Méghozzá a Heti Válasznál. Én lettem az álnok liberális körök megszemélyesítője. Nohát :-)
A téma természetesen a Népszava komment-ügye, és az arra azóta megszületett hivatalos reakció, vagyis hogy a kommentekre nem vonatkozik a médiatörvény, aminek homályos elvárásait híven jelképezi az, hogy ezt a választ a Hatóság képviselőjének is három! napjába telt kideríteni, esetleg egyeztetni a feljebbvalóival, hogy mit is mondjon.
Merthogy a törvényből nem derül ki egyértelműen, ezt még a jegyzetíró Michnai Attila is elismeri:
Nyilvános illemhely-üzemeltetők figyelem, üzleti terveikbe mostantól mégsem kell majd a folyamatos őrzés költségeit is bekalkulálni, ha helyiségeik falát a továbbiakban is meg kívánják őrizni a névtelenül mocskolódó feliratoktól! A magyar törvényhozásnak ugyanis mégsem sikerült a rohamos technikai fejlődés nyomába szegődni, és hozzáfogni az egykoron vasúti restik klotyóinak falán megnyilvánuló, közlési kényszerben szenvedő, beteg lelkű névtelen firkálók kiszorításához újabban elfoglalt terepükről, az internetről. Onnan is persze a legolvasottabb lapok, oldalak cikkeinek, eredetileg az érdemi hozzászólók számára fenntartott helyeiről. Pedig két napig még úgy volt tudható, hogy az új médiatörvény hatálya a kommentekre is kiterjed, be is rekesztette a szabad hozzászólás lehetőségét néhány óvatosabb oldal.
A jegyzetírónak biztos a szerénysége tiltotta, hogy megnevezze a hozzá közel álló egyik ilyen oldalt, magát a hetivalasz.hu-t. Ami azért érdekes, mert (bár kétségtelenül nem tartoznak a seggnyaló kategóriába, és nem egyszer korrekt kritikát is megengednek maguknak a kormánnyal szemben) nem lehet őket túlzott ellenzékiséggel vádolni, így az ember azt várná, hogy informális csatornákon legalább nekik pontosabb infóik vannak arról, hogy mit szabad, és mit nem.
No de a lényeg most jön, mert ezek után mégse a törvény homályossága lesz a téma, hanem a rá adott szólásszabadság-párti reakciók, az én példámon keresztül.
Bár az MTI ma reggeli híre szerint csupán vaklárma volt az egész, a nyomában támadt vihar eseményei azért nem tanulság nélküliek.
Már megint a nagy, körültekintés nélküli kormányzati lendület, jajdult fel a kritikán aluli színvonalú heccelődésből zsíros üzletet vivő érintettek kórusa, száll a szent sajtószabadságot sirató jajszavuk az égre. Mondjuk imígyen: „Akkor most a blog gazdájaként én vagyok a felelős azért, ha valaki a velem teljesen ellenkező véleményét ilyen hangnemben fejezi ki? Komolyan arra akarnak kényszeríteni minden bloggert és minden internetes újságot, hogy moderáljon? Visszakerülünk az öncenzúra korába?" Írta a Fedor (ál?) nevű szerző a blog.hu-n anélkül, hogy elvakult dühében akár csak saját kinyilatkoztatásának nyilvánvaló ellentmondásain fennakadna. Mondjuk, ahogy összekeveri a cenzúra és az öncenzúra fogalmát. Hogy az olyan finomságokról ne is szóljunk, miszerint a felelős kiadó, közzétevő részéről a törvényesség felvigyázása egyáltalán nem egyenlő a vélemények, tényközlések korlátozásával, azaz a tényleges cenzúrával. Amit Fedor, és a hozzá hasonlók tesznek, az nem egyéb, mint a szabadság és a szabadosság fogalmainak tudatos zagyválása, liberális körök jól bevált, ősrégi trükkje.
Hát akkor:
- Jót nevettem, amikor leesett, hogy ezek szerint én most egy zsíros üzletet viszek a blogírással. Kedves Attila! Bár valóban van reklám a blogomon, de van egy olyan érzésem, hogy ezért az egy jegyzetért több pénzt kap(ott), mint ami nekem a blog révén három év alatt bejött. Ha ebből akarnék megélni, bizony éhen halnék.
- Igen, a Fedor nem az igazi nevem, de ez egyáltalán nem titok, itt van jobboldalon az elég feltűnő link a névválasztásomról. És pont azért, mert nem ez a megélhetésem, nem is kívánom felfedni inkognitómat. Majd ha véletlenül egy újság úgy gondolná, hogy megtetszenek neki az írásaim, és állást ajánlana, vagy én őrülnék meg annyira, hogy politikai posztot vállalnék, természetesen lecserélném álnevem az igazira (ha törvénytelenséget követnék el, a rendőrség enélkül is simán megtalálna, másra meg nem tartozik, nem kívánok se a magán- se az üzleti életemben hátrányt, vagy előnyt kovácsolni politikai nézeteimből).
- Elvakult düh? Csak mert feltettem a kérdéseket, amelyek felmerültek bennem? Nem látott még a kedves jegyzetíró engem dühösnek.
- Tudom, hogy mi a különbség öncenzúra és cenzúra között. Lehet, hogy nem fogalmaztam egyértelműen, ezt elfogadom kritikaként. De azt hiszem a lényeg érthető volt: ha nekem a blogról attól való félelmemben, hogy esetleg megbüntethetnek, bármit is törölnöm kéne a tartalma miatt, azt én öncenzúraként élném meg, akár a saját írásomról volna szó, akár egy hozzám érkezett kommentről, hiába lenne technikailag igaz az, hogy a kommentek fölött én cenzorkodnék. Még az ordenáré módon zsidózó/buzizó szerencsétleneket, vagy az orbán-gyűlölő "Ezt elkúrtad Gonosz Törpe" trollt is békén hagyom elvi alapon, pedig rohadtul idegesítenek. Az, hogy nagy nehezen tisztázódott számomra is, meg az internetes portálok számára is, hogy erre nem lesz szükség, örvendetes tény, de még örvendetesebb lett volna, ha ez nem csak értelmezés kérdése lenne, és nem egy ilyen államtitkári szintről elindított beavatkozási kísérletet követő botrány kellett volna ahhoz, hogy ez ki legyen mondva.
- Ha egy kommentelőm törvénytelenséget követ el, az teljesen más tészta, de itt és most egyáltalán nem erről volt szó. A Népszava ellen ugyanis a hatóság "Mádl Ferenc és Schmitt Pál köztársasági elnök személyét érintő megjegyezések kivizsgálására" indított vizsgálatot. Mádl-t egy árva szóval nem bántotta senki, Schmittről meg a legerősebb leírt jelző az volt, hogy pojáca. Ez törvénysértő volna? Egy demokráciában ilyenért egyáltalán indulhat vizsgálat?
Az én hozzáállásom nem a szabadságot jelképezi Michnai számára, hanem a szabadosságot, pedig a gusztustalan hangvételű írásokat, hozzászólásokat én sem bírom, számtalanszor felemeltem a szavam ellenük. De valóban nem kívántam eltüntetni, letiltani őket, sőt, kifejezetten zavar, ha valaki korlátozza a hozzászólások lehetőségét, akár jobbról, akár balról, mert számomra ezt jelenti a szólásszabadság.
De akkor mi szerinte a szabadosság nélküli szabadság? Meg is adja rá a választ magától, de nincs benne sok köszönet.
Mert igenis meg kellene szűnnie végre az interregnumnak a legújabb média felület, az internet terepén, anélkül persze, hogy a ló túlsó oldalára esve, mondjuk az írógépes-indigós világ hajdani példája nyomán valamiféle technikai módszerrel (anno lelakatolással) próbálná bárki is a jogszerű használatot korlátozni.
És itt a jogszerűn volna a hangsúly, kedves háborgók, jogállamban ugyanis a felelősség vállalása nélküli közlési szabadság elképzelhetetlen.
És ezzel a megoldás is kínálná (immár tehát csak feltételes módban) magát, ahogy érdemi olvasói hozzászólásokat szerkesztői szűrés nélkül, pláne névtelenül, vagy álnéven a nyomtatott sajtóban sem szokás közzétenni, úgy lehetne honos e módszer a net világában is. Igen, kicsit több munkát róna ez majd az internetes szerkesztőkre, sebaj, amit megspórolnának ezen orgánumok az olvasószerkesztők, korrektorok elhagyásával, abból tán csak kijönne egy olvasói levél-szerkesztői státusz. Ha meg mégsem, akkor a magyarország.hu kormányzati portál mintáján (vagy azzal együttműködve), csak hitelesen azonosított személyek szólhatnának hozzá közvetlenül bármely fórumon, az internetes sajtó szereplőinek legszélesebb körű összefogásával.
Mert tévedés ne essék, valami ilyesmi lehet az eredeti kormányzati törekvés is, amelyet ugyan Koltay András médiatanácstag, az MTI ma reggeli híre szerint cáfolni látszik. A netes médiaüzlet ugyanis jól tudható módon az olvasók, pontosabban a kattintások számán alapul, amibe a szabadjára engedett, mocskolódó kedvű kommentelők éppúgy belejátszanak, mint az őszintén érdeklődő olvasók. Ezért tán könnyen belátható, hogy mégis éppen ideje volna a maguknak nemtelen előny kikaparó, a gátlástalan indulatú beíróknak gátat nem szabó oldalak törvényi erővel történő megzabolázásának.
Magyarul a kedves rendpárti cikkíró megfutamodásnak érzi a Hatóság friss törvényértelmezését (jelzem ebben lehet valami), és a maga részéről igenis helyénvalónak találná a kötelező moderálást (és vélhetően elmaradása esetén a hanyag portál, blog büntetését is), vagy helyette (ami még rosszabb) a kötelező azonosíthatóságot. Ez aztán tényleg jót tenne a szabad véleménynyilvánításnak. Akkor, amikor épp megkönnyítik a kirúgásokat, mindenkinek az az álma, hogy politikai véleményét mindenki előtt nyilvánossá tegye, ha alkalmazott, hátha elolvassa a főnöke is (pláne, ha állami intézménynél dolgozik), ha vállalkozó, hátha elolvassa az is, akitől függnek a megrendelései (főleg, ha közbeszerzési pályázaton is indulna), és még sorolhatnám. Persze van ilyen lehetőség most is, számtalan helyen lehet kommentelni Facebook azonosítóval bejelentkezve. Aki ezt vállalja, ám tegye. De kötelezővé tenni? A kormányzati portállal összehasonlítás meg igen erős csúsztatás. A vélemény kifejtése egyenrangú azonosítást kíván egy hivatali ügyintézéssel? Egy igazolványcseréhez még jó hogy azonosítanom kell magam, de ahhoz, hogy megdicsérjem vagy szidjam a kormányt? Eléggé orwell-i gondolat...
A véleményszabadságba bizony az ordenáré vélemények is beletartoznak, és ahogy a cikk elején említett WC ajtókon feltűnő feliratok kötelező aláírását követelni is abszurd feltételezés, úgy szerintem a netes kommentek esetében is ugyanez a helyzet, akár tetszik némelyik hangvétele, akár nem.
Ui: Nagyon szívesen elhelyeznék Michnai Attila cikke alá egy linket erre a posztra, hogy válaszom eljusson hozzá, és olvasóihoz, de sajna nem tehetem, pedig korábban regisztrált hozzászóló voltam ott is. A kommentelési lehetőséget ugyanis a pozitív hír ellenére még nem állították vissza.
Tudjuk be ezt annak, hogy vasárnap van.
