...nincs nyúlkálás, mert nem lesztek kihúzva a szarból párt alapon

- mondta Pokorni pár napja fideszes potentátoknak, leginkább magát áltatva ezzel. A négy évvel korábbi hasonló mondatai óta nagyjából az új alkotmánytól a legutolsó rendeletig minden arról szólt, hogy miképp lehet megkönnyíteni sőt, rendszerszintűvé tenni a lenyúlást, de valahogy még se látom, hogy tömött sorokban vinnék el a korrupción kapott pártkatonákat.

Talán azért, mert túl magasra futnak a szálak. 

Az MSZP viszont egyszer már nagyon megégette magát ezen a téren, és a jelek szerint komolyan veszi azt, hogy tanult az előző ciklusból. Magukra véve Pokorni intelmeit, secperc alatt kirúgták Simon Gábort, miután kiderült, hogy valósak a Magyar Nemzet infói az elhallgatott százmilliókról.

Az információ-forrás ismerős: egy sértett volt feleség nagyon veszélyes tud lenni. Orbán is tudna mesélni arról, hogy milyen úton jutottak ki a véletlenül se taggyűlések jegyzőkönyvei az Élet és Irodalomhoz anno. A különbség ott van, hogy a FIDESZ-ben ennek semmi következménye nem volt. Pontosabban annyi mégis, hogy amit ott, Tokajban kipróbáltak kicsiben (cégügyeket szolgáló törvényhozás, strómanok általi felvásárlás, stb.), azt a következő kormányra kerülésük után már több nagyságrenddel nagyobb méretekben űzték, és minderre a koronát a paksi paktum tette fel.

Bár az MSZP reakciója és annak sebessége megfelelő volt (kampány idején nem is nagyon tehettek mást), de felmerül az emberben a kérdés: hány ilyen csontváz lehet még a szekrényben? Meddig nyúl még az MSZP után a múltja? Hiába, hogy ez Simon magánbulija volt, hiába, hogy ez a sztori már öt éves, és hiába, hogy a 2010 óta szinte teljesen kicserélődött pártvezetés azonnal kivetette magából a vétkest, ez az ölébe hullott sztori a joboldali média számára megfelelő muníciót ad ahhoz, hogy azt szajkózhassák: ezek semmit se változtak, nem csak a fideszes törzsszavazókat tüzelve ezzel, hanem azokat is némileg elgondolkodtatva, akik hozzám hasonlóan kényszerűségből, a realitásokat figyelembe véve fogadja csak el az MSZP vezető szerepét a kormányváltásra pályázó Összefogásban. 

Már előre meg tudnám írni a jobbos törzskommentelőim kárörvendő kommentjeit, és kíváncsian várom, hogy mit hoz ki belőle a köztévé egyre rutinosabb, és a mélységektől sose visszariadó gárdája Selmeczi Gabriella főszereplésével.

Az ügy egyik legérdekesebb vonulata, hogy a Magyar Nemzet miért egy nevetségességig bárgyú, az ötvenes évek nyelvezetét megidéző, minden konkrétumot nélkülöző cikkel vezette fel a sztorit. Ennek első látásra az égvilágon semmi értelme nem volt.

Másodikra viszont már van egy olyan értelmezési tartomány, ahol ez nagyon is beleillik egy előre kiszámolt taktikába, pláne, ha van még hasonló, valós alappal rendelkező sztori a tarsolyukban (lássuk be, azért ez nem lehetetlen). Mert ha azokat is hasonló módon vezetik fel, akkor szépen el lehet ültetni a fejekben, hogy a Magyar Nemzet hírei akkor is igazak, ha alaptalan hülyeségnek tűnnek elsőre. 

És ezzel nagyon vissza lehet élni, mondjuk egy olyan "bombahír" formájában, amelyet a választások előtt 1-2 nappal dobnak be, de csak a választások után derül ki róla, hogy "ja, bocs, tévedtünk".

Egyáltalán nem csodálkoznék, ha így történne.

UPDATE

Nem szoktam mindenben egyetérteni az LMP-vel, de egy ilyet abszolút támogatnék:

Schiffer András véleménye szerint itt lenne az ideje annak, hogy az adóhatóság haladéktalanul kezdjen vagyonosodási vizsgálatot az elmúlt tíz év politikai elitjével szemben – az LMP frakcióvezetője erről keddi, budapesti sajtótájékoztatóján beszélt. A politikus arra reagált, hogy a Magyar Nemzet keddi cikke szerint Simon Gábor, a Magyar Szocialista Párt elnökhelyettese be nem vallott vagyont tart ausztriai bankszámlákon. Simonról azóta már döntöttek a baloldali pártok: haladéktalanul mennie kell a közéletből eltitkolt vagyona miatt.

Kár, hogy az égvilágon semmi esélye.