jutnak ki a címlapra. (Kár, hogy te pont ezekre nézel fel.)
Nem mintha nem lenne mindegy, már régen kifejlesztettem egy érzéket arra, hogy ha ilyenek bukkannak fel, úgy tegyek mintha nem történt volna semmi sem, oda se kattintok. Pont úgy ahogy elengedjük a fülünk mellett, ha maszopos, vagy szadeszos mond valamit, vagy olvasás nélkül landol a kukában vmi hazug propaganda anyaguk, ahogy nem nézünk bizonyos adókat, műsorokat, nem olvasunk néphazugságot stb.
Szerencsére megvan már a választás lehetősége és kizárhatjuk a nemkívánatos hangokat. Talán majd egyszer elhallgatnak maguktól, ha rájönnek, h nincs rájuk igény. Ha meg nem jönnek rá, majd úgy járnak, mint az egyszeri szdsz-esek és mdf-esek.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.18. 09:27:51

"Üdítő jelenség, hogy a közutálatnak örvendő, direkt provokatív blogok egyre ritkábban jutnak ki a címlapra. (Kár, hogy te pont ezekre nézel fel.)"

Na had tudjam meg, kikről van szó, mert ez nekem új :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.18. 09:31:49

"Szerencsére megvan már a választás lehetősége"

Gratulálok, végre rájöttél, mi a demokrácia lényege. Bár ezt az örömöt kissé csorbítja, hogy rögtön utána ezt meg is vonnád azoktól, akik nem értenek veled egyet...

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.09.18. 21:05:08

@Fedor: Alapvetően úgy vélem, hogy azok a cikkek kerülnek ki címlapra, amelyek a nagyon országos aktuális eseményekre rezdülnek. Te is alapvetően a napi aktuális politikával (főként, kisebb részben közélettel) foglalkozol, azért lehetnek kinn sokszor cikkeid a címlapon. A fent felsoroltak között elenyésző, ami ettől eltér.

mizrolist 2010.09.20. 20:57:28

@vadász2: nem feltétlenül. Nem vagyok aktív, de egyszer, a Starcraft2-es írásommal még én is kikerültem az Index címlapra :D

Grat, Fedor :)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.12.22. 09:31:00

No! Én meg eljutottam a századik posztig.

Gondolom elfér itt ez a link, már csak azért is, mert megemlítettelek benne..

nivo.blog.hu/2010/12/21/a_szazadik_4

üdv
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0