Önkritika. Jól csinálod.
2012. július 31. írta: Fedor

Önkritika. Jól csinálod.

Dániel Péterről szóló korábbi posztjaim után magam se gondoltam volna, hogy erről a figuráról valaha is jót fogok mondani, de hát "Never say never" - mondja a művelt görög.

Kiskolonc ugyanis eljuttatott egy levelet a 168 órának, amelynek első felét a kiépülő orbáni diktatúra elemzése foglalja el (amire a túlzásai ellenére az elmúlt napok történései, miniszterelnöki elszólásai után egyre nehezebb ráfogni, hogy alaptalan rettegés - nem is teszek ilyet), de a valódi újdonsága a következő pár bekezdés:

Ha mindezt el akarjuk kerülni, akkor egyetlen út maradt a hazai, demokratikus erők számára. Az összefogás. Ehhez azonban félre kell tenni a múlt sérelmeit és az egyéni ambíciókat is. A vállalható kompromisszumok mentén létre kell hozni a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztalt, minden jelentős, demokratikus erő, párt bevonásával. Majd ezt követően ki kell végre dolgozni egy megvalósítható, racionális és tisztességes programot, azután pedig keresni kell egy olyan, külső személyt, aki mögé egységesen fel tud sorakozni az MSZP, az LMP, a DK, a Millás mozgalom, a Szolidaritás és minden számottevő civil mozgalom, szakszervezet. Ez a személy pedig nem lehet egyik jelenlegi vezető sem. Azaz a széleskörű összefogás szerintem nem tud létrejönni sem Mesterházy, sem Schiffer, sem pedig Gyurcsány vezetésével. Ehhez egy új, széles körben elismert és elfogadott, közéleti személyiség kellene. No meg persze kellő önmérséklet az előbb felsoroltak részéről...

Akik pedig a széleskörű összefogást - önös érdekeiktől vezérelve - meghiúsítják, azok az én szememben majdnem olyan bűnösök, mint az orbáni klientúra. Ugyanis a tervezett orbáni diktatúra létrejöttéhez az ő szűkkeblűségük, elvtelen önzésük is szükséges.

Álláspontom szerint tehát minden olyan személynek háttérbe kell vonulnia, aki hátráltatja, veszélyezteti ezen összefogást, aki nem tud a demokratikus szövetség hasznára lenni. Mivel pedig több ok - főleg a demokratikus térfélről kapott, éles hangú kritikák és támadások - miatt magamat is ilyen személynek gondolom, ezért abbahagyom a közéleti, politikai tevékenységemet. Az interneten továbbra is véleményt nyilvánítok majd, de a DEKA, a Demokratikus Charta munkájában és semmilyen más politikai rendezvényen sem veszek részt. Bízom benne, hogy távozásommal jót teszek a demokratikus erőknek.

Ha valaki felismeri önön gyengeségeit, és képes levonni a megfelelő konzekvenciákat, az mindenképp becsülendő, bármi is a véleményem róla egyébként. Ha ehhez a felismeréshez én is hozzájárulhattam a róla szóló írásaimmal legalább egy paraszthajszálnyit, az meg számomra külön öröm.

A bejelentés tényén kívül külön érdekes, hogy kik azok, akiket kritikájával megszólított, és ki az, akit viszont nem (igen, Bajnaira gondolok). Schiffer esete egyértelmű, ő már korábban hátrébb lépett, amikor szükség volt rá, nem az a törtető típus. Mesterházy egyszerűen jelentéktelen, csak a sors fura játéka miatt lehetett belőle a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, bárki félresöpri, akinek csak egy kicsinyke kis karizmája van. Egyértelmű hát, hogy a kritika igazi címzettje a korábbi példaképe, megváltója, félistene. A Feri.

És ez a kritika bizony ül, magam is ezt hajtogatom évek óta. Gyurcsány elgondolkodhatna egy kissé azon, hogy a fenti levél szerint már az egyik legelvakultabb rajongója is felismerte, mi a gond vele. Persze Fletó tisztánlátását valószínűleg némileg elhomályosítja friss csatanyerése az ügyészséggel szemben, de hát az ember legyen optimista...

Dániel tehát dobta Gyurcsányt, és ha jól értelmezem, átállt Bajnai mögé. Vagy van esetleg más tippetek arra, hogy kit írhatott úgy körül, mint "széles körben elismert és elfogadott, közéleti személyiség"? Bajnai legnagyobb szerencséjére nem kívánja aktívan támogatni, és remélem, ehhez tartja magát a jövőben is, de az irány jó.

Már csak Bajnainak kéne döntenie végre (Dániel változó szimpátiájától függetlenül is), hogy felvállalja -e azt a feladatot, ami úgy néz ki, egyéb alkalmas jelölt híján rá vár...

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr14688126

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hagyjuk már a sopánkodást: regisztráljunk! 2012.08.03. 01:42:42

Lesz választási névjegyzékbevételhez szükséges regisztráció, és valószínűleg kötelező lesz a választási részvétel is.  A legrémisztőbb mégis az, ahogyan ezekre a hírekre a politizáló közvélemény túlnyomó többsége reagál.  A legtöbben újra elsoroljá...

Trackback: Kristálygömbből jósolt Bajnairól a Fidesznek a Heti Válasz 2012.07.31. 14:40:04

Legvadabb vágyaikat vetik papírra és tálalják kész tényként a nyájas olvasóknak a hetilap tollforgató terroristái, mint például Bajnai Gordonról fantáziálgatva teszi azt Bódis András. A lap főszerkesztője az egykori fideszes kormányszóvivő, Borókai Gáb...

Trackback: Paranoid téveszméket feltételez Orbánnál az ex-fideszes Fodor Gábor 2012.07.31. 14:34:52

Képzelt ellenségek, rettegő bizalmasok, az ellenállás megtorlása – a Fidesz alapítói közül nem Orbán az első, akin az elmebaj jeleit véli felfedezni a környezete. Fodor Gábor kijelentéseire azért érdemes odafigyelni, mert a Fidesz alapító tagjaké...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pástétom 2012.07.31. 17:28:08

Nem látod jól, Fedor. Előszőr is Bajnai Gyurcsány F. minisztere volt, a "Magyarországot eladósító, nyomorba döntő, karvalytőkebérenc, szemkilövető, ellehetmenni" Gyurcsány Ferenc minisztere. Ha Gyurcsányt rühelled, rühelned kéne őt is, hiszen része volt a sokak szerint az országot a "pusztulás szélére" juttató szocialista-szabaddemokrata, majd egyszínű szoci kurzusnak.

De lépjünk túl azon, hogy Bajnai G. a "nemzetrontó" Gyurcsány-kormány minisztere volt. Kormányfőként valóban jelentős eredményeket tett le az asztalra - elsősorban pénzügyi téren (költségvetési hiány lefaragása, államadósság csökkenése). Kormánya pénzügyi-gazdasági megítélését mondhatni egyértelmű konszenzus övezi.

De egy percig ne gondold, hogy egykori főnöke, Gy. F. még mint min. elnök, nem látta, mit kellett volna tenni. Azt se felejtsd el, hogy a kiigazítás és a pénzügyi rendberakás már a 2006-os választások után elindult (konvergenciaprogram), ami az ágazati reformlépésekkel együtt gyorsan erodálta le az mszp - és személy szerint Gyurcsány népszerűségét. Ki tudja mi lett volna, ha nincs 2008-as válság. Akkor Bajnaira sem lett volna szükség, hiszen valószínűleg a kezdeti megszorítások elegendőek lettek volna. De bejött a globális pénzügyi katasztrófa, és a költségvetés meg a recesszióba forduló gazdaság újabb drasztikus intézkedésekért kiáltott.

De meg lehetett volna ezt lépni egy közben ellehetetlenült min. elnöktől? Hiszen közben jött Öszöd, a kormányfő hitelessége pedig elveszett, a következő 2,5 év jobbára a kínlódásról szólt, amiért jelentős részben az ellenzék és a "fideszcivil" szervezetek kíméletlen betartása volt okolható.

Csak azt akarom mondani, hogy nem igaz az, hogy volt egy tehetségtelen Gyurcsány és jött utána egy okos, talpraesett Bajnai. A cikluson belűli kormányváltással viszont nagyban nőtt a kormányzati mozgástér - elsősorban azért, mert az akkor már kormányonkívűli szdsz feltétlen bizalmat adott a pénzügyi rendberakásra (és csak arra!) vállalkozó új kormánynak. Fidesz lecsitult, szatelitszervezetek hangja is elcsitulóban volt, nem az állandó harc szaga töltötte be a levegőt. Különben is a ciklus utolsó éve már a választási felkészülés jegyében telt el. A Fidesz meg a verbális színfalak mögött elégedetten nézte, hogyan rak rendet Bajnai.

Gyurcsány 2009 elején pontosan tudta, hogy az ő addigi megszorító intékedései ( nagyrészt ezen alapult a pénzügyi rendberakás) nem elegek, ennél sokkal velősebbekre lenne szükség. De tőle már - elsősorban választási okból - az ővéi és a szdsz-frakció sem fogadta volna el ezeket, míg egy válságkezelő (fél)szakértői kormánytól már igen, mert azt hitték, hogy ezáltal akár jól is kijöhetnek a válságkezelésből. Gyurcsány ezt ismerte föl, mikor lemondott. Erről volt szó, semmi másról.

2llkedő 2012.07.31. 17:34:53

@pástétom: Gyurcsány kormányzását éppen a mai vezetés tette tönkre. Ha a fidesz akkor nem azt teszi, amit tett, hanem hagyja úgy kórmányozni Gyurcsányt, ahogyan akarja, akkor ténylegesen igazad lenne abban, hogy ő qrta el.
Ami Bajnait illeti Gyurcsány kormányzásában, ott azt kell megzézni, hogy azon a területen, amit vezetett, hogyan teljesített. Tudsz róla valamit, vagy csak annyi elég, hogy benne volt a kormányban?

hunostor 2012.07.31. 17:36:25

@sárkányfő: Sajnos ugyanazt szajkózod mint a magyar jobboldal. Nem veheted egy lap alá Kádárt, Rákosit és Horthy-t. Ugyanis ezek közül fényévekkel kiemelkedve a leggyilkosabb és leg haladásellenesebb a Horthy. A másik kettőnek nyugodtan lehet szobra.

sárkányfő 2012.07.31. 17:40:30

@magyar seggbe, magyar lófaszt!: Szerintem meg te jössz a fideszes/jobbikos módszerrel, amikor relativizálással próbálod kicsinyíteni Kádár és Rákosi bűneit. Attól még, hogy a magyar történelem messze legnagyobb népirtása Horthy idején volt, és épp emiatt szégyen hogy bárki szobrot akar neki állítani, attól még rendesen véres a többi faszkalap keze is.

Anti Anyag (törölt) 2012.07.31. 17:51:30

Bajnaihoz ugyanúgy illik mint Gyurcsányhoz.

pástétom 2012.07.31. 17:57:20

@félázsiai 2llkedő: "Ha a fidesz akkor nem azt teszi, amit tett, hanem hagyja úgy kórmányozni Gyurcsányt, ahogyan akarja, akkor ténylegesen igazad lenne abban, hogy ő qrta el."

Ez benne van az én szövegemben is. Bajnai pedig önkormányzati, majd 2008-tól GAZDASÁGI miniszter volt a 2. Gy.-kormányban. Ajánlom ezt a picike tényt mindazoknak, akik Gyurcsányt megvetik, Bajnairól pedig elismeréssel beszélnek. Például a posztírónak.

gigacherry 2012.07.31. 17:59:46

@Schindler Pistája: Ne magadból indulj ki. Nincs mindenkinek gazdija, van, aki saját véleményt ír, még ha számodra hihetetlen is.

Hogy a post-hoz is hozzászóljak: Le a kalappal Dániel előtt. Végre valaki önmérsékletet tanúsít.

Globetrotter2014 2012.07.31. 17:59:58

Annak idején Michael Morrennál gondoltam azt hogy ilyen barátok mellett incs szükség ellenségre, pláne ha ilyen mértékű szorgalom mellé ilyen mértékű ostobaság társul.

Látom a hülyeség nemzetközi...

2llkedő 2012.07.31. 18:01:05

@pástétom: Bajnainak az volt az előnye Gyurcsánnyal szemben, hogy aláírattatta azt a bizonyos papírt, így nem volt ugra-bugra a koalícióban.

eßemfaßom meg áll 2012.07.31. 18:10:30

@M_Runcájsz: matematikusnak azért nem menj el.

Te ugy gondolod, hogy a szegénynek olcsón a gazdagnak meg drágán kellene adni a gyógyszert? Hogy mi van ha nem futja rá? Akkor akkor szarban van, esetleg lesz közgyógyellátott.

kapitalizmus van, É Koreában ilyen problémákkal nem kell megküzdeni.

2llkedő 2012.07.31. 18:12:30

@pástétom: "Ajánlom ezt a picike tényt mindazoknak, akik Gyurcsányt megvetik, Bajnairól pedig elismeréssel beszélnek."

Ha egy Trabiba van egy Skoda motor, de a Trabi kormányát ráncigálják, ezáltal árokba megy a kicsi kocsi, attól még a motor az jó.

Makkasz 2012.07.31. 18:23:17

Nem tudom Bajnai eleg-e kormanyvaltashoz. Magyarorszag rendbetetelehez keves lesz az biztos.
Mint legkisebb rosszat, kormanyvaltas erdekben, azert hogy 2018-ban valami valtozzon, tamogatnam.
Sajnos a rendszer hatarain belul nincs megoldas, es ez nem csak szemelyi kerdes.

ujra kell gombolni a kabatot, meghatarozni az allam szerepet (szukkoruen), megteremteni es kiteljesiten a direkt demokraciat ugyvezeto, menedzsment kormannyal. Letrehozni valami ujat, modernet, polgarok erdekeit szolgalo allamot.

Erre Bajnai keves lesz.

2llkedő 2012.07.31. 18:30:57

@Makkasz: "Erre Bajnai keves lesz."

Lehet. Viszont a jelenlegi étlapból még mindig Ő a legjobb.

M_Runcájsz 2012.07.31. 18:35:01

@eßemfaßom meg áll: kimondtad a lényeget. a fidesz nem konzervatív párt, s nem is szocialista párt.
A fidesz vadkapitalista párt.

Makkasz 2012.07.31. 18:35:34

@félázsiai 2llkedő: Szerintem meg a legkisebb rossz, de ez csak arnya'latnyi elteres, vegul is vakok kozt a felszemu a csaszar.

Amit hianyolok Bajnaibol, hogy nem mondta ki, hogy vegre mindenki alatal ertheto es kovetheto, szamonkerheto program kell, szamokkal, mutatotokkal, teljes transzparencia az allam minden teruleten, kozbeszerzes, donteshozatal, de akar oktatas.

Azzal a hagyomannyal is szakitani kell, hogy eros allam kell. Eros allamot akar a jobboldal, eros allamot akarnak a liberalisok, a baloldaliak, a keresztenyek.

Az az eros allam, ahol a polgarok erosek. Ahol gazdagodhatnak, kiteljesedhetnek, felelosseggel donthetnek.

Erdeke, lelkiismerete, penze csak az egyennek van, az allamnak egyik sem.

Bajnai rendszeren belul fog csak mozogni ha oidajut, es az csak maszatolas.

2llkedő 2012.07.31. 18:45:23

@Makkasz: "Amit hianyolok Bajnaibol, hogy nem mondta ki, hogy vegre mindenki alatal ertheto es kovetheto, szamonkerheto program kell, szamokkal, mutatotokkal, teljes transzparencia az allam minden teruleten, kozbeszerzes, donteshozatal, de akar oktatas."

Nem vársz Te túl sokat? Erre csak olyan ember képes, aki még nem született meg.

troll ellenpólus · http://trollhitvallas.blog.hu/ 2012.07.31. 18:55:10

Bajnai Gyurcsány samesza és kesztyűbábja volt mindig is. Ne legyen senkinek kétsége, hogy ki is tér vissza a "demokratikus pártok" nagy összefogásának örve alatt, Bajnai képében: az őszödi böszme az, a magyar gazdaság sírásója, a magyar köztársaság leghatalmasabb, legelszántabb ellensége, akinek truppjában, mint mindig, most is ott figyelnek a levitézlett, ám annál bosszúszomjasabb "liberálisok", a Kóka Jánosok, Nemmagyar Bálintok, Mengelicák. Ha ez a vérszomjas, tatár banda, ezúttal Bajnai köpönyegébe bújva, még egyszer visszatér a hatalomba Magyarországon, akár magunkra is húzhatjuk a földet az utolsó szálig. Mert akkor nemcsak az IMF-nek, az EU-nak, a bankoknak és a multiknak hódolunk be azonnal: akkor egyszerűen kő kövön nem fog maradni a hazánkban, haza sem lesz többé. Semmi sem lesz, csak egy nagy, vörös lobogó a romok fölött.

Makkasz 2012.07.31. 18:58:50

@félázsiai 2llkedő: Hehe, kimondtam, es megszulettem, mar reg.

Chicano 2012.07.31. 19:01:21

@Fedor: Amit írsz hülyeség: Bajnai alatt is felfutott a juró jóval 300 Ft fölé. Nézz csak utána, ha már ilyen könnyen felejtesz.

Makkasz 2012.07.31. 19:05:37

@M_Runcájsz: A fidesz minden csak nem vadkapitalista (sajnos). Fidesz elsosorban populista (minden igeret), masodsorban kommunista (MANYUP), harmadsorban fasiszta (NER, cel meghatarozza az eszkozt), negyedsorban vallasi (Semjen lovoldozos utodottke Zsolt), otodsorban totalitarius (Orban a kis Sztalin, allamositas, kozgep).

Minden csak nem kapitalista (polgarok es vallalkozasok szabadsagaban, a szabad versenyben hivo? Szerinted?).
A vadat hagyjuk, a 80%-os adoekkel, minden ember melle egy nyomozoval, a vilag legbonyolultabb adorendszerevel, 100%os kontrollal, allamositassal, allami arkartellel, a "vad" jelzo kulon kivegezheto.

Szoval ez zoldseg volt reszedrol.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.07.31. 19:14:02

@pástétom: Úgy látszik nem olvastad korábbi írásaimat. Te azt mondod, rühellem Gyurcsányt, más meg azt, hogy gyurcsányista vagyok. Nem egyszerű az élet :-)

Amit leírsz, azzal én egyetértek. Valóban elég összetett dolog az, hogy mennyiben és miért felelős Gyurcsány, mennyiben a válság, és mennyiben a demagóg ellenzék. De attól még tény, hogy ezek összességétől Gyurcsány a végletekig megosztó és visszafordíthatatlanul népszerűtlen lett (ha nem így lenne, akkor egy ilyen két év után nem egy kétszázalékos párt élén vegetálna), így azzal tenné a legjobbat, ha visszavonulna, és nem akadályozná az ambícióival az ellenzéket.

Ha részletesebben kíváncsi vagy a véleményemre, kattints oldalt, a címkefelhőben a "gyurcsány" szóra

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.07.31. 19:16:26

@pástétom: "008-tól GAZDASÁGI miniszter volt a 2. Gy.-kormányban. Ajánlom ezt a picike tényt mindazoknak, akik Gyurcsányt megvetik, Bajnairól pedig elismeréssel beszélnek. Például a posztírónak."

A posztíró teljesen tisztában van a poszt minden szereplőjének előéletével. Egyebekben ajánlom az eggyel korábbi kommentemet.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.07.31. 19:19:44

@Makkasz: "ujra kell gombolni a kabatot, meghatarozni az allam szerepet (szukkoruen), megteremteni es kiteljesiten a direkt demokraciat ugyvezeto, menedzsment kormannyal. Letrehozni valami ujat, modernet, polgarok erdekeit szolgalo allamot.

Erre Bajnai keves lesz. "

Igazából mindenki csak a gazdasági teljesítményre emlékszik abból az egyévből, és tényleg az volt a legjelentősebb. De én számon tartok néhány olyan megnyilvánulást is, ami túlmutat ezen, és ami azt jelzi, hogy demokratának is jó.

2llkedő 2012.07.31. 19:25:12

@Chicano: "Bajnai alatt is felfutott a juró jóval 300 Ft fölé. Nézz csak utána, ha már ilyen könnyen felejtesz."

Dátum?

pánpéter 2012.07.31. 19:30:17

Azért ha megnézzük a baloldalt, remek miniszerelnököket tud felmutatni, igazi csoda mind:
- Horn Gyula - őt ne részletezzük, beteg is, öreg is, nem illik bántani
- Medgyessi Péter: D209, ami azért még itthon is kemény, de a nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban, mint Togo, Vagy Bhután, a kormányrúd közelébe sem kerülhetne.
- Gyurcsány: no, hát nála nagyobb pusztítást országunkban ilyen kevés idő alatt nem nagyon végeztek.
- Bajnai: a libásnak sem kell a szomszédba mennie ha ropmbolásról van szó. az meg már csak hab a tortán, hogy kapnánk egy remek nemzetközi üzletembert az ország élére, aki kb. legutoljára a magyaropk érdekeit nézi, előtte még jön a nemzetközi nagytőke, meg még kb. 70en.
Ez a magyar baloldal krémje? ti most vicceltek? és ezeknek az embereknek hozsannázik a blog írója? katasztrófálisan szánalmas...

Hunor Levente 2012.07.31. 19:32:48

"A tervezett orbáni diktatúra létrejöttéhez az ő szűkkeblűségük, elvtelen önzésük is szükséges."

Balfasz. A diktatúrát nem most tervezik, hanem megvalósult.

2llkedő 2012.07.31. 19:35:46

@pánpéter: "Azért ha megnézzük a baloldalt, remek miniszerelnököket tud felmutatni,"

És a jobboldal?

laci_52 2012.07.31. 19:35:54

"Dániel tehát dobta Gyurcsányt, és ha jól értelmezem, átállt Bajnai mögé."

Ez meg mitől olyan nagy durranás?

Egy jelentéktelen macskajancsi elpártolt egy szélhámos politikai kalandortól és egy másik kétes figura mellé állt, aki talán(remélhetőleg!) vissza sem tér már a politikába.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.07.31. 19:37:40

@Chicano: "Bajnai alatt is felfutott a juró jóval 300 Ft fölé. Nézz csak utána, ha már ilyen könnyen felejtesz."

Nézz utána te, mert itt kettőn közül nem én felejtek könnyen. EGYSZER SEM járt jóval 300 Ft fölött az euró alatt az egy év alatt. Majdnem 300 volt akkor, amikor miniszterelnök lett, és aztán szépen, trendszerűen el is kezdett csökkenni.

arfolyamkereso.com/?currency=EUR&one=1&start_date=2009-04-20&end_date=2010-04-25#graph

Ehhez képest a nagy gazdasági szabadságharc eredményeképpen két év alatt mindössze egyszer sikerült, tavaly tavasszal egy rövidke időre az átvételi pont környékére vinni az árfolyamot, egyébként jóval magasabban mozgott folyamatosan, föl, egészen 320-ig...

arfolyamkereso.com/?currency=EUR&one=1&start_date=2010-04-25&end_date=2012-07-31#graph

pánpéter 2012.07.31. 19:41:10

@félázsiai 2llkedő:
"És a jobboldal?" - Medgyessyt megpuccsolta a saját pártja. Gyurcsányt megpuccsoltza a saját pártja, Bajnaira meg a kutya nem szavazott. Hozzájuk képest Orbán grál lovag, minden féle szempontból.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.07.31. 19:41:19

@pánpéter: "Gyurcsány: no, hát nála nagyobb pusztítást országunkban ilyen kevés idő alatt nem nagyon végeztek."

Ezt komolyan mondod ezután a két év után? Én se akarom Fletót többet kormányon látni, de azért vannak fokozatok...

"kapnánk egy remek nemzetközi üzletembert az ország élére, aki kb. legutoljára a magyaropk érdekeit nézi"

Hát a helyzet az, amikor ez "országromboló" volt a kormányfő, sokkal jobb állapotban volt az ország, mint most, amikor gazdasági szabadságharc címén totálisan tönkreteszik az országot, és még a jövőnket is lenyúlják.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.07.31. 19:44:06

@pánpéter: "Bajnaira meg a kutya nem szavazott."

De. Ugyanis a kormányfőt nem a nép választja, hanem a parlament, szóval azok, akik jogosultak szavazni rá, szavaztak rá.

pánpéter 2012.07.31. 19:44:42

@Fedor:
most meg 280 az euro. amúgy tök rédekes. amikor Gyurcsánynak vagy Bajnainak kellett az IMF hitel, akkor az volt a duma, hogy a világgazdasági környezet bablabla. még véletlenül sem a rossz kormányzás. 2008-ban, amikor az EU-ban elsőként kerültünk IMF köldökzsinórra, akkor sem a rossz kormányzás volt az ok, meg a 80% fölé emelt államadósság, hanem a világgazdaság. mindezt úgy, hogy előtte 3 héttel még a libás is azt mondta a Parlamentben, hogy minket aztán nem fog érinteni a válság. nem is érintett, csak úgy letérdeltünk tőle mint senki a környékünkön... Bajnai gazdasági miniszterl volt, akkor, amikor elvileg pénzpiaci bőség volt. ehhez képest a magyar gazdaság hitelekből élt csak és kizárólag. akkor holt volt a libás?

DeMarco 2012.07.31. 19:45:38

@Fedor: Bár továbbra sincs netem és egy darabig nem is lesz, de ezek szerint jobb is...

Mióta releváns amit egy idióta állít? Hányszor jelentett már be vmit? Már ott tartunk, h a hülyéknek cukrot adnál opni helyett? Bár téged ismerve...

Igaz neked kapóra jött, h belelásd az agyfaszságaiba a saját rém)álmaidat.

Ugye nem kell újra kifejtenem nagybajuszú libajnairól alkotott véleményemet?

A román ballibák is beszopták az államfőváltást, pedig még a törvényeket is átalakították. Nincs egy karakteres figura sem a baloldalon, nem is lesz. Épeszű ember nem állna össze velük. Úton vannak a szadöf irányában és senki nem akarja visszahívni őket erről az útról...
A szakadék nem alternatíva.

Ha el akarod felejteni ezt a figurát, akkor ne foglalkozz vele. Csak ezzel tudod büntetni. Arra élvez, ha foglalkoznak vele, mert akkor fontosnak érzi magát. Különben tükörbe kellene néznie... Fogunk még (sajnos) hallani róla.

Követlek továbbra is, (ha tudlak).

pánpéter 2012.07.31. 19:46:21

@Fedor:
"kormányfőt nem a nép választja" - a kormányfőt nem, de a kormányprogramra igen is a választók mondanak igent! nem emlékszem olyan választói aktusra, amikor is a bajnai által meghírdetett kormányprogramra az akkor éppen 10%-on álló bukott MSZP-n kívül bárki is leadta volna a voksát.

2llkedő 2012.07.31. 19:46:22

@pánpéter: "3 héttel még a libás is azt mondta a Parlamentben, hogy minket aztán nem fog érinteni a válság."

Idézni csak pontosan és szépen. Nézz utána, hogy pontosan mit is mondott, és utána beszélj.

vazzup 2012.07.31. 19:46:26

@Scaramella va alla guerra:
Akkor ezt beszoptad a Fidesszel. Zuglóban már be is vezették ezek a mocskok. Igaz, "Kommunális adó"-nak becézik, és _MINDENKI_ fizeti, aki nem fizet ingatlanadót. Akkor most mit is fizetek?
Előbb-utóbb a többi mocskos narancsbolsi önkormányzat is be fogja vezetni. Mivel sikerült tökig eladósítani (szétlopni) az önkormányzatokat. Rosszabbak ezek, mint a sáskák, a sáskákért legalább nem jár letöltendő, ha agyonvered.

@Achilles:
hagyd már abba ezt a nyomoronc spammelést, minden blogon ezt a baromságot tolod.

@sterimar:
Kivéve, hogy mellé konkrétan haldoklik a gazdaság, nulla növekedés, fogyasztás a béka segge alatt, a vállalkozások sorra dőlnek be, leállt az ipar, és a valamit is termelő (értsd: külföldi megrendeléseket kielégítő) szakember-gárda folyamatosan hagyja el az országot. Ejha, milyen jó is ez így nekünk. Muhaha. Te csak odáig látsz, hogy a zOrbán aszonta' jó lesz, mi?

Bajnaival kapcsolatban meg tévedsz. Egyrészt Bajnai-Oszkó tandem lenne jó, másrészt nem azért, mert komoly erőt tudnának maguk mögött összegyűjteni, ahhoz nem elég politikus egyik sem. A gond az, hogy ők a szakemberek, kéne melléjük politikus, aki meg is szervezi őket (aki nem a Szekeres vagy Puch vagy stb, érted...).

@isssti: kár, hogy a "libatolvajnak" jogerős ítélete van arról, hogy ez nem igaz. Tévedsz. Konkrétan szándékosan hazudsz.

@eßemfaßom meg áll: azt elfelejted, hogy Orbán már amikor elkezdték átvenni a hivatalt elkezdtek csontvázazni meg lehazugozni a Bajnai-Oszkót, amit aztán behúzott farokkal minősítettek át kint az EU bizottság előtt... Szóval rövid az emlékezeted.

@Makkasz: ezzel 100%-ban egyetértek, végre kéne egy tökös miniszterelnök, aki _tényleg_ rendet rak.

Balt 2012.07.31. 19:47:32

Hehe, könyörgöm, Fletó is ismerje fel végre, hogy neki segíteni kell... :))) (Mármint: felvenni végre a kesztyűt... izé, kesztyűsbáb Bajnait, ahogy tette 2006-2009-ig, ill. pont 2009-ben, a lemondásakor.)

vazzup 2012.07.31. 19:48:05

@pánpéter: az orbán-"program"-ra hányan szavaztak? Volt program? Miről maradtam le?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.07.31. 19:50:50

@pánpéter: "amikor Gyurcsánynak vagy Bajnainak kellett az IMF hitel, akkor az volt a duma, hogy a világgazdasági környezet bablabla. még véletlenül sem a rossz kormányzás."

Talán elfelejted, hogy akkor épp az egész világot nyakon vágta egy akkora válság, amekkora 80 éve nem volt. Azt meg senki se s tagadta akkor sem, hogy a meggyengült hitelesség erősen rásegített.

"Bajnai gazdasági miniszterl volt, akkor, amikor elvileg pénzpiaci bőség volt. ehhez képest a magyar gazdaság hitelekből élt csak és kizárólag. "

Nem csak abból élt. És talán az se mindegy, hogy 2 év alatt (2006-2008) 7%-ot faragtak a költségvetési hiányból, megközelítve a bűvös 3%-ot, amit el is értek volna 2009-re a válság nélkül.

pánpéter 2012.07.31. 19:50:57

@vazzup: 2010-ben ha jól melékszem, választások voltak. no, orbán választásokat nyert. bajnai sosem nyert választásokat, az általa meghirdetett és végrehajtott program közelébe választópolgárt nem negedtek, mert fostak a 2/3-tól. aztán mégis megkapták a 2/3-ot.

vazzup 2012.07.31. 19:53:05

@pánpéter: a kérdésemre nem válaszoltál. Egyébként még egyszer: nem a miniszterelnöknek kell választásokat nyerni, hanem egy pártnak. Az pedig megvolt. A 2/3-ot meg a Fidesz kapta meg, nem a Bajnai, valamit nagyon benézel. Más kérdés, hogy mit kezdett vele a Fidesz.

2llkedő 2012.07.31. 19:53:43

@pánpéter: "orbán választásokat nyert."

Orbán sose nyert választásokat. A fidesz nyerte. Különbség.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.07.31. 19:54:32

@pánpéter: ""kormányfőt nem a nép választja" - a kormányfőt nem, de a kormányprogramra igen is a választók mondanak igent! nem emlékszem olyan választói aktusra, amikor is a bajnai által meghírdetett kormányprogramra az akkor éppen 10%-on álló bukott MSZP-n kívül bárki is leadta volna a voksát."

Talán jobb lett volna, ha nem reagálják le a világban történteket? jobb lett volna, ha Bajnai is bedobja a törülközőt, mint Gyurcsány, aki azt mondta, hogy ezt kéne csinálni, de nem fog menni? Akik 2010-ben a FIDESZ-re szavaztak, azok talán az állampolgári jogok szűkítésére a MANYUP vagyon lenyúlására és Natolcsy ámokfutására szavaztak?

pánpéter 2012.07.31. 19:55:13

@Fedor: "hogy 2 év alatt (2006-2008) 7%-ot faragtak a költségvetési hiányból, megközelítve a bűvös 3%-ot, amit el is értek volna 2009-re a válság nélkül." - ezt most komolyan mondod? hogy kezet kéne neki csókolni, amiért 10-11%-ról levitte 3-ra? úgy, hogy a választások évében, amikor is éppen 11% fölött volt ez a szám, még gyorsan 5%-al csökkentették az ÁFA-t, ami csak abban az évben 250 milliárdot jelentett??
"Talán elfelejted, hogy akkor épp az egész világot nyakon vágta egy akkora válság, amekkora 80 éve nem volt" - ez igaz, de mondj még rajtunk kívül 3 olyan EU országot, akiknek 2008-ban pikkpakk IMF hitel kellett, mert különben bedől az ország! minket viselt meg a legjobban 2008, ez azért nem lehet vita tárgya. és nyilván azért viselt meg minket a legjobban, mert előtte évegik remek gazdasági kormányzás folyt az országban... Bajnaival, Gyurcsánnyal.

töreki 2012.07.31. 19:55:19

A libatolvajnak már rég kötélen kéne száradni! nem elég, hogy legkevesebb 9 ember halálát okozta és több száz családot tett földönfutóvá ez a ganyé még a börtönt is megúszta idáig! Ami késik nem múlik!

pánpéter 2012.07.31. 20:01:00

@Fedor:
"Talán jobb lett volna, ha nem reagálják le a világban történteket? jobb lett volna, ha Bajnai is bedobja a törülközőt, mint Gyurcsány, aki azt mondta, hogy ezt kéne csinálni, de nem fog menni"

talán választásokat kellett volna tartani! a "szakértői kormány" (szakértők nélkül, mert hogy szakérő nem volt benne, az megint vitán felüle áll) az akkori morális, erkölcsi, gazdasági válságot nem oldotta meg. az mszp, bajnai, gyurcsány a probléma részei voltak, nem a megoldás. a megoldás az új választások kiírása lett volna. társadalmi felhatalmazás nélküli kormány alakult. és mint írtam, nem azért nem volt új választás, mert az tovább mélyítette volna a válságot, hanem azért nem, mert az mszp-szdsz tandem félt a 2/3-tól. annyira féltek, hogy 2010-ben mégis 2/3-ot kapott a fidesz.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.07.31. 20:01:45

@pánpéter: "kezet kéne neki csókolni, amiért 10-11%-ról levitte 3-ra?"

Nem kell kezet csókolni, természetesen Gyurcsány a maga sarát takarította ezzel el, de attól még a tény tény marad.

"minket viselt meg a legjobban 2008, ez azért nem lehet vita tárgya. és nyilván azért viselt meg minket a legjobban, mert előtte évegik remek gazdasági kormányzás folyt az országban..."

Már csak az a kérdés, hogy ezt ki vitatta? Én csak annyit írtam, hogy válság nélkül maradt volna a javulás, és ez is tény, nem sokkal a válság előtt még minden közgazdász ezt várta.

Az meg nagyon szép dolog, hogy megpróbálod mindenáron egy platformra hozni Bajnait és Gyurcsányt, de azért ne feledjük már, hogy 2009 előtt melyikük volt a főnök, melyiküké volt a döntő szó, és hogy mennyivel másabb volt kormányfőként Bajnai, mint az elődje...

vazzup 2012.07.31. 20:02:19

@pánpéter: ha akkor morális válság volt, akkor most, azok után, hogy elloptak 3000 milliárd forintot ezek, és nem tartják be az igéreteiket, mi van? :O Anyám. Ennyire egyszerű nem lehetsz.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.07.31. 20:02:34

@töreki: Ne zavarjon, hogy több bírósági ítélet is cáfolja, amivel vádolod, fröcsögjél csak nyugodtan tovább.

2llkedő 2012.07.31. 20:04:22

@pánpéter: "a megoldás az új választások kiírása lett volna."

Amíg a megválasztott pár, vagy koalíció tud kormányfőt állítani, vagy amíg az államfő nem lát indokot rá, addig nincs előrehozott választás.

pánpéter 2012.07.31. 20:08:15

@Fedor:
"Én csak annyit írtam, hogy válság nélkül maradt volna a javulás, és ez is tény" - igen, meg az is tény, hogy nem lehet kettészedni a 2 szoci ciklust. 2008-ra akkora szarban volt az ország, hogy a válság az országot elsöpörte. és erről az mszp, gyurcsány, és az akkori gazdasági miniszter bajnai éppen úgy felelős, meg a 2002-2006 közötti agyament kormányzás. hitelből élt az ország. pont.
"Az meg nagyon szép dolog, hogy megpróbálod mindenáron egy platformra hozni Bajnait és Gyurcsányt"
Bajnai Gordon: Kormányzati pozíciót először 2006. július 1-jétől 2007. június 30-áig vállalt, a fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos lett. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) vezetőjeként 2007. július 1-jétől 2008. május 14-éig tevékenykedett. 2008. május 15-étől kormányban az újonnan alakult Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezetését vette át. Ez a megbízatása az új, általa vezetett kormány megalakulásával, 2009. április 16-ával zűnt meg.
Végül is nem sokat dolgoztak együtt, csak stratégiai kérdéseket felügyelt a Gyurcsány kormányban... nincsenek egy platformon, dehogy is...

Leszart Ritthberger 2012.07.31. 20:12:29

Egyébként helyes meglátás Gyurcsánnyal kapcsolatban.Ha 2014-ben Fidesz kormány, vagy Fidesz dominálta koalíciós kormány lesz, az az ellenzéki összefogás hiányából következően valósulhat meg csak és kizárólag.
Mint ahogyan a 2010-es OGy válaszás eredménye is csak Ferenc miniszterelnöksége után valósulhatott meg.
Én azt nem értem, hogy mi ebben az új ?
Az, hogy már a futóbolondok is rájöttek ?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.07.31. 20:18:08

@pánpéter: "2008-ra akkora szarban volt az ország, hogy a válság az országot elsöpörte"

2008-ban már egyáltalán nem volt akkora szarban az ország, mint mondjuk két évvel korábban. Ami sérülékennyé tett bennünket, az hitelesség hiánya volt, nem a valós gazdasági helyzet. A hitelesség hiányának oka Gyurcsány személye volt. Amikor lemondott, ez szép lassan el is múlt, 2010-re a nemzetközi sajtóban felminősítést jósoltak, és miknet mondtak a válságkezelés mintaképének.

Aztán jött Orbán, és most ott tartunk, ahol tartunk, pedig csak folytatnia kellett volna az elődje munkáját akár nemzeti mázzal leöntve, ha az neki jobban tetszik.

"Végül is nem sokat dolgoztak együtt, csak stratégiai kérdéseket felügyelt a Gyurcsány kormányban..."

Kösözönöm hogy felvilágosítasz közismert tényekről, de ezzel még nem cáfoltad meg azt az állításomat, hogy egyrészt 2009-ig nem Bajnaié volt a döntő szó, másrészt meg hogy érdemi kritikát nem nagyon tudsz felmutatni a munkájával kapcsolatban már azon kívül, hogy Gyurcsány beosztottja volt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.07.31. 20:18:46

Na mára részemről bezárt a bazár.

Achilles 2012.07.31. 20:19:07

@vazzup: sajnálom hogy csak az okádásra vagy vevő. De abban legalább te is jó vagy :)

pánpéter 2012.07.31. 20:19:56

@vazzup: 52-ről 80%-ra emelt államadósság nyilván nem tehet semmiről. az csak úgy lett. sőt, direkt kértük.
@félázsiai 2llkedő:
"Amíg a megválasztott pár, vagy koalíció tud kormányfőt állítani" - ha jól tudom a koalíció felbomlott, amúgy meg a konstruktív bizalmatlansági indítványt nem erre találták ki...

Muzsikok közt 2012.07.31. 20:27:02

Dánielről soha az életben nem hallottam a Horthy festékezés előtt. Illetve annyit hogy ki akar vándorolni Izraelbe. Ő itt a tényező? Ennek örülök, legyen Bajcsány legnagyobb híve.

Bell a Donna 2012.07.31. 20:32:22

@Zuckerbrot:
Pedig előtte is volt pár hírhedt akciója.
Ketchup+D.P. keresőszavak, pl.

Belzebubo 2012.07.31. 20:41:29

@félázsiai 2llkedő: Na, ne essünk túlzásokba! Inkább csak Mussolini :) Hitlernek legalább megvolt a magához való (igaz, nagyon sötét) esze és remekül választotta meg a munkatársait: akár a Wermachtban, akár a német gazdaságban. Mussolininek viszont csak egy Ciano grófra futotta, mint egy kicsit is jobb képességű vezetőre. Épp úgy, mint most Viktátornak Martonyi :)

-HVC- 2012.07.31. 20:42:40

Ha ebben az országban a többség nem ismeri fel, hogy OVi milyen játékot játszik, akkor meg is érdemeljük a sorsunkat. (Vagyis a köv. 20 évet.)

A szövegnemértő "hívőknek": Nem GyF-et méltattam, hanem a megkérdőjelezhetetlen posványosi pro(vo)kátort illettem kritikával.

Melchi Zadok 2012.07.31. 20:45:11

@pánpéter: de tehet. minden egyes olyan törvényt, ami hozzájárult az államadósság emelkedéséhez, elvtársi egységben szavazták meg a félázsiaiak.

is 2012.07.31. 20:48:42

@poszt: El kell indítani 200 egyéni jelöltet, meg állítani egy listát, befutó, és nem befutó helyekkel. Erre az MSZP-LMP-DK-ban van 500 pályázó. Bajnai fog válogatni, hogy ki lesz a 200? A maradék 300 meg néz, hogy évekig nyomott egy pártot, és kívülről bárki beleszól a párt belső ügyeibe, és őt félreállítja? És a 200-ból hány MSZP-s, LMP-s, DK-s lesz? Bajnai nekiáll ezt ezen a szinten összehozni? Hónapokig mindenkivel összeveszni, feltételeket támasztani, és feladni? Ha ő nem, akkor ki? Leül a három párt egymással? Általában kellene az egység, de konkrétan senki nem ül le senkivel. Először mondj három nevet a három pártból, aki egymással leül, és letisztázza a 200 jelöltet, aztán jöhet Bajnai.

Addig álmodozás 34. rész.

Szélmalomharcos 2012.07.31. 20:49:49

Egy komplett idiótára ennyi szót vesztegetni?

Szélmalomharcos 2012.07.31. 20:55:24

@Szélmalomharcos:
Erről az jut eszmbe, amit d' Esperay kérdezett Károlyi Mihálytól, amikor bemutatta neki a szedett-vedett figurákból összetoborzott kormányát:

"Maguk már itt tartanak?"

Pedig az még ealpesi magasság volt ahhoz képest, ahol a magyar baloldal tart a lejtőn

Melchi Zadok 2012.07.31. 21:00:20

@Szélmalomharcos: nos, mindannyian rettenetesen boldogok vagyunk,hogy az országot vezető jobboldal épp most ér fel a mount everestre. legalább is ahogy azt matolcsy móriczka gondolja, mikor tizedjére nekivág a nyúli havasoknak...

idióta..

komplikato 2012.07.31. 21:38:38

@pánpéter: Kit érdekel, hogy mennyi a forint egy-két hétig? Majd lesd meg szeptemberben amikor 99% valószínűséggel MEGINT nem állapodunk meg az IMF-el, hogy mennyi lesz ... meg a CDS. Egyébként összes normális táblázatban le lehet hívni több évre egyben árfolyamot, és tökéletesen látszik fentebb miről regélnek, csak hát akkor ugye min vitáznál?

isssti 2012.07.31. 21:59:31

@huhhhu: 2 megjegyzés: 1, a stílus: nos ez magáért beszél. egyrészt érzelmileg túlzottan be vagy vonódva(netán rokonod az a libatolvaj?), másrészt, ha kicsit magadba nézel, te is rájössz: az ember nem beszél ilyen stílusban olyasvalakivel, akit nem is ismer -csak azért, mert nem ért egyet vele.. 2, és akkor ezen a ponton be is fejezném: ugye már te is sejted miért?

Psyman 2012.07.31. 22:11:18

Ez a szánalmas a magyar demokráciában. Először azért kellett Nagy Nemzeti Összefogás, hogy az országrontó MSZP-t elküldjünk. Most azért kell Nagy Nemzeti Összefogás (amiből gondosan kizárják ezúttal az országnak nem elhanyagolható részét - ők sem nem nemzetien, sem nem demokraták az Összefogók szerint), hogy az országrontó Fideszt zavarjuk el. Aztán négy év múlva kezdődik előröl....

huhhhu 2012.07.31. 22:19:37

@isssti: 1. semmi közöm senkihez. még csak nem is érdekel a politika. Azonban hogy hogyan élünk, az igen. Tele van a hócipőm az olyan alulinformált 1bit agyú egyedekkel, akik semmit nem tudnak, csak nyomják a mantrát, és még arra is lusták, vagy sötétek, hogy tájékozódjanak. 2. ezt a stílus dumát meg lökd orbán pajtidnak. továbbá stíluson lovagolsz, miközben letolvajozol mást. sajnálom, de még mindig szánalmas vagy.

2012.07.31. 22:53:17

@Zuckerbrot:

Persze hogy tényező. Elmebeteg zsidó nélkül nincs haladó baloldal :D

isssti 2012.07.31. 22:53:23

Kedves barátom! Jó nyaralást neked, élvezd a napsütést és az életet. És egy tiszteletteli kérés: engem hagyj ki a repertoárból, maradj a saját fajsúlyodnál: ez neked túl nagy falat lesz, hidd el - köszönöm szépen!

isssti 2012.07.31. 22:56:52

@vazzup: Jogerős felmentő ítéletet sokan fel tudnak mutatni -ugye ezt Te is tudod(pl. Orbán is)? Ha Gézudat akarod védeni, keress valami használhatóbb érvet -persze csak ha gondolod! Nem kötelező..

komissarlajos 2012.07.31. 22:58:18

Utálom, ha nem ékezetes beírások vannak a válaszokban. Utálom, ha kisbetűvel kezdik a mondatokat. Utálatos, ha nem a magyar helyesírás szabályai szerint „dumálgattok“. Amennyiben ez sikerül, lehet véleményt alkotni.

Vidéki 2012.08.01. 06:26:20

Cyrano mondja Rostand művében:

"De szellemet, boldogtalan dudás,

Azt nem ismer, s azt tudja csak,

Hogy hülye fráter is lehet lovag!"

Mutatis mutandis:

Egy ilyen hülye fráterből, mint Dániel is lehetett ügyvéd, akinek beteges látomásaiban "a kiépülő orbáni diktatúra" jelenik meg, míg a "hazai, demokratikus erők" reprezentánsaiként

az MSZP, az LMP, a DK, jelennek meg.

Őrült eszme és nincs benne rendszer, de az őrültség ragadós.

"Egy bolond százat csinál", mondja a népi közmondás.

Átterjedt Fedor elvtársra is.

Fedor elvtárs, nem jó elvtárs!

2llkedő 2012.08.01. 06:52:22

@Vidéki: ""Egy bolond százat csinál", mondja a népi közmondás."

Milyen igaz ez a mondás Viktorra!

Vidéki 2012.08.01. 07:07:59

@félázsiai 2llkedő:

Te nem félázsiai vagy, hanem mongoloid idióta.

2llkedő 2012.08.01. 07:18:15

@Vidéki: Tudod az udvari bohóc is mindig kimondta azz igazat.

Frizuravarjú 2012.08.01. 09:31:55

@sárkányfő: Szerintem a szobor eredetije ott hibázott marha nagyot, hogy nem azt tette amivel azok vádolják akik miatta élhetnek egyáltalán. Hiszen ha ő is úgy állt volna a zsidókérdéshez, mint a többi európai nemzet, akkor csak a tengerentúlra kitelepültek maradtak volna életben és nem volna aki szobrokat gyalázzon.

Kandeláber 2012.08.01. 10:29:58

Tegnap az ATV-n a ciántablettás Kuncze megfújta a trombitát.
Először leláncosozta az LMP-t, lekonfettisezte az MSZP-t (értsd: azok komolytalan ellenzékiek, az igazi elmék a DK-ban találhatók), azután sejtelmes mosollyal közölte Olgival, hogy közel a perc, amikor ő maga is befarol az új reményt hozó alakulatba, mert őt visszavárják a politika pezsgő világába.
Dániel tehát nem beszélt a levegőbe, ha már egy ilyen nagy formátumú személyiség, mint Tököl egykori híressége is az összefogás szükségességét pedzegeti az előtt a hatalmas nyilvánosság előtt, amelyet az ATV nézőközönsége jelent.
Kérdés, hogy amennyiben a láncos LMP és a konfettis MSZP a becses véleménye szerint alkalmatlan a változásokat óhajtók nagy táborának vezetésére, akkor vajon a maroknyi gyurcsányista kiben látja azt az agyvezírt, akinek ismert, sőt elismert személye garancia lesz az elsöprő győzelemre.

2llkedő 2012.08.01. 11:28:46

@Kandeláber: "az összefogás szükségességét pedzegeti az előtt a hatalmas nyilvánosság előtt, amelyet az ATV nézőközönsége jelent."

Még jó, hogy Te is az ATV nézőközönségéhez tartozol, mert így legalább értesülünk erről a szenzációs hírről.

Kandeláber 2012.08.01. 11:34:22

@félázsiai 2llkedő: Nem vagyok az egyoldalú tájékozódás híve. Aki mondjuk kizárólag Magyar Hírlapot olvas és Echo TV-t néz, vagy csak a Népszavát olvassa, és az ATV-t nézi, az beszűkül.

Frizuravarjú 2012.08.01. 15:39:23

@sárkányfő: Ne haragudj, de nem vagyok zsidó. Nem ölök naponta palesztin nőket és gyerekeket.
Baj?

sárkányfő 2012.08.01. 16:12:44

@Frizuravarjú: nem ezt mondtam, hanem hogy mocskos náci vagy.

te írtad hogy sajnálod hogy nem nyírtak még több embert:
"Szerintem a szobor eredetije ott hibázott marha nagyot, hogy nem azt tette amivel azok vádolják akik miatta élhetnek egyáltalán. Hiszen ha ő is úgy állt volna a zsidókérdéshez, mint a többi európai nemzet, akkor csak a tengerentúlra kitelepültek maradtak volna életben "

Frizuravarjú 2012.08.01. 17:21:59

@sárkányfő: Szerinted miért írtam, te mocskos náci? Téged sem az eszedért kedvelnek, ugye?

sárkányfő 2012.08.01. 17:26:31

@Frizuravarjú: Elég egyértelműen fogalmaztál, fasiszta barom. Azt sajnálod hogy nem nyírták ki összes magyar zsidót belföldön. Ritka gusztustalan fasz vagy, be is fejeztem veled, további kellemes gyűlölködést.

Frizuravarjú 2012.08.01. 17:31:14

@sárkányfő: Azt állítom, hogyha azt tette volna amivel vádolják, akkor nem lenne aki vádolja, te unintelligens barom.
Vagy fasiszta barom, oszd be magadnak!

sárkányfő 2012.08.01. 17:35:30

@Frizuravarjú:
No már hazudsz is látom, így szok ez lenni, elsül a kreténágyú, aztán már kapkod minden baromsághoz hogy védje magát... senki nem állítja hogy _minden_ zsidót kinyírtak volna, ez a feltevésed hazugság, ráadásul duplán is hazudsz, hisz ha ad abszurdum tényleg nem maradt volna zsidó, akkor is vádolnák ugyanezzel, tudod van aki embert lát a magyar zsidókban, sőt magyar embert lát a magyar zsidókban, mert hogy azok is (te mint náci ezt nem értheted), szóval rengeteg ember vádolná azzal amit tett.

Na de tényleg elég volt belőled, már előre unom a könnyen kiszámítható reakcióidat, hazudozz tovább te barom.

molaris 2012.08.03. 02:45:09

Feledékeny népek! Hisz Ő volt eme blogok egyik "sztárja": Kurszán Kündü.
Mintha mindenünnen kirugdosták volna a mosdatlan szája miatt.
Remek ember.XDXD

Frizuravarjú 2012.08.03. 16:54:05

@sárkányfő: Jogod van embert látni a patkányban is. Sok fogyatékos van, itt vagy rögtön te is.

Idegeskedj tovább, számomra öröm minden dühkitörésed, te barom. :))

Tallono 2012.08.05. 08:40:57

Az vicces, hogy beetted neki, hogy ezért vonul vissza a közélettől :) A Horthy-s mutatvány után nem bírta a nyomást, meg hogy bárhova megy nem érezheti magát biztonságban, ez az idézet amit leírtál csak a maszlag, nem is értem ennek az elmebetegnek hogy tudod bármilyen szavát is komolyan venni :D Remélem beváltja az ígéretét és távozik hamarosan Jeruzsálembe...

Fekete Sámuel 2012.08.25. 20:29:24

Ha nem tetszik valami, húzás Izraelbe, koszvadt zsiddancskáim.

Fekete Sámuel 2013.05.12. 02:04:14

Kedves kommunista és zsidó barátaim!

Szeretném felfedni előttetek, hogy miért nem voltak választások 2009 körül.

Mert egyfelől az igaz, hogy féltek a 2/3-tól, de attól még lehettek volna. Mivelhogy ténylegesen nem a 2/3-tól féltek, hanem attól, hogy a Fidesz alkotmányozási lehetőséget kap.

Volt egy megbeszélés, egy alku. A lényeg az volt, hogy

1) a kormány lemond és előrehozott választások lesznek
2) cserébe egy olyan alkotmánymódosításért, miszerint az alkotmány módosításának érvénybe léptetésére a következő parlamentnek is rá kell bólintania.

Tehát fideszkétharmad lett volna, de fideszalkotmány nem.

A Fidesz BENNE LETT VOLNA az alkuban.

A ti, kedves zsidó és kommunista barátaim, tehát a ti pártjaitok szintén. Mármint a vezetőség. De nem ám a képviselők!

Mert az, hogy az MSZP ekkorát fog bukni, amekkorát, azt ugyan akkor még nem tudta senki. De azt, hogy az új parlamentben az MSZP-nek SOKKAL kevesebb képviselője lesz, az mindenki számára világos volt.

Márpedig a hatályos törvények szerint az aktuális Parlamentet feloszlatni kb. nem lehet, de saját magát feloszlathatja. De ehhez az MSZP képviselőknek lényegében a saját kirúgásuk mellett kellett volna szavazniuk.

Erre pedig nem voltak hajlandók. Nem, és kész.

Hát ezért volt a 2008-as válság, ezért volt még három és pokol, és így jutottak pártjaitok oda, ahova valók: a történelem szemétdombjába, a történelemkönyvekbe lábjegyzetnek.

Ennyit rólatok, meg képviselőitekről.

Ugyanakkor a Fidesz a saját képviselőivel meg tudja oldani a Parlament felére csökkentését.

Ennyit meg az ellenoldal képviselőiről.

Kedves kommunista és zsidó barátaim!

Hát így ért véget életetek szomorú története. Vonjátok le a tanulságot: legyetek öngyilkosok.
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0